macskaügyileg

Szóval, a cica első szitterére már nem számíthatunk, mert az összeakasztotta a bajuszt a cicán kívüli másik brisztoli családunkkal.
A cica második szittere cseszkóban hesszel harmadik hónapja.
A szeretett és bizalmunkat abszolute élvező felsőszomszéd nemhogy épp egy narancssárga folkszvágen kisbuszban járja be Európát, hanem cakklipakkli kiköltözött, örökre.

Marad tehát a fuvolás szomszéd, akinek hasonló cicája van mint nekünk és már többször dumáltunk arról hogy majd cicaszittelünk egymásnak.
(A hivatásos cicaszitter hatvanezer forintba került volna a nyaralásunkra.)

A fuvolás szomszéd fura. Nomármost ha én lefurázok valakit, akkor az tényleg nagyon fura. Ötven körüli, "művész". Nem hippi de majdnem. Mindig kócos kicsit, zavart, de nagyon intelligens. A lánya teljesen okés. A házuk is fura. Rendetlenebbek mint én, igen igen művészi,hangulatos, öreg cuki viktoriánus házikó. Fura

Karácsonyra meghívták sütizni a szomszédságot de csak mi mentünk. meglepő módon nem is éreztük magunkat kellemetlenül, megígértük hogy visszahívjuk őket, de sose jött össze igazán. De nem vagyok szemét szomszéd, egy csomószor vittem át sütit, meg adtam neki egy csomó  növénymagot is, na.

Mindegy, tudtam hogy most nincs mese, meg kell kérnem. Kedden átmentem, persze igent mondott, fél óráig jegyzetelte a Cica szokásait és hogy mit kell és hogyan. Ez persze megnyugtatókét is hathat, tényleg amúgy.

Majd jött a furcsaság. Lassan a végére járunk, megbeszéltük, azt is hogy majd átjön feltérképezni a helyet, a macskakaját,meg hogy októberben majd ő menne el pár napra és akkor meg én jövök, satöbbi.
Ekkor jött azzal, hogy és a fizetség hogy legyen. Remek. Iszonyúan utálom a pénzes dolgokat tökre zavarba ejt, mondom, hát így, izé hogy gondoltad?  Mert csak szólok, én szívesen adok pénzt a cicaszittelésre ha kell, de biztos hogy nem fogok elfogadni egy fillért se érte.
Ő inkább valami apróságra gondolt.
Valami magyar bor?
Nem iszik.
Jó de akkor segítsél már.

Hát ők a lányával bevezették a tantusz rendszert, amik ilyen családon belül valuta, és a kellemetlen feladatok elvégzését azzal fizetik ki egymásnak. Ő valami ilyesmire gondolt. Mert hogy a jószomszédi viszony alapja a biztos elszámolás.
Tantusz? kérdem, és ezt ő helyeslésnek is vette, az egyik polcról levett egy kis porcelán tálkát, szirszarbizbasz, papírkapocs, jancsiszög, és pár tantusz. Kis karton zseton, fényes alufólia csillagocska ráragasztva.
Egy cseppnyi irónia volt azért a hangomban amikor erre azt mondtam, hááát, nekem kell fizetnem a cicaszittelésért, szóval az úgy lenne rendjén ha én csinálom a tantuszt, nemdebár? Ennek annyira megörült, fényes arccal helyeselt, hogy igen, remek alkalom arra hogy egy kicsit kreatívak legyünk, ugye? Szóval három nap cicaszitt egy tantusz.

Wm nem igazán akarta elhinni mikor elmeséltem neki. Gondolom ti sem annyira, ugye?
 Hát tessék, ezzel fizettem a két hét cicaszittelésért:

Érdemes amúgy elgondolkodni ezen a sztorin, nem annyira az értelmestől elrugaszkodott ötlet ez.

Elég sokat olvasok a buszon munkába jövet-menet, kábé ott a legtöbbet.
Néha az olvasást úgy képzelem mint egy dimenziókaput, főleg a jó könyveknél, hopp most még a buszon ülsz, kinyitod a könyvet és sittysutty máris Tokióban egy padon, vagy Középföldén egy ló hátán.

Ma , ahogy leültem, még nem volt időm kinyitni a könyvet, amikor megéreztem hogy valaki néz, és ott van ez a nyakigláb vörös fiú, szélesen mosolyog rám, majdnem zavarba is jöttem, erre felmutatja ugyanazt a könyvet amit én is a kezemben tartok - ó dzsojsz of méjnsztrím- és én visszanevettem, és mi ketten egy kicsit olyan jó barátok lettünk mint senki más a buszon.

Aztán ma azon gondolkodtam kicsit később, milyen érdekes, ő ugyanabba az univerzumba vonul vissza hetek óta mint én, és amíg mindenki más a buszon az A38 as út megszokott panorámáját nézi addig ő meg én a Királyok Útján lovaglunk. Vagyis ő lovagol. Én valószínűleg vagy valami templomban vagyok szolga, esetleg valami bordélyban várom hogy ideérjen.

Mindegy is. Amikor leszálltam integettünk egymásnak.



Amúgy az éjszaka azt álmodtam, hogy egy nagy pattanás nőtt az államra, megpróbáltam kinyomni, de a nagyon büdös gennyel együtt egy döglött légy is kijött. Elég fujj volt.

bohém

Ezer eve nem mutattam magunkról fotót, ezeket tegnap este készítettek rólunk.
 Egy régi loveboxos ismerős hívott el egy buliba, penészvirágok vagyunk, szóval húztuk a szánkat, de reméltük hogy gyakorolhatjuk a tánclépéseket amiket a nyáron tanultunk, szóval elmentünk. És klassz volt.
 Egy magyar ragtime zenekar játszott egy kocsmában a zömében magyar!értelmiségi!közönségnek, és mi remekül éreztük magunkat. A zene szuper volt, a társaság szuper volt. Ismételten rájöttem, hiányzik egy kulturalis pezsges, ahol valóban el is tudom magamat adni, iszonyúan hiányzik a társaságba járás. Meg egy csomó minden, ami Magyarországon VAN, de ott nem engedhettem meg magamnak soha.
 (wmnek nem hianyzik a pezsgés)
Jó lenne találni egy normális magyar társaságot itt. Jó lenne a zsigeri gyanakvásunktól megszabadulni, a nagy számok törvénye alapján most már egy csomó jó fej magyarnak kell lennie itt is.

Őket láttuk:

olvasónapló

MamzeLove.

Winter is coming.

Befejeztem a Trónok Harca első könyvét.

Szóval egy ideje mar tartoztam magamnak ezzel. A tévésorozattal már évek óta kerülgetjük egymást, az én érdeklődési körömmel egyszerűen lehetetlen kikerülni az erre való utalásokat, képeket.
Ez azért is idegesített, mert tudtam hogy van esély arra, hogy beadjam a derekamat, szóval különös figyelemmel próbáltam kikerülni minden szpojlert, egy poént sem lőhetnek le előlem.

Na de ne rohanjak ennyire előre, egy kis felvilágosítás azoknak akik nem tudjak mi is ez a Trónok harca: Egy nagyon, nagyon nagyon hosszú (még be sem fejezett) regény, HŐSEPOSZ, George R.R. Martin tollából,  amiből az HBO egy igen sikeres és minőségi sorozatot csinált. A történet egy lovag-család-történelmi regeny, rengeteg politikaval, intrikaval, kardokkal, lovakkal, némi szeksszel, sarkanyokkal, misztikummal, satöbbi.

Elvileg először 96ban adták ki, és a sznob orromat elegge böki hogy csak a sorozat miatt figyeltem fel rá.
Rengeteg jó sorozat van, és rengeteg cimborám ajánlgatja őket hogy "neked ez biztos nagyon tetszene"  Nehéz mert a sorozatokra még kevésbé tudom magam rávenni mint a filmekre, de A Trónok Harca önjelölt prófétája a Mamzi, szóval felesleges volt az ellenállás, de az nyilvánvaló volt, hogy a könyvvel fogok kezdeni.

Nemigen volt kedvem hozzá halogattam, két héttel ezelőttig, és igazából annyira féltem attól hogy ez csak egy felfújt humbug, hogy meg se vettük a könyvet, csak kölcsönkértem az első részt.

És meg kell hogy mondjam.
FENOMENÁLIS.

Kizárólag szuperlativuszokban tudok róla beszélni. Könnyű olvasni, és olvasatja magát. A felépített világ abszolut hiteles. A földrajztól  kezdveaz időjáráson keresztül a vallásokig. A karakterek teljesen ki vannak dolgozva. Izzadtságszag nélkül szórakoztat. És mindezt meglepően hatalmas léptékben teszi. Tökéletes fantazi regény.  Az író pedig eszméletlen nagystílű, bármit megtehet a hőseivel, olyan dolgokat is, amiket az életen kívül nem sok történetíró engedhet meg magának, de ezt szpojlerezés nélkül nem tudnám kifejteni.

Érdekes módon rengeteg olyan dolog van benne, amit nem szeretek. Például amikor több történetszál van, akkor nekem mindig elég döccenős a váltás, itt valahogy ez teljesen sima ügy. Aztán a bonyodalmak egy része ilyen elkerülősdiből fakad, ami számomra a történetmesélés, a filmek, könyvek, és az élet legborzasztóbb rákfenéje, itt mire odáig jutottam a sztoriban,még ezt is meg tudtam bocsajtani. (ha egy filmben ilyesmi történik, azonnal abbahagyom)

Teljesen beszippantott, és ideges vagyok nagyon hogy wm hetfő óta elfelejti elkérni a második részt.

Nem a legjobb könyv amit valaha olvastam. A helyén kell kezelni, mert ez nem az a fajta irodalom ami elgondolkodtat és formál, és kihívást nyújt.
Viszont ezt a fajta élményt, izgatottságot, es elvarázsoltságot kisgyerekkorom óta nem éreztem egy regény kapcsán, akkor a római császárregények okozták.
A Trónok harca vegytiszta szórakoztatás, az olvasás élménye meztelenül.
Szóval kategóriájában abszolut verhetetlen.

Tegnap letöltöttem a sorozat első évadját, azt hiszem eléggé menő lesz az is. (a képregény szar)


Szóval mindenkinek ajánlom. Olvassátok el, mert menő, mert úgy gondolom, hogy a nemolvasóknak  a tökéletes tökéletes kapudrog, a régóta nem olvasókat emlékezteti arra, hogy miért is jó olvasni, az olvasóknak pedig csak azért mert egyszerűen szuper könyv.

Ha végérvényesen lusták vagytok, de szeretitek a lovagos kardozós cuccokat, akkor nézzétek a sorozatot, abból amit eddig láttam alázatosan hűséges a könyvhöz.

Szóval hálás köszönet a Mamzinak, és alázatos ajánlásom mindenki másnak. (ha csak egy embernek ajanlhatnam akkor az Ann-Yu lenne.)






...
ma a hamuszürke bőrű szomáliai buszpajtásom- aki amúgy nem ismeri se a könyvet se a sorozatot- lezöttyent mellém az ülésre. Vészterhes arccal kinézett a szürke zsíros esőfelhőkre, majd rám se nézve megszólalt  Winter is coming. Eléggé röhögtem.

morbid

Jaj borzasztót álmodtam.

Kimentem a kertbe, és ott találtam az anyukámat a jeges tóba belefulladva, arccal lefele. Kirántottam a vízből, és azonnal elkezdtem az újraélesztést, pont ahogy  az elsősegély tanfolyamon tanultam. Nem volt két percig sem a víz alatt, szóval biztos voltam benne hogy életben marad, egyedül az aggasztott, nehogy az okszigénhiány miatt károsuljon az agya, de aztán rájöttem, hogy a fagyos víz megtartotta az agyát épségben szerencsére, és ugyanolyan okos marad mikor felébred (?)

Kábé itt tartottam amikor tudatosult bennem hogy csak álmodom, és felébresztettem magamat.
Fujj de rossz volt.

Egy csomót gondolkodtam az elsősegély tanfolyam óta, hogy vészhelyzetben képes leszek e hasznosítani a tanultakat, na most már bebizonyosodott, hogy hezitálás nélkül.