2013. szeptember 30., hétfő

4!!

Azon gondolkodtam, hogy lehet az, hogy soha, SOHA nem Mamzi, vagy Luca lép közbe álmomban amikor épp megcsalom wm-et?
 Általában anyu az, vagy ma éjjel egy kicsit konzervatívabb beállítottságú ismerős.

Ahelyett hogy aludnának.

Amúgy meg ma éjjel meglepő módon létező személy volt, a Plankó Gergő !!44!4! Ilyet. Nem is vettem eddig észre, hogy ő.

2013. szeptember 24., kedd


 Elkezdtem a munkakeresést, elvileg két hét múlva vége a dalnak. (gyakorlatilag 5 hét, de az utolsó háromban már nem kell bejárni)
Izgatott vagyok és jókedvű. Most már másfajta beosztásokra jelentkezhetek,  kicsit menőbbekre mint eddig, és a munkakeresési tanfolyás amire befizettek minket eléggé megdobja az önbizalmamat, na.

Ilyesmikkel telnek a napok. Elkezdődött a tánc is megint, de a második órára nem tudtunk elmenni, mert az indulás előtt 1o perccel megcsúsztam a fürdőszobában, teljes erővel neki a százéves VAS mérlegnek, negyedbe törve a nagylábujjamon a körmöt, plusz beszerezve egy vadul és hosszan vérző sebet.





2013. szeptember 23., hétfő

Jobbegyenes

Gondolom mostanra már mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy Bajáról származom (bár a bajai lány megtisztelő címet sose tudtam a magaménak).

Az elmúlt napokban a magyar politikát figyelemmel kísérők szeme erre -az amúgy az országban a legklasszabb adottságokkal rendelkező, és méltatlanul aluértékelt- városra szegeződött, helyközi választások voltak, no nem a tekintetes polgármester-parlamentiképviselő helyéről volt szó csak egy kis városi képviselőtestületi székről. Mégis, a helynek presztízsértéke van, igen erős, ezért elindult a kampány, ezerrel.

A jobboldal, elcseszett stílusához hűen ismét elég alpári eszközökkel. A jobbegyenes nevű politikai portál ilyen lejáratós, csúsztatós, demagóg kis posztokkal. Az egyik például arról szólt, hogy vajon mi várhat a bajai fiatalokra ha jönnek a libsik, taszosok millások, ma majd mindenki füvezni fog Baján*, holnap meg herkázni, drogosezmind **, és mi lesz a következő, a kötelező buzulás?
Mindezt egy képpel illusztrálva ahol egy lány fekszik SÖRÖSÜVEGGEL

Szóval ez a színvonal, egy helyi  liberális ismerős megosztja a cikket, szintén a sörösüveges csúsztatásra felhívva a figyelmet.
Gondoltam vicceskedtem, hiszen mi vagyunk a liberális értelmiség, és a cikk stílusában kommenteltem, hogy micsoda fertő ez a baloldal. Egy kicsit vitába is keveredtem egy-két kommentelővel, a stílusgyakorlat kedvéért, majd szmájlizva elnézést kértem. Ennek ellenére az oltás nem fejeződött be,évek óta nem látott távoli ismerősök jöttek, hogy aklü teljesen elment a maradék eszed, ekkorra konkretizáltam hogy VICCELTEM. És ami a legdurvább volt, hogy az oltás tovább folytatódott, de ekkorra konkrét személyeskedésekkel. A cikk posztolója próbálta a kedélyeket csillapítani porondmesterként, kevés sikerrel, én pedig nem mentem bele a vitába. (részben az ő kedvéért, valaha kollegák voltunk, egy délután az üres kocsmában  konyakoztunk, a drágábbikból, nem emlékszem hogy aznap ő volt-e a csapos vagy én, de arra igen, hogy lefőzött két feketét is, kiöblítette az oly ritkán használt  konyakos poharakat, töltött,  én akkortájt szipkából szívtam a cigarettát, az én értelmező kéziszótáramban ez a jelenet a kávéház.)

Nem mind arany ami fénylik, nem mind értelmiségi aki liberális. Nagyon szar dolog erre rádöbbenni. Persze hogy tudom ezt, nagyon is, mármint hogy nem fekete-fehér minden,mégis az ilyen alkalmakkal mindig nagyon elszomorodom. Szeretnék hinni egy politikai szentek menetében, de be kell látnom újra és újra hogy nincs ilyen.

No de a Jobbegyenes blog. A következő bejegyzésük a bajai jelöltNŐ személyével kapcsolatban jelentetett meg hasonló bejegyzést, és ne szépítsük, egy pár válogatott utalásssal finoman lekurvázták, ezzel a posztra való morális alkalmatlanságát bizonygatva.

Ezzel sikerült is magukat felrakni a "Vak Komondor Díj" jelöltjei közé.
Annak aki nem tudná mi az a Vak Komondor Díj: A kormánypártot képviselők rendszeres durva hímsoviniszta megnyilvánulásait tartalmazó lista. van ezen konkrét nőverés (innen a díj neve) de olyan jellegű megnyilvánulások is, hogy ha a nők többet szülnénak kevesebb lenne a családon belüli erőszak, satöbbi.
Sajnibajni, kacsintok ki szomorúan, nem kizárólag a kormánypárti emberek bűne ez, bár nyilvánvalóan kommunikációs szinten inkább oda jellemző.
Szóval új taggal bővült ez a lista.
A jobbegyenes blog tulajdonosa - derült ki két perc guglizás után- a bajai polgármester-képviselő sztárpolitikus kabinetfőnöke.
Aki történetesen középiskolai osztálytársam volt. Nem voltam túlságosan oda a középiskolai osztálytársaimárt. Őérte igen.

Ennyi, rádiócsatornát váltottam és ez a szám jött, szóval inkább nem is folytatom ezt a szomorú és értelmetlen bejegyzést, másféle Parlament, nesztek:








*ha emlékeim nem csalnak, tegnap, tegnapelott  Baja hataraiban nem csak pitypangot legelt Bambi, a bajai fiatalok donto tobbsege megsem kemenydroghasznalo ma.
** A füvezéssel/alkoholizálással kapcsolatban tényleg tartozok egy felvilágosító bejegyzéssel a rokonoknak családtagoknak, de ami késik nem múlik.

2013. szeptember 22., vasárnap

Szefós

A szellemi fogyatékossággal egészen kicsi gyerekként találkoztam. Szerencsémre. Az anyukám a helyi kisegítő iskolában húzott le két évtizedet, ha jól emlékszem. Kábé onnan kezdve hogy iskolás lettem én.
A kisegítőt nagyon szerettem. A fura szagával együtt. Gyönyörű, fényes aulája volt, óriási szobanövényekkel, a mi szobafenyőnk sose lesz ekkora, (da he igen, akkor is TILOS karácsonyfadíszeket ráaggatni) a  hivatalos dekorációként szolgáló képeken egymásba épülő, ellenkező irányba mutató nyilak voltak. Nyilván egy zseni kisgyerek voltam ha ezt simán tudtam azonosítani lakókkal. Az osztályok kicsik voltak, nyolc tíz tizenöt gyerekre szabva, csodálatos dekorációkkal. Ha jól emlékszem volt valami verseny is, hogy melyik osztály a legszebben dekorált, emlékszem anyu mennyit vagdosott meg ragasztott, velünk is, én mindig őt tettem volna meg győztesnek.
Sok időt töltöttünk ott, amikor nagyobb lettem akkor inkább a tanáriban, úgy rémlik.
A kisegítőt néha gyűlöltem, hogy anyu annyi időt tölt ott, hogy jobban szereti azokat a gyerekeket, biztos.

A gyerekek természetesek voltak. Ilyenek, pont. Valami furcsa kisugárzásuk volt, meg fura szaguk néha, de inkább voltak mesebeli lények a szememben mint bármi más, néha kicsit féltem, néha kicsit untattak. Hamar megismernek, ami nagyon sokszor azt jelenti, hogy ugyanabban a pillanatban meg is szeretnek, ÁÁÁÁÁÁÁGINÉÉÉÉÉNIITTALÁÁÁÁÁÁNYA ordít kettő előreszaladva, a másik kettő meg csüng rögtön, nem emlékszem miről beszélgettünk.
Anyu sokat mesélt a diákjairól. Voltak rémisztő történetek, voltak viccesek. Voltak akik árvák is voltak, volt akit szívesen hazahoztunk volna. Voltak kifejezetten mély nyomot hagyó kis lények, Andriska az autista aki szuper vonatokat rajzolt, de őt azért láttam előre-hátra dülöngélni is, azért az furcsa tud lenni.
Jobban szerettem azokat akikkel komolyabb volt a baj, az enyhén szellemi fogyatékos lányok fárasztottak legjobban, úgy gondoltam nem sokban különböztek egynémely osztálytársaimtól, de nagyképű kisgyerek is voltam nyilván.

Táborozni is voltunk velük, a Balatonon, így nyaral az a gyerek akinek mindkét szülője pedagógus, másra nincs pénz.
A nagymamám halála után a szentesték délutánjait is velük töltöttük, ott ettünk a bentlakókkal, néztük ahogy megkapják az ajándékjainkat, a hugaimmal három szólamban énekeltünk az aranyszárnyúangyalt a kis háziműsorukon.

Szóval a kisegítősök, vagy a felnőtt szefósok nekem nem egy olyan nagy vasziszdasz. Nyilván van olyan alkalom amikor én is zavarba jövök, bűntudatom van a szerencsém miatt, mármint, hogy én más démonokkal küzdhetek a fejemben. Aztán persze még mindig untatnak néha.
Mégis, azt hiszem sokkal több vagyok attól, hogy ez a téma ennyire természetes számomra.


Ezt azért írtam le, mert úgy gondolom, hogy az elmúlt napokat felborzoló  cikk amit a 444 hozott le, sajnos, pártfüggetlen. Ismertek, ha van lehetőség arra hogy a fideszt ekézzem, akkor örömmel (annyi volt az utóbbi időben , de elfáradtam hogy mindre reflektáljak). De ezek lehettek volna bármely begyöpösödött kisváros bármely fafejű kisbírói, és véletlen csak hogy fideszesek, lehetnének ugyanígy emeszpések is. (bár pont a héten nem csak a szefósokba, de a rokikba is belerúgott a kormány a Pető intézetes sztorival)

Szóval csak dióhéjban, a Szilvásváradi képviselőtestület nem túl stílusosan határolódott el attól, hogy  a faluban lakásotthon létesüljön öt-tíz szefós felnőttnek. Ehhez persze a város narancs parlamenti képviselője is asszisztált. Köpni kell, sokszorosan.
A 444 egy ki-be-ba-szott jó cikket hozott össze a történtekről, komolyan, olvassátok el, kattintsatok erre a bekezdésre, odavisz.

A cikkben van egy nagyon erős kisfilm a TASZtól, eléggé kemény, nekem különösen mert mondjuk az egyik szereplőjével táboroztam én is.
De ahogy már mondtam, az emberi butaság és sötétség és rosszindulat pártfüggetlen.

Az pédául mennyire súlyos sztori már, a minap hallottam, hogy a gyermekei biztonságáért -abszolút érthetően- aggódó anyuka megkérdi a körzeti orvost hogy a környéken lakó autista tinédzser vajh potenciális veszélyforrás-e. Erre doktorbubó azt tudja válaszolni, hogy tudományosan megállapított tény, hogy ezeknek intézetben a helyük, és b---meg, az anyuka egyéb információ híján nyilván elhiszi, hiszen az orvos mondta, és ha TÉNYLEG száz évvel ezelőtt lennénk, akkor én már rég máglyára lettem volna vetve már rég ott sorakozna az utca végén a falu apraja nagyja kiegyenesített kaszákkal.

Ami viszont már fideszes módi, az a köpönyegforgatás, ahogy a cikk kijövetele után kicsit megváltoztatták a hozzáállásukat, (ismételt használati útmutató az interneten kevésbé járatos olvasóknak ha ide kattintasz akkor olvashatod, hogy miért)  - na, az amolyan

Forradalom volt barátaim fülkeforradalom , kontra nem hirdettünk forradalmat.


2013. szeptember 21., szombat

Csokis

Az egyik legégetőbb problémánk a szombati szokásos kávé kérdése. Mármint hogy hol. Hétköznap és vasárnap otthon, ha meg kirándulunk, akkor épp ahol, de az átlag szombati kávé az nagyon problémás dolog.

Amíg délen laktunk nem volt gáz, ott voltak a franciák. Három évig voltunk ott törzsvendégek, attól a pillanattól kezdve ahogy kinyitottak. Amióta elköltöztünk még néha visszajártunk, de azért túl messze vannak ahhoz hogy hetente oda járjunk.

Elvileg a királyság leghosszabb független bevásárlóutcája legvégén lakunk, képzelhetitek mennyi kávézó van, és mégis állandó a holkávézzunk problémája. Főleg, hogy a cukrászda jellegű kávézó az mint a fehér holló minden helynek van konyhája, és félek arra koncentrálnak inkább.

Oké nézzük. Eleve el kell harmadolni, ennyi amit gyalog egy átlag szombat délelőtti bevásálókörút alatt bejárunk.

Az portugál kisbolt, az ellenkező irányban van, úgyhogy eleve kiesik, és bár jó a kávé, és hamisíthatalan balkáni a hangulata, mégse szívesen megyünk, mert kisbolt, és sokszor közösségi találkahely a portugáloknak, és nem férünk be.
Aztán jön a szintén nagyon hangulatos perzsa. A kávé és a kiszolgálás okés, de a süti és az árértékarány eléggé gáz.
A törököknél szerettünk egy darabig, de a kávé minőségeigencsak határon mozgott, és egyszer nem köszöntek vissza az utcán, szóval oda nem megyünk többet.
Az egyes számú kis független kávézólánc helye túl nagy, túl divatos, túl sokan zabálnak benne, túl sok gyerek rohangász meg visít, és bár eszméletlen finom sütit adnak, a kávé ihatatlan. Csak olyankor megyünk be amikor üres és elfelejtettük hogy ihatatlan savanyú a kávé. Ja, és flegma a személyzet
A kettes számú független kávézólánccal érdekes módon ugyanezek a problémák, a személyzetet leszámítva.
A libanoni kávézó volt az utolsó reménysugarunk. Ronda, lepusztult, kifakult képekkel a falon, zsíros viaszosvászon az asztalokon. De a kávé az tökéletes volt, a bácsi pedig aki készítette régivágású, udvarias, kedves, de távolságtartó. És mivel, tényleg egy ronda leszakadt luk volt mindig üres volt,  mindig a kirakatban ültünk.
Amikor az első virág megjelent, és a viaszosvászon nem ragadt tovább, már gyanakodtam. Most libanoni-lengyel kávézó, a fiatalok átvették, az öreget nem is láttuk azóta. Kipucolták, kidekorálták, libanoni és lengyel kaja, egyre többen járnak, és kidobták a régi fajta kávét, és most már az övék is savanyú, és egyszer az egyik rokonuk egyszer előttünk küldött el egy koldust, csúnyán.

Szóval nagy a baj, két év és még mindig nincs törzshelyünk.

Három hete nyílt egy új hely, múlt héten észrevettük, ma kipróbáltuk.

Elfelejtettem a nevét, a profiljuk a csokoládézó.
. Rendeltünk két eszpresszót, meg egy-egy bonbont, a kávé átlagos, a bonbonok finomak.
Az egyik az egyik fal bordó, a másik sárga, két nagy tükör közé beültünk,  végtelen csíkos folyosó. A kávé után helyet cserélünk, hogy a a másik helyéről is megnézzük a tükörfolyosókat, úgy szemezgetünk hogy a tükröződés szinteket váltogatjuk.
Az étlapot olvasgatom. Elfelezzünk egy forrócsokit? - kérdem, wm helyesel, aztán látom hogy van "FELES" csokijuk is, tömény folyékony. Hú mondjuk, akkor azt.
A pincérnőtől rendelek, két feles csokit, wm közbeszól, nem a forrócsokit beszéltük meg? Jó akkor neked azt.
Én kapok egy kávéscsésze sűrű barna lötyit, wm egy teáscsésze kevésbé sűrűt. Nyúl az enyémért, hogy ő azt akarja, mondom de te nem ezt rendelted, és belemártom a kanalam a csészébe.
Meg mernék rá esküdni, abban a pillanatban majdnem elsírta magát csalódottságában, ilyen őszinte szívből jövő, gyermeki csalódottságot més sose láttam kiülni az arcára.
Megbeszéltük hogy fele fele, fellélegzett, majd a viharfelhők elvonultával én könnyesre röhögtem magam. A forrócsoki sosetapasztalt finom volt, a csokifeles pedig  meglepően hűvös és csokis, nekem túlságosan is, ő itta meg majdnem az összeset, jó ez így, részeg voltam egész délelőtt a jókedvtől.

Reméljük ilyesmi is marad a hely, jó lesz törzshelynek.




Senki se örüljön. Aki nem találkozott velem mostanában annak mondom, iszonyatosan, borzasztóan el vagyok hízva, a rájener felárat számol lassan rám, annyira.
Muszáj lesz ezzel valamit csinálni.




2013. szeptember 20., péntek

Ártatlan

Most én vigyázok a szomszéd cicájára.

Behoztam a leveleiket is. A bejegyzés címe a vezetéknevük.

Ehhez tartsuk magunkat.

2013. szeptember 19., csütörtök

Budapest te csodás

Budapest nagyon szép arcát mutatta ez alkalommal, bár az időjárás nem igazán volt kedves hozzánk. Rengeteg apró szépségességet kaptunk el, tényleg varázsos volt.




Közfürdő:



SzerencsekutyiÉ

2013. szeptember 15., vasárnap

antennák és pajzsgenerátorok

Rengeteg fotó készült a nyaralás alatt, ezernyit mutogathatnék, de igazából eléggé kifacsarodott ma a hangulatom és hülyéskedésre volt csak kedvem a fotosoppal, semmi "rendes munkára"














2013. szeptember 12., csütörtök

lb

Szevasztok gyerekek, Először is köszi hogy eljöttetek, szuperség volt ez a piknik. Másodszor elnézést mindenkitől akinek itt lett volna a helye, de nem volt az országban, meg attól a kevéstől akinek kajak elfelejtettem szólni, és most, a képkészítés közben jutott eszembe, hogy baaazmeg!

Szerencsére minden jelenlevőről lett jó kép. Lemonkáról meg Devilről kettő is, de Lemonka mellett Luca épp nagyon derp arcot vág, Devilke formás kis teste mellett pedig én nézek ki iszonyú Jabbának, úgyhogy ez van, azok a fotók jótékony feledés homályába vesznek, meg minden.

Korán érkezők, korán távozók, róluk fényesek a fotók:


Eszti


Szegény Devilke nagyon rossz helyre ült, erről a képről a hosszú és gyönyörűen kidolgozott lábait vágtam le, mert egy csomó műanyag üveg volt körülötte.




Segítek, ezen a képen nem a feszülten figyelő Luca a főszereplő.



Ezt wm lőtte. Ez iszonyú szép.



Őszinte vagyok, ehhez elkezdtem mindenféle csillivilli glitteres szívecskés animációt adni, de beleuntam, mert szarakodik a net.


Emlékezzünk mindannyian: Ezen a fotón Rotó azért vigyorog ennyire, mert Mamzi megkérte arra, hogy gonddoljon azokra az időkre amikor a Macskájuk már nem él velük. Szomorú.




Csillivilli szelfi, majdnem feltöltöttem facebookra,


2013. szeptember 11., szerda

megérkeztük

Nagyon fáradtan hazaértünk, mindenkinek köszönjük hogy így szerettek bennünket, az összes családnak meg barátnak meg cimborának. Majd lesznek képek meg élménybeszámolók. Egyszer.

2013. szeptember 3., kedd

Minden nemzet olyan sorsot érdemel, amilyet a pedagógusainak szán.

2013. szeptember 1., vasárnap

a cica nyaralasa nagyon szuper, a furcsa szomszeddal sokat esemesezek, beleszerettek. csak ennyit akartam mondani, meg azt hogy nyaralni faraszto, majd meselek ha hazaertem