2008. augusztus 26., kedd

szvering lédi of dö teszkó

mielőtt elkezdeném a történetet, ha bármi következtetést azért vonnál le mert teszkó, akkor nagyon rossz vonalon jársz, a teszkó itt nem az, ami otthon.

nna. már két hónapja jártam ebbe a belvárosi teszkóba, mert közel van a munkahelyemhez, és a buszmegállóhoz is, amikor nem kell olyan sokat vásárolni mindig ide térek be.

szóval egyszer csk megjelent nicola.
nicola egy magas, vékony deszka nő, egérszín hajjal, egérszín szemmel, egérszín bőrrel, ami eszméletlenül hajlamos a vad elvörösödésre, majd visszaszürkülésre.
mindig a kasszában ül, sose mosolyog, és iszonyú nörvózus természetű a keze állandóan remeg, mintha folyamatosan izgulna.

NEKSZT PLÍZ

az ő sorába kerültem, köszöntem, ő fölnézett egy ezredmásodpercre, megkérdezte, hogy segítsen-e a pakolásnál (ez minden áruházban kötelező kérdés) majd mikor mosolyogva válaszoltam, hogy nem köszi , megy egyedül is, lehajtotta a fejét és azt mondta
fákk jú
egy ezredmásodperc alatt kifutott a vér a fejemből, hátmitképzel, meg ilyesmik, de utána megnyugtattam magam, biztosan félreértettem, nem tudok még annyira angolul,
folyamatosan mormogva pakolta a cuccaimat, és nem tudtam nem hallani, ahogy fákkol meg sittezik.
kicsit kiborultam, de gondoltam szar napja volt, vagy én toltam el valamit,
mindenesetre úgy döntöttem, az ő sorába soha többé nem állok.
vigyáztam is erre, meg nem is volt nehéz, ő úgyis mindig a gyorskasszáknál volt, néha félszemmel rápillantottam, láttam hogy totál idegbetegen mormolva pakolja mások cuccait.
ha jobban odafigyeltem akkor újra és újra megbizonyosodhattam arról, hogy nicola bizony káromkodik

aztán a kényszer egyszer megint az ő sorába vezetett, estefelé, gondolom a műszak se volt rövid, köpött egy köszöést, és utána már csak ez ment
fákk potétó trí bred fákk tú kriszpsz sitt bátter fákk vótör twenifákknájn
ésígytovább
nem mertem ránézni, csak a vörös remegő kezeit bámultam, ahogy mindent áthúz a leolvasó alatt, és éreztem hogy most nemsoká fel kell röhögnöm.
valahogy kibírtam, de ezentúl biztosra mindig az ő sorát választottam, és rájöttem
nicola notórius káromkodó, csendben csinálja, valószínűleg szégyelli is magát miatta, de nemigen tudja abbahagyni
onnantól kezdve mindig nagyon kedves és türelmes próbáltam vele lenni.

pár hete, mikor végeztünk, odaszóltam neki, hogy endhevanájszdéj. ekkor nézett először a szemembe, felemelte a fejét, meglepetten elmosolyodott, zavartan dadogva mondta, hogy jútú, és mikor elfordultam tőle, hallottam, ahogy szeretettel teli hangon maga elé motyogja, hogy
hevafákingnájszdéj


---

*angolul kevésbé tudó olvasóimnak:

szvering lédi of dő teszkó: a teszkó káromkodós hölgye
fákkjú: baszódj meg
sitt: szar (durvább az értelme mint a magyar "szar"-nak, inkább ahhoz hasonlitanám, hogy a picsába)
neksztplíz: kérem a következőt
hevanájszdéj: szép napot
hevafákinnájszdéj: legyen egy kibaszott szép napod

2008. augusztus 22., péntek

remek nap

felkeltem ötkor, úgy döntöttem, mangót reggelizek (mert szarul megy) félálomban nekiálltam hámozni, a ragacsos lén megcsúszott a krumplihámozó
és mélyen, keményen belehámoztam a kisujjamba, némi körömmel együtt.
még most is a hányinger kerülget, plusz az összes fogam belesajdul ha rágondolok
két kaksira elegendő vécépapírt véreztem tele
a napi melóm kiáztatta, és a céges fertőtlenítőnek köszönhetően kitisztította a sebet, most furcsán lila
izomlázam van abban az ujjamban, a sok eltartástól
szerencsére, csak akkor fáj, ha nevetek

aztán. egy másik üzletben dolgoztam, nem is találkoztam még ezel a szupervájzörrel, inifini 82%-os csokifiú, nem az a nyúlánk afroamerikai, de nem is a töppedt busman, szerintem valami karibi vér lehet benne, bár ahhoz meg talán túl sötét. mindegy, kifejezetten ekszkluzív falat
bemegy a boltba, én utána, egy lágy simítást érzek a combomon, a térdemen, lenézek, és ilyen még nem történt velem, a szoknyám egy az egyben leesett rólam, bakker ott állok a cégespólóban, meg egyszál nájlonharisnyában, és bugyiban, totál lemeredten
ez a világégés legteteje lehetett volna ha hátrafordul
(még úgy is, hogy szerencsére pont egy szekszibugyi volt rajtam, -már amennyire egy mázsás nőn bármi is szekszi egy nájlonharisnyanadrág alatt-bár lehetett volna az öt éves, halálkényelmes, agyonmosott, pamut bundabugyi is)
szerencséra nem fordult hátra
remek volt a napot folyamatos szoknyaigazgatással tölteni, de tényleg

(ne örüljetek, ez nem azt jelenti hogy fogytam, hanem hogy megtetszett a szoknya, de csak két számmal nagyobb mértben volt, és egy hónapja úgy hordom, hogy majd holnap beszűkítem)

de amúgy klassz napom volt, volt egy pár olyan dolog ami nagyon jól és meglepően sült el benne, most szurkoljatok, hogy a nagy pofám ne vigyen a szarba, tutira van bennem magyar vér amennyit képes vagyok err-arra panaszkodni, most az egyszer ne üssön vissza, és sosetöbbet nem fogok
vagy legalábbis jóval megfontoltabban :D

hiányzó hiány

amikor a doktorháuz hasonmással annyira gátlástalanul szemezünk, hogy a keze mellé rakom a visszajárót,
vagy amikor a buszsofőr egy összegyűrt papírgalacsinon a kezembe nyomja a telefonszámát,
meg amikor jön az a magas dzsindzser, vigyorog, és amikor elveszi a bögréjét akkor végighúzza az ujját az enyémen

olyankor mindig eszembe jut ez a szám:
http://www.youtube.com/watch?v=1VQeoBsbzT8
és az is, hogy mennyire durván szakadt meg mindig a szívem ha meghallottam,
mennyire jó lett volna szerelemben élni.

mára a háuz, a sofőr, meg a dzsindzser is csak az egómnak esnek jól,
bármennyire is ott vannak, (úúú az a dzsindzser az nagyon ott van, amúgy is a gyengéim) eszembe nem jutna élni a helyzettel, akkor sem ha aranytálcán kínálnák, akkor sem ha az aranytálcát is megtarthatnám

de mégis, mennyire furcsa, hogy amikor mindened megvan, a hiány intenzitása hiányzik

érted, hogy soha többé nem tudom ezt a számot úgy meghallgatni, hogy jelent számomra valamit, azon túl, hogy szép

és ez nagyon jó





----
igen, az angol nők tényleg ennyire rondák

2008. augusztus 21., csütörtök

fegyvertelen

vennem kell egy nyelvtankönyvet.
ki találta ki azt az égbekiáltó hülyeséget miszerint
(ésbazmegénmegelhittemmertkönnyebbvolt)

a nyelvtan nem számít, csak a szókincs, ők sem beszélnek helyesen jó neked a prezentperfekt, oszt csá

az egyetlen fegyverem eddig az volt hogy éles szituációban azonnal tudok riposztolni, nem három perc múlva jut eszembe, hogy ójajjeztkellett volna, plusz betámadhatatlanul, és élesen,

és itt állok, totálisan leblokkolva, hát bakker mennyire hiteltelen vagyok, ott figyel a válasz, a kérdés, meg minden, és nyökögök, én nem úgy akarok beszélni tudni ahogy ők, ahogy a plebs, én úgy akarom használni, ahogy a magyart

kérem vissza a fegyvertáramat.

kell egy nyelvtankönyv
meg egy bringa is

2008. augusztus 20., szerda

_R_Ü_H_E_L_L_E_M_ _A_ _F_Ő_N_Ö_K_Ö_M_

most éppen már nagyon elegem van abból, hogy egy hónap gyomorfekélyes lázadozás kellett ahhoz, hogy én megkapjam azt ami a _t_ö_r_v_é_n_y_ _s_z_e_r_i_n_t_ megillet,
és most azt nézem, hogy az összes többi kollegám nem lázadozik, és olyan kékereseket szívnak, olyan arcpirító szituációkban, hogy köpni kell,
és ez itt egy másik ország, nem érted, itt egyelőre nagyon kiszolgáltatott vagyok, másokért még nem állhatok ki, azon is rezeg a léc hogy magamért

mindezt egy olyan cégnél, aminek az zászlajára a dolgozó megbecsülése van kitűzve, egy olyan cégnél, ami birtokolja az "ország tíz legjobb munkaadója közül az egyik" címet
és ez majdnem mindenhol így is van, vagy legalábbis közelít
kivéve nálunk

az a legsúlyosabb, hogy pont az ilyetén munkáltatói hozzáállások voltak az egyik okai annak, hogy leléptünk, erre bakker, kifogok egy totálisan magyar mentalitású főnököt.

szívesen részletezném, de nem tudom, nagyon sok mindent kellene tudni a sztárbáksz működéséről ahhoz, hogy érthető legyen a panaszom, de annyira szorít belülről, hogy ordítanék legszívesebben,
július közepe óta ettől vagyok frusztrált,
mindegy megyek fürödni, majd valamelyik nap megírom

2008. augusztus 19., kedd

olyat láttam az usziban, hogy nahát

jött a csajszi, egyberészes fekete úszódresszben, tök vékony volt, csinos, meg minden, és nagyon terhes volt, óriási nagy hasa volt,
már vizes volt a tustól, a fekete anyag úgy csillogott mint a latex, ahogy feszült a hasán,
és kontkrétan láttam a gyereket, a feje meg a nyaka formáját
ezt az egészet most nem tudom hova tenni.

ilyesmik vannak

amikor szupermárió (vagymi) vagyok, és platformokon ugrálok, hogy mindenféle csillogó színes kockákat gyűjtsek össze, sok sok pontért, csilingelő zene mellett
akkor miért,
amikor pedig sírva ordítva veszekszek wmmel, hogy miért nem szólt, (nem tudom miről)
akkor meg miért nem

csörög az ébresztőórám?

amúgy az októberi időjárás végre megváltozott, szépen átcsúsztunk november elejébe,
de legalább kivakartam magam a rosszkedvből, nemérdekel az idő, annyi hogy kell egy úszósapkát vennem, nem szeretem a hajszárítókat, azokat meg főleg nem amik az usziban vannak.
de usziba járok, úgy bizony, megegyeztünk wmmel, hogy minden írása egy mínusz kilót ér rajtam.
a cigiről meg majd akkor szokom le, ha regénybe fog

ilyesmik. kéne egy-két jóféle, magyar nyelvű könyv, pár gombolyag fonal, egy horgolótű, meg a keresztanyám, hogy ötödjére is megtanítson horgolni

nyertem kaparóssorsjegyen (szkreccsingfésztikketten) egy csomót, vagyis annyira nem sokat, de még így is az ötszörösét annak, amit eddig legnagyobbat nyertem. szerencsére a boltban nem volt már olyan fajta, mert az egész pénzt újabbakra költöttem volna el.

2008. augusztus 18., hétfő

a szarul megy című bejegyzés igazából a szerelemről szólt,
de mindegy, totál felesleges leírni

ami viszont csudaklassz, hogy a szörnyasszony ruháit én dobálom le az ágya elé

2008. augusztus 15., péntek

szarul megy

minden jogom megvan a gyönyörű, fűzöld, pihepuha, kapucnis kardigánomhoz
és még nekem volt lelkiismeretfurdalásom,
PIHA



kigondolom, majd felhívom, jó lesz-e.
azt mondja félig meggyőzően, aha

megveszem a halat (*đ#@đ>>) meg a citromot, meg a fűszereket (#đ#@*>#).
előkeresem wangmo naplójából a receptet, amin már napok óta merengek.
kikeverem citromhéjjal, meg fokhagymával, meg vajjal, meg fűszerekkel
kikenem, bekenem, sütöm, vatevör
krumplit hámozok nyersen (ilyenre nem volt példa három éve) és egyszem villával csinálok krémeshabos krumplipürét, mert a konyhában még egy krumplinyomó sincs
veszek barackot is, (nehogy azt hidd, hogy olyan könnyű itt finom barackhoz jutni, de ne ám!)
szeletelem
felpakolok mindent művészien a tányérra, illatos, jól néz ki,

és már látom, hogy fintorog. (ne fintorogj bazmeg, kérdeztem hogy jó lesz-e - ilyenekre gondolok)
megkóstoljuk (lehetne picit jobban megsülve, de egész jó)
ilyet szól:

és ha raknék rá csípős szószt?
itt majdnem elpattan egy ér az agyamban, de kihoztam a csípősszószt is,
a két szeletből egy felet evett meg
(és nézett rám nagy szemekkel, hátha büszke vagyok rá, hogy pedig megpróbálta)

egy darabig még reménykedett, hogy megjelenik vörheny (a macska), és menti a szitut, de nem

hát ilyen rá főzni, jól bele is bújtam a kardigánba megint, meg a fekete, cseresznyés esernyőmet is kinyitottam hozzá, billegtem a tükör előtt, míg ő mosogatott.

lehet le kéne cserélnem valami hálásabb jószágra, valaki?




-lazac* volt bazmeg szép omlós, rózsaszín húsú, ez meg kidobta. megáll az eszem

*vagy mittomén. nem tudok angolul

2008. augusztus 14., csütörtök

sportoló

álmomban, miután rásszel megvette a házat, és engedett a szobánk bérleti díjából a legfontosabb cselekedete az volt, hogy leszerelte a pénzbedobót a csocsóról, a bedobott pénzt arányosan elosztotta.

odaléptem az asztalhoz, a dákó* nyele belesímult a kezembe , feszesen rugózott, keményen koccan a labda, magam ellen játszottam egy picit, belövéseket gyakorolgattam, nem túl jól

két éve csocsóztam utoljára, amikor legyaktam wm-et és a barátját (szerencséből)
előtte meg négy éve

nagyon, nagyon nagy kedvem lenne most csocsózni egyet-kettőt (egész éjjel) úgy hogy gyakoroltam már pár hetet -valószínűleg teljesen kimentem a gyakorlatból, az álmom is erről tanúskodott- egy lájtos cigivel előtte esetleg, hogy jobban menjen a koncentrálás, ejj de szép is lenne, egy tehetséges védővel, dobálnák a huszasokat (mennyivel megy most egy csocsó?) kihívtam a győztest, kihívtuk a győztest, és totál elégedetten állnánk ott a védőm, meg én, és nem lehetne minket elverni az asztaltól.

ilyesmikről gondolkodtam az előbb

2008. augusztus 13., szerda

inglisvedör

egy úszás a közeli sportközpontban, 3.5 font
wm kedvenc reggeli abrakja: 1-2 font
a doboz oldaláról kivágható ingyenúszás kupon: felbecsülhetetlen
tapsizunk, örvendezünk.

amúgy még mindig folyamatosan rossz az idő, három hete egyfolytában, mindenkitől azt kérdezgetem, hogy tényleg ilyen itt a nyár? tényleg ilyen itt a nyár?
most is kardigánban ülök, meg hosszúnaciban, mert lassan kezd hideg is lnni.
három hete esik. néha néha egy egy hétköznapre kisüt, de esik tovább
a hosszútávú előrejelzésben szerintem már nem is törődnek azzal, hogy kicseréljék az ikont, fekete felhő, két cseppel, pár sárga sugárral
és hogy miért a pár sugár?

valamelyik nap olyan idő volt, hogy teljesen leesett az állam. óraműpontossággal félóránként váltották egymást a teljesen vad agresszív, utca másik oldalára átlátni sem lehet zivatar, meg a rikító verőfényes napsütés. félóránkánt váltás. egész nap.

de ami a lgrosszabb: ez alatt a három hét alatt egyetlenegy szivárványt láttam, (azt ma reggel, de rögtön dupla is volt, meg hajnali felhőkfények, meg ilyesmi, nem is haragudtam a sofőrre, hogy 4 perccel korábban elment)

szóval kérdezgetem az angolokat, hogy most mi van? ilyen itt a nyár? és nem tudnak mást csinálni, mint a vállukat vonogatni. általában ilyenkor szörnyű (28celziuszfok) meleg szokott itt lenni. meg hogy néha kitart október elejéig.
de nem tudják.

mindennap beszélgetek az időjárásról, és mindennap izgalmas.

2008. augusztus 11., hétfő

hajolj bele a hajamba


a minap az építőmunkások elvágták az egyik áramkábelt, ennek köszönhetően az üzlet fele elszállt,
nem kellett bezárni, mert a tűzvédelmi ajtók, a kassza meg a kávégép működött, de a zene sajnos off. (a sturbucks amúgy híres arról, hogy igényes zenék mennek, mindig)
mindegy, totál csönd, csak a kávégép szörcsög, a helység félhomályos, mert a világítás egy része is feladta
én a kávégép mögött álltam akkor, és nagy unalmamban elkezdtem énekelgetni, magyarul, hadd örüljenek.
ekkor bejött az az autista srác, akiről talán már írtam, mindegy, a heti szokásos narancslevéért, és beszállt. furcsa monoton hangokat nyögött ki, és nem vette le a szemét rólam
először borzasztó zavarba jöttem. nem tudom elmagyarázni mi okból, de lemeztelenedett az egész szituáció
de azért folytattam

meg kell hogy mondjam, ott a félhomályban, meglehetősen morbid kis duettet adtunk elő. szerintem még borinak is tetszett volna.

aztán másnap a munkások egy olyan vezetéket vágtak el, ami az egész kis negyedünket levágta az éltető erőről, az egész soppingnegyedben elfogyott a szufla, heltendszéfti, mindenhonnan kirakták a vásárlókat, vicces volt.

aztán egy óra múlva összeszedték magukat, visszajött az áram, én pedig rögtön csináltam egy naaaagy valódi tűzriadót véletlenül.

amúgy meg kisollóval rendszeresen lenyírom a szőrt wm-ről, és egy cigisdobozban tárolom.
kiskoromban olvastam a gárfíldban, hogy jon nagynénjének van egy kispárnája dzsontravolta mellszőrével, de erről nem sikerült képet találnom

2008. augusztus 10., vasárnap

borult, felhős, és az elkövetkező napokban is ilyen idő várható

az angol nyár szünetelteti magát, amióta visszajöttünk.
az előrejelzések szeint így is marad.

hallgatok, mert rosszkedvű vagyok, kicsinálnak minket a frontok, meg a hétköznapok,
menni meg nem tudunk sehova, mert ha hétközben süt is egy picit a nap, hétvégén tutira esik. érdekes, ez már nem is jelentene gondot,- hozzászoktunk, mint az angolok, a csapadék onnantól eső, ha már ők is futnak, addig csak égből hulló áldás- de amikor mennénk hideg is van

persze nincs semmi baj, csak egyszerűen nem történik semmi amiről írhatnék.
kreatívoskodnék, de egyszerűen kicsi az élettér ahhoz hogy nekikezdjek valaminek, arról nem is szólva, hogy kár lenne drága pénzért mondjuk fonalat venni, ha úgysem tudok kötni.

fogyogat a csernyei sonka, egyedül ez mutatja, milyen régen elmúlt már a szabink.

és akkor tetejében még szájmon is elköltözött, a szomszéd, aki az itthoni cigiszüneteimben volt a fény. kicsit féltem, hogy el fog tűnni örökre, de szerencsére szombaton is felbukkant egy kajára, ez jó, őt nagyon szeretjük, azt hiszem, ő a barátunk.

olvasnék magyarul, de a lucától kapott könyvet már az első héten befejeztem, angolul meg egyre kevésbé tudok, úgy érzem, minnél többet tudok. sztivönkinget tudok csak olvasni, meg ehhez hasonló könnyű falatokat, a szépirodalom nem megy egy idegen nyelven.
meg ezzel kapcsolatban még annyit, hogy néha úgy érzem magam mint egy harcos, akinek elvették a fegyvereit, nem lehet éles, kiszámított riposztokat tolni, ha nem tudod a szavakat hozzá.

és tetejébe megszűnt itthonról a lávbox, furcsa, minden oldal bejön, csak az nem, el se tudom képzelni mi lehet ez, de nekem ez olyan, mintha marisnéni tévéje mindig az izaura alatt robbanna le. függő vagyok, ez van.

szurkoljatok, hogy kisüssön a nap