2010. szeptember 30., csütörtök

majdnem megríkatott hogy eltört a kedvenc napszemüvegem, igen, a sárga. nem tudom mihez fogok kezdeni nélküle. oyan szép meleg színe volt belülről.

szerencsére van foszforeszkáló vámpírműfogsorom amit az éjjelilámpa fényénél feltöltök, sutyiba berakom a számba, lekapcsolok mindent, wmhez fordulok, érzelmesen megcsókolom, kicsit eltávolodok tőle, majd szélesen elvigyorodok.

így megy ez.

hamupipőke

szóval van munkám, hétfő óta dolgozom, de annyira nem vagyok á büszke, hogy világgá kürtöljem, inkább csak csendben súgom.

mindegy, örülök neki, mert már kicsinált a munkakeresés. amit szeretnék ahhoz nincsen elég gyakorlatom, vagy nagyon külföldinek számít még az önéletrajzom, amihez meg elég az önéletrajzom ahhoz meg túl sok. szóval recepciósnak telefonoskisasszonynak még nem vesznek fel, a vendéglátóiparba, boltokba már nem. (vagyis ott úgy van, hogyha felsővezetőnek jelentkeztem nem elég a tapasztalatom, a középvezetőhöz elég lenne, de azt cégen belül megoldják, lentre meg túl sok vagyok, pedig nem lenne piszos a meló. azt hiszem tartanak tőlem, volt olyan interjú, -eladónak jelentkeztem -ahol meg kellett kérdeznem, hogy most eladónak vagy műszakvezetőnek interjúztat, mert a kérdéseiből nem sikerült leszűrnöm. persze sajnos nem feleltem meg.)
szóval most nagy az öröm, kaptam egy alkalmi melót,
azt mondták egy hét lesz, az is valami, kezd már szorulni a nadrágszíj keményen, meg unalmas is otthon, legalább emberek közt vagyok, gondoltam,
szóval hogy egy cég irattárában kell rendet rakni, az akták között,

aha

egy egész emelet az enyém, egy totál üres iroda, ötven elhagyatott kompjúterrel, talán még ijesztő is,
és ennek az emeletnek egy kis spájzába milliónyi (azt hiszem nem túlzok most) képeslap nagyságú műanyag lap - mikrofilm - behányva, ezeket rakjam akkor most ábécésorrendbe.


annyi a segítség, hogy nagy fém tálcafiókokra vannak szórva - betűnként.
az A kész volt, hétfőn kezdtem a Bvel, holnap talán befejezem a C-t. nézzetek vissza holnap, megpróbálok fotót csinálni róla, művészit, az lesz a címe, hogy monotonitás
eleinte még napi négyszer jöttek fel megkérdezni hogy haladok, és biztosítani arról, hogy deszar nekem, ma ez kettőre csökkent.
mondjuk nem panaszkodom, az első nap szörnyű volt zene nélkül, de most két év elmaradását törlesztem, ma airt hallgattam, emil rulezt, budapest bárt, meg bartókot, tegnap tacsengót, zagart, dzsangó reinhártot, meg hungáriát, előtte meg miss platnumot
napi nyolc órában, egyelőre egész jól elvagyok,

feljönnek, megkérdik hogy vagyok, jól, felelem, erre lecsapnak rám, hogy ne hazudjak, fura, attól tartok nagyképűnek tűnnék, ha elmondanám mennyire, de mennyire felszabadító érzés, hogy a legnagyobb hiba amit elkövethetek, ha a kétezer clark közé bekeveredik egy clarke, jó kicsit nem vezetőnek lenni, nincs kisabda a gyomromban, hogy most mgint miért fognak lecseszni, hogy csak a saját munkámért vagyok felelős, nem másokéért.

mondjuk arra rájöttek, hogy ez a munka el fog tartani egy darabig, szóval egy hét helyett szerintem lehet ez egy hónap is. vagy kettő. két betű egy hét alatt. addig meg csak találok valamit, kedden megyek interjúra a lássba-megint.

mondjuk egészen eddig iszonyú fáradt voltam egy nap után, de ma bringával mentem, és a hazatekerés kitakarította az agyam, szóval végképp nincs ok a panaszra, elleszek ezzel egy darabig,
ámen




szevasz, viszlát
így élünk, így halunk
az élet egy strand

2010. szeptember 25., szombat

füstös

nyolc hónapja nem dohányzom. tegnap volt a hónapforduló. elég büszke vagyok magamra, lehetek is.
az élet kényelmesebb és könnyebb cigaretta nélkül. a minap meglepődtem azon hogy köhögök, nem is emlékeztem rá, hogy mikor utoljára, pedig azelőtt mindennapos volt.
a csikkeket utálom, a rosszabb minőségű dohány illatát is, a jóféle az kellemesen érint. beszólok az utcán annak aki eldobja. na jó nem mindig, de ha gyengébb akkor mindenképpen.

félhosszt egy levegővel úszom le, nem vagyok büdi, nem kell a rengeteg kelléket magammal cipelnem, nem kapok sokkot ha nincs nálam dohány/papír/szűrő/tűz/cigi.

***
és az az érdekes, hogy azon ritka akalmakkor mikor pipából szívok füvet nem akarok hörghurutban azonnal elhalálozni, a hideg füst végigszalad a hörgőkön, és ezt figyuzzátok: valahogy sokkal kevesebb is kell, és nem csak azét mert a ritka alkalom tényleg ritkát jelent, hanem szerintem azért mert visszagyúgyult a tüdőm, és töményebben dolgozza fel.
***

szóval ilyesmik. persze hazudnék ha azt mondanám hogy nem hiányzik.
de mondjuk tegnapelőttig nem hiányzott, voltak napok amikor már eszembe se jutott (pedig a homlokomon a seb még mindig ott van, úgyhogy maradt ami emlékeztessen)
de tegnapelőtt amikor kinéztem az ablakon egy lány nagyon gusztusosan gyújtott rá, azonnal elindult a nyálelválasztásom, olyan gyomorbavágóan tört rám a cigizhetnék hogy ha lett volna itthon rágyújtottam volna,
aztán volt egy jó füstfelhő, a torkomon akadt mintha karikát akarnék fújni,
a franciáknál a kasszásnő hátulról siet előre, régen még én is kiültem vele, felénktornyosult a felázott tűzfal, mohás macskakő, cserépkorsó, kagylókból fűzött giccses falidísz meg strukatórnád, hogy a vakolathiányt takarja, ülünk a billegő hokedliken, ötven körüli csinos hippinő, beszélgetünk a szakmáról, nem tudja hogy én annyira nem kedvelem a párját, tenyérbemászó fajta, aki válligérő apródfrizuát visel negyvenvaamennyi éves férfi létére.

. ma a hivatali mosoly alá nagyon bemászott a fáradtságuk, nem szeretik annyira a boltot, fura, mert én bármikr átvenném tőlük; kédi a nő hogy nyugdíjas vagyok e még, mondom igen, emondóan, ő irígykedve néz. unatkozom már - folytatom, hiányoznak a vendégek, Hiányoznak a vendégek? vág a szavamba a párja, ő is meglepve néz, eléggé tiszta sor, hogy nekik meg pont nem. én elröhögöm magam, wmnek felrándul a szemöldöke, ők pedig gyorsan kifarolnak a szituációból, tudják hogy én értem miről beszélnek, de a többi vendég taán rossz néven venné

ilyesmik a füstölésről.

ma éjjel mondjuk a felsőandrissal randevúztam álmomban, jó volt, valami ligetben ültünk, egy almafa alatt, sütött a nap, és a fú egy picit elsárgult, apu sétált el előttünk egy hatalmas csillogó szőrű elegáns agárral, olyan színű volt mint a hajam, kérdeztem mi a neve, Rex, válaszolta, pedig Rex loncsos farkaskeverék volt.
Aztán az Andris megkínált egy cigivel, hatalmas élvezettel szívtam el, majd kaptam sokkot amiért megtettem.

később megnyugtattam magam hogy nem számít úgyis álmodtam.

jó lenne elszívni azért majd egyszer egy jó cigit.

2010. szeptember 23., csütörtök

dohog

írnom kellene már, tudom, de lusta vagyok és motiváció néküli.

nem szeretem annyira már ezt a blogot, mert unom hogy állandóan viselkednem kell benne. viszont kettőt meg nem tudok, meg nem is akarok vinni. ehh. csírájában fulladnak el a jobb gondolataim, (picsábamá)
(ha a testiségről írok az egyik nem szereti, ha káromkodok a másik kritizál, ha gusztustalankodok a harmadiknak sír a szája, és így tovább, ez nem az ő évikéjük, ja. pedig tényleg nem, jó lenne hozzászokni.)

de nincs mindennap búcsú hogy fotókkal illusztrálva meséljek szépeket.

énkicsipónim


ezért nem írok mostanában, többek között.

nem akarom én a kedves családomat megbántani, mert pont ők azok akikkel emiatt meggyűlik a bajom, de nincs kedvem feladni eme kedves szórakozásomat sem.

ezért azt találtam ki, hogy ezentúl a családom tartson öncenzúrát, és a csillaggal jelölt bejegyzéseket ne olvassák el, ha pedig igen, akkor az onnantól kezdve az ő bajuk, én szóltam.
iyesmik.

2010. szeptember 21., kedd

politikai

arról kéne írnom, hogyan telik a sorsunk, csak be vagyok fordulva egy kicsit, szóval nem megy.
nem rossz kedvem van, félreértés ne essék, csak a munkanélküliség beszűkít egy picit, és nem tudok írni sem.

amiért most mégis, az pedig az - és itt kérem azon olvasóimat, akik nem szeretik ha káromkodok, hogy menjenek el most-

hogy olvastam egy cikket az indexen a ferihegyi állapotokról, plusz a kommenteket, és az egyik olyasmit talált mondani, hogy ilyen viselkedést utoljára a

"2006-os rendőrattakok idején látott"

hogy mi a kurva anyád van?

ki sem fejtem, mert csak felbaszom magam.





amúgy wm egy javíthatatan romantikus, tegnap rádióműsort tartott, és ezt a számot küldte nekem:

:

kéne egy másik blog is. ott megírhatnám hogy azért szeretem ezt a számot mert az első randevúink egyikén wm hajókázni vitt, budapesti panoráma, vatever, lefizettük a matrózokat, hogy kicsit menjenek hátra, jól leszoptam, amit ő felvett videóra, és pár nap múlva küldött egy remekbeszabott kisfilmet rólunk aminek ez volt az aláfestő zenéje. már akkor tudtam, hogy ő az igazi.

kétezerhat azért elég jó év volt.

2010. szeptember 19., vasárnap

2010. szeptember 16., csütörtök

2011
nem is olyan rég megismerkedtünk egy iszonyatosan önpusztító önutáló pesszimista emberrel. napokig annyira megdöbbentek voltunk, csak erről tudtunk beszélni, nem voltunk képesek felfogni. annyira keserű volt a lelke, hogy ha most mondjuk egy hétig minden nap lőnék magamnak egy relative kis adag heroint, akkor is kisebb kárt okoznék magamnak, mint amit ő okoz magának azzal, hogy átgondolja milyen lesz a napja.
és a legsúlyosabb, hogy az adottságai pont az ellenkezőjére predesztinálnák.

ma csak úgy mellékesen elejtette (valaki nem úgy viselkedett ahogy ez az ő kódrendszerében okés - kábé mindenki másnak az lenne) hogy tévedett, hiszen hogyan is feltételezhetett emberséget, humanizmust egy angoltól.

ez a pár sor most itt egy nagyon szofisztikált áromkodás volt, köszönjük a figyelmet.

2010. szeptember 12., vasárnap

klifton szászpencsön bridzs

a cím jópárszor el fog hangzani az elkövekező pár percben.

szóva megint eltelt egy hét és mivel munkanélküli vagyok, ezért nem történik semmi amiről írhatnék.

jelentkezgetek ide-oda, interjúkra járok, telefonálok, úszok, főzök.

néha megharagszom wmre, mert azt hiszem hogy haragszik rám amiért nem dogozom, aztán rájövök, hogy paranoid vagyok.

küzdünk az onlájn bolton, nemsokára kész van.
unatkozom sokat, kiolvastam egy hét alatt angolul az AZt sztivinkingtől,

ilyesmik.

hétvégén meg, amikor wm is itthon van, az nagyon jó, sétálunk, zsemlyét eszünk a parkban, megvár az uszi előtt, sétálunk, sétálunk, egy is dombra lecsücsülünk,

jár futni és ma is olyan gyönyörű idő volt, úgyhogy elkísértem bringával, és hazafelé jól felvettem a kis fotómasinámmal,
nagyon büszke vagyok rá, mert egyhuzamban sikerült az egészet

persze a minőséget le kellett butítani, meg ketté kellett vágni, hogy felférjen ide, de tessék:


első rész



és a második



hát, sajnos a minőség nagyon leabálódott mire ide eljutott, a fények meg a színek ( meg a hang is) bizony súlyos árat fizettek de remélem így is élvezhető

a legvége felé a kép azt wm azért szúrta bele, hogy egy kis képet kapjatok arról, mennyire súlyos a különbség az apály és a dagály között, itt a kertek alatt.


remélem értékelitek a fáradalmainkat :)

2010. szeptember 4., szombat

ehh

Nna. ez jó fosika volt, szóval egy kissé csalódott, de jóval okosabb aklüke osztja meg veletek az első szabadúszó ruhatervező (muhaha) élményeit.

szóval reggel összepakoltunk, szendvicseket gyártottunk, aztán felcaplattunk az összes cuccal a hegyre. jó nehéz volt. meg magasan. meg messze. meg párás
jópár sárkány fent vot már a levegőben, mire felértünk tízre, de hivatalosan csak 11től lehetett látogatni, a programok meg délben kezdődtek.
a kifizetett helyünk, a parádé legvégében, egy nem túl csiribiri nem különösebben jelzett fehér sátorhodályban volt, árusonként egy egyszerű fa asztal, meg két szék a füvön az asztal mögött egy nem túl nagy de azért kényemes hely. itt volt az első szemöldökfelhúzásom, mert azért a hely borsos volt. rá volt ragasztva, hogy aklü-tee, úgyhogy fogtuk magunkat és elkezdük kipakolni a cuccainkat. még szerencse hogy vittünk plédet, így volt mivel leteríteni az asztalt
(első lecke, asztalterítőt, dekorációt, plakátokat vinni)

körülöttünk voltak még ékszerek, bizbaszok, lettyenfittyek, ficegők, és hasonló drága kézműves izé, retróbölcsész klub, de majdnem mindenhol a gazdája árulta a cuccost. kütyü nem volt, hacsak a kínai ujjcsapda nem az. az árusok egy része ismerte egymást, és jobbára rutinosak voltak.
az elején még kicsit gyanakvónak éreztem a hangulatot, de elég gyorsan felpuhult a hangulat, ahogy kiderült, hogy itt nemigen volt senki senkinek konkurencia.

tizenegyre szépen el is készültünk,délben a vásárlók is elkezdtek szállingózni,és tíz perc múlva múlva egy nő megvette az elsőt. váltottunk pár szót, húzott a szerencsetasakból, sajnos nem nyert, pedig csináltam fain táskákat is, nyereménynek,

és akkor itt össze is pakolhattunk volna.

én végig bírtam vigyorogva, de az összes árus (a sütiárust, akinek a sütijei mesésebben néztek ki mint amit én rajzoltam, meg egy fotóárust kivéve) egyre lelombozottabb lett az idő múlásával.
az emberek végigrohanták a sátrat, nem volt elég helyük megállni rendesen végignézni a cuccokat, és ami a legfontosabb: nem volt náluk elég készpénz. a másik pólóárussal beszélgettem, ő négyet adott el, de neki volt kártyaautómatája, kessben neki sem fizetett senki.

azoknak ment, akik olcsó apróságokat árultak, de még azoknak se nagyon. a szervezők kissé zavarban mászkáltak körbe, hogy hogymeghogymegy, azért érződött, hogy ez most nem úgy sült el ahogy kellett volna, mert tömeg az volt.

szóval ennyit, egyet adtunk el. a hazaúton nagyon elkámpicsorodtam, lerohadtam, elfáradtam,

de most megvacsorázva, kipihenve azt hiszem nem volt ez olyan rossz. egy csomó szórólapot kiosztottam, volt más vásárszervező, aki kérdezte jönnék-e blabla, jajdecuki, jajdeszép.

valószínűleg a kiírást is meg kell változtatni kézzel festettről kézzel készítettre, néhány gyanakodó volt azért, hogy hány mosást bír, meg az is gáz volt, hogy gondosan kivágtam a méretjelzést mindből, hogy odafesthessem az aklüt, hát, azt azért jelezni kell valahogy, és talán egy kissé rámenősebbnek is kellett volna lennem.

szóval ez volt a mai nap
erre a lóra vissza kell ülni nagyon gyorsan,
első lecke letudva.

ezen a képen még az elején vagyunk, de pont olyan pofát vágott az Em (ténylegzoltán?) ZOLTÁN ami tökéletes illusztrációja a napunknak.




ha pedig sárkányokra lettetetk volna kíváncsiak, akkor keressétek vissza a tavalyi bejegyzést, abban van sok, és gyakorlatilag teljesen ugyanaz volt a program is, csak most kevesebb széllel és több felhővel.

így megy ez.

Aszongya ja zoli, kár hogy nem Szájhar a vezetékneve.

Mer akkó ha lánya lenne, Móunikának nevezné el.

na iránydarány vár a bazár

2010. szeptember 3., péntek

a harmadik hét a munkakeresés jegyében telt, mert erre is gondoni kell, lassan fogyóban a családi keret (mármint az amivel lemehetünk mínuszba eheehe)
szóval a gondosan megkomponált önéletrajzomat elküldtem kábé 50 megválogatott munkahirdetésre. irodai ülőmunkák, vagy recepciós dolgok orvosi rendelőknél, cégeknél, telefonos cuccok. véletlenül sem akartam elküldeni egy olyan helyre sem, ami vendéglátással foglalkozik.
aztán megadtam magam, egy helyre beadtam, spike island, ez egy nagy raktárépület a sarkon túl, ami kis kockákra van felosztva, mindet valami festő, vagy szobrász, vagy valami hasonló bérel, hogy itt dolgozzanak,néha kinyitják, akkor kiállítóközpont, és ennek az intézménynek van egy konyhája, ide keresnek szupervájzort. ide beadtam, mert bár nagyon fos a kávéjuk (párszor már kipróbáltuk hátha nem, ) nem lenne rossz ezekkel az arcokkal ismerkedni, és azt is elsajátíthatnám, hogyan kell egy konyhát vinni.
na mosthoz képest másfél óra múva megyek interjúra.

levélen hívtak be, azt is megírták, hogy sajnos a megadott telefonszámon nem sikerült elérniük.

gondolom nem kell hosszan magyaráznom.

rossz számot adtam meg. szóval az összes jelentkezésem mehet a kukába. először majdnem sírtam mérgemben, végül már csak röhögtem. wm mondjuk nem annyira, de ez legalább magyarázat volt arra, hogy miért nem keresett senki, hogy jöjjek már nekik dolgozni, na.

hogy ma se maradjatok kép nélkül, íme egy a ballonfiesztáról, amit teljesen elmosott az eső, a hat helyett csak egyszer szállhattak fel, és akkor is az ellenkező irányba fújta őket a szél mint kellett volna.

a harmadik hét végén már nyugodtam mentem be a sztarbakszba kávézni, a főnökm még mindig úgy néz rám, mintha megfojtotta volna a kismacskámat és rettegne, hogy kiderült, félve kérdi, hogy keresek e munkát, elmesélem neki a telefonos esetet, és hozzáteszem, hogy a szellemi limitem alapján nagy bátorság volt elhagyni a sztarbakszot, rebben a szeme, de rájön, hogy okosabb ha nevet, megkérdem mi a helyzet, az a válasz, hogy ugyanaz, ugyanaz, hát igen válaszolom, mi is változhatna.nincs itt semmi látnivaló, oszolás, meghívom őket a sárkányfesztiválra, ahol hivataosan árulom a cuccaimat, ááá semmi időm újra elküldözgetni az önéletrajzokat ezer a dolog.

és tényleg a nagyadik hét elejére sokkot kapok attól, hogy már csak öt nap van hátra, és napi nyolc órában megy a pinga, eg a fotózás, meg küzdök az összes oldallal, ahová ilyenkor fel kell pakolni, fészbúk twitter, sajátblog.

közben a lásban meghirdetik a karácsonyi kisegítőkereső melókat, a jókat megtartják, alázatosan kérek egy jelentkezési lapot, és mindennap arról beszélgetünk wmmel, hogy mibe fogjunk ami saját.

és most péntek van, egy óra az interjúig , aztán szórólapot kell terveznem, árcédulákat rajzolnom, úszn, bevásárolni, váltópénzt venni a bankban, kiszedni a szemöldököm, pogácsát sütni vagy mézeskalácsot, és holnap van a nagy nap.






most eszembe jutott a kiállítóterem baján, ahol most az erszte bank van, milyen klassz volt, amikor mentünk az ifjúsági házba szakkörre mindig benéztünk, körbejártuk, stoppoltuk melyik tetszik, vagy csak magunkban ha egyedül voltunk, a könyvet gondosan aláírtuk, hogy Nagyon Tetszett!!! a felkiáltójelek alá karikákat rajzolva pontok helyett. klassz.

2010. szeptember 2., csütörtök

a reklám után

remek, az első hetet elmeséltem, nagy lelki vívódásaimat kissé megkopva, és pótolnom kéne a maradékot is, így a negyedik hét végén.


szóval a második héten már kissé jobban voltam, megérkezett egy nagy rakomány üres póló, szóval festettem, közben kétszer végignéztem a káubój bibápp című rajzfilmsorozatot, jó volt.

kicsit szomorú lettem a végén - amit itt láttatok nem az.
úsztam, főztem, olvastam,
és jóval kevesebbet gondolkodtam a sztárbákszról. ami jó.
munkahelyekre még nem jelentkeztem, ki akartam mosni az agyamat.
ami mondjuk önzőség a családi kincstár felé, de ez kellett ahhoz, hogy ismét önmagam legyek.

megkerestük a sárkány fesztivál szervezőit, hogy szabad-e mennünk árulni, ide küldtek oda leveleztünk, és kiderült, hogy a fesztivál történetében először lesz egy külön piac, gondosan megválogatva hogy kik mehetnek árulni, csak kézzel készített, helyi cuccok, és igen, szeretettel várnak, ja, és tetszenek a pólóim.
és hogy küldjek már egy kis bemutatkozót magamról, hát feltennének az oldalra.
http://www.kite-festival.org.uk/whats-on/crafts2fly4
hát feltették.
itt kezdtem azért berezelni egy pötit.

közben azért megcsináltam az önéletrajzomat is, profin, jól néz ki.

a második hét végére teljesen elfogyott az összes lush cuccom, úgyhogy muszáj volt bemenni a központba, úgyhogy megejtettük az első látogatást is a sztárbákszban. úgy izgultam előtte, hogy még a hangom is elakadt. kaptam egy-két hírt, aminek elvileg rosszindulatúan örülnöm kllett volna, nem vagyok szent, talán egy picit örültem is, de annyira nem volt már fontos. ezen is túlestem. utána hajóval mentünk múzeumba ahol szuronyos puskával lövöldöző katonákat néztünk.
hangos volt.a marcona harcosok egy perc alatt dobálták rám a cuccaikat, és esküszöm nincs ekkora tokám! nagy van igaz, de nem ekkora. ha ekkora lenne, akkor nem állnék itt jelmezben. meg nem ölelgetne az öreg akkora elánnal. mondták hogy ne nyúljak bele a puskacsőbe, mert a puskapor, meg az összes cuccos ott vaami zsíros koszt hagy, hát belenyúltam, örültek, mondták hogy büdös záptojásszagú, megszagoltam, igen az, és rossz az íze is, megkóstoltam, megérdemelték. wm büszke volt rám.

ilyesmi volt a második hét