2009. március 23., hétfő

repcsi

olyanok történnek, hogy tegnapelőtt feltörte a tavaszi cipő a sarkam, mert mezítláb hordtam, tegnap meg egy ujjatlan pólóban, meg egy háromnegyedes ujjú horgolt kardigánban mentem dolgozni, a szíves napszemüvegemben

ma munkába indulván, véletlen lejátszásra állítottam a hordozható muzsikámat, Anton Gorodetsky-nek se jöhetne be jobban a sorrend (innen csók azoknak akik ezt értik)
ragyogóan süt a nap, zsizseg a tavasz, nappali pávaszem száll a zöd csizmámra, nárciszok mindenhol, és a cigánymeggy apró rózsaszín szirmai kavarognak a levegőben
jól éreztem, hogy kabát kell, erős, gúnyos szél fúj, hol meleg hol hideg, és jó a kedvem, nagyon, a hídhoz közeledve megláttam egy papírfecnit repkedni a szélben, aztán közelebb értem és láttam hogy egy makett, kis papírrepülő, csak fel alá repked olyan két méterre a hídtól, néha közelebb, néha távolabb, felgyorsítottam, nehogy elfújja a szél, közben azon járt az agyam, hogy biztos a híd közelsége miatt tekereg úgy a levegőáramlat, hogy a repcsi ne szálljon messzebbre, a hídon leguggoltam, ahogy egy anyuka is tette a kisfiával két méterrel arrébb, és én megláttam, hogy egy vékony damil tartja, valaki odakötözte, viccből, kedvességből, a járókelők örömére, odakiáltottam az anyukának, hogy hé, van hozzá egy madzag, nevetett és odajöttek a kisfiúval, én behúztam a repcsit, megmutogattam a kölöknek, utána visszaengedtem, hadd repkedjen tovább, szép napot is kívántunk. aztán felhívtam wm et, hogy elmeséljem neki, de ő is látta reggel, delíriumnak szólított, amnek nem örülök, mert delirium egy idegesítő kis majom, de legalább mindig színesek a szövegbuborékjai, úgyhogy mégis örülök neki, van benne valami, de én azért se szólítom cserébe wmet drímnek, mert drím egy rossz pozőr.

2009. március 15., vasárnap

apák napja

az apukám tanított engem általános iskolában, évekig, ének zene tantárgyra.
nem mesélek most inkább arról, hogy milyen a pedagógusgyerekek élete, most másról mesélek.

azt hiszem, gyerekkoromból ez a legmeghatározóbb élményem az apukámról.
amikor 24 darab falusi pubinak egy énekórán a szolmizálás, meg az éppen aktuális ünnepsgekre való dalok betanítása helyett, a modern zenét próbálta bemutatni.

nos berakta a lejátszóba ezt a muzsikát
http://www.youtube.com/watch?v=FfBVYhyXU8o

picit hallgass bele, és képzeld magad az osztályom helyébe. az elején mind egy kicsit zavarban érezte magát, de öt perc elteltével már rezgett a levegőben a visszafojtott kacaj.
hiszen április van, kint napsütés, az énektanárról amúgy is faluszerte tudott, hogy picit buggyant, és itt van ez a szörnyűség, ami elvileg komolyzene, nemérted?

apu hagyta, hogy leteljen a tíz perc, néma csöndben, ránk se figyelve.
én természetesen égtem mint a rejsztág, de a pedagógusgyerekek élete bizony nem csak játék és mese.

várt egy picit miután vége lett, majd visszatekerte a szalagot, elmondta a szerző nevét, a mű címét (addigra már tanultunk hirosimáról) és elkezdte csendesen, monoton hangon kommentálni.
onnan hogy ez egy átlagos nap, nyári, szép, tudod, hogy háború van, láttál már rossz dolgokat. és a vakító kék égen megjelenik egyetlen magányos repülő. és egy pillanatra megdobban a szíved, de megynyugszol, hiszen mi egy repülő egy igazi bombázáshoz képest? és a kék égen az a pici fekete pot egyre közelebb jön, és te főzöl, labdázol, füvet nyírsz, akármi, nyugodtan, tovább.
és nyár van, és süt a nap, és minden rendben.
és akkor az a repülő elengedi a rakományát, és egy másik fekete pont válik ki belőle, és az halálos lassúsággal zuhan az égből, órákon keresztül, és a város lakói nem is sejtik mi vár rájuk, és csak egyre nő az a pont
és akkor vakító csönd,
és káosz
és így tovább és így tovább.

akkor már nem röhögött volna senki, néma csönd volt meg a darab vége után is, a csöngőig.

és én akkor ám nagyon büszke voltam

más kérdés, hogy mostani agyammal úgy gondolom, hogy ez a kis műsor közel sem az akkori gyerekeknek való volt, és halványan sejtem, hogy lehetett benne némi szadizmus is, akár csak tudatalatt is,

de abban is biztos vagyok, hogy ezt nem felejtette el senki.
mert én tutira nem, meg nem is fogom


...


jópár évre rá, sokat hallgattam pendereckit. ma már nem tudnám, de akkor tájt, menőnek éreztem magam, hogy képes vagyok rá. meg szórakoztatott is. vatevör.
egy szobában éltem a hugaimmal, ezért fülhallgatót használva tehettem csak. az íróasztalomon egy tízliteres befőttesüvegben egy hal élt, én pedig kíváncsiságból rátettem a fülhallgatókat az üveg két oldalára.
a hal azonnal elkezdett nagyon gyorsan körbeúszkálni, meg is ijedtem, levettem. aztán megpróbáltam még párszor, aztán a hal meghalt.
ilyenek történtek.


...
szeretem az apukámat

2009. március 13., péntek

2009. március 5., csütörtök

figyel

átgondoltam, kovács is egy faszkalap

amúgy a Watchmenről van szó, és a könyvet őszintén ajánlom mindenkinek, akvel ilyesmiről szoktam tárgyalni, és azoknak is, akikkel nem.

most kakilás közben újra átfutottam a végén, mert tegnap képtlen voltam felfogni mindent, annyira sűrű volt, és átgondoltam.
nem antipatukusak igazából a többiek, nem szánalmasak, nem gyengék nem NEMek, csak emberek, meg ilyesmi. faszkalapok.

annyi mindenről szól ez a könyv, hogy nem fér a fejembe hogy lehet képregény.
abban a kultúrális közegben, amiben az én generációm felnőtt, azt hiszem nehéz felfogni, hogy ez bizony irodalom.
irígylem ezért picit a fiatalokat, mivel könnyebben hozzáférhető mindez számukra. és nagyon örülök, hogy nekem is lehetőségem van felfedezni.

ha minden jól megy, vasárnap megnézzük a filmet. az ajánlók alapján a képi világ 90% vagy még több is akár.

de hogy nem fér bele 164 percbe, az biztos.

olvassátok el! de tényleg!

"mit lát ezen a képen?"

egyik sem volt szimpatikus kovács valteren kívül, egyik sem.
mindenesetre hagy gondolkodnivalót.
nem is keveset.


most jöhet a mozgókép, majd utána újra a rajzosregény


...


érdekes műfaj. nem hagy akkora szabadságot a képzeletnek, viszont az összetettsége, és a művészi értéke, teljesen lenyűgöz, ritka az, hogy két ember tud közösen tökéleteset alkotni. a könyvespolcunkon egyre több a képregény

2009. március 3., kedd

Padabamm, pa-damm



most már biztos vagyok benne, hogy abban a csapatban, aki felelős a szigetországi sztárbákszok zenei kínálatáért, van valaki magyar vonatkozással

mert októberben a szétdzsesszesített szegénylegényvagyokén még lehetett véletlen

de megjött a tavasz1 cédé, oda se figyelek, mert lesz még időm meghallgatni ezerszer, magyarázok nagy vehemenciával, és egyszer csak megszólal, hogy padabamm, pa-damm, padabamm, pa-damm, én meg nem hiszek a fülemnek, a mondat közepénél sarkon fordulok, szaladok lecsekkolni a kijelzőt, és tényleg, yonderboi

és ezek nagyon, nagyon jó dolgok

Night Owl

-ez a szuperhős bugyim
-miért, tudsz benne repülni?
-neeem hanem mert bagoly van rajta
-jaa, ok
-de amúgy igenis tudok repülni
-?
-csak nagyon rövid ideig . figyelj

DÜBB

-látod, egy másodpercig repültem
-nem tudsz olyan magasra ugrani