2008. december 24., szerda

2008. december 22., hétfő

Ezt WM írta

A tenger

Ann Yu-nak

A hetedik napon Isten megpihent és végigtekintett az Univerzumon. Általában véve elégedett volt művével: a csillagok szépen ragyogtak, az űr kellemesen hűvös volt, az Élet csírái békésen várták, hogy a Teremtő elindítsa az Időt. A Sabbathból azonban hátra volt még pár ezer év, és az Úr ezalatt ki akart javítani néhány apró hibát.
Belenyúlt egy közeli fekete lyukba és annak feneketlen mélyéről előhúzott egy listát. Ahhoz képest, hogy a Világot csupán hat nap alat teremtette, a hibák listája meglepően rövid, alig három és fél fényév hosszú volt. Isten elindította egyik kedvenc zenéjét, és munkához látott.
Bár nem tartozik szorosan a történethez de Isten öt legkedvesebb zenéje:

1. Egy Commodore 64-es magnó kerregése miközben a Wizard of Wort tölti.
2. Bach: D-moll Toccata és Fúga
3. A betelguezei savkármány vadászüvöltése.
4. A CO3-LH0 üstökös becsapódása utáni szuperszonikus lökéshullám hangja.
5. Bármi a Led Zeppelintől.

Isten gyorsan haladt a javításokkal, és éppen a The Oceant hallgatta, amikor egy olyan problémához érkezett, amelyről tudta, hogy képtelen lesz kijavítani, anélkül, hogy újra kellene teremteni a Világot. Tudta Ő ezt persze korábban is, de a maga kifürkészhetetlen módján mégis így alkotta meg a Matériát. Talán azért, hogy legyen mivel foglalkozni az Örökkévalóságból hátra lévő időben?
Mindenestre Isten visszacsúsztatta a listát a fekete lyuk mélyére (olyan tételek szerepeltek rajta még például mint: a PI pontos meghatározása, eldönteni, hogy a foton hullám vagy részecske-e, kideríteni él-e Schrödinger macskája) és tekintetét egy apró kék bolygóra vetette. Keze finom mozdulatával egy törpegalaxist húzott a bolygó elé, így a galaxisba tömörült anyag keltette térgöbület felnagyította a planéta képét. Az Úr jobban láthatta a mozdulatlanságba fagyott világot. A bolgyó nagy részét víz borította, ennek ellenére Föld volt a neve, amely tény sokat elárul Isten humorérzékéről. A probléma forrása pedig éppen a vizekben lakozott.
Isten számára meglehetősen kedves volt ez a bolygó, lakóit saját magáról mintázta ám ezek ekkor még csupán primitív fehérjeként léteztek, hogy több milliárd évnyi evolúció után nyerjék el végleges alakjukat (újabb példa az Úr kifürkészhetetlen humorérzékére). A Terv szerint a bolygó tengerei a szférák zenéjét kellene, hogy játszák az ott lakók nagyobb gyönyörűségére s bár egyelőre még egyetlen hullám sem vetődött a partokra de Isten tudta, hogy a zene, melyet a tengerek fognak játszani torz lesz.
A tengerek ugyanis zúgtak. Általános jelenség volt ez az univerzumban, az egymáson elgördülő vízmolekulák szépen zenéltek, de amint nagyobb mennyiségben kezdtek játszani, zenéjük élvezhetelenné vált. Értő fül kivette ugyan a dallamot, de olyan volt az élmény mintha egy filléres rádió szólna egy fürdőszoba bezárt ajtaja mögött.
Isten a Földre helyezte kinyújtott ujját, és gyengéden megbökte. A bolygó meglódult pályáján, melynek hatására keringeni kezdett körülötte a Hold, elindult a Nap, majd (mivel minden mindennel összefügg) mozgásba lendült az Univerzum, és elkezdődött az Idő.
A Föld felszínén az első hullámok lustán elindultak a partok felé, szél kerekedett, mely fehér habokat kócolt a hullámok tetejére. Végül alig pár másodperccel a Világ kezdete után a tengerek vizei elérték a partokat, kivetődtek a homokos-köves-sziklás szárazföldekre. Fenséges robajlással felcsendült a tengerek zúgása.
A dallam kivehetetlen volt.
Isten pedig tovább figyelte a bolygót, és igyekezett behangolni a vizek zenéjét. Egymillió évenként megpróbálta legalább egyszer de volt úgy hogy kétszer is. Feltörte a kéreglemezeket, földrengéseket idézett elő, arrébb tolta a kontineneseket, aszteroidákkal bombázta bolygót.
A tengerek mindent elviseltek, és zúgtak ugyanúgy tovább.
Ráadásul egyre fogyott az Úr ideje. Nem aggódott természetesen, örökkévaló volt Ő, és mint említettem előre tudta, hogy a tengereket nem fogja kijavítani. Azonban a bolygón vészesen gyorsan haladt az evolúció. Az őstengerekben ficánkoló egysejtűekből, primitív halak lettek, amelyek olyan primitívek voltak, hogy képesek voltak kimászni a szárazföldre, majd ott éltek tovább. Isten egy pillanatra félrenézett, és máris hatalmas gyíkokká nőttek, amelyekre az Úr kénytelen volt ráhajítani a CO3-LH0 üstököst, hogy kipusztítsa őket, és esélyt adjon a lábaik körül rohangáló apró szőrős szerzeteknek. A lökéshullámnak valóban szép hangja volt.
A bundás lények pedig éltek a lehetőséggel és megtették az első lépéseket a humanoiddá válás útján, sőt hamarosan az értelem jeleit mutatták, Isten pedig tudta, hogy most már óvatosabban kell bánnia a planétával. Egy utolsó alkalommal, még kinyújtotta felé egy ujját és megállította egy pillanatra, de ez nem bizonyult jó ötletnek. A tengerek kiléptek medrükből, elsodorták a lények kezdetleges fészkeit, megölték a többségüket majd zúgtak tovább
Az eseményt azóta is emlegetik a bolygón.
Isten végül sóhajtott egy nagyot, ami akkora rezonanciát okozott a bolygón, hogy apró darabok váltak le a későbbi Norvégiáról. Az így kialakult fjordok bízvást nyernének közönségdíjat bármelyik bolygótervezési versenyen.
Újabb évek teltek el, a bolygó lakosai messze a tengerektől tovább fejlődtek. Eszközöket kezdtek használni, amelyekkel több élelmet voltak képesek megtermelni. Az igazán okosak később más eszközökkel addig verték az előbbieket míg azok oda nem adták ezt az élelmet.
Ugyanakkor nem sok hiányzott már, hogy valóban Istenre hasonlítsanak. Talán csak egy kiadós fürdő, egy fodrász, meg egy divatos tóga, de ekkor még állatbőröket viseltek és féltek a víztől.
Illetve...
Egy nap egyikőjük, egy fiatal példány messzebbre merészkedett a falutól. Talán a kaland vonzotta, esetleg egy ellensége elől menekült, vagy szeretett volna egy barátnőt, aki kevésbé szőrös mint ő. Elindult egy úton, melyen előtte senki sem. Sűrű erdőkön vágott keresztül, hegyeket mászott. Ázott és fázott, a Nap cserzette bőrét de ment előre. Míg nem egy nap elfogyott talpa alól a talaj.
Feltárult előtte a tenger. Remegő lábakkal lépdelt előre, ajkai számára is ismeretlen szavakat próbáltak formálni. Aztán megtorpant és térdre rogyott, megbabonázva meredt a távoli horizontra. A sós hullámok lágyan végigsimították lábait.
A tenger zúgott és ez volt a leggyönyörűségesebb hang, amit valaha hallott.

2008. december 18., csütörtök

coffee master

nna gyerekek, az vagyok, mától, volt vizsga meg minden, én viselhetek egyedül az üzletben fekete kötény, mindenki más zöldet, hip hip hurrá, és ami a legklasszabb, tényleg egy csomó mindent megtanultam az elmúlt pár hétben.

a vizsgám pedig egy aroma laboratórium volt, elmesélem, oksa?

három asztal, barna selyempapírral letakarva, mindegyiken egy fekete lap, amire szépen kalligrafikusan fölvéstem a fontos infókat, plusz festettem térképet mindegyikhez, nagyon jól mutatott.

kezdtem a latinamerikával, amihez a a guatemala antiuga kávét választottam, elég fényes, savas kávé, diós, mogyorós ízzel, illattal, alma passzol hozzá, esetleg csoki, és mogyoró dió, mindenképp. raktam elé egy tánnyérra egy ilyen magkeveréket, plusz egy csokis pekános müzliszeletet, és almasütit.
ezután három kistányér következett, három különböző méretre darált kávéval, hogy el tudjam magyarázni a fontosságát, hogy különböző főzési technikákhoz mi illik.
majd jött a afrika-arábia területe, amihez a kenya nevű kávénkat választottam, egy tányérra narancsot, citromot, lime-ot szeleteltem, a kenya egyértelműen a citrusfélékkel és a bogyókkal passzol legjobban, jeges kávénak is kiváló. nagyon kiegyensúlyozott, könnyen iható kávé, a guatemala után kifejezetten selymes édeskés. raktam mellé egy nagy tál narancsos áfonyás maffint, plusz, dzsolizsókerként, utalva arra, hogy az afrikai kávék sokszor erősen virágos felhanggokkal bírnak, egy nagy üvegtálat, benne rózsaszín, lush-os fördűgolyótól enyhén illatozó lágy víz, rajta zold, ciklámen virágok, meg sárga rózsszirmok úsztak, törkis dilájt, és meglepően jól passzolt az illata a kávéhoz, a vendégeim olyan áhitattal mártották meg benne az ujjukat, mint boldog terézia a szenteltvízben.
ezután az ázsiai kávék következtek, a szulavézit választottam ami egy elég súlyos testű füstös kávé, földes, erős aromával, égett fa, gomba ilyesmik
mellé almaszeletek jöttek, meg jóféle emmentáli sajt, ugye milyen furcsa? sajt meg kávé, de lehidalnál ha megkóstolnád. eredetileg penészes sajtot akartam, de lehet, hogy annak nem lett volna akkora sikere, azért az emmentáli egy könnyebben viselhető dolog. karamellás ostyát kínáltam még mellé, ami egy picit megédesíti a szádban ezt az erős füstös ízt. meglepő módon, bár ízre ez a legerősebb, legteltebb, mégis a legalacsonyabb a koffeintartalma, szóval tökéletes választás a buli itáni "feljössz még egy kávéra?" című műsorhoz.
az aroma laboratóriumom utolsó rész a kriszmasz blend nevű kávékeverék volt, ez magas kofeintartalmú, fényes latinamerikai kávék keveréke, amihez öt évig a kávécseresznyében érlet indonéz babokat raktak, ettől kifejezetten titokzatos fűszeressége lesz a kávénak. drága, nagyon, de eszméletlen finom
ehhez készítettem szegfűszeggel meg fahéjjal tűzdelt narancsot, (itt nem is láttak még ilyet, teljesen kivoltak tőle) meg illatpasszintásképpen raktam mellé a cseresznyés dohányomból, ami szintén megy hozzá (igaz hogy eddig csak füst formájában próbáltam.)

hát kábé így nézett ki. éppcsak elkezdtem, amikor beesett az ajtón a bristoli, meg a birminghami területi kávémester, mindketten teljesen kész voltak hogy mennyire súlyosan néz ki az asztalom, ilyet még nem is láttak, főleg nem egy kezdőtől nahát kicsit sajnálom, hogy nem készült fotó
jöttek a vásárlók, mindenkinek gondosan elmagyaráztam mi micsoda, kóstoltattam őket, végigmentem a területeken, meséltem a sajátosságokról, receptekről, ogyan főzzék le, és a végén mindenkinek adtam ajándékba egy kis tasak krszmaszbeldet, megköszönve az idejüket,
remekül szórakoztam, a "nagymesterek" kérdéseire csípőből vágtam a válaszokat, nemhiába tanultam annyit, a kollegáim is mind odajöttek kóstolgatni, és ami a legklasszabb, a vevők meg elkezdtek vásárolgatni, sikere volt az egésznek, a "mesterek" rögtön elkezdtek terveket szövögetni, rám alapozva, meg hogy akkor szeretnének elvinni majd sbucks nagy központjába, megnézni a pörkölést meg ilyesmik

mindegy, halálra dícsérgettek, meg ölelgettek, úgyhogy rákérdeztem, hogy nna, kávémester vagyok vagy sem, és hát bizony mostantól ez nem kérdés.

boldog vagyok meg büszke, nna.
wm sajna pont a vége után egy perccel érkezett meg, a kolleganőim jól körbe is rajongták hogy milyen büszke lehet rám, bár szerintem ez csak a látszat volt. a kolleganőim valamiért nagyon szeretik őt körberajongani

2008. december 10., szerda

.

.

ez itt a házunk melletti templom, minden nap elsétálunk előtte, a padon ülve én várom, hogy wm kiélje a fényképész hajlamait

még egy klassz

itt a karácsony, kéthetente rendeljük a bögréket, mert a vendégek folyamatosan ellopkodják őket. nem a speckó, szépen felárazott, sőt esetleg karácsonyiasított szuveníreket lopkodják a polcról, nem, nekik a használt pattogzott öreg bökrék kellenek, amiket amúgy nem árulunk, hanem mindennap használunk.
számunkra, dolgozók számára ez teljességgel érthetetlen.

törzsvendég csapatunk, az egyik szomszéd üzletben dolgoznak, minden reggel nálunk kávéznak. pár napja az egyik lány megkérdezte, hogy, nem áruljuk e a ögréket, mert neki annyira a szíve vágya egy. goondolkodás nélkül csomagoltam be neki egyet, nem oszt nem szoroz, és annyira megörült neki, hogy még zavarba is jöttem. mondta, hogy régóta gondolkodik azon, hogy ellop egyet, de csak nem teszi már ezt ott, ahol mindennap kávézik.

nem is ez a lényeg.
ma bementem az irodába, és egy gyönyörű kézzel készített karácsonyi üdvözlőlap fogadott ezzel a szöveggel:
To: Starbucks Team
Have a Merry Christmas, And a Wicked New Year!
From: Vodafone Coffee Addicts

tudom nagyon jól, hogy nem nekem szól, de elmondani nem tudom mennyire jól esett, mindannyiunknak.
ilyenek vannak
szeretem a munkahelyemet.



wm is szereti az övét, most épp betanul egy másik részlegen, ahol 90%os a gyönyörű lengyel lányok aránya, és a héten már kétszer is kapott csokit.
mondjuk ettől nem lábad könnybe a szemem.

ma nem érek rá

meséltem már a titanikos lédiről?
ha igen bocs, de nem érdekel, totál oda vagyok érte.

alacsony, hajlott hátú, nénike valaha biztos magas, sudár nő volt, de mostanra összeaszalódott, összetöpörödött. elefántcsont bőre van, hófehér haja, amit mindig nagyon elegáns, gondos, ódivatú kontyban visel. visszafogottan, de észrevehetően sminkeli magát, csak az öreg, vizenyős szemeit emeli ki, és rúzs a száján, kifejezetten jól áll neki. a ruháit nem tudom honnan szerzi be, mert mind mind egy letűnt kort idéznek, és az örökké harmonizáló ékszerei sem tavaly készültek.
általában délelőtt jön, a botját keresztben lerakja, egy nagy, kényelmes fotel mellett álló asztalra, majd odatotyog a kasszához, és kér egy rövid, erős fekete filterkávét, tejszínnel. mindig pontos apróval fizet, amit a karommá merevedett ujjaival egy kis zacskóból ráz a pultra. utána kér egy szívószálat, belesüpped a fotelba, és kis mindentudó mosollyal az arcán elszívogatja a kávéját, olykor akár egy órán át. cukrot nem tesz bele.
engem különösen kedvel mióta egy nagyon forgalmas délután beszaladtam egy kávéra a szaadnapomon, és észrevettem , hogy elkámpicsorodott arccal ül a forgatag kellős közepén.megkérdeztem mi a baj, mondja, hogy nem tudja végigállni a sort, de máshol nem szeret annyira mint itt. civilben gyors megcsináltam neki a szokásosat, kivittem neki, nem akarta ingyen elfogadni, leszámolta a kezembe.
azóta a kollegáimat is rászoktattam, ha ő jön be, akkor soronkívűl, azonnal, asztalhoz, de nem volt túl nehéz, ő mindenkinek a szíve csücske.

azért hívjuk titanikos lédinek, mert rajta volt a Kárpátián, amikor a Titanic elsüllyedt.
az 1912-ben történt,, tehát, még ha kisbabaként is volt ott, akkor is minimum 96 évesnek kell lennie.

ma egy kevésbé kényelmes asztalhoz ült le, kérdeztem is tőle, hogy ne vigyem e át a cuccait a kedvenc helyére.
ránézett az órájára, és azt mondta, jobb most a széken, ma nem érek rá, annyi elintéznivalóm van még.

bementem a raktárba, és majdnem sírtam, komolyan. de nem szomorúan ám.
remélem, hogy soha nem hal meg.

amúgy ma a kapcsolatokról beszélgettünk valakivel, és ahogy én meséltem a sajátomról, bepárásodott a szemem.

ez egy ilyen nap, kaptam ma egy olyan jó hírt is, hogy abban a pillanatban, amikor meghallottam, kispricceltek szó szerint a könnyek a szememből, és öt percig zokogtam vihogva.

örömtöl sírni klassz, nem?

boldog névnapot!

csruffató

2008. december 7., vasárnap

kezdődik

ma a szarvasháton ülő manó a város egyik főbb központjában hangosan leszidott, hogy hogy merészelek karácsonyi időszakban az utcán flangálni, mi csak januártól kaphatunk szabadnapot.

noshát igen tényleg a zöld a kedvenc színem, és az óriás zöld nyomozókabátomban, óriás zöld öregnénikalapomban, és az óriás, rikítózöld vadiój gyönyörű csizmámban pont úgy nézek ki mint szantasz liöl helper,
vagy valami vajákosasszony

a gyerekek az utcán mind ledermednek, és félős mosollyal bámulnak mind, kifejezetten élvezem, arcokat is vágok rájuk, meg ilyesmik

kívülről tudom az összes karácsonyi dalt, november öt óta volt időm megtanulni, a top három legszarabb:
3.: froszti dö sznómen
2.: ómájgáss májj gáss, itsz kriszmasz in dö táun
és az arany büszke nyertese:
1.: lászt kriszmász áj gév ju máj hárt

amúgy ma ettem kürtőskalácsot, igazit, magyar lányok sütik a karácsonyi vásárban,

és kéne vennem mézet, hiszen én vagyok a mézeskalács koronázatlan királynője

2008. december 6., szombat

bluevalbaszott

-she was... well, she was... soo búvalbaszott.
-what does buvabaszo means?
-well... fucked by sadness


ezt a bejegyzésemet amúgy szeretettel ajánlom M.G.-nak

2008. december 4., csütörtök

kritika

nemigen történik semmi velem, szóval elmseélem mit láttam meg olvastam az elmúlt két hétben, okés?


könyv: The Last Watch
és igen és igen és igen, a világ legeslegjobb vámpíros sztorija a nájtvaccs, déjvaccs, tvájlájtvaccs trilógia befejező kötete, nem is tudtam hogy megjelent, de a szokásos kétheti könyvvadászatunk alkalmával felfedeztük, nagyon megörültem neki.
érdekes, valamiért mindig nehezen kezdek hozzá az újabb kötetnek, ezen is felcsesztem magam első látásra.
most mondd, ha te egy kiadó vagy, és megjelentettél egy trilógiát, egymással harmonizáló borítókkal, egyforma méretben, akkor a negyedik részét kiadnád-e három számmal nagyobban? mindegy ez nem számít ugyebár, de nekem mégis.
aztán. egy orosz vámpíros sztori borítóján mégis mi a búbánatos lófaszt keres egy fehérfejű rétisas (tudod, az amerikai címerállat) mondjuk egy varjú helyett? mert ugyebár ha lenne utalás erre az álatra a könyvben, de úgy gondolom ismerem az író stílusát már anyira, hogy látatlanba megmondjam: nem lesz.
és még mindig nem nyitottam ki a könyvet: a sorozat minden darabjára rá van írva, hogy j.k.rowling.-orosz stílusban. megértem én hogy el kell adni, de miért ezzel a szar és igaztalan szöveggel? áthúzom ezt a mondatot fekete alkoholos filccel, ne is lássam.
oké elkezdem olvasni, első oldal, és az egyik főszereplő neve, máshogy van írva. nna ezt olyannyira nem értem, hogy nagyon, ugyanaz a fordító, ilyen hibát már miért kell elkövetni?
ezek a külsőségek.
amúgy meg olyan könnyen, selymesen, otthonosan olvaszt magába mint amilyen jóleső érzés belepisilni a saját fürdővizedbe*
majd még mesélek róla, de egyelőre csak a 30.oldal körül járok
Sergei Lukjanenko egy zseni


másik könyv:
High Fidelity (asszem magyarul pop, csajok, satöbbi) nos ez a könyv könnyen meglehet hogy 2008 legklasszabb olvasmányélménye volt számomra, meleg szeretettel ajánlom mindenkinek, emberi, vicces, könnyű olvasmány, de ez a könnyedség nem megy a tartalom rovására, egy csomót tanultam belőle, egy csomó magyarázatot ad, de emellett enm egyszer, nem kétszer röhögtem fel hangosan rajta. itt figyel már a film is, de addig nem akarom megnézni, amíg wm be nem fejezi a könyvet.
komolyan mondom, olvassátok el

film:
lássuk:
amerikai pszihó, olvastam a könyvet, többször, és bár az elmesélt világnál meg petrikbétmennél nincsen senki és semmi távolabb tőlem, mégis élveztem, jó erős könyvnek tartom.
nna tegnap megnéztem a filmet, és azt kell hogy mondjam: ezt a szart!
felesleges időpocsékolás volt az egész, az összes csillag ellenére amit rávéstek, hiába remek színészi játék senki, nem tudja elvinni a hátán azt a fost, amit a rendező művelt, most értettem meg mennyit számít a személye, egyszerűen ÜRES

*ezt meg tudom magyarázni

2008. december 2., kedd

butitájm

tegnap kiröhögtem valakit, odáig, hogy potyogtak a könnyeim, nem vele, érted, hanem rajta, bele az arcába, szemét vagyok, de nem lehetett megállni.

a büdös kolllegámról van szó, luke-ről.
szegény gyerek, egy hatalmas naiv szeretetgolyó árasztja is mindenki felé, örökké kedves és jókedvű, és van olyan része a munkánknak, amiben egyszerűen ő a legjobb, és ezt én mondom, a legjobb,

de bakker annyira kellemetlen és megerőltető túlélni a szagát, hogy nem tudom szeretni, mert amikor tizedjére kapom magam azon, hogy visszatartom a levegőt, mikor el kell haladnom a hónalja alatt - ami sajnos elkerülhetetlen, nagyon magas lévén- akkor megdühödök rá, türelmetlen leszek, és ideges.

szóval a nevetés. ugyebár itt a karácsonyi őrület, és péntekenként aki akar, az beöltözhet egy picit, szarvasnak télanyónak vatevör, amíg az nem üti nagyon a céges dresszkódot.
luke barátunk pénteken beöltözött szarvasnak, amiről sajnos én lemaradtam, és a sztórmenedzser, (alek, akit nagyon szeretünk) azt találta neki mondani poenból, hogy egész karácsonyig szarvas kell hogy legyen.
luke hitte is meg nem is, de amekkora bohóc, még örült is a dolognak kapott az alkalmon.
tegnap megfordulok a raktárba, és beleütközök egy toronyba, ami még nem is büdös, felnézek, és egyszarvas tekint vissza rám. piros plüss fülek, hajpántszerűen, köztük egy barna plüss orrész, középen, és egy nagy piros orr, ami villog. felvontam a szemöldököm, akkor még nem törődtem vele,
de utána, mikor vadul gyártottam az italokat a báron, ő kijött a kasszájával, néz rám a bánatos bociszemeivel, a hülyén felrakott szemüvegje mögül,szrvasmaszkban. plusz szakálla is van szóval ráadásul szőrős is,
elnevettem magam, ennek nagyon megörült, vicces pofát vágott
na és akkor nekem lőttek, egyszerűen nem bírtam visszatartani a röhögést, ütemesen vertem a fejem a kávégéphez, ezt az idiótát.
ekkor nagy örömében jól leizzadt, szóval a szaga is elkezdett egy szarvaséhoz hasonlítani,
plusz az orrésztől nehezen kapván levegőt egész bevörösödött, á elmesélhetetlen.

alek azt mondta, ne szóljak neki, hogy büdös, ő a sztórmenedzser, ez az ő dolga.
de egy hetet adok neki, nem fogom tovább bírni