2012. június 30., szombat

Hivatalosan is megkezdődött a nyaralásunk, itt vannak a szüleim meg a nagyim.
(rajtuk próbáltam ki a fotómasinát, és ideszórok nektek egy csomó képet, nézegessétek)

 a gyönyörű mamikám




 wm a háttérben a mazsolákat szedegeti ki a tortából.


 eszmecsere




 nyugi




Ezek meg itt egyéb képek, nem csináltam velük semmit, eddig ilyesmiket fedezgettünk fel rajta. Mondjuk ami nagyon elszomorít az az, hogy rengeteg mindenről amit eddig tehetségnek vagy ötletességnek véltem, már megint csak kiderült hogy pénzkérdés.  Ha van pénzed jó apparátra, akkor semmi nem állhat utadba.

Az ágyba is muszáj volt magammal vinni 





és persze az örök modell sem maradhat le az első száz fotóról.




ezek meg már tényleg csak random kattintások (a legeslegelső öt fotóhoz nyúltam csupán hozzá, ott is csak a vágáson javítottam)

mondom, nem lehet a géppel szar fotót készíteni.




ez a két kép ugyanazzal a beállítással, két perc különbséggel készült, két szomszéd épület. az időjárást figyeljétek .



2012. június 29., péntek

Nagyon, nagyon durván megérte egy hónapig minden hétvégén túlórázni, és bár nem kéne, de így a legpöpecebb, hogy egyik pillanatról a másikra el is tapsizzuk. Jobb helye is lenne az árának, és valószínűleg egyszerűbb is elég lett volna, de íme az első kép amit a vidivadiúj szipcsiri-szupper csillivilli Canon sx220 masinámmal készítettem.


Annyira de annyira de annyira jó. wm csak ilyen mellékesen mondta a délután, hogy láttam egy jónak tűnő kamerát, hmm hmhm kell hhm megvegyem?  Ugrabugrálva örvendeztem mikor megláttam a színeit. És bizony mondom barátaim amikor a színeiről beszélek akkor nem a külsejére gondolok mint fél évvel ezelőttig, felnőnek a gyerekek.

2012. június 28., csütörtök

Nagyon jó dolog a régi fotókon keresztülrágni magam, ezt a csávót vagy két éve szobrásztam, vannak neki haverjai is, nagy terveim voltak amik vécépapírba csavarba az egyik alkotósdobozom mélyén végezték.

 A nyaralás után muszáj lesz ezt is megcsinálni.
 fogadalom

2012. június 27., szerda

Ezt a képet úgy öt éve meg akartam mutatni, az az érdekes, hogy azóta is többször az eszemben volt.




Még a Havanna lakótelepen készült, N-éktől hazafelé. És bizony mondom nektek kedves cimboráim, még mindig emlékszem milyen hosszú az út oda Zuglóból.


mindegy, a kép szipcsiszupcsi on szóó meni levölsz. sóhajt

2012. június 26., kedd

isa por és homu

Napipolitikai elemzésem, borzasztó hogy ilyesmi megtörténik ketőezertizenkettőben hungáriában:

 Láttyátuk feleim szümtükkel, mik vogymuk , szivmunk horgada vasas vogymuk. Es keássuk uromkhuz chármul: szoboducha üüt ürdüng ildeitül, fhagy halálnek halááal holsz. Isa ürdüng keserüü gyimilstü isa Atlasz-Frigo Buziolimpia. Szerelmes brátaim!
  Ürdüngnek engedüü, tiolututt gyimilsbül evék ürdüngphattyak kün okoznak most vilag vala pukulnak fesze, - kün mostan vimággyva valák - horgadásra emelinek szerelmes brátainkat.
  Világ szeme paradisumunkra fordula vala, es gye monduá vala: ürdüng fattya mend ki itten élnie.



 ***

 amúgy meg képügyileg..

Nosztalgikus a hangulatom, és az időjárás miatt már nem jut eszembe semmi új kép. Ezermillió éves régi albumokat nézegetek, még kis videókba is belefutok. Egy csomó kirándulás, meg régi helyek ahol laktunk. Rengeteg, rengeteg szopás, friss szerelem, jajdejóisvolt.

 Szép voltam, emlékeztek erre a képre?




meg találtam még egy csomó okosságot mit meg akartam mutogatni, de sose tettem, lehet hogy a szabadságolásig már csak ezekből fogok merítgetni.

2012. június 25., hétfő

Csak szólok, ez a teknős az utolsó volt a fajtájából, kihalt viszlát, nincs itt semmi látnivaló.
 Szomorodjatok bátran, minden ok megvan rá, tragikus.
(Dzsordzsnak hívták az egyedet.)




De hogy klassz dolgokat is meséljek, egy kis szösszenet fészbuk életképek.

Az általános iskolai igazgatóm/rajztanárom idén hetven éves, pár hónapja vagyunk "barátok" a közösségi oldalon. (A tájmlájn kávör képe saját festmény, a Golgota) . Az van hogy (kizárólag)én lájkolom az ő belinkelt Rammstein videóklippjeit, és (kizárólag)ő lájkolja az én belinkelt Rimsky-Korsakov darabomat.

 szó mács vin.

 nesztek:



 és



2012. június 24., vasárnap

nyammer

Ma duplázunk, de egyszerűen képtelenség nem felrakni mindkét képet.


Nyarat hazudunk magunknak, méghozzá úgy, hogy mindig tele a hűtő fagyival. De abból csak egyet éri enni minden nap, az is sok.. Na de most. Megacuki jégkrémformák*, SB gyümölcsjoghurtos posztja, és voálá:

Sárgabarackos joghurtfagyi amiből hármat is megehetek ha úgy tartja kedvem!




*aldiban vettem, el tudom képzelni hogy Hungáriában is árulják ugyanezeket.

(annyira odavagyok magamért, annyira szuper képeket tudok csinálni)

2012. június 22., péntek

ehh

Szomcsika vagyok mostanában. Kapuzárási pánik ez, vagy franc se tudja. Nem érzem hogy a kárierem elég nagy ívben lendülne felfelé, és ami azt illeti, a munkám vajmi kevéssé kielégítő szellemileg. Klassz lenne valamit tanulni, valami különleges szakmát ki, hogy ne legyek már tintanyaló örökké. A baj viszont az, hogy ez a sok hajtáspajtás az utóbbi időben valahogy kivette belőlem a modzsót.

 Meg akarok tanulni varrni, de nem akarok varrónő lenni, Meg akarok tanulni smikelni, de nem akarok menyasszonyokat tündérkirálykisasszonyítani.

Szeretném megtalálni azt a tehetségemet, amiben nem vagyok csak másodrangú.

 Olyan munkát szeretnék, ahol vannak történetek.

De lassan álmodozni sem szabad ezekről a dolgokról, mindent megmérgez az hogy egyre elkispolgáriasodjunk, ez mint cél.
Nem szabad elégedetlenkedni, most nem, mikor jól keresek, irígylésreméltó körülmények közt dolgozva, bejelentve, egy olyan főnök alatt, akit még mindig az egyetlen jó főnöknek tartok akivel eddig együtt dolgoztam. Nem szabad elégedetlennek lenni amikor harminc feletti, alulkvalifikált, immingráns nő vagy.


Kezdem megérteni a -jobb híján- gyereket csináló nőket, a reménytelenség csillagos ege.
lassan itt is kezd besötétedni.





Aztán az is lehet hogy csak túlhajtottam magam, sok volt a túlóra, sok volt - rendes megállás nélkül- az elmúlt több mint egy év, hazamegyek pihenek barátkozok tetováltatok talán meg is fiatalodok megint kicsit.






Vagy veszek egy sportkocsit, és felhajtok valami friss húst.

2012. június 21., csütörtök



A képet fél órája készítettem. Ha nem lenne rajtam zokni meg pulcsi, fáznék. Örüljetek a nyaratoknak.

2012. június 20., szerda

Ma annyira elkapott a zékszíj, hogy csináld-magad-csúszdapark videókat nézegettem a zinterneten. Aki tudja miért, az nagyon jól tudja, hogy miért.

ehh most már nagyon kell az a hálidéj


2012. június 19., kedd



A képnek semmi mögöttes tartalma nincse, egyszerűen csak fáradt és lusta vagyok újakat készíteni, és ez hevert talonban, hogy talánmajdegyszerjobbhíján.

Várom már a pihenőt.

2012. június 18., hétfő


A tökéletes pillanatok egyike, forró pörkölt diós brokkolileves rozmaringos zsömlével. Véletlenül süt a nap, Neil Gaimen Ray Bradburyről ír hosszan, csend.

Érdekes napokat élünk barátaim.

2012. június 17., vasárnap

cickerózika

a szomszéd cicája pont olyan fura és rémisztő mint a szomszéd,

amúgy meg ott a bal felső sarokban láthatjátok az idei nyarat. iszonyatosan depresszív az időjárás, idén összesen 13 olyan nap volt amikor kifejezetten kellemesnek volt mondható az időjárás. A többi az elmegy kategória, vagy a szaridő különféle fokozatai. ebből a tizenháromból négy márciusban, kilenc meg május elején. Még az angolok is depressziósak tőle.

2012. június 16., szombat

tömbsajt

Az van kedves barátaim, hogy ma eljött az a pillanat, hogy a mérgemet magamban angolul fortyogtattam, és angol nyelvű blog híján a fészbúkon tettem közzé, mégilyet. Az éle sajnos, kicsorbul - a tűz már kezd elaludni, de megpróbálom visszafordítani,

Szóval ez a TÖMB sajt az egyik ok amiatt kivándoroltunk, az hogy a lusta lehúzós flegma keleteurópai eladónő a  szarnál is szegényebb angoltudásával próbálja nekem elmagyarázni, hogy azért nem szeleteli, mert szeletelés közben a gép szetnyomja, és kevesebbet kapnank a pénzünkért, ő csak jót akar. És latom azt a sunyi szar rafkós csillogást a szemében, amit akkor latsz amikor az árus a mozgó mérlegről kapja le a portékát a piacon, és a torkomat fojtogatja a felháborodás hogy te ennyire hülyének nézel, baszd meg? hát mérjed le a szeletelés után te lusta buta primitív szar.

Utál minket mert mi beszélünk angolul, de lengyelül nem, és a kismillió lengyel vásárló előtt kell aláznia magát azzal ahogy válaszol, utál minket mert elvárjuk hogy normálisan viselkedjen velünk, mert összetörjük a munkahelye otthonosságát azzal hogy arra emlékeztetjük; ez itt nyugat, nem pedig a KatarzsinkaÁbécé. És legfőképpen azért utál, mert azt a hülye lukacsos sajtot szar szeletelni, a csicskája aki megcsinálná neki pedig hátul pakolja a dobozokat.

És utálom magamat amiért keleteurópai módra viselkedek, és nem mondom lassan tagoltan a szemébe, hogy hát mérjed le a szeletelés után te
Ahogy egy tudatos vásárlóhoz illik,
Mert magyar vagyok, és meghunyászkodok, ahogy a piacon se ugattam le a mozgó mérleggel mahináló  szarháziakat,

 És a kör bezárul, csak mi tudjuk megváltoztatni őket, de mi nem merjük. Néhányan igen, de nem mind.

És magyarul szólok oda wmnek, hogy ez egy buta majom, húzzuk innen, úgy hogy a nőre nézek; tudja csak hogy őt ekézem, a helyett hogy mosolyogva végignézzem ahogy leszeleteli a géppel a sajtot.
borzasztó, hogy ez a szemlélet olyan mint egy rákos sejt, hiába sugarazod, kemózod, amputálod a testrészt, akkor is újranő, rák, csak fertőző.



Aztán persze azért is jöttünk ki, hogy egyen pénzünk sajtot venni, de ez tényleg egy másik bejegyzés.



*


This block of smoked cheese is just the perfect illustration why we left Hungary. If you want the experience too, go to the Polish shop on Glouchester Rd, and you will understand too. I know she hates us, the middle aged shop assistant with the most utter boredom on her face , she hates us, because we don't feel strange here, because we enjoy the benefits of a polite, human, customer focused system what she - just as english language - never will be able to master. (also because I want my cheese sliced and she knows that)
Oh my God, how badly I disgust by that sour stinky Eastern Europian communist odour, what I feel when a shop assistant doesn't greet me when I step in a shop, but I have to say hello first: howhow low I think of her when she tries to lie me on her poor english (50 words on the top) that the reason for her not slicing the cheese, because the machine crushes the cheese, and we would get less for our money. And I cant talk to her, because all I could say is, then weight it after slicing you lazy dumb cow, but I can't go that low, I just let my company do the talk, and he is too soft and nice, and he didn't lost his sense of humour. And the saddest that I DO_THE_RUDE, what I never did with a bad intention since im eating the sourdough of immigrants: I use my own language to comment on someone making it clear that Im talking about the person; I tell my partner thats an ape, lets go. And this is how contagious is the heritage what we dragging after ourselves, like the cancerous cells, what we trying to leave behind, but never really will.

2012. június 14., csütörtök

Iszonyú szép ez az anyag, egy turiban találtam, szoknya, három számmal kisebb a a kelleténél.


Borzasztó fáradt vagyok, de a bicajozás, az valami mennyei, el sem tudom mondani mennyire hiányzott.

2012. június 13., szerda

oldie but goodie

Nagyon, nagyon sokat túlórázok, ezért a lanyhulás képügyileg barátaim. Tudom hogy a a mai volt már, de egy év alatt ti is elfelejthetitek, ha mégoly zseniális is, meg úgyis mostanában időszerű.


.(jövünk nemsoká trallala)

2012. június 12., kedd

Azért nincsen tévénk, mert a tévékben általában nem ilyesmi van. Őszinte köszönettel tartozom Lucának, aki véletlenül az arcomba taszajtotta ezt a sorozatot, teljesen meg vagyok babonázva, nincsenek szavak.


Most fejeztük be az első évad utolsó részét, jólesne egy cigi.

2012. június 11., hétfő

2012. június 10., vasárnap

Álmos és unalmas ez a nap, csak esik és esik. meg esik. Ezeket azért gyűjtöttem, hogy majd a nyári estéken mikor kint ücsörgünk wmmel, rakok bele gyertyákat, és majd milyen hangulatos lesz. Hangulatosnak így is hangulatos, tökéletes lenne egy október délutánhoz. Ehh


2012. június 9., szombat

Nincsenek ötleteim, kifogytam az ötletekből. Ezért jobb híján megmutatom a czukker kis marokkufferkát, amit kétfilléré szerváltam újszerű állapot.




Lécci nézzétek meg megint, különösképpen a nyilakra, hogy a "balra" hiányzik. Így játszom. Három éve. Ennyire profi vagyok.

2012. június 8., péntek

Igen, tényleg, az valóban roppant mulatságos, hogy csak akkora résnyire nyitjátok az ablakot hogy pont ne férjek ki. Pernahajderek!




13 fok van, tornádó, meg eső. pulcsi zokni, ehh.

 (ma valaki azt írta nekem, hogy iKletet adtam neki, egy csomó ideig néztem a képernyőt.)

2012. június 7., csütörtök

bunda


Na a mai egy undi kép. Az van, hogy a cicánk az egy mutáns, és a különleges képessége az a szőrtermelés. Elmondom, hogy feladtam a szőrgyűjtést, amit a beköltözésünkkor kezdtem el. Kábé olyan okokból amiért a bélyggyűjtést is, egyszer valaki adott tízmillió darabot, és onnantól kezdve nem volt érdekes.

A cica napi szinten megtölt egy cicakefét. a fotój, amiben hever,  két nap leforgása alatt válik hófehérré a kis haspihéi miatt. Fekete harisnyát már nem is hordok, mert iszonyú hülyén néz ki amikor a lábszáramnál nagy foltokban szőrös.

Hetente porszívózunk, ami okés, de elmondanám, hogy kéthetente kell ürítenünk a porzsákot is.
Megmutatok egy kétheti adagot ( a rendszeres kefélés mellett)

 Ez egy átlagos méretű bevásárlószatyok (két kenyér fél bele meg egy tej...) Ez kétheti heti cicaszőr.

Komolyan gondolkodom azon, hogy megborotválom.
(a kis feneke körül ollócskával nyírom a szőrt higiéniás okokból, hát nem cuki?)

2012. június 6., szerda



Nagy szomorúsággal töltött el ma Ray Bradbury halálhíre. Lelkiismeretfurdalásom van, hogy lusta voltam megküzdeni a "Something wicked this way come"-val, amíg még élt. Klassz dolog élő írók könyveit olvasni, csak küldesz egy köszönöm gondolatot, hiszem hogy odaér. Odaért volna. Ehh.

Napközben azon gondolkodtam hogy hány szó, dolog van amiről ő jut eszembe a mindennapokban, és meglepődtem mennyi, még a pillangókról is ő jut eszembe, ahogy a beszáradt sárral együtt lepiszkálod egy bakancs talpáról. A színek, amiket festett, annyira élénkek, a Mars.

Ezt egy másik kedvenc íróm írta róla, le kellene fordítanom nektek, mert  hátborzongatóan hasonló gondolatokat fogalmaz meg,  csak persze sokkal jobban:

http://journal.neilgaiman.com/2012/06/ray-bradbury.html

" So when the wind blows the fallen autumn leaves across the road in a riot of flame and gold, or when I see a green field in summer carpeted by yellow dandelions, or when, in winter, I close myself off from the cold and write in a room with a TV screen as big as a wall, I think of Bradbury...
With joy. Always with joy."
 


2012. június 5., kedd

Mivel fostaliga a hangulatom a mai fotó unalmas és szívszorító: ezt a gyönyörűséget kell holnap postára adnom, muszáj volt eladni, mert hiába áltatom mgam; túl nagy. (íbéjen vettem, és másfélszereséért adok rajta túl legalább ennyi örömöm  van)


de mivel az olvasóim zöme nőci, és értékelik a szépet, mutatok még róla fotókat:









na ennyi volt mára.













....














komolyan, el lehet menni.











...












oksa, akkor most tényleg komolyan kérem a kisgyerekes ismerőseimet, hogy a lelki békéjük, és az irántam való jóindulatuk/szeretetük megtartása érdekében klikkeljenek el máshova. Igen Hugi, Molly, Eliza , rátok gondolok.(Kihagytam valakit? Rotót, de szerintem az ő lelkivilágába nem gázolnék bele)


komolyan.










Szóval. Én utálom a kisgyerekes szülőket. (gondolom ez meg fog változni ha majd én is egy leszek köztük, és természetesen ez csak általánosságban igaz személyre szabottan neeem)

Ezen gondolkodom, hogy nyitok egy kávézót, és hatalmas betűkkel ki fogom rá írni, hogy "szülőknek tilos", és akkor a magamfajtáknak is lehetne egy nyugodt kellemes hely, ahova leülhetnek egy kávésütire, vagy valami.
Itt a listám nyilvános helyekre.
Nem szeretem amikor kisgyerekek ordítanak sivalkodnak hangoskodnak körülöttem, nem szeretek elnéző arcot vágni, amikor csak az elkínzott tikkelős kifejezés tudna  kiülni a fejemre..
Nem szeretem amikor hagyják őket kommandózni, mer félek hogy elesnek, és még hangosabban fognak ordítani valami komoly bajuk lesz.
Nem szeretem amikor beszarnak. Mert büdösek. És ez zavar. Ez nem cukikakipucimuki, hanem SZARszag. én meg ennék vagy innék. Vidd ki, cseréld ki a pelenkáját, MOST.
Leszarom az is, hogy nevelésből hagyja hisztizni. A nevelést nem egy kávézóban kell kezdeni. Nekem ez rossz. És neki is rossz lesz, ha betegségneveket fogok a társaságomnak emlegetni, és nagy álköhögéseket tolni a gyerek irányába, mert nem fogja tudni, hogy csak azt akarom hogy ő is kellemetlenül érezze magát.
Nyilvános helyen szoptatók. Fordujatok a fal felé, terítsetek magatokra egy kendőt, az ég szerelmére, NEM ÉRDEKEL egy idegen nő eres tőgye, amíg mondjuk tejet öntök az eszpresszómhoz.

Ma egy kisgyerekes ismerősömmel találkoztam, nyilvános helyen, és kurvára nem éreztem jól magam.
Hagyta a gyereket mindenfele kúszni mászni. Mert eszébe se jut, hogy mondjuk az a nő a aki a kasszához áll sorban a tűsarkújában egyet hátralép akkor a kislánya kábé azonnal búcsút mondhat a zongoristakarriernek. Plusz a tűsarkús nő egy életre szarul fogja magát érezni.
Nem tudok fél óránál tovább a gyereknevelésről beszélgetni. Nem értek hozzá, nem tartom érdekesnek, és ha nem köt az anyukához valami nagyon szoros barátság, akkor tetetni sem tudom az érdeklődést ennél tovább. Ellenben, szívesen végighallgatom hogy neki mint kifejlett értelmes felnőtt személynek milyen hatással vannak az életére ezek a változások, hogy érez miként gondolkodik a világról egy ekkora változás után. Mert ő a barátom/haverom/ismerősom. Őt kedveltem mielőtt anya lett, vele beszélgettem mindenféléről, őt VÁLASZTOTTAM a barátomnak, nem a kisgyerekét. számomra az a kisgyerek majdhogynem egy idegen.
Nem szeretem amikor a kezembe adják a gyereket. Kérdezzék meg előtte hogy jó e ez nekem. Lesz amikor az lesz, ritkán, de lesz, nő vagyok vannak hormonjaim. Ha nem akkor megmondom, hogy nem akarom. Ekkor ne sértődjenek meg. Mert ha a kezembe adod a gyereked, és LELÉPSZ A PULTHOZ KÁVÉÉRT aZ elkezd tekeregni meg ordítani, és én abból indulok ki hogy ez engem mennyire zavarna, tehát úgy érzem hogy én zavarok mindenkit, és mindenki engem néz meg a tekergő bömbölő babát a kezemben... ez nekem nagyon rossz. Kurvára rossz.
A lenéző mosolyt is rühellem vagy a vicceskedős piszkálódást, mivan félsz tőle, haha nem értesz hozzá, urambocsá, ne félj nem koszol össze - erre még visszatérek - igen, félek, nem értek hozzá nem akarok koszos lenni, és én sem dörgölöm az orrod alá a hiányosságaidat.
 A koszolást mégsem fejtem ki, leengedtem a gőzt.
A nyaggatást sem, meg a szépugyeszépugyeszépugyeszép folyamatos kérdezgetését sem.

Mert érzem én hogy amiket írok az nem túl kedves, megértő, baráti, HUMÁNUS.
 Én nem a kisgyerekeket utálom, tényleg, azok cuckik, érdeklődőek, bennük van a világ reménysége, értelmes a tekintetük, tanulni vágynak, és a tudásukat megosztani, tökéletesek, meg szépek de tényleg.
Hanem a szülőket. akik nem tisztelnek se eget se földet amiért ők most hirtelen reprodukálták magukat, és azt hiszik innentől mindent lehet, az ő univerzumukban nincs más, csak ők meg a baba.

Fú bakker ez egy nagyon hosszú három óra volt.