sztivönking

most fejeztem be a rémkoppantókat angolul.

nem tartott tovább mint magyarul tartott volna, hasonlóan élvezetes volt, de sajni az ezer oldalas könyvből egy új kifejezést sikerült csak meghonosítani az agyamban.

amúgy a rémkoppantók minket rendszeresen látogatnak meg. általában a rendszertelen menstruációm az az ő hibájuk, a mostanában előforduló vérző fogínyünket is ők okozzák.

a minap viszont olyan volt, mintha beléptem volna Haven városába. Munka közben karikákat firkálgattam egymásba láncoltakat, és egyszer csak feltaláltam azt a régi logikai játékot, emlékeztek? ilyen drótokkal összefogatott műanyag lapokon karikák.

az agyam konkrétan kisült örömömben, majd nemsoká jön egy kifejtősebb bejegyzés ezzel kapcsolatban.

másról nemigen van mit írnom. rozsdásodnak a bringák, mert nyirkos a garázs, a kikötői rókák kissebben mint akik a környékünkön élnek, zsizsegnek a madarak, jön a tavasz, ennyi.

kiskarácsony

idén le vagyunk égve, úgyhogy nincs ajándékozás, (nem először történik ilyesmi, úgyhogy wm és én nem vagyunk különösebben megtörve)
viszont emiatt nem akartam ideírni a mitszeretnék listámat, nehogy wm csaljon és beszerezzen róla bármit is. most meg már majd nem lesz ideje.

szóval.
szeretnék nagyon tudományos gyurmát, amit ha lerakunk folyik, de amúgy szakad, meg törik, meg nyúlik.
szeretnék víziszonyos homokot,
dobozos elefántkakit, amiből rózsa nő (gepárdkakit banánnal, és rénszarvaskakit fenyővel)
szeretnék lépesmézet
kávécserjét, mert eddig egyszer se sikerült magamnak kikeltetnem.
egy pár ördöglakatot
egészalakos tükröt
azt, ha wm most ne nézne valami idióta filmelőzetest, és tudnám folytatni a blogírást,

szeretnék még két-három úgy öltözetet is, meg egy zsák láss cuccot.
könyveket jópárat.
papírokat, írószereket.
furulyát.
megy egy hétvégét egy idegen városban (esetleg országban)
meg a jövő karácsonyt otthon

ez a listám most asszem

a karácsonyi hangulatról pedig.

a minap, miután emilivel káváztunk, hazafelé menet pont lekéstem a buszom. nem is nagyon hergeltem fel magamat, csak kicsit, türelmesen beálltam a megállóba, ami a nagy ruhaáruház hátsó bejáratánál van.

öt-hat karácsonyfa itt is, díszkivilágítás természetesen, emberek ki-be, hátsó bejárat ide vagy oda, hatalmas tömeg. arra lettem figyelmes, hogy egy csadoros nőci egy keservesen zokogó kisfiút odavezet a biztonsági őrhöz, aztán már ugrik is fel a buszra, el.
az őnek kedves spanyolos feje van, középkorú, gyakorlottan hajol le a tíz év körüli kisfiúhoz, mosolyogva. az remegve, szaggatottan mond neki valamit (nem hallottam semmit gondolom azt hogy elveszett). az őr nyugtatómódba vált, a gyerek szipog, hevesen bólogat, és egy pillanatra büszkeség szalad végig az arcán, kíváncsi vagyok mit mondhatott az őr, aki belebeszél a vólkitókijába. kisvártatva megjelenik egy nő, aki pont úgy néz ki az egyenruhájában mint egy leszbikus német táborparancsnok, és tündéri mosollyal elvezeti a kisfiút, aki menet közben megfogja a kezét.
az őr kisétál, gondolom észerevette hogy figyelem az esetet, rögtön odajön hozzám, és kérdi, hogy itt kint nem láttam e semmi furcsát, mert a kisfiú az utcán veszett el.
épp válaszolnék, amikor odalép hozzánk egy kicsit idősebb, de jól szituált nő, egyik szemére iszonyú kancsal, hogy nem láttunk- e véletlenül egy kisfiút. az őr már vezette is be,
a táborparancsnok pedig hozta ki a szolgálati melegedőből, a kisfiú boldogan szaladt le a lépcsőn, eltört nála megint a mécses, most már megnyönnyebbülésében, összeölelkeztek.
mikor elsétáltak mellettem akkor derült kis hogy anyuka egy percig pont nem tudott arra nézni, és elsodorta a gyereket a tömeg, és hogy kapaszkodjon legközelebb, jó jó mondta a kölök, két kézzel anyu karjába csimpaszkodva

az egész sztori nem tartott két percig, de én nagyon örültem hogy lekéstem a buszomat, mert úgy döntöttem, hogy nekem ez volt a karácsonyi történet idén.


kellemes ünnepeket, meg minden.

betegek vagyunk.

ez az első betegségem mióta abbahagytam a dohányzást, egész elfelejtettem milyen szar köhögni.
most már elegem is van ebből, lázas izzadós köhögős szar, szar szar. utálok beteg lenni. izomláza van a hasfalamnak. meg a tüdőmnek.

de annak nagyon örülök hogy nem cigizek többé azért összehasonlíthatalanul más így.

nem igazán tudok miről írkálni. jó lenne most egészségesnek lenni, végre mi is behavazódtunk, szerettem volna szánkózni menni.ilyesmi a környékünk:



wm csinált egy csomó apró képet a lényekről akik az udvarunkban laknak, majd egyszer megmutatjuk őket.

meg van házifeladatom is, lista a télapónak:

szóval lécci télapó, hozzál:

egy új tüdőt, meg egy új derekat, köszi. szeretnék még.
halászlevet, habkarikát. aztán, hozzál annyi pénzt, hogy tudjak ajándékokat venni a szeretteimnek. jó lenne egy fekete luk a ruhásszekrényemben is, mert nincs egy göncöm se, de az sose fér el. egy macskát is hozzál még, kicsit. meg egy új munkahelyet, mert ezt se szeretem.
más nem jut eszembe, pedig volt itt az eszemben egy jókora lista, miknek örülnék még.

itt lehet jó karácsonyi zenéket hallgatni:
http://somafm.com/play/christmas

persze ez itt most nem panaszáradat volt, mert betegnek lenni annyira nem rossz, meleg kamillateát csinál nekem wm, gofrit eszem lekvárral, ágyban maradok napokig, és a rémkoppantót olvasom.

a furcsa műanyag elemekből álló golyócsúszdaépítőjátékból karácsonyfát építek,

a szomszédok meg kollegák jókívánságos lapjait a kandallópárkányra teszem a mézesalácsház mellé.

a mézeskalácsház:



megsütöttem egy óriási adagot, azt láthattátok a másik blogon, kidíszítettem őket, és másnapra az összes színes díszítés benarancssárgult. a guta ütött meg tőle, úgyhogy ez itt a második adag. fehér. járt utat.

most elfáradtam. az írásban, mennem kell játszani. meg tejbegrízt főzni.

ez nem igazi bejegyzés, hanem ajánló, menjetek nézzétek meg az aklü dizájnos blogomat, egy csomó fincsiséget felpakoltam

politikai tájékozottság

természetesen amikor hátrafordulok a fehér kis sportkábrióban, a szél nem libbenti a hosszú selyemsálat az arcomba (meg a kerékre sem csavarodik fel). előkapom a kis gyöngyházberakásos pisztolyomat nagy dufla mordályomat, és a minket üldöző nagy fekete autók kerekére célzok. a szemem sarkából látom, hogy kanyargós útról néha látszik azúrkék óceán




szerintem a nemi erőszakról szóló vádak hamisak. neki csak kérnie kell.

mostanában nem ülök annyit a számítógép előtt.
ez a ház az otthonom.

itt lehet ékszereket bütykölni, míg a tesóm varr.
itt lehet mézeskalácsot sütni,
kirakózni,
olvasni, vagy éppen csak heverni a gyönyörű frissen kifestett zöld szobánkban.
lehet madarakat figyelni,
kanapén hereverézni,
zongorán gyakorolni
a sógort zongorázni tanítani.
wm-et zongorázni tanítani
wm-mel összeveszni azon hogy a zenei rendszerek nem bonyolultak, vagy ha igen fogadja el azokat ahogy vannak.
lehet végül papírra felrajzolni a billentyűzetet, mellé odaírni melyik hang micsoda, az öt vonalon, és hagyni hogy kiókumlálja magának
lehet blogírásközben hallgatni, hogy az karácsonyi dal első sorát már egész pöpecül betanulta,
lehet sokat beszélgetni,
az ebédlőasztalnál maradni evés után is.

élni jó

géfaj egy

kollegák: blablablablabla negatív negatív blabla rossz blabla
aklüke: áá az mind nem fontos, ne mérgeskedjetek miatta, hallottátok, hogy új életforma van?
kollegák: nem, mi az?
aklüke(okosan, magabiztosan magyarázva): hát, blabla, hat elem, bla bla, foszfor, bla, kalifornia, náza, blabla, minden élőlény a földön, blabla, élienek, blablabla, arzén, blabla déenes.
kollegák: nahááát
aklüke:ugye?!
indiaiférfikollega: és te ezt honnan tudod amúgy? a bíbíszíből?
aklüke(magától értetődő, mégis laza, szinte nemtörődöm hangsúllyal): a náza oldaláról.

álljunk itt meg egy pillanatra.

a náza oldaláról. olyan ez a mondat, mint egy színes csillogós üveggolyó, behajítva a tér közepébe, az idő megáll, mi pedig kényelmesen körbesétálhatjuk.

a lengyel lányok visszafordulnak a monitorukhoz, elfoglaltságot mímelnek, de a szemük nem fókuszál, az informácíót próbálják feldolgozni, amit épp most kaptak.
az indiai férfi leplezetlen csodálattal bámul.

több minden szalad végig az agyamon, hogy mekkora szerencse,hogy wm időben szólt, hogy a náza milyen bejelentésre készült, az indekszen olvasta, izgatott és boldog volt, és magyar idő szerint nyolckor izgatottan várta a híreket, igentényleg jajdejó, én elolvastam az indekszen, majd a linkre kattintva megnyílt a náza is, belenéztem, más gépén, töltsem le a hiányzó plágint, jó akkor videón nem nézzünk,
meg hogy milyen jót fogok én még ezen a szituáción nevetni,


indiaiférfi: és akkor te... szóval... te, te így rendszeresen jársz fel a náza oldalára?


természetesen elmagyaráztam, hogy nem, bár nagy volt a kísértés, hogy ebben a hitben hagyjam őket.

most megyek elrakom a náza oldalát a kedvencek közé

a kárörömről

és a karmáról

ez a sztori már olyan három hetes, de mivel a legszebb öröm a káröröm, ezért megírom. meg amúgy is

szóval péntek volt, én végeztem a hétre, előttem a hétvége, de előtte még egy kávé az emílilával, ami mindig a hetem fénypontja, vidám vagyok, és szekszi a bringámon, és rózsaszín pöttyös a szoknyám, és rikítózöld a kabátom, beugrottam hát a sztárbákszba, hogy fölszedjem a barátosnémat, amint beléptem láttam, hogy ez az. ez a Nagy Előkarácsonyi Szállítmány.

tavaly is ilyentájt, november közepén érkezett. váratlanul, mert a főnököm elfelejtett róla értesíteni. sőt mi több aznap voltam első alkalommal az ortopédusomnál, aki ötször eltörte a gerincemet, majd azt mondta hogy most menjek haza és jegeljem. be is jelentettem a főnökömnek, hogy akkor betarthatja az előző napi ígéretét, és bejöhet helyettem, ahogy megígérte, erre esemesben közölt annyit, ha nincs róla papírom akkor neki fáj a feje. (amúgy itt veszítette el az összes riszpektemet felé) szóval hagyta hogy kitudjamilyen fizikális állapotban letoljam egy kemény műszakot, plusz csendesen elhallgatta, hogy amúgy ez a szállítmány is meg fog érkezni. sírtam a gép mögött úgy féltem hogy most valószínűleg örökre elbaszom a hátam, ő meg bejött nyalókázva, és bejelentette, hogy elmúlt a migrénje. finom volt.

szóval most bejövök, totál vidáman, látom, hogy mindenhol dobozok, doboz hegyek, hogy pontos legyek, nem vagyok itt hónapok óta, de attól a mennyiségtől még most is kiver a hideg veríték, igen ez az a Nagy Előkarácsonyi Szállítmány. az exfőnököm pedig egy rossz frizurával, totál lefáradva ott pánikol a tetejükön. amúgy most találkoztunk először mióta leléptem, próbál könnyed mosolyt erőltetni az arcára, hogy ez itt kérem semmiség, illetve, ááá hazudtak neked, én azokat nem mondtam rólad, de rajtam rózsaszín pöttyös szoknya van és rikítózöld dzseki, és neonsárga fényvisszaverők a lila harisnyán,és péntek délután kettő van, és nem érdekel a műsor amit tolna nekem, a csokitorta érdekel az emilivel. megkérdi hogy vagyok, és ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy nem mondhatom meg ennek az elhasznált hajszolt szerencsétlennek, aki túl gyenge és túl gyerek volt ahhoz hogy ne hagyja hogy egy multi felőrölje, szóval nem mondhatom meg neki, hogy hogy vagyok mert azzal megtörölném benne a lábamat, zavarba jövök, mint amikor betegséget látok, kinyögöm hogy jól, de késésben vagyok, és elszaladok.

emilivel átbeszéltük, és rájöttem ez lehetett volna az elégtétel édes ünnepe, de már leszarom az egészet. ha haragszom rá, akkor már csak azért ahogy a barátaimmal bánik. de a karmája úgyis megtalálja.

hazafelé ők zenélnek a téren,

én megölelem emilit, tudatom vele hogy utálom a szkát, de most maradnom kell egy kicsit, a kukához támasztom a bringám, és táncolok negyed órát. magasba emelt kézzel tapsolva unszolom a szottyad bevásárló tömeget a sétálóutcában, a zenekar nekem játszik, a fúvósszekció körbetáncol, a végén kiderül nincs nálam elég pénz a cédéjükre. otthagynám az aprómat a kalapjukba, elegánsan legyintek, hogy akkor csak a nevüket mondják meg rákeresek, az énekes nevetve hárít, és a kezembe nyomja a lemezt.
(aznap két régi zenész ismerősömmel is dugok álmomban.)

este üzenetet írok az ekszfőnöknek, hogy ne haragudjon hogy elviharzottam, de siettem, remélem jól van, és a minap összevesztem a biztonsági őrrel a jelenlegi helyemen, unalmas volt és könnyű falat, és akkor nagyon hiányzott ő. azonnal jött a válasz, hogy tudja hogy ez kedves üzi volt tőlem, köszöni, és mi van velem.
de ekkor wm pont megölelt, és többé nem válaszoltam neki,

három nap múlva pedig megtudtam hogy elesett a bicajával amit most kapott és eltörte a vállcsontját, hetekig kimarad-megússza a szarbaksz karácsonyt, műtét is vár rá,

és eszembe jutott az hogy karma, (és tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen akinek ez volt az első gondolata)

gonoszság ilyesmire gondolnom,
aztán előkerestem a bukósisakomat

a káröröm rossz cím, az elégtétel talán jobb. franc se tudja

helyzet

rengeteg apróságot mesélhetnék, de pont ezek az apróságok miatt nem marad időm blogolni. és ez így jó.

hideg van napok óta, nekünk átlagos téli idő, de az angoloknak felettébb szokatlan.
sajnos pont a városunk felett nem esik a hó.
az új otthonunktól ötpercnyi sétára (na jó tizenöt) már természet van, bőven, olyan ráadásul, ahol lehet barangolni, szeretném ha hétvégére esne a hó, el szeretnék menni szalmazsákozni, vagy valami ilyesmi.
de a hideg azért hideg, hajnalban majd lefordulok a bringáról az első három percben.

múlt héten, amikor megérkezett a cudar világ, volt két nap, amikor bőven mínusz volt, viszont a szél nem fújt egyáltalán, na akkor a kikötő elmondhatatlanul fenséges volt, a nagy szikár komor hajók alatt fekete tükör, a levegő kristálytiszta, hát le kellett lassítanom ahogy elgurultam mellettük. wm ugyanígy megilletődött tőlük, megbeszéltük hát, hogy szombaton felkelünk hajnalban, és kiugrunk fotózni, persze semmi nem lett belőle.

így nem kaptatok képet a hajnali jeges kikötőről.

a ház mg mindig nagyon klassz.
végre otthon vagyok.


most pedig megírok egy másik bejegyzést, és beidőzítem holnapra, és akkor olyan mintha szorgalmasan blogolnék, ha!