2008. június 29., vasárnap

szomszédság

alapvetően viszolygok a "művészlelkektől", nem szeretem a sznobériát, a dicsekvést, a pózokat, és legkevésbé az álszerénységet.

ellenben most belefutottunk egy "művészbe" akinek a személyében talán barátra is leltünk. meglátjuk.

szájmonék két hónapja vették ki a szomszéd házat, ideiglenesen amíg beköltöznek a saját lakásukba.
mindketten a hátsó kijáratnál cigarettázunk, egy fal választ el minket.
kissé félénk sziákkal kezdődött, utána bemutatkozott akár egy úr, aztán megismerkedett wm-mel, váltottunk pár szót a macskáról,
egy hete pedig egy három cigaretta hosszú beszélgetésbe keveredtünk, a falon át nyújtotta a teát amibe egy karika citromot is tett...

szájmon azokat a könyveket szereti amiket mi, szájmon azokat a filmeket kedveli amiket mi. szájmon negyven éves, teljesen ősz, sztenivel él aki a nagymamája, ruhatervező volt, és kilencvenkét éves. szájmon festő bár mostanában nncs ihlete, szájmon képregényeket gyűjt.
meglehetősen félénk fickó, ezért is lepett meg, hogy áthívott egy italra minket.

ennek tegnap eleget is tettünk. nagynehezen felhajtottam egy csomag túrót, (angliában nem lehet túrót kapni, a Isten áldja meg a lengyeleket, és a boltjaikat. volt túró meg vegeta, lengyel zene szólt, volt vegeta meg májkrém mindenki lengyelül beszélt, ejj de fura volt az angolt használni) szóval vettem túrót, és rittyentettem egy kaprostúrós lepényt.
kicsíptük magunkat, wm viccelődött, hogy jaj el ne késsünk,

és megvolt az első angol vendégségünk, sajt volt felkockázva, toltuk a dzsintonikokat, (wm sörözött) és klasszakat beszélgettünk.
nagyon nagyon szép este volt.
imádták a magyar sütit, és szájmon tökéletes magyarsággal olvasta le az üvegről, hogy "szilva-körte", bár a madárcsontú szteni megijedt az első kortytól, azt mondta a pálinkához túl öreg.
nagyothall, ezért néha leírtam neki a kérdéseimet, de nem akart a divatról beszélgetni. azt mondta, ez egy más világ, egy szabad világ.
szájmon egyetlen magyar filmet látott eddig, a kontrollt.

rossz lesz ha elköltöznek, nem lesz kivel cigiznem, de meg fogjuk ismételni, az új otthonukban is és akkor láthatjuk a képeit is.
talán nekik lefordítunk egy wm-et

2008. június 27., péntek

országimázs

"évi a magyarok általában olyanok mint te?"


itt vagyok, dolgozok, élek, és nekik az egyetlen kép az országunkról az, amit én mutatok. ma ennek a kérdésnek az elhangzása után gondolkodtam el azon, mekkora felelősség is ez.



amúgy meg bocsánat hogy hetek óta csöndben vagyunk, de nagyon pörgős két hét áll mögöttem, ígérem nemsoká pótlok

pussz

2008. június 20., péntek

olvasónapló

most nagyon, nagyon rossz nekem.
ha folytatom az olvasást, annyira elragad az izgalom, hogy sorokat ugranék át a szövegben, ami rosszat tenne az élménynek, le kell hűtenem magamat, karnyújtásnyira figyel a könyve, de inkább feljöttem ide, megnyugodni.

miután befejeztem aaz éjjeli, és a nappali őrséget, két napig fizikálisan rosszul voltam minden más könyvtől, még a gaimenektől is, annyira kellett a szürkületi zóna, de elfogyott a polcokról.

eltelt egy hónap, és már nem is akartam többé, úgy gondoltam hogy az előző kettő után ezt már csak eltolni lehet, de wm megvette.
két napig figyelt a szekrényen aztán jobb híján elővettem.

most nem találok szavakat, amikkel leírhatnám mit érzek. vagyis igen de azt nem értenétek, hogy .. a szürkületi zóna negyedik szintje, ahol újból vannak színek, bakker! áááááááááááááááááááááááá mennyire súlyosak mennyire súúúlyos dolgok ezek.


sergei lukyanenko, nem is, SERGEI LUKYANENKO!!!

nem tudok többet mondani

2008. június 16., hétfő

kék

mégis mi a búbánatos retkes marhaság az hogy "indigógyerek"?
magyarázza már el ezt nekem valaki, lassan, hogy megértsem, türelemmel (dimenziókontúli mennyi békességgel) , mert ha jók a megérzéseim,ez valami olyasmi, amit azonnal zsigerből üvöltve röhögök ki, úgy hogy a taknyom picit belefolyik a számba,
és tényleg nem akarok megbántani senkit.

(rég láttam már indigót, kiskoromban mindig szerettem volna, merthogy akkor lehetett volna színezőket csinálni a meséskönyvekből, de sose adtak vadiújat, mindig csak a papa írógépéből a használtat. )

2008. június 15., vasárnap

ebé

szeretem a futballt, mert szeretem, ahogy elterpeszkedik a tévé előtt, elbándivá változva, hangosan kortyolva a sört, néha felböfögve, hangosakat kurjongatva
szeretem bevinni a kajáját.
szeretem évről évre ugyanazokat a buta nőcis kérdéseket feltenni amiket ilyenkor fel kell tenni
csak hogy teljes legyen az élmény

szeretem a szerepeket, amiket ilyenkor lehet játszani, vele jó ezeket körbejárni.

nem tudom pontosan elmagyarázni ezt, a butagyengenő-okoserősférfi című műsort, de valahogy a zsigereimben érzem, hogy ez így helyes, ilyennek teremtettünk, és leszarom mit diktál a huszonegyedik század a párkapcsolatokkal kapcsolatban.

mindezt úgy, hogy most épp szünet van, és beszűrődnek a konyhából a mosogatás zörejei.

2008. június 13., péntek

kávé

mesélek picit a munkahelyemről.
a starbucks egy csomó fajta kávét forgalmaz, a világ minden tájáról, nem tudom pontosan, de hasból most azt mondanám harminc-negyven
van egy pár, amiket rendszeresen, és vannak speciális fel és el tűnő fajták is.
szóval nem csak italokat ételeket árulunk, hanem kávébabot is.
és ugyebár egy-egy dolgot csak akkor tudsz eladni, ha ismered is.
és soha nem gondoltam volna, de a kávéval is így van, olyan mint a borkóstolás.
van egy "kávé-útlevele" mindenkinek, és abba kapjuk a pecséteket, mikor egy-egy fajtát megismerünk.

ez úgy kezdődik, hogy nagyszeműre ledaráljuk a kávét, 50grammot, belehelyezünk egy cafeteria nevezetű köcsögbe, és leöntjük kábé két deci szűrt forró vízzel. várunk 4 percet, majd a kávészemeket az aljára nyomjuk, és kitöltjük.

mindenki kap egy kis csészével. azért beszélek többes számban, mert ez társasági sport, minimum két ember kell hozzá, hogy megbeszélje az élményt. a csészet az orrunkhoz tartjuk, a száját a kezünkkel befogjuk, és hosszan, sokáig szaglásszuk. az illatáról meg lehet állapítani a főbb jegyeit: fűszeres, gyümölcsös, erdős, stb.
utána a testét figyeljük meg. a csészében körbelötyögtetjük a kávét, megnézzünk mit hagy a csésze szélén. az erősebb testű kávéknak már a felszínén lehet látni a pici olajcseppeket, és elég erősen befogják a csésze oldalát, míg a gyengébb testű kávék olyanok mint a víz. (ami érdekes, hogy a kávé erőssége-koffeintartalma) nem függ ettől, pedig laikusként azt gondolná az ember)
ezután jön a kóstolás.
szürcsölni kell, lassan hangosan sok levegővel, és ellötyögtetni a szánkban, gargalizálni, hogy a kávé mindenhova eljusson, majd figyelni. először a savasságát kell megfigyelni, mennyire selymes vagy kaparós a kávé, ha savas, akkor azt a nyelved hegyén azonal érezni fogod. ekkor figyeled meg azt is mennyire van megpörkölve, bár az már a szaglásnál is eléggé árulkodó. aztán vársz egy picit, és figyeled az ízeket, itt jönnek elő a főbb jegyek, lehet gyömölcsös, lehet, mogyorós, diós, de elég sok a feketecsokoládés is.
mikor ezen túl vagyunk, mindenki vesz egy kis falatot, az adott kávéhoz illő süteményből, és azzal kóstolja újra az egészet. nem is gondolnád, ez milyen fontos.
például a Sulawesi kávénak az egyik eléggé jellegzetes hatása, hogy azonnal kiszárítja a szádat, nagyon alacsony a savassága, emellé bátran lehet ajánlani citromos-narancsos sütiket, amik visszaállítják a száj egyensúlyát, a valencia narancs szelet például tökéletes választás, (ez ilyen narancsospiskótaszerűség)
(engem ez az egész ceremónia picit az úrvacsorára emlékeztet, ez az én testem ez az én vérem, - már bocsánat)
ezután jün az utóíz vízsgálata, ez is lehet gyülömcsös, vagy olyan mintha fekete csokit szopogattál volna

szóval ilyenek vannak, a munkahelymen, én kábé a tizedik körül járok. ha mindent végigcsinálom,(többször) majd un "kávémester" leszek. egy ilyen srácot ismerek, kitöltesz neki egy akármit, és majdhogynem már szagról megmondja milyen fajta ez, honnan jött jellegzetesség, saöbbi. a nem starbucksos kávékról is.

már értem miért tartották annyira nyerőnek az önéletrajzomban a "miért jelenkeztél ide?" kérdésre a "mert szeretem a kávét" választ

ezt a képet meg nagyon szeretem. szeretek kávét darálni, mert a szemek frissek olajosak.szeretem az illatát. beletúrom a kezem, és az egész csillogóscsúszósolajos, szagolgatom mélyen, meg még pár szemet el is rágcsálok.

2008. június 11., szerda

strawberry and cream frappucino

ma volt egy nagyon aranyos szituáció (félek az ilyesmiket leírni, volt annak idején cinnynek egy remek karikatúrája rólam, wm azóta is azzal húz)
szóval képzeljétek, van egy törzsvendégünk, egy magas, nagydarab 30 körüli de már őszülő srác. enyhén zsidós feje van, sose tudom egy rasszhoz se párosítani, talán ez van legközelebb. igazi mamlasz, az öltözködése, igazi fehér+zokniszandál stílus, plusz sose mer az ember szemébe nézni, mélyen elpirul egy mosolytól, a kedvességet dadogással, és zavart mosollyal díjazza.

(amúgy lányok hadd szúrjam itt közbe, hogy ők a legklasszabbak. tedd félre az előítéeteidet, felejtsd el hogy milyen pasit, milyen életet képzeltél el valójában magadanak, legyints a barátaid döbbent arcára és vágj bele, ez a típus a főnyeremény. minden szempontból. én már csak tudom)

szóval, már zárás körül vagyunk, minden tiszta, ma gyorsan végzünk, és kivételesen még ökörködni is van időnk, Ahmed, Rayney meg én.
bejön a srác, és jeges krémes eperturmixot rendel (továbbiakban: bizbasz)
bizbaszt csinálni szopás, senki nem szereti, főleg nem este, amikor már 200at megcsináltál addig, és legfőképpen amikor már minden tiszta.
-mondom réjni, hagyjad, megcsinálom én. (nem csak azért, hogy jó fej akarok lenni a kollegával, de valahogy azt akartam, hogy a mamlasz a legjobbat kapja)
- á nem hagyjad csak, megcsinálom én, úgyis az én dolgom
- oké de szerelemmel.
elmosolyodik, már tudja, miért akartam én, és gyönyörű óriás bizbaszt gyárt, ilyeneket fényképeznek a katalógusra, mindhárman megcsodáljuk, aztán odaadja a mamlasznak, aki picit még zavarban is van.
motyogva megköszöni, elmegy.
eltelik két perc, amikor réjni felkiált: nézzétek bakker ez már meg is itta!
kinézünk a kirakaton, a srác ott áll a bizbaszos pohárral a kezében, nézi elfancsalodott képpel, hogy üres.
ez a bizbasz óriási, tényleg, a legjobbaknak is 10 perc letolni.
ez megitta bakker, két perc alatt állunk ott hárman és csodálkozunk.
erre ahmed: ha megivott egy bizbaszt, akkor miért szomorú? egy bizbasz után mindenki vidám. (ez az ő kedvenc itala is)
mondom lehet hogy csak jegesfájása van az arcának, mégiscsak 2 perc alatt tolta le.
a mamlasz meg csak topog ott fancsali képpel meg lehet zabálni.
végül réninek jutott eszébe az ötlet: lehet hogy leejtette?
jaj szegény!
nem kellett mondania senkinek semmit, ahmed már úton volt kifele, összekaparta a mamlaszt, berángatta, réjni meg már csinálta is neki a másikat ingyé, még nagyobbat, a srác azt sem tudta hová legyen.

áá ez nektek semmi, de nekem a nap fénypontja volt.
ha nem lenne wm, tutira felszedném
(vagyis nem , mert akkor nem tudnám amit most tudok)

a nyelvtudásról

tudhatsz akárhány szót, egy nyelvet csak akkor ismerhetsz, ha ismered a kifejezéseket. ha egy nyelvtudás 100, akkor én 10nél tartok, és az a legszörnyűbb hogy ez a
"nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek-míg üres, ám ha megtelt földre konyítja a fejét" -effektus
mindegy, ma tanulam hármat is, elmesélem a kedvencemet:
a "más helyett aratja le a babért" az itt "ellopja a mennydörgését"
klassz nem?

áttörés

több komoly áttörés is volt az elmúlt hetekben a kapcsolatunkat illetően, de hadd emeljek ki egy publikusat:

wm megeszi a zöldborsófőzeléket

akkor mégy egyszer:

WM MEGESZI A ZÖLDBORSÓFŐZELÉKET.

megeszi. pedig zöld is, meg borsó is, és -ó irgalom atyja ne hagyj el!- főzelék is.

mennyi szenvedés, mennyi lemondás, mennyi harc, előzte meg ezen kis győzelmünket, de most örülünk, nagyon!

(kéretik neki beleszerettem statikat küldeni!)

2008. június 6., péntek

apák napja

van itt olyan is, június 15-én
mindegy én ma tartom, és a remek humorérzékkel megáldott apukámat ezzel a kis videóval szeretném felköszönteni:



elég sokat énekelte nekem ezt a dalt

2008. június 5., csütörtök

Zzz és Eee

bár, nem látszik, de őszintén izgulok a mostani mars ekszpedícióért, meg a főnikszért, és tökizgi, hogy jeget talált, megminden

meg az is, hogy kettővel közelebb jutunk a marslakókhoz, megelevenednek a kedvenc olvasmányaim, hoznak vízmintát, izgalmas űrbetegségeket, és mikróbákat, amikből furcsa növények kelnek ki, és majd lesznek buborékvárosok is egyszer.
valamikor

mindig nézem a képeket is és váózok a nagy semmin, hát nem fura?

és totál felcsesz, hogy miért nem mennek rá erre jobban.
fájdalmas, hogy wmmmel túl korán születtünk ahhoz, hogy egyszer egymás kezét fogva egy másik égitest felszínén álljunk, pedig szerintem megérdemelnénk.

amúgy meg kéne szereznem angolul a marsbéli krónikákat