2011. szeptember 28., szerda

bringa

az van hogy egy olyan két hete találtam egy bringát. valaki otthagyta az enyém mellett lezáratlanul, koraeste, lopásveszélyes helyen, legyakva. vártam kicsit, telefonos segítséget kértem és elhoztam. igazából nem is lehetett ráülni annyira szét lett szegény gyepálva

amúgy közepes méretű női bringa, lila, pözsó. ez két nappal azután, hogy mélyről jövő sóhajokat eregettem a pözsóbringabolt kirakata előtt. az alkatrészek csillivillik rajta, megmenthető.

persze tolvaj nem vagyok, a lelkiismeretem megnyugtatása végett másnapra írtam egy cetlit, hogy elvittem, hogy meggyógyítsam, és otthont adjak neki, de ha a gazdája vagy, és le tudod írni, akkor visszaadom jelentkezz + ímélcím és másnap fóliába raktam és a biciklitárolóra kapcsoztam, még mindig ott van.

ma kaptam egy levelet egy idegentől, hogy köszi, nem az övé a bicaj, de szerinte cuki ember lehetek, mert újrafelhasznosítok, meg mert üzenetet hagyok hátra, és hogy reméli hogy megtarthatom a bringát, csókjai.

jó dolgok ezek feleim

2011. szeptember 27., kedd

felnőtt csevely

-azon gondolkodtam, hogy ha egy cica ekkora örömet tud okozni, akkor milyen lehet egy gyerek. úgy értem nem hagyunk-e ki valami nagy boldogságot az életünkből?
-biztos jó lehet. úgy értem a saját gyerekünket biztos kedvelnénk.
-aha
-aha
-...
-...
-és neki is lenne egy fáskamrája ahova kicsukhatjuk éjszakára?



-majd megkérdezem azokat az ismerőseimet akiknek mindkettő van

2011. szeptember 25., vasárnap

20-ish

na itt vannak a képek a múlt heti játszódásainkról, szerintem ölég klasszul sikerültek. mondjuk nem teljesen huszas évek, de nekem sem teljesen odaillőek a vonásaim.

na, kezdjük a - szerintem- legkevésbé jól sikerültekkel






szerettem volna valahogy elkapni azt a bizonyos flapper-kinézetet, a hajam túl hosszú ahhoz hogy komoly karizom-görcsök nélkül hiteles legyen a frizu. pedig még marcell-hullámmal is próbálkoztam. két percig.





elvileg mindet fekete fehérre terveztük, de a szobánk színei túl menők, de ezeken már kezdek elfogadhatóan kinézni, három portré






ágyon cédáskodás:






ezek pedig már a fotózás vége felé készültek, mikor már mindkettőnk kedve elment az egésztől, mert a masina kis nézőkéjén nem volttak túl ígéretesek a képek, én spec reménykedtem, hogy ezzel a szettel mentek párat. (innen is csók annak a bokszos barátnőnek, akitől ajándékba kaptam)




hát ennyi volt, csókjaink.

love

aklüke: " ...szóval volt az a feladat, nagyon bonyolultnak tűnt, még én is megijedtem, aztán rájöttem a megoldásra, de tényleg nem azért mert annyira okos vagyok vagy valami, de az az agytréning, hát igen most itt a hatása, szóval mindenkinél sokkal előbb rájöttem,, egyszerű matematiai feladvány volt, csak nem annak látszott, ..."

wéemke: "azt mesélte hogy ma elhagyta a telefonját?"

2011. szeptember 24., szombat

lufis

ezekkel a képekkel tartozom már egy ideje, itt az ideje pótolni az elmaradást. csak a szokásos, a ballon fieszta, mutogattuk már a gömböket, meséltünk róla, blablabla.



a különbség csak az, hogy idén kimentünk a helyszínre.
ott van ez, ahol sárkányt eregettünk, meg piknikeztünk, meg gyógyfüveket szedtünk, Ashton Court. nem messze tűlünk, óriási park. vagy liget. kutyafuttató. dimbesdombos. emögött az élülett mögött terül el kábé


szóval kimentünk a helyszínre és teljes sokkot kaptunk, nem csak a ballonosok sportoskodnak ott, de egy óóóóóóóriási nagy búcsú van. minden kutyafüttyel vurstlival céllövöldével meg körhintával, ami ilyenkor csak szokás.
ez egy kicsit elszomorított minket, de sebaj, gyönyörű dolgokat láttunk.

ez itt például wm cégének a logója,remek



az idő nem volt a legkegyesebb, de azért sikerült egy-két finomságot elkapni:




rettegek a magasságtól, a repülőktől sem érzem magam túl jól, utálok a hullámvasutat körhintát libikókát, de ezt ki fogom próblni. abszolute biztonságosnak, megnyugtatónak tűnik, semmi ellenérzetet nem vált ki, gyönyörű lehet.


felszálltak több mint nyolcvanan, egy óránk keresztül csak mentek mentek ugráltak fel a levegőbe, gyönyű és kecses, vannak óriási nagyok, és egészen picik is. egy völgyből indultak, mi kicsit magasabban álltunk, szemmagasságban pár méterre csak lebegnek fel fel néha nagyon lassan, néha pedig olyan gyorsan, hogy ha a céges lift így emelkedne, akkor én kétszer rágnám meg a tízórai szendómat.




ez a három ép annyira szép,odavagyok wm szeméért.

míg wm fotózott, boldogan videózgattam, sokszor, hosszúakat. jól eldöntöttem, hogy majd wm csinál belőle valami kedves kisfilmet amit megmutogathatunk, valami kellemes muzsikával amit szerzői jogokra hivatkozva letilt a jútúb, meg ilyesmik, de minden negyedórás videó végén a rossz gombot nyomtam meg így az mentés helyett törölte az egészet, a hajamat téptem egészen konkrétan a végére már. sebaj, maj lesz máskor is, majd akkor megmutatjuk.

innen azonban olyan élmények következnek, amelyek elolvasása megzavarhatja idősebb rokonaim lelki nyugalmát, ezért egy kis önmérsékletet javaslok nekik, és hagyják ezt a bejegyzést inkább most.  nem kell tovább olvasni.

én szóltam.


.

estére olyan programot hirdettek viszont, hogy mikor már teljesen besötétedik akkor  elindítanak valami finom kis zenét, felállítanak egymás mellé harminc kisebb ballonocskát, és ritmusra megvilágíták őket,
nem hangzik rosszul, a végén meg tüzijáték

nekem meg ott figyel a bugyik alatt az a kis zacskó marihuána, amit másfél éve kellett kikunyiznom wmtől hogy megvehessem , mikor a hollandusoknál voltunk látogatóban. ( az egyéb herbálkeverékeket, kaktuszokat gombákat  mereven elutasította, még veszekedtünk is egy kicsit, hogy elrontja a nyaralásom, megmagyarázta, én meg vissza neki, hogy mi nem oké, és dacból nem ivott sört egy órán keresztül, hóóóóósszú )  mindegy, ezt egyszer kóstoltam még tavaly nyáron (nem volt kellemes élmény) , ezóta már biztos el is ment az ereje, de ott kell lennie a bugyik alatt, mert amíg van itthon fű addig fiatal vagyok, addig akkor szívok amikor akarok, addig felelőtlen vagyok, ésatöbbi. nem kell feltétlenül hoogy szívjak is, de muszáj hogy legyen itthon. mert én nem akarok felnőtt lenni, soha.

a legszomorúbb, hogy már nem is nagyon lenne kivel szívnom. ahogy teltek múltak az évek, egyre inkább lecsökkent a tolerálható partnerek száma,(felnőttek, vagy túl gyerekesek) wm-nek pedig ez "nem-nem" sajni. egyedül eddig nem szerettem, meg azt se, hogyha wm monduk úgy lát. mindig ráparáztam hogy természetesen viselkedjek, és ezzel az összes élvezetes kis gikszert azonnal gonosz parává is változtattam

viszont most már nagyon bele volt férkőzve az agyamba, munkám sem volt még, de kilátásban már annál inkább, szóval mégis felszabadult voltam, szabadtéri program, muzsika, téma, tökéletes alkalom. wm pedig vigyázni fog rám, a sötétben.

visszasétáltunk a dombra kilenc körül, sötét van, de az összes firgő-forgó, cukorkásbódé, dobólabdás és jövendőmondó, és a szakállas nő pavilonja, minden ki van világítva. kissé megijedtem, mert elég sok ember tartott a helyszínre, nem szeretem a tömeget, és nem emlékszem arra hogy kell ezt kezelni.

mindegy, ha már itt vagyunk... leültünk erre a rétre,



elővettem a kis üvegpipámat, és hajrá. a terv az az volt, hogy csak egy picinykét szívok be, meg is álltam elég lesz, mikor a közeli körhintán a fények gyanúsan lelassultak egy pillanatra, de azt hittem csak képzelődök,  úgyhogy még egy pici. elindultunk a forgatagba (innen már nincsenek fotók), és pár perc múlva tudtam, hogy sikerült eléggé odatenni magamat. kicsit megharagudtam magamra, kicsit meg is ijedtem,  de aztán valahogy rájöttem, hogy annyira mindegy, ez ígyis úgyis így marad, úgyhogy hagytam wmet hogy vezessen.
furcsa volt, mert a körülmények nem voltak az igaziak mégsem, és mostanában nagyon elemezgetős lettem, szóval az egész egy nagyon billegős csónak volt, amiben nagyon óvatosan egyensúlyozgattam ki ne boruljak, de sikerült. érdekes volt, egyszer-kétszer azért vitorlát bontott az agyam, de a körülöttem bulizó tömeg ebben a hasonlatban a pirannyák lennének. egyszer paráztam be, mikor nem messze tűlünk egy kis kakaskodás alakult ki azt nem volt jó nézni.
aztán a zene sem lett az igazi, nem tudtam igazán kikapcsolni rá, bondzsovi, őszintén nem egy utazós zene, szóval korán hazaindultunk
mégis, annak ellenére hogy kiestem a gyakorlatból, ez egy ismerős kabát volt, amit felvettem, kényelmes és meleg, annak ellenére, hogy már korántsem divatos.
wm pedig nagyon nagyon biztonságos volt mellettem, ez volt az egyik legnagyobb meglepetés számomra, nem éreztem zavarban magam picit sem. néha póbált trükközni- az elején még kicsit bénán eltúlozta, de aztán ráérzett, néha sikerült is neki beforgatni, jó volt, nevettünk. a sündisznót pedig ő is benézte, az nem azért volt mert be voltam szívva!
és én örültem, mert sikerült ezt az egész témát odatenni az agyamban ahová való, kezdtem túlmisztifikálni,ahogy egyre távolabbról figyeltem.

aztán amikor eljött az a grefitis-utcabálos program, akkor tökéletes alkalom volt hogy a tapasztalataimat kamatoztathassam. odamentünk, tömeg, de ez másmilyen, ez jó tömeg. itt sok van abból a közegből ami nekünk kell. békésen szórakozni vágyó nemteljesenátlag átlagemberek, kábé a kör aki engem is olvas.  sok a gyerekeivel, sok a nagyszüleivel. körbejárunk felmérjük a terepet, melyik lemezlovas játszik az én talpam alá. rengeteg rendőr mindenhol, ennek különösen örülök. ez mennyire ironikus már, emlékszel még (az első fideszkormány idején) mikor hasonló mennyiségű fűvel a zoknidban próbáltál természetes arcot vágni, miköben a torkodban dobogott a szíved,most meg örülök hogy itt vannak, mert tudom hogy így nem lesz semmi baj, az utcát belengi az illat, a rendőrök pedig örülnek, mert ez a laza tömeg ez nem múlt heti sörösvodkás rioter banda.
szóval szerintem tíz rendőrből kilenc a marihuánát ajánlja itt. én spec diszkrétebb vagyok, wm elkísér egy sikátorba, drasztikusan csökkentett mennyiség, vissza a táncos részre, wm távolabbról figyel. én be a közepébe, becsukom a szemem, és. nagyon nagyon jó volt. . nekem, wmnek kínszenvedés nem szereti ezt a zenét, de büszke rám mert szép vagyok,és jól érzem magam, jól táncolok, és látja hogy ezt nem csak ő látja

ennyi a sztori. minden szép és jó, legyőztem egy mumust, és újra használhatom a menstuációs görcsök  legtökéletesebb ellenszerét ha kell.

2011. szeptember 19., hétfő

a tökéletes hétvégében van úszás, heverés, délutáni alvás, halk dzsezz, pogácsasütés, macska, kávéház, múzeumok, kötögetés, bableves.

aztán van benne olyan ég, amin van háromféle színű tiszta ég, rajta nyolcfajta felhő három rétegben, ellenkező irányba tartva, fél duplaszivárvány templomudvarba, eső, szél, mind egyszerre, kacsalépésekben kell tőle járni, az van.

2011. szeptember 12., hétfő

wm és a buzik

wm macsoid. nincs semmi baja a buzikkal, ellenben a buzis dolgoktól idegenkedik.vagyishát attól sem, mert ha nők buzulnak az oké, de a férfibuzulástól tart. valószínleg esztétikai okokból.

minap a kereszteződésben a pirosban álltunk. ránk merőlegesen egy tandembicaj, rajta két negyvenes csávó feszülős bringanaciban, szőrtelenek, sportosak, zöldet kapnak, és nagyon nagy egyetértésben indulnak el, a lábaik másodpercre és milliméterre pontosan együtt mozognak. wm kinyilvánít, ez buzis. kérdem most miért, ha két férfi ül az autóban az ugyanaz, közösen utaznak egy helyváltoztatásra alkalmas eszözben. az nem buzis. mondom és a motorosok? ebben a pillanatban begördült egy motoros elénk, két férfi, állig motoros cuccban, egy motoron. a hátsó szorosan rátapad az elsőre, a derekát átfogva. na mondom ez a buzis, odanézz. nem ez nem,ez férfias, de ő is röhög.

pár nap múlva piacra megyünk, egy kedves meleg pár olajbogyókat árul, kínálgatnak. wm az élienes puskás pólóját viseli, a kisebbik rádob egy ötsoros idézetet a filmből. én nevetek nagyon és veszek egy doboz csilis-citromosat.
wm később nem hiszi el hogy a srácok buzik voltak.

buzikám

napi jók

az öregedést nem tudom megállítani, a legújabb tünet, a bőgés. gondolom hormonális, vagy mi a szösz, de kábé minden alkalommal mikor embereket látok nagyon örülni valaminek, érzem hogy gyulladnak be a szemeim, pedig nem vagyok ám vajból, no. ma például azon könnyeztem, hogy egy fúvószenekar goszpelt dzsezzel egy tehéncsordának, akik örömmel hallgatták közelebb is jöttek, a másik meg az volt, hogy valami srác a harmincadik szülinapját úgy ünnepelte meg,hogy harminc ajándékot osztott ki az utcán, idegeneknek, azok meg örültek és megölelték meg ilyesmik.

itt amúgy hurrikán van. eljött olyan messziről. valakinek kifejtettem a hurrikánelnevezési okosságot, amit molli naplójából tanultam, de nem reagált úgy ahogy illett volna, pedig már nagyon régóta vártam hogy valakinek elmesélhessem. a nagy rémisztő szelek gyönyörűek.

2011. szeptember 11., vasárnap

jó kedvem van jó kedvünk van. süt a nap, sétasütikávé

a főbérlő megengedte, szóval harkonen báró hivatalosan is itt lakik. mondjuk jó ötlet volt azután megkérdezni, hogy átadtam az anyjának a nagymama majd félszázados naplóját, ami az egyik ágy alól került elő. még én is elbőgtem magam.

délután meg kreatívoskodtunk, itt egy kis előzetes, jó volt:

2011. szeptember 7., szerda

a cica akinek minden nap más neve van, pofákat vág wmre, aki nem engedi hogy a képernyője előtt üljön
mikor hangosan kiröhögjük, megsértődik
eléggé odavagyunk azért érte

2011. szeptember 6., kedd

tegnap wm csúnyán rámszólt: aklü!
mondom, mivanmár, messze ültem tőle, mindketten gépeztünk, és de tényleg nem is csináltam most semmit.

azt történt, hogy a macska, akinek nyolcszáz neve van, mellette heverészett, örömében beledagasztott wm combjába, aki kicsit máshol járt, szóval leaklüzte a macskát mérgesn

ééédes