2007. december 27., csütörtök

beteg

A kanapén fekszik mögöttem, zihálva kapkodja a levegőt, tudom, már nem sok van neki hátra. Megette a kórság. Féltő kezekkel betakargattam, nem akart bemenni a hálóbam ezért a fotelt odahúztam a lábaihoz, de még ebben az állapotban is volt ereje tiltakozni, hogy ne ne csináljam, majd ő, ne fáradjak miatta.

A homloka tüzel, a haja összetapadt az izzadtságtól, és mikor egy óvatos csókot adtam a szájára, éreztem hogy forró és száraz, olyan forró, mint a leghevesebb együttlétünk után se, és olyan száraz amilyen én soha nem lehettem mellette.

Veszélyes ami megtámadta, úgy gondolom tőlem kaphatta el, tudom fertőző is.
Halálos.

Talán az a csók volt, ami miatt eldöntöttem, azt teszem amit teszek, és tenni fogok. A naplóm elmentettem, a fontos leveleim szintén, és mindenestül töröltem a regemet, majd regisztráltam újból. Ugyanezzel a névvel. A fotókkal amiket ő készített rólam. Kívánatos szexközpontú szöveggel, mínusz tizenhat kilóval. Gyakorlott vagyok. Hiperaktív a szexuális életem, szívesen találkozom élőben is. Ez az első bejegyzésem itt, de nem fogom láthatóvá tenni.

Felnyög, motyog valamit a beteg álmai közt, fordulna a másik oldalára, de kicsi a kanapé nem tud, most a hátán fekszik. Elfordulok a géptől, de nem lövöm ki. A LoveBox-ot sem. Hadd pörögjön a népszerűségi indexem.
Letérdelek elé, végigsimítom a homlokát. A hideg kezem érintésétől kissé megkönnyebbül, hálásan felsóhajt, összefüggéstelen halk szavaiból azt veszem ki, hogy ne fáradj nincs semmi baj, jobban leszek.
NE FÁRADJ, NINCS SEMMI BAJ.

Nem lesz jobban, tudom. Ez már a vég. Látom ahogy a szeme csillog, abban is ég a láz. Már nem sok van benne, de az is kell.

Az utolsó bejegyzését órákkal ezelőtt lediktálta nekem, nem is tudta, álmában.
Tudom hogy ez a legjobb. Minden eddiginél jobb, Jobb mint bármi ami eddig íródott a világon. Mondhatod, hogy elfogult vagyok, de nem. Ez A Mű..
Sokáig fogok belőle élni, de ez most mellékes.

Kell az ellenanyag, el kell tőle vennem. Bár odaadná, ha lenne rá ereje, szóval nem érzem rablásnak. Újból megcsókolom, ajka, ha lehet forróbb mint az előbb. Gyengén lélegzik, a tüdejéből kiáramló levegő beteg, érzem, nagyon beteg, édeskés, rossz szagú, de nekem most jólesik, az undorral együtt ami elfog tőle, jólesik, mint a saját szagom, a hónaljamé a nap végén, az enyhe pisiszaggal keveredő pinaillat a tenyeremen, amit ő is nagyon szeretett.
Szval megcsókolom, a nyelvem céltudatosan becsúszik a szájába, a fogai közé, az ő nyelvét keresve. Tiltakozna, tudom nem akar megfertőzni, de kevés az ereje hozzá.

Míg vámpír módjára csókolom, a kezem egyre lejebb csúszik a testén. Nem sok kell hozzá, hogy érezzem, megmerevedik az érintésemtől, ó ezt nagyon szerettem benne, mindig készen áll. Beizgultam én is, érzem, ahogy elönt a nedvesség, de ez most nem rólam fog szólni. Legalábbis nem úgy ahogy eddig.
Befejezem a csókot és a szemébe nézek. Tudom hogy tudja. Hogy ez a vég. Nem tiltakozik, azt a keveset is ami marad oda akarja adni.
Lejjebb csószok, és kissé kitakarom, hogy odaférjek a farkához. Viogyázok, hogy a többi része melegben legyen, nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát. Úgy helyezkedek, hogy láthassam a szemét, azt tervezem, a végéig vele akarok maradni. A farka fölé hajolok, és gyakorlott mozdulatokkal, olyan szenvedéllyel kezdem szopni, mint még soha. Zihál a gyönyörtől, de minden egyes szívással az ereje maradékaitól fosztom meg. maradékaitól fosztom meg. Ő is tudja ezt, de ha akarna sem tudna ellenállni, a szemeinken keresztül a tudatunk is összekapcsolódott. A lábai remegéséből érzem, közel a csúcspont, de hörögni már nincs energiája. Kicsit sajnálom is, azt mindig szerettem, feltüzelt. Hirtelen megmerevedik, a háta ívbe hajlik, az élvezése a gerince legmélyéről jön. nem engedem el a tekintetét, akkor is a szemébe kulcsolom, amikor telelövi a számat. A gecije forró, forróbb mint a teste. Az utolsó korty levegő egy hangos sípolással hagyja el a tüdejét, már nem kell ránéznem, reflexből pumpál még, nekem minden cseppre szükségem van, ellenanyag, kötelességtudóan tisztára szívogatom.

Mikor befejezem ránézek. A szeme tágranyílt, de már nem néz üveges. Nézem még egy darabig, szerettem a színét. Rágyújtok. Nem szerette ha a szobában dohányzom, de most már úgyis mindegy. A cigi végéig ézem az arcát, sápadt, karikás a szeme, szép most is. Gyengéden lecsukom a szemhéját, nincs mit látnia, már nem tartozik rá.

Odafordulok a géphez, 20 olvasatlan levelem van, 56 statim, és ahogy nézem már a kreditjeimet is feltöltöltötték. Hmm három hónapra nincs is szükségem.
Ráérek megválaszolni őket.

Bejelentkezek a regjére, a naplójában fejezetenként ott a regény, ti nem olvashattátok, csak akkor akarta bedobni, mikor kész van. Lementem az egészet, írok egy búcsúbejegyzést a szakításunktól, és hogy megcsömörlött a boxtól és kilépek. Az utolsó fejezetet begépelem, az elsőt pedig beküldöm a Galaktikának, tudom hogy holnap dörömbölni fognak az ajtómon a teljes műért, ebből mindenhol bestseller lesz. Ő is ezt szerette volna.

Érzem hogy tüzel a testem, a kórokozó, amit tőle kaptam már munkál bennem, én legyűzöm tudom, immunis leszek, de most le kell feküdnöm míg a szervezetem megvívja a harcát.
Nem leszek többé szerelmes.

Az elkövetkezó hónap azzal fog telni, hogy tisztára baszatom magam, csak a sejtjeim fognak rá emlékezni,utána pedig, remélem megint valami tehetséges arcot fogok ki. Azzel a fajtával izgalmasabb az élet. Hja javíthatatlan álmodozó vagyok kérem, mindig mondták.

2007. december 26., szerda

az ünnep kedvenc pillanata

amikor a takaró alatt összegömbölyödve fekszem, csak a csupasz seggem lóg ki a melegből, és a sűrű folyós félálomból csak az ránt ki mikor wm keze szórakozottan megsimogatja. ilyenkor résnyire, hogy ne vegye észre, kinyitom a szemem, és a tükörből látom, ahogy szekszesvicsorra torzul az arca. nem nekem szól, de ez nem zavar, mert épp ír, és akkor nézem egy picit még aztán visszaalszom

2007. december 8., szombat

2007. december 2., vasárnap