2009. december 27., vasárnap

calvin and hobbes

egyszer kaptam egy barátnőmtől egy nagy csomag mócártkuglit. eldöntöttem, hogy megeszem együltőhelyemben. szóval a tízből adtam egyet neki, a maradéknak nekiálltam. ötnél elég volt, hétnél már kifejezetten szarul voltam, és a nyolcadiknál, az utolsóelőttinél feladtam.
háromszorosan éreztem magam ramatyul, először is hányingerem volt, másodszor ki voltam akadva, hogy befaltam a nagyját, és nem maradt későbbre, harmadszorra pedig az volt a baj, hogy nem tudtam tejesíteni a fogadalmamat.

hát kábé így vagyok wm karácsonyi ajándékával.
ugyanis
megkaptam
tőle
a

Kázmér és Huba összest, díszdobozban.

egy kötet olyan nyolc kilós, és ebből van három
lehet irígyelni.
most nem mesélek róla, pedig tudnék

és igen, mindent összevetve, igen jó volt a karácsonyunk.
karácsonyi zene, hangulatvilágítás, csinosban voltam (erre beszaladt a szobába és felvette az inget amit még a tesóm esküvőjére vettünk- cuki mert kifogyott belőle, és lógott rajta mint tehénen a gatya,) megkajáltunk, felhívtuk a szeretteinket,
klasszak a szeretteink, kaptunk neves kalendárt, meg bejglit, kaptam habkarikát, ami nélkül nem karácsony a karácsony, wm meg szaloncukrot, -itt nem lehet venni,
sőt még egy szelet sonkát is küldött egy jótétlélek levélben, mondom, klassz szeretteink vannak,

aztán nekiálltunk az ajándékbontogatásnak.
asszem ezt a szokást megtartjuk, most volt ilyen először, de jó ez az ajándékvásárlós, várakozós dolog
csinált (írt) nekem egy könyvet, kinyomtatta, meg összefűzte, nagyon örültem,
és abban az egész pici csomagocskában amit én szántam neki, egy még kisebb csomagocska rejtőzött, abban egy még kisebb, abban egy adag csomagolópapír, abban ezüstpapír,
és igen, pont annyira volt ideges a kibontásakor, mint amit reméltem,
és bután nézett a gitárpengetőre
és nagyon örült a gitárjának

utána én olvastam, ő meg pengetett, aztán én pengettem ő meg olvasott, jó dolog, hogy mindkét ajándéknak mindketten örülünk,

és most pedig megpróbálom a karácsonyi lelkületet olyan sokáig kihúzni, amíg csak bírom, és jó kislány leszek az embertársaimmal, ámen

2009. december 25., péntek

2009. december 23., szerda

azoknak, akik aggódtak volna amiatt, hogy mikrós gyorskaját eszünk karácsonykor:

a sohanemlátott, és sohanamelérhető főbérlő felvette a telefont, kiküldte az emberét, aki felmérte a károkat, (a biztosíték halt meg a sütőben) azt mondta hogy mindjárt jön, vesz egy újat,
és a biztosíték helyett egy vadiúj sütővel tért vissza.

tortaország, sütisziget, eltévedt bárányotok visszatér hosszú száműzetéséből, készüljetek,

váratlan nagy karácsonyi ajándékok a sorstól, rulez
mondjuk az, hogy ma egy az egybe elszállt az elektromos tűzhelyünk, az egy pöti árnyékot azért vet a karácsonyi hangulatra.
holnap jön a főbérlő szerelni.
ha nem, akkor január elsejével megkapja a felmondást.

mi meg mikróskaját eszünk.

nem baj, jó lesz az úgy is

2009. december 20., vasárnap

krisztmasz

elmesélem milyen a karácsonyunk, okés?

van egy egészen pici cserepes fenyőnk, olyan kicsi, hogy egy két flitteres tűpárnacsillagon kívül nem akarom kínozni semmivel. az égősor az asztalon hever körülötte.
sok gyertya ég, illatosfényesmeleg.
találtam egy rádióadót, ahol nekem tetsző feldolgozásban adnak karácsonyi dalokat, azt hallgatom amikor egyedül teszekveszek

tetszik ez az angolszász szokás: ők már egy-két héttel karácsony előtt feldíszítik a fát, és csak pakolják alá az ajándékokat. wm szerint ez kegyetlen, de azért mi is odatettük. az én dobozom neki egész pici és könnyű, az övé nekem pedig nagy, és súlyos. csúfol is miatta, de az nevet aki utoljára nevet.
mindketten azért várjuk jobban a karácsonyt, hogy vajon a másik mit szól.

esténként ülök a zongora előtt (oké, egy pocsék szintetizátor, de a zongora jobban hagzik) szóval püntyögök a zongorán, wm töltött le és nyomtatott ki kottákat meglepiből nemrég, karácsonyi dalokat gyakorlok, ő írogat, vagy játszik.
néha helyet cserélünk, zongorázni tanítgatom, olyankor különösen odavagyok érte, nagy ánégyeslapokra rajzolok neki puskát, hogy mikor mit kell ütni. a kedvéért ráírtam volna a billentyűkre a hangokat, de büszkeségből nem engedte

a mézeskalácsok kész vannak, feldíszítve, az ajándékokat a családnak ma vitte el a futár, (behívtam kávézni, hideg volt kint, és későig dolgozik, a kisjézus szülei is örültek volna valmi hasonló gesztusnak a jászol helyett, nem? ) sajnálom hogy nem láthatom az arcokat amikor kibontogatják

eddig volt honvágyam, erős, nem szeretem amikor anyalánya kombók jönnek be kávézni, hiányzik apu halászleve előre, meg a babi habkarikája is, minden évben rakott félre nekem egy csomót.

de most már lassan ledolgoztam ezt is magamban. ez lesz az első végigkettesben töltött karácsonyunk, (a negyedik közösen) wm a legközelebbi hozzátartozóm, jó ez így. nagyon jó

és ezektől dolgoktól puha vagyok belül, szeretek mindenkit.



a zsidóknak meg boldog hanukát

2009. december 14., hétfő

süttkrumpli

wm nem tud főzni. soha nem is próbálkozik.igazából még a sajtot is szerencsétlenül vágja

napok óta zárok. ez azt jelenti, hogy nemhogy főzni, élni sincs időm. ilyenkor mikrós gyorskaját eszik, én meg szendót mikor hazaérek.

szóval háromnegyed kilenc, cammogok haza, látom lentről, hogy a konyhában ég a villany, és tüsténkedik valamit.

na mondom, meglepi készül, két gyorsfagyasztottat pakolt a mikróba, egész meghatódtam.

megyek felfele, és olajszag. á biztos a béla főzött magának.

és nem, wm áll a konyhában, előtte serceg az olaj, krumplit süt, és sörözik, iszonyú büszkén. szó nincs arra, mennyire leesett az állam, és pont sültkrumplit is kívántam, utálom csinálni, de nagyon szeretem.

gusztán is néz ki, olyan mintha igazi lenne, kérdem is tőle, melyik márka árul ilyen gicsertes göcsörtös fagyasztott krumplit? és képzeljétek, tegnap elment, vett krumplit, (tud krumplit venni megáll az ész) ma meg olajat, megpucolta felvagdosta, és megsütötte.
még mindig le vagyok taglózva
akkorra mikor hazaérek

de most komolyan kell ennél több egy lánynak?

odavagyok érte

(azt mondja, szerinte a krumplisütés mindenkibe genetikusan bele van kódolva)


ja, és ha nem irígyelnétek engem 100%osan, akkor elmondom, hogy minden nap, mikor beugrik a reggeli kávéjáért, vagy az esti tejeskávéáért hoz nekem meglepigyümölcsöt, sose lehet előre tudni hogy mit. hónapok óta.

2009. december 13., vasárnap

2009. december 11., péntek

egy lengyel házaspár lakik felettünk
jóban vagyunk velük, hébehóba megállunk váltani pár szót
van nekik egy féléves kisfiuk, már most lengyel feje van.
nem volt még otthon.

sokat sír mostanában, jön a foga
a házaspár folyton mentegetőzik a sírás miatt, és nem hiszik el hogy mi tényleg nem halljuk. csak azt halljuk ha énekelnek neki

nagyon szeretem a borostyánt.
ha nincs rajtam semmi ékszer, akkor is viselek egy nyers borostyánkövet a nyakamban, egy olyan ékszerszett egy kimaradt köve, amit a nagymamám viselt az anyukám esküvőjén, utána meg én a kishugomén

felénk úgy tartják, borostyánnyaklánc segít fogzási nyakláncon, pici köveket fűznek fel, akasztják a kisbabák nyakába.

volt egy borostyán karkötőm is, apró kövekkel,, szerintem 15 éve tuti hordom, de lehet hogy régebbóta

pár napja szétvágtam, felfűztem belőle egy kisbabanyaknyit, és bekopogtattam a lengyelékhez.
zavarbn voltam, mert húlyén hangzik, az anyuka is inkább udvariasságból vette el, mondta, hogy fél hogy megfullad a gyerek, ilyesmik.

aztán a minap összefutottam vele, és azzal kezdett, hogy a kiskölök múltkor úgy sírt hogy nem bírta tovább és ráadta, és negyed óra múlva megnyugodott, köszöni

2009. december 9., szerda

új munkahely

szóval elküldtem az önéletrajzom a másik helye, persze basztak se válaszolni, nem is baj, megvolt az előléptetésem, elégedett vagyok.

erre ma jön egy levél, hogy holnapra mehetek interjúra, délre
mondanom se kell déltől dolgozom.

válaszoltam nekik, hogy a nagyon sűrű karácsonyi időszakban nem tudom a beosztásomat egy nap alatt átrendezni, de mivel meggyőződésem, hogy úgysem találnak nálam jobbat a pozícióra, biztos van arra lehetőség, hogy megbeszéljünk egy másik időpontot.

meglátjuk mi lesz.


amúgy meg van új személyes bankárunk, egy szőke lengyel mamzel. vicces volt

gasztro

aki egy hajszálnyit is ismer minket, tudja, hogy az örök harcom wmmel az ő finnyásságán alapul, illetve azon, hogy én szeretném szebbé tenni az életét az új ízek megismertetésével.nem túl sok sikerrel (azt üzeni, hogy egy csomó dolgot megeszik mióta együtt vagyunk)

aki rendszeresen olvas az meg azt tudja, hogya másik reménytelen ellenségem a hal.
elmondani nem tudom mennyire ennék egy jó halászlevet, nincs is annál jobb kaja, de
nem tudom hogy kell elkészíteni
nem tudok itt jó folyami halat venni (nekik az szemét, csak tengeri van)
fogyóban a pirospaprikám
nincs bográcsom
lángom sincsen
elekrtomos főzőlapjaim vannak,gyűlölöm őket.
egyszer próbáltam egy személyre főzni magamnak, és az első falat után röhögve húztam le a vécén

viszont ngyon ennék egy jó halat

ez olyan kéthavonta vad receptkereséssel indul, és egy nagy jegespult előtt csúcsosodik ki, ahol eseteg döbbenten nézem végig ahogy a vállas hentes(?)legény egy bárddal lecsapja a polip fejét belenyúl könyékig, kihúz valamit, majd átnyújtja egy boldog fejű vásárlónak, csápostul fejestől, (és eszembe jut mekkora az esélyem arra hogy wm megkóstolja ezt) majd a civilizáltabban kinéző jószágok közül próbálom eldönteni, hogy melyik fura nevű izét vigyem haza
aztán mindig jól elcseszem az elkészítésnél

ma is vettem (kikerestem az onlájn szótárból) foltos tőkehalat (ez tűnik a legegyszerűbbnek)
és úgy döntöttem a kevesebb néha több

és egész jó lett. magamhoz képest különösen. meg általában is, na.

ellenben wm megér egy misét ezügyben.

a héten csinálok halat
melyiken?

holnap eszünk halat
eszünk vendéglőben?

mostmár tényleg muszáj lenne halat enni
nemcsinálunk semmit muszájból

láttam jó halas receptet
rántotthúsos?

aztán mikor a hal már a kosárban figyel
veszel mikrósgyorskaját nekem?
nem
akkor legalább csinálj kukoricasalátát legalább a köret legyen jó

szóval ez

mikor a hal már előtte figyel, nagy elánnal fanyalogna, ha nem hívnám föl figyelmét arra, hogy tengerész akar lenni, és azok bizony halat zabálnak.
szóval elvből megeszi.

szóval örömmel majszolom a nemtúlrosszul sikerült sülthalat, de a szemem sarkából azért figyelem

rázza a lábát (ez az idegesség zavar jele nála), de eszik
jobban odfigyelek, látom, hogyan.
nagy levegő, hal be, nyelv közepén tart, levegő bent, majd villámgyorsan rádob egy nagy szelet savanyúubit, meg egy kanál kukoricasalátát, összerág, lenyel, levegő ki.

szánalmas vagy, ezt be fogom blogolni.
jól van akkor blogold be azt is, hogy füzetbe írok, és három történet már majdnem kész van.
miért nem tudod megkóstolni magában?
de meg tudom
akkor mutasd


nagy lendületes villacsapás, egy mikronnyi marad rajta összeröhögünk, tudja hogy nem ússza meg, berak egy nagyobb falatot, rágja, látom hogy az orra tetején a ránc mélyül a tudattól, hogy most halhúst eszik.

vicces. mármint nekem
ennyi az egész sztori

a végén azt mondta nem is volt olyan rossz

ennék azért halászlevet

ilyenek vannak

panaszkodós

mesélek valami kevésbé kellemesről is.

szóval az úgy van, hogy én olyankor írok naplót, amikor sétálok. nézelődök jobbra balra, meglátok valami érdekeset, elgondolkodom rajta, megrágom, lenyelem, és mikor hazaérek a számítógép elé, akkor ideöklendezem, több kevesebb sikerrel.

és akkor elmesélem miért nem írok mostanában.
mert nem tudok gondolkodni. egyetlenegy téma tölti ki az agyamat, csak ezen jár az eszem, és szinte csak erről tudnék beszélni, viszont ezt már nagyon szégyellem.

pontosabban azt, hogy

fáj

eszméletlenül, kurvára, folyamatosan kínoz a hexenszusszom,

fáj

tejlesen bedarálja a személyiségemet, ami különösen megrémiszt, morcos vagyok, ingerült, hisztis, és villámgyorsan bedühödök mindenen, aminek hangot is adok.

nem érdekelnek az élet apró szépségei.

fáj amikor ülök, fáj amikor fekszek.amikor alszok akkor is.fáj, amikor gyaloglok, akkor különösen, és ha séta küzben elfordítom a fejem akkor az maga a pokol, olyankor néha kicsit elsírom magam mérgemben.
ha állok az nem olyan rossz.
ijesztő dolog mondjuk harminc évesen tudatosan leszoktatni magunkat az oldalra nézésről

és gyűlölöm, hogy futás közben húztam meg magamat, gyűlölöm, hogy egy makkegészséges hájgép voltam, nulla, azaz nulla szervi bajjal, és hogy ebben a világban vannak olyan gusztustalanul kifacsarodott lelki szemetek, akik szemében a túlsúly az eredendő bűn, és felhatalmazottnak érzik magukat arra, hogy ezt a szeretet és az odafigyelés nevében rendszeresen az orrod alá dörgölik,
és gyűlölöm hogy hallgattam rájuk és megvettem azt a kurva futócipőt, mert lehetnék egy vidám, fájdalommentes kövér is. nekik üzenem, örülhetnek, mert szépen lassan elkezdtem fogyni, nincs kedvem enni, mert vannak olyan alkalmak, mikor annyira fáj, hogy kavarog a gyomrom.
cigizni mindig jó


persze vannak napok amikor kevésbé fáj, a mai pont egy ilyen, de most jövök a csontkovácstól, szóval legyen is okés, hamár három odavisszarepülűútnyi pénzt bedobáltam az ablakán.

pedig vannak jó dolgok is, de mivel fáj, nem tudom őket megfogalmazni

például hogy mennyire szeretem wmet, és hogy ő is engem, áés hogy ez milyen jó

vagy hogy milyen klassz nyári idő van,

vagy hogy milyen kalandokon mentem keresztül hogy elkészíthessek egy adag birsalmasajtot

vagy hogy milyen vicces karácsonyiajándékokat vásárolni wmmel, meg egyáltalán milyen itt a karácsony

vagy hogy megkaptam végre a várva várt fizuemelésemet, amit nyár óta ígérgettek, és hogy ehhez egy másfél órás vörösfejű üvöltözés kellett a főnökömmel, a másik munkaajánlat felemlegetése, a szószoros értelmében kurvaanyázás, majd nagy összeborulás, szóval azért megy az angol,

meg hogy mennyire vagyunk forgalmasak, és hogy volt két hét amikor én vezettem az egész kócerájt,

hogy mennyire jó vezető vagyok, és hogy hogy szeretnek a kollegáim,

meg hogy borostyánt adtam a felettünk levő lengyel kisfiúnak fogzás ellen

meg egy csomó ilyen klassz dolog.

de ezekről nem tudok írni.
remélem mihamarabb meggyógyulok

tanári szoba

mesélek akkor most.

először is arról, hogy a sztárbáksz minden évben kiad egy speckó karácsonyi kávét, amiben a fényes-savas latinamerikai alapra építkezik a fűszeres bársonyos csersznyében érlelt indonéz íz. az idei nagyon ízlik, fahéjas almával egyszerűen kiváló, szeretem a játékos gyümölcsösségét, de az enyhe füstösségét is megemlíteném.

viszont ha hosszúkávénak lefőzöd, majd egy termoszban hagyod kihűlni, szigorúan tejcukor nélkül, és úgy fogyasztod, akkor villámgyorsan az agyadba tolja a gyerekkorodból a tanári szobák áporodott szagát, a kotyogósban készült eszpresszó nehéz szaga keveredik a friss füsttel, a hamutálban savanyodó csikkel, a rekedt hangú vénlányok rákos tüdejánek a kipárolgásával, a frusztrációval, kevés sikerélménnyel, nejlonköpeny alól előbúvó izzadtság, penészedő papírok, friss könyvek,
a legszebb illatkavalkád
és az egészségtelen, perverz, de mégis borzongatóan kellemes tudat, miszerint
nekem_ide_bejárásom_van

szóval szeretem az idei karácsonyi speciált

2009. november 24., kedd

tévézni akarok

kétségbeejtő, kétségbeejtő, gyerekek, én teljesen kivagyok.

szóval. nincs tévénk, nem is hiányzik. ismerek nem egy nem kettő itteni magyart, aki előfizetett mindenféle műholdra, csak hogy magyarul tévézhessen (ez is kétségbeejtő, voltam két hete fodrásznál itt, és a magyar viva ment)
szóval a magyar kereskedelmi csatornák még kevésbé hiányoznak.

van ellenben internet, olvasok, művelődök informálódok ugyebár, és nem hagyhattam figyelmen kívül a BENKŐT.

különösebben nem érdekelt volna, de mivel mindenhol ezt tolják, unos untalan beleszaladtam

és most

idenekem az ertéelklubot, de azonnal!!!

azt hiszem ez a sírvaröhögés parnasszusa lehet, prolimúzsákkal telirakva

nemmellesleg a jelen magyar celebélvonlban a legsármosabb és legjóképűbb férfi, aki örömmel alázza szét őket, nagyívűen saját magát is, nem hiszem el hogy ilyen műsort készítenek, látnom kell

ennyit csak

2009. november 18., szerda

melós

kevés az emberünk, kisegítenek minket a többi boltok.
jött a csajszi tegnap, komolyan, felelősségteljesen dolgozott. ezt nagyon szeretem, mert könnyebb a műszakot úgy levezényelni, ha megbízható emberek vannak a kezem alatt.

ma betelefonált reggel, hogy késni fog, dokihoz megy.
kiderült, hogy valami pisilőszervi fertőzést kapott, de ennek ellenére becsülettel bejött, és húzta az igát, bár tízpercenként rohant vécéra. többször láttam hogy eltorzul a feje, mondta ,hogy bizony fáj is, és figyeltem titokban, láttam hogy amikor egyedül hiszi magát, akkor nem is kínlódik a műmosollyal. hát hazaküldtem korábban, bár iszonyúan kellett volna az ember, de én se szívesen maradnék.
kérdeztem hogy haza tud e menni így, mondta valószínűleg taxit kell fognia.

amíg elment átöltözni, kivettem 10fontot a borravalónkból, és a kezébe nyomtam, hogy taxira. nem akarta elfogadni, mondtam ne aggódjon, ez csak a borravaló, erre végképp el akarta utasítani, mondtam neki ne legyen hülye, otthon is maradhatott volna minden jogon, és mégis bejött pedig nem is az boltja, blabla bla
azt mondta, hívjam ezentúl bármikor, ha bajban vagyok és kell ember, én pedig megkértem hogy ne árulja el senkinek, mert jobban szeretem, ha szigorú és gonosz szupervájzornak tartanak azok akik nem közvetlenül velem dolgoznak.

délután ellopták a borravalógyűjtő dobozunkat. örültem neki hogy előtte kimentettem belőle azt a tízest

más

ma egy vendégünk ilyet szól
-bocs te vagy a főnök itt?
-á nem csak múszakvezető vagyok.
-nagyon tetszik ahogy a vendégekkel bánsz,
-ókösz
-megkérdezhetem mennyit keresel itt?
-hát jelenleg x.x per óra
-figyelj, mit szólnál hozzá ha felajánlanék neked egy "igenjólhangzópozíciót" a zz hotelben évente háromszázezer magyar forintnak megfelelően nagyobb összegért? ideéside küldd az önéletrajzodat.
ésígytovábbésígytovább.

most van min gondolkodnom

2009. november 16., hétfő

megy az idő

bejelölnek wiwen régi osztálytársaim, és mindig nagyon megdöbbenek mennyire megöregedtek.

vajon én is a szemükben (már ha mutatnék magamról fotót) vagy a kövérség tényleg ennyire konzerválja a fiatalságot?


(én tudom, hogy mi a helyzet, de az más tészta)
nem tudok miről írni, unalmas mostanában az élet, pontosabban nem az, csak kicsit egyhangú

nagyon, nagyon várom a tavaszt, amikor újlakás, újlakótárs.
az nagyon jó lesz nekünk.

amúgy meg azon gondolkodtam minap, milyen jó is az, amikor beszél nyelveket az ember lánya, van egy csomó dolog amiről angolul gondolkodom.

vajon milyen lenne, ha tudnék még más nyelvet is?

meg kíváncsi vagyok, szült-e már az eliza. eltűnt nagyon

2009. november 13., péntek

lyet szól ma az egyik kollegám, mikor iskolai élményekről beszélgettünk

"a biológia a matek leszbikus kishuga"

2009. november 10., kedd

danubiusz, sláger

az a kisváros, ahol felnőttem, mindentől nagyon messze volt, még a legközelebbi nagyvárostól is.

lévén magyarország vízfejű, és már akkor is az volt, mior az én értelmem nyiladozott, a következő rádióadókat lehetett fogni:
kossuth,bartók,petőfi

és a danubiusz, meg a sláger.

egy zenepedagógus családba volt szerencsém születni, szóval egész odáig, amíg nem magam választhattam zenehallgatási lehetőségem, minőségi muzsika vett körül, de hogy úgy mondja, az időtállóbbak közül
magyarul nista könnyűzene.

egy idő után már igényeltem volna, főleg hogy az osztálytársaim diszkóba jártak, és mindenféle számokat emlegettek, meg ilyesmik

asszem elsős gimnazistaként kaptam egy rádósmagnót, kerestem isrögötn a danubiuszt, érted, az menő
és meglepődtem. az igénytelenségen, hogy ez a könnyűzene?

éreztem, hogy valami nem oké a dologban, mert néha belefutottam egy egy külföldi adóba (határmenti az említett kis város,) és hallottam hogy itt nálunk valami nincs rendben

és ez így ment amíg internethez nem jutottam jó sok évvel később.-és ekkor iszonyúan megdöbbentem, és sajnáltam magam nagyon, hogy mi mindenből kimaradtam
és ez szomorú, nagyon szomorú,

és ezért táncolok a danubiusz meg a sláger sírján-remélem örökre kirohadnak

mert tengernyi vidéki magyar fiatal van és volt eleve a totál zenei igénytelenségre kárhoztatva,(köszönjük egyébként a petőfinek azt, hogy országos sugárzású rádióként ezt elsőként megtörte) ez gyakorlatilag olyamsi volt, mintha bármerre mennél, a maunikát meg a barátok köztöt nyomnák az arcodba kivetítőkről.

(erre ékes példa hogy elmennek tüntetni értük)


szóval ünnepnap lesz a november 18, táncoljatok, és örvendezzetek



ja és volt még a helyi rádió is, minden hétköznap este hattól nyolcig kívánságműsorral, ahol üzenetet lehetett küldeni, meg egy számot, szóval a repertoár tökugyanaz volt estéről estére.
egy nap betelefonáltam, és egy barátnőmnek küldtem bachtól a démolltokkátaésfúgát, amit legnagyobb meglepetésemre le is játszottak
negyedóra eltelt az értékes kívánságműsoridőből, utána a műsorvezető azt mondta, hogy "őőő...ehm..most kissé más műfaj követkzik, a tankcsapdától a mennyországturiszt"
másnap az osztálytársnőm mérges volt rám, mert leégettem

2009. november 8., vasárnap

betyáros

így hívja a nagymamám a lepirított krumplistésztát. sajni én nem tudok olyat csinálni.

amúgy meg, láttam videót a subbán valami betyármozgalomról, biztos ti is, bár lehet ti a kurucinfón.

és figyelj én egy libsikomcsizsidóbérenc vagyok, de be kell valljam őszintén, tetszett.
no persze nem az ideológia, ami mögötte van, de ahhoz a szinthez képest amit kinézek a kurucinfósokból, ez egy meglepően jó kis videó

és nem utolsósorban

kifejezetten örülnék neki, több ilyen hagyományőrző csoport létezne, öröm volt látni, ahogy pörgették az ostotrt, és hogy népviseletben voltak.

ja és van egy barátom, aki tud lóról hátrafele nyilazni

na jó nem is, csak simán nyilazni, de azt bőgatyában gyolcsingben nagybajusszal teszi. meg lezsidóbérenckomcsilibsiz, de azért szeret, és néha adott mézet

2009. november 4., szerda

rotónak szeretettel, mondjuk karácsonyra:
http://dl.ziza.ru/other/112009/02/pics/058.jpg
ma kommenteltem valahol máshol, és az ellenőrzőszó az volt hogy fremen.
ez jó

utószó

aztán leszálltunk a londoni vonatról, délután

na a londoni minikalandunkat még elmesélem, okuljatok.
szörnyű volt, de most így visszagondolva már vicces.

szóval londonban volt két és fél óránk a brisztoli busz indulásáig, a vonat és a buszpályaudvar nyolc metrómegállónyira egymástól, a kettő között pedig TT, a kedves lovebokszos ismerős munkahelye, a százszor bezengett híres páb, kérdés? hát persze hogy beugrunk hozzá.

a vasútállomáson már rutinosan megtaláltuk a metrómegállót, no itt lepődtünk meg először, elég sokan voltak, de azért sikerült a metróra feltolulnunk, hát a piroshetesnek is van még mit tanulnia, wm nyakából lélegezve próbáltam leküzdeni a klausztrofóbiámat, ő meg ugyanígy a tömegiszonyát.
örültünk mikor leszállhattunk.

a korcsmát azonnal megtaláltuk, benne TT-t is, aki bizony más képet mutatott mint ami a naplóiból lejött. szóval, az se volt rossz, de így élőben sokkal tökösebb csajszi, kaptunk sört meg narancsfröccsöt, cigiztünk dumálgattunk, óléreztük magunkat, a munkahelye eszméletlenül hangulatos, és szakmai szemmel nézve is le a kalappal azelőtt amit csinál. szóval ráértünk még, ráhagytunk másfél órát a busz indulásáig.

TT azt tanácsolta, hogy ne gyalogoljuk le a hátralévő két metrómegállót, mert hosszabb az út mint képzeljük és úgy döntöttünk, hogy igazat adunk neki, nemhiába ő él itt egy éve. hát elkezdtük a metrólejárót megkeresni,
a csomagban az összes téli cuccunk,
és sokkot kaptunk.
mi egy nyugis kellemes élhető kisárosban élünk, és egy még nyugisabb, kellemesebb és élhetőbb országból jövünk éppen, nekünk ez itt felfoghatatlan volt.
olyan szintű durva tömeg, amilyet még nem láttam, hömpölyög az utcákon, negyed óra egy négysávos úton átkelni, a csomagunkkal,
és a metróra felszállni akarók már a felszínen(!) sorakoznak.

game over.

én nem megyek le egy alagútba ennyi emberrel, wm pedig sehova nem megy ennyi emberrel.
félreállt, és elkezdett káromkodni, én pedig teljesen feleslegesen nyugtatgatni őt.
induljunk el gyalog, van még egy óránk, meglesz az.

jó, átverekedtük magunkat a tömegen, és elindultunk (futva, eddigre wm totál begőzölt rég láttam már ilyennek ) egy hasonlóan zsúfolt utcán ami arra vitt szerintünk amerre menni akartunk. aztán vgre találtunk egy térképet, ami alapján kiderült, hogy tájékozódásból ötös(öm van nekem) de a buszmegálló tényleg nagyon messze van, és egy cseppet sem vígasztaló, hogy csupa híres angol nevezetesség mellett vinne el az utunk.
ekkor már csak háromnegyed óránk volt a buszunkig.
akkor próbáltam egy helyijárat buszra automatából jegyet venni, de elnyelte az apróm, utána futottunk még egy fél kilométert csomagostul -ez az amikor wmre már nem hat semmilyen szép szó(se csúnya),tipor át az egész városon, nem figyel semmire csak hogy ne hagyjon el, de aztán végül le tudtam állítani, vettem buszjegyeket, és vártunk egy buszra amit korábban már kiszúrtam hogy oda megy ahova mi.
vártunk és aggódtunk,
felszálltunk itt már csak húsz perc van a buszunkig,
odaértünk a dugóban vánszorgó helyijárattal
ekkor már csak5
közben párszor elmeséltük egymásnak hogy idejövet is ez volt és akkor elértük, fél óra és csak nevetünk az egészen, ugye?
és leszálltunk, és akkor kiderült, hogy ez nem csak busz hanem még postakocsi állomás is, lófasz csengővel, háromperc, rohanás fejvesztve felalá, wm állj meg, ez már nincs meg, nem találjuk a buszokat, rohanás, káromkodás,wm a busz elvileg egy perce elment, álljmárle
aztán amikor valaki egy ajtóhoz igazított bennünket, hogy arra menjünk, és tényleg, de az az utcára vitt akkor wmben elpattant valami, a táskát lendületből bevágta egy kirakatba (még szerencse hogy le volt húzva a rács) odaszóltam ét hajléktalannak, hogy igen, lekéstük, és? aztán megöleltem wmeet, és akkor utána nagyot nevettünk, aztán elszaladtunk a buszmegállóig, ahol igen, lekéstük, nem nincs pénzvisszafizetés,
nagyonjó rohanás, hogy másik járatot keressünk nemkéne itt éjszakázni ugyebár,
sorbanállás ablakon kidobott pénz,
várakozás
hazabuszozás brisztolba,
taxi

az ágyban pedig már az egészen jót nevettünk.
szeretek wmmel kalandozni

de londonba soha többé nem megyünk. gusztustalan hely az.

2009. november 3., kedd

az utolsó nap reggele úgyanúgy kezdődött.
jó dolgok ezek.
szeretem az ugyanúgy kezdődő jó dolgokat.
vároháza, bicajos


kiskávé

kiswaffle (ez nem az igazi fajta, de lévén hétfő reggel az igazis zárva volt)

kiscigi
aztán vettünk friss kroászónt az otthon pihenőknek,

aztán wm azt mondta, hogy sajnálja, hogy nem tudtam legálisan, boltban füvet venni, és ez igazán kedves volt tőle, mert tudja, hogy bár manapság a prioritási listámon ez a dolog már messze nem foglal el olyan fontos helyet mint régen, de azért csak jólesett volna. szóval így öregesen, korareggel, megálltunk egy káfésopp előtt, leadtuk az útleveleinket, bementünk, végignéztem a kínálatot, kiválasztottam egy szimpatikusat, és vettem boltban egy gramm füvet; és az eddig bennem toporzékoló fiatalkori énem boldogan visszahúzódott valami mély és sötét zugba az agyam hátuljában, dédelgetve a képet, hogy de jó lesz ezt majd egyszer megkóstolni.

aztán felkeltek a barátok, megreggeliztünk, és sajnos el kellett indulni.
haza, brisztolba.

ó kedveseim ahány hely ven a világon annyi hazát szeretnék magamnak.
(meg egy legigazibbat végre)

itt most pedig jöjjön egy másik holland előítélet bizonyítása, így a végére
ez itt a vasútállomás előtti parkoló, és a cimboráink ahogy leparkolják a járgányt:




és ez nem csak egy ilyen parkoló, hanem egy a rengeteg közül.
a cégek kerékpárt adnak helyibérlet helyett
mindenkinek van, és mindenki használja, kortól függetlenül, és ez bizony látszik a testalkatokon
soknak kettő is van egy a hétköznapokra, egy a hétvégékre
a legkisebB zsákutcában is van bicikliút,
a körforgók mellett egy bicajkörforgó
toleráns türelmes autósok
bicajosoknak elsőbbség MINDIG
az országban pedig épül a kerékpáros sztráda városok között

mi is egy csomót tekertünk, (bocs a defekt miatt!), és nagyon nagyon élveztük.

ezt hihetetlenül irígylem, és bár brisztol is eléggé bringabarát város, azért ezzel összehasonlítani sem lehet. nemigen értem miért nem működhet mindez más helyeken, országokban is.
vagyis igen, és akkor visszakanyarodtunk a hollandokhoz, a környezettudatosságukhoz, és az egymáshoz viszonyulásukhoz.
kell majd itt is élnünk.

amúgy a barátaink hazaköltöznek magyarországra. mi nem tudjuk felfogni. erős a honvágyuk. már mindennél erősebb.
négy év hosszú idő.

nagyon nagy szeretettel szurkolunk nekik, hgy otthont találjanak.
majd meglátogatjuk őket ott is
szeretünk benneteket

2009. november 2., hétfő

zonntág

na akadt egy kis időm folytatni a hollandiai kalandozásainkat.

a vasárnap reggel már a szokott menetrend szerint indult séta kávé waffle. egy kirakatban láttuk ezt az okosságot, bicajalkatrészekből összerakott predátor, remélem, a tükröződés ellenére is látjátok mennyire ott van:

újabb kép a a megunhatatlan másztrihti városházáról
teljesen kihalt, az egész város, kávézót úgy kell vadászni. mert itt bizony a boltok NINCSENEK NYITVA VASÁRNAP. no és itt volt az a pont ahol végérvényesen beleszerettem ebbe az országba. és tudjátok mi az egésznek a titka? hogy nem azért vannak zárva a boltok mert azt a törvény írja elő hanem mert az emberek így alakították. mert a vasárnap azért van hogy a családoddal legyél, hogy sétálj, meg hogy naplót írj, főzőcskézz, bármi, nem pedog azért hogy soppingolj.nyugalom, békesség. (egy csomó hely hétfőn is zárva van, hogy a szombaton, dolgozni kényszerülteknek is meglegyen a szabadsága)

aztán hazamentünk, és lustiztunk, mert az idő nem akart megjavulni beszélgettünk, ésatöbbi. lustizni jó.

mondjuk nem is terveztünk semmi különöset, mikor kicsit kisütött a nap elmentünk sétálni, nem városnézni, csak sétálni mert az jó.

itt wm az uszályt akarta csak, de szerencsére egész jó kis városkép lett: 215



a városkapu közelről:
napsüt
hátsókert
aztán felmentünk hollandia egyetlen dombjára, (ami nagyon rossz volt a derekamnak) és körbenéztünk

szélkerekek ugye látod? mert így is lehet. (bár spec az németország)

aztán itt a cimbik túrát terveztek a természetben de mi azt lefújtuk, jólesett a városi közeg nagyon jól.
lesétáltunk tehát a dombról, (ahol rengeteg ember volt, merthát a vasárnap a kirándulás napja, nem a vásárlásé)

kertkapu:

le a városba, de egy lakónegyeden keresztül, ahol megint csak elcsodálkoztunk, hogy igen lehet így is élni.
letisztult, egyszerű fényes lakások, benézel az utcáról és látod a hátsó udvart a nappalin keresztül, minden aranyfényben, szerencse hogy ősszel láttuk először

és az emberek sétálgatnak bringáznak, kutyáznak, és ez így van jól

kicsit ücsörögtünk a folyóparton

majd megint a város.
jaj ezt imádtam, és majdnem kimaradt.
szeretettel küldöm minden nőiegyenjogúságharcosnak:



így érez a derekam:majd hazamentünk punnyadni.

sütifőzi, rántotthús, mert f és sz szereti a zolit, aztán csak hevertünk, lábmasszázs, beszélgetések, kaleidoszkóp






majd este hétkor miért ne menjünk el a csodafagyizóba?





jó kis este volt, kár hogy az utolsó.

2009. október 29., csütörtök

azért arra eszméletlenül büszke vagyok ám, hogy két napja csináltam gesztenyepürét, de úgy ám, hogy a gesztenyét héjában vettem meg piacon, iszonyú fini lett, és az angolok hitetlenkedve kérdezték, hogy a ti országotokban tényleg ilyenek a desszertek?

2009. október 26., hétfő

néderland dráj (vagyis inkább wet)

szombaton már egy kis napsütésre ébredtünk wmmel, el is indultunk kalandozni, főleg hogy a cimbik a háromműszakozás miatt felborult bioritmusukkal még bőven húzták a lóbőrt.
én ezt egy cseppet sem bántam, szeretek wmmel felfedezősdit játszani, nincs romantikusabb dolog mint egy idegen városban kalandozni. gyaot sétáltunk kávéztunk, megint ettünk meleg wafflét, itt

és közben a sorbanállás egy újabb nemzeti formáját ismertük meg
mert van ugye a magyar, ami egy masszív-agresszív tömeg, és az jut fel/kapja meg/éri el, aki először oda tudja verekedni magát,
aztán van az angol, ahol mindenki szépen beáll kédrésjelzés nélkül egy katonás sorba,
és a holland, ami egy laza tömb emberekből, akik kifigyelik hogy kik voltak előttük, és teljesen természetesen előreengedik egymást.
hát hangulatfüggő de én azért az angolra szavazok inkább
amúgy a holland emberek nagyon tetszettek. szépek, magasak, és elegánsak. üvölt róluk az egészség, nincsnek túlsúlyos emberek, mindenki bringázik, hétvégén nagy séták, vatevör. sokkal távolságtartóbbak mint az angolok, de ezt egyszer sem éreztem hidegnek vagy elutasítónak.
az öltözködésük nagyon visszafogott, konszolidált,viszont stílusos, nem vagyok egy zavarbajövő típus, de a reggeli sétámon hihetetlenül durván bámulák meg a színeimet, ott bizony a barna az uralkodó
(bár lehet hogy a kalap volt tumaccs)

ami szintén tetszik, az a környezettudatosság, mondjuk ha jön a világvége akkor ők úsznak először, de nekem nagyon szimpatikus a szelektív hulladékgyűjtés ilyenmértékű előtérbe rakása. pont az ablakunk alatt volt egy ilyen kis konténer kirakat, és folyamatosan jöttek az emberek, dobálták a kis cuccaikat ideoda.
a rengeteg szélerőműről meg ne is beszéljünk, igy is lehet

erről amúgy azért is írtam, hogy mutassak nektek valamit, hogy lehet a lerohadásból művészetet csinálni:
ez itt egy lerohadt gyárépület előtti soha el nem takarított vascsőhalmaz, amit a gyárépületet elfoglaló művészlelkek kicsit átalakítottak:




házisárkányok

egy másik kikötő egy másik hajóval:


nna de ne húzzam a drága időtöket, hiszen most indulunk kirándulni.
hosszas vacillálás után Aachen mellett döntöttünk, ez már németország, kocsival negyed óra
wm nagyon vágyott oda, a kis történelembubus, ahogy később áhitatosan súgta a fülembe, itt született a középkor ezeken az utcákon én pedig itt sétálok. mondtam már, hogy oda vagyok érte?

áheni főtér, tanácsháza:



király, mi?

itt arra vár hogy csinálhasson rólam túristaképet
egy roppant szimpatikus pincérló előtt:

aki ebbe a kocsmába invitálja a jónépet:

egyéb városképek:


durván eláztunk volna egyébként, ha nem szaladunk be egy cukrászdába, ahol almáspitét ettünk, és németül próbáltunk kommunikálni, nem sok sikerrel.




aztán bementünk a méltán híres áheni katedrálisba, ez volt a fő úticél. wm hosszan mesélhetne a történelmi hátteréről (nekem meg is tette, de ma már mondtam hogy odavagyok érte)
és bizony láttam már pár súlyos templomot, de ez még engem is letaglózott



akarok egy ruhát ilyen mintájú anyagból:

erre a képre kattintsatok rá:




ez csak az előtér volt, a templom további részeit csak kísérővel lehetett megnézni, szerettem volta wm miatt egy körre befizetni, de ő jóllakott ovodás mosollyal az arcán annyit mondott, hogy majd. jövünk mi még ide. most ennyi elég. bizony mondom néktek, odavagyok érte. gyújtottunk gyertyát az álmok megvalósulásáért. mármint köszönetképpen
klassz dolgok ezek

további áhen:



aztán autókáztunk, láttunk sok szép falut, klassz dolgokat, de az agyunk nagyon lefáradt.
tényleg hihetetlen szép dolgokat láttunk, de nem volt erőnk a fényképezőgépet elővenni

este pizzáztunk és filmet néztünk, társaságban lenni jó
(még akkor is, ha erőnek erejével kell a pms hisztit elnyomni magunkban)

este még elmentünk "okosboltba", meg nem mentünk el káfésoppba, de ez már egy másik bejegyzés témája, a filozófiai fejtegetés a fiatalság elmúlásáról majd legközelebb.

most alvás van és pihi