2011
nem is olyan rég megismerkedtünk egy iszonyatosan önpusztító önutáló pesszimista emberrel. napokig annyira megdöbbentek voltunk, csak erről tudtunk beszélni, nem voltunk képesek felfogni. annyira keserű volt a lelke, hogy ha most mondjuk egy hétig minden nap lőnék magamnak egy relative kis adag heroint, akkor is kisebb kárt okoznék magamnak, mint amit ő okoz magának azzal, hogy átgondolja milyen lesz a napja.
és a legsúlyosabb, hogy az adottságai pont az ellenkezőjére predesztinálnák.

ma csak úgy mellékesen elejtette (valaki nem úgy viselkedett ahogy ez az ő kódrendszerében okés - kábé mindenki másnak az lenne) hogy tévedett, hiszen hogyan is feltételezhetett emberséget, humanizmust egy angoltól.

ez a pár sor most itt egy nagyon szofisztikált áromkodás volt, köszönjük a figyelmet.