2010. október 31., vasárnap

helyzetjelentős

visszaolvastam a naplóm, majdnem háromnegyed évre visszamenőleg, és azt a konklúziót vontam le, hogy amikor jókedven van sokkal klasszabb olvasni, mint amikor rossz.

szerencsére mostanában azért elég jó, szeretem az új munkahelyemet, ők is szeretnek engem, sokat kreatívkodok-nézzétek meg az aklüdizájnblogot, rendberaktam az elmúlt pár napban, nemsoká költözünk, társaságban zabálunk, kell ennél több?



ezt meg wm most pakolta össze, még a harborfesztiválról maradt el


Bristol Zombie Walk

magyar szemmel fura, főleg úgy, hogy azért én még bőven úgy nőttem fel, hogy nem hallottam a halovín szót, de itt a mindenszentek nem egy befelé forduló csöndes intim megemlékezés, hanem egy újabb alkalom a kreténkedésre, ez alkalommal az igazán rémisztő dolgok kicsúfolása. amikor először láttuk akkor nagyon meglepődtünk, és örömködtünk, emlékeztek, wm még nyert is egy nagy halom cukorkát a jelmezével, második évben pedig már tököt is faragtam.

a brisztoli zombi séta már tradíció, minden évben a halovín előtti szombaton, a fríkek felöltöznek zombinak, és végigcsoszognak a belvároson. a törvény szerint halandókat nem ijesztgethetnek, műsor csak annak aki szemkontaktussal mosollyal bátorít, plusz gyerekeket se szabad sokkolni. de mondjuk kirakatra tapadni, boltokba bevicsorítani teljesen éri.

az elmúlt két évben ilyenkor pont mindig dolgoztam, sokat nevettem azon hogy milyen gusztustalanul összevérzik a kirakatot kívülről-nem nekem kellett lemosni

na de idén! kedvünk is volt, meg úgy gondoltuk, hogy elsőhétvégére sem egy rossz program, úgyhogy vettünk némi festékanyagot, hogy majd mi.

arcfesték, tempera, hajspré, és íme két konszolidált zombi pár:

a képen nem látszik wm füléből csordogáló vér, pedig de:
sajni egy pöti konyhai baleset miatt egy kicsit későn kezdődött a készülődés, úgyhogy az ötszázas felvonuló tömegről picit lekéstünk - vagyis arról amikor még fényképezéshez elegendő fény van,


de azért így is láttunk nagyon sok érdekes és gusztustalan zombit, beleket, agyakat, bottal átszúrt, lefejezett fenégyelt kizsigerelt, nagyon véres járókelő hullát és tényleg vicces dolog egy bevásárlónegyedben hörögve végigcsalinkázni

szóval hepi halovín evrivan

2010. október 26., kedd

subba ***

ő izé, a bejegyzést csak lucita kommentje miatt nem törlöm egészen, miután ekészült, kitöröltem, olybá tűnik sikertelenül, kábé rögtön eldöntöttem, hogy azé ennek a gyökérnek nincs helye velem egy lapon

2010. október 23., szombat

apálydagály

nemsokára költözünk, izgi.

de

nagyon fog hiányozni ez a lakás, az összes bosszúság ellenére amit okozott, azért eléggé odavagyok érte.

a nappali ablakáért pedig végképp, miért kéne tévé, ha van alattunk egy kisbolt, mindennapos szórakozás,
és a folyó se kutya.

múltkojában csináltam pár képet, hogy megmutathassam a különbséget az apály-dagály között, ugyanonnan vannak fotózva, most találtam rájuk megint.

lent



fent
lent

fent

2010. október 22., péntek

politikai ***

szeretném, ha magyarország újra királyság lenne, királynőnek pedig TÉTÉNYI ÉVÁT akarom

mindenki más torokra veheti, hát komolyan nem szégyellik magukat, aláírom hogy a komcsik gázosak voltak, komcsiént is aláírom,(bár csendben megjegyzem, hogy sose hagyták nekik hogy ne legyenek gázosak, mindegy)
de ez a fajta hozzáállás, ez az amitől kinyílik a bicska a kezemben, a dögöljön meg a szomszéd tehene, és minek ide demokrácia, bazmeg, ezért tiltattam volna el az egész fideszes bandát már nyolc éve mindennemű politizálástól, az hogy leszarják mit akar a többség, magasról és vastagon szarják le, hogy kimennek köveket felszedni gyújtogatni-rongálni pedig többmintafele azt akarta- hogy aztán úgy emlegethessék hogy rendőrattak,
és az ami most esztergomban van, kétharmad*** a magasságos szerelmére, kétharmad*** és nem takarodnak el, nem kussolnak,
ilyenek ezek
csak felhúzom magam komolyan, sose lesz így hazaköltözés



*** az esztergomi kétharmadra gondolok itt, csak és kizárólag, az országosról tudjuk hogy humbug

urbán

mert ugyebár a bicaj az szekszi, nagyon is. a tűzpiros doktormártensz magassarkú is majdnem annyira.

ennek a kettőnek a kombinációja meg annyira durva reakciókat kezdeményez, hogy teljességgel megérett a betiltásra, nem is az, hogy picikét nehéz leszállni benne a járgányról, de ennyi elismerő pillantásra nehéz visszaflörtölni úgy, hogy a városi közlekedésben esszenciális kiélezett figyelem ne szenvedjen egy kis csorbát.
fain , de télleg, ha van stílus, akkor nincs olyan hogy széthízott debella, akkor bizony csak szekszbombák vannak

amúgy luca te mennyit hordtd azóta mióta megvettük? mert én kábé semmennyit, nem egy sztárbákszba való cucc ez, de ma felvettem csak azért, hogy a kezsüel frájdéj alkalmából kétszer elvonulhassak benne wm előtt az irodában, teljességgel megérte

2010. október 21., csütörtök

egyszerű

nincs itt semmi hiba. a bankba nem vettek fel a sütiseket visszautasítottam, mondhatni hogy két szék küzöl, de annyira nem érzem így.

reggel fél órát tekerek a még éjjeli sötétben és iszonyú hidegben, fényvisszaverő lóg rajtam mindenhol, mire beérek, az iroda meleg otthonnak tűnik, átöltözök, teát főzök,, hatkor kezdeni nem nehéz.

nincs baj, nincs itt semmi baj. nyugis meló, nincsen felelősség, zenehallgatás, holnap még hangoskönyv is lesz. könnyű a szívem, mosolygós vagyok. szeretnek, újból képes vagyok embereket elvarázsolni. faintos. sok zene, komolyan a zene az jó, nagyon jó.

ötletek. rengeteg.

a sütisek írtak, hogy nagyon sajnálják hogy meggondoltam magam, örültek volna, és az ajtó mindig nyitva áll. de most nem nem kell

...

az emília sterlingbe szerelmes vagyok amúgy, és a barátsága az eddig a legerősebb bizonyíték arra, hogy jó ember vagyok.
..

frenket még a sztárbákszból ismerem. öreg ápolatlan iszonyú büdös bácsi, aki okos, udvarias, kedves, jószívű. ki kell nyitni az ajtót ha bejön, de karácsonyra a legdrágább bonbont veszi meg a csapatnak, és verset ír.

amióta elmentem, valahogy úgy alakul a csapat, hogy több olyan arc van aki a büdösségét tarja kiemelkedőbb tulajdonságnak mint a kedvességét.

emili a mai napját azzal töltötte, hogy hogy az öregjóléti szolgálattal veszekedett, mert kinyomozta, hogy frenknek nincs rendes fürdőszobája (pontosabban nem meri használni, a balesetveszélyessége miatt) és azért fáj nagyon a dereka, mert nincs ágya, és székben alszik - és mindezeket az állam elvileg ingyen biztosítaná, ha kérnék, csak sok utánajárásba kerül. én magyarul se állnék neki ilyesmit elintézni.

2010. október 20., szerda

wm zseni

Paul Atreides, megkérdi a többieket, mit kérnek karácsonyra.
Gurney Halleck ballisetet,
Duncan Idaho kriszkést
Thufir havat.

2010. október 18., hétfő

kevés rémisztőbb és egyben felszabadítóbb dolog van, mint visszautasítani egy olyan munkát ami mind anyagilag, mind karrier szempontjából jelentős előrelépés lenne -

mert itthon hangosan nevetek miközben fölfűrészelek húsz darab színesceruzát, és megvolt a jó okom, hogy miért nem csináltam ilyesmit az elmúlt két és fél évben.

fú.
megyek megírom azt a levelet.

2010. október 17., vasárnap

dekszter

egyébként ezen a héten történt más fontos dolog is, nem csak a melós,
véletenül megnéztem a teljes első évadot a dekszterből másfélszer.

igen, lehet váózni,
mert nemhogy nincs tévénk, de azon is csak animálplenetet nézünk,

de letölteni se töltünk le ilyesmiket, filmet se nagyon, moziba se járunk, nem köt le, ennyi.

ami sorozatot az elmúlt mondjuk öt évben láttam: a tűzvonalban első évad, vaczak szálló teljes, meg a coupling (amit mindenkinek ajánlok, ez olyan mint a jóbarátok csak vicces). és pont. ja meg egy pár angolkák.
kompjúter széjz náááááááá

dekszterről sejtettem hogy tetszhetne, de annyira nem mozgatott.

a zenéje eszméletlen jó, ezt tudtam, ez elmúlt egy évben meghallgattam párszor.

aztán hétfőn unalmamban, hiszen nem történik semmi és nincs erőm munkát keresni, megnéztem az első részt jútúbon, meg a másodikat, aztán rájöttem, hogy biztos vannak olyan oldalak a zinterneten, ahol ilyeneket egybe is lehet, felkutattam, és néztem tovább, aztán kedden is, hármasával, négyesével

wmnek azt hazudtam hogy csak egyet, mert idegbajt kapna, hogy nem munkakeresek,

és függő lettem teljesen, hát mennyire eszméletlen jó már ez a sorozat, milyen vicces, és izgalmas, mennyi csavar van benne, milyen jóképű a színész, ésatöbbi ésatöbbi.
wm csúfol miatta, és azt mondja, ezt a sorozatot dekszter vaószínűleg nem nézné, de nem érdekel, még álmodtam is vele; megmentett valamitől, (bár szekszelni egy volt kollegámmal szekszeltem utána)

gondolkodtam rajta, és rájöttem, a fő oka az élvezetnek az lehetett, hogy a zenét töviről hegyire ismertem, nagyon klassz volt így nézni, ahogy a dalok más értelmet nyertek mint amit eddig adtam nekik.

de a legnagyobb sokk, a vége felé jött, amikor meghallottam ezt a dalt:



szóval ez valahogy lemaradt a "hivatalos" száundtrekkemről, fogalmam sem volt hogy van köze a dekszterhez,

valamikor a kilencvenes évek végén (bruhaha) találtam egy kazettát a teszkós kilencvenkilenc forintos kosárban, azon volt ez, fú de rongyosra hallgattam.
próbáltam beszívni a szar, levelesmagos alvégi hómméd fűből miközben ríttam a zákos után. meg milyen büszke voltam, hogy milyen jó fogás, fiatalság bolondság,

szóval teljesen meg is feledkeztem erről, nagyon megörültem.

valószínűleg megnézem a többi évadot is, tegnap pedig meghallgattuk az endivilliemsz összest véemmel.

a világ kerek.

2010. október 15., péntek

minden jó, ha a vége jó

hosszú lesz, lehet érdemes előtte egy szendót csinálni.

ez egy eléggé tömött hét volt.
szóval múlt szombat, megyünk háztűznézőbe, és a reménybeli jövendőbeli nappalink közepén az ügynök kimondja a bűvös szót: jövedelemigazolás.
fordult velem egyet a világ, de mosolyogtunk, hogy okés persze kitöltjük, vatevör,
elköszöntünk,
kiléptünk az ajtón. wm csak annyit mondott: nagy szarban vagyunk.
gyalogoltunk hazafelé, olyan súlyos volt a csönd, hogy nem is bírtam továbbmenni, le kellett ülni egy parkban.
merthogy tényleg szarban vagyunk, pontosítsunk: én rántottam bele a wmaklü családot.
wm csöndje nagyon súlyos, ilyenkor azt kívánom bár ordítozna veszekedne velem, mint ahogy normális párok teszik, kétnaponta, nem ő hallgat.
ilyenkor én két dolgot tudok csinálni. az egyik az az hogy elképzelem milyen érzés lenne egy vastagabb tűt átszúrni a csuklómon, a másik hogy menthetetlenül vihogni kezdek. mivel az utóbbi kicsit durva lenne, maradok a tűs gondolatnál. - mondjuk sose csinálnám meg, a képzeletemben ez a művelet nem fáj, csak kellemetlen

kicsit később megszólal, hogy ezt el kell mondanod a tesódéknak (ha valaki eddig nem tudná;akik mához képest bő egy hét múva összeköltöznek velünk itt kint - szóval ez valami olyasmi hogy a sajátomon kívül mondjuk három másik ember péniszével is büntetem a csalánt)

aztán pedig; nem érdekel hogy mi az, munkát kell találnod. meg hogy azért komál.

sokkoló. két hónapja semmi. és most van egy percem. találni valamit. meg elmenni a munkaügyibe, segílyé

már ha szeretem. hö

jó, eddig beleszartam ez tény. elküldözgettem az önéletrajzomat de tényleg, meg bedobáltam helyekre, de a szívem nem volt benne. de most tényleg kell valami.

hétfőre szerzek időpontot a munkaügyibe. megalázó. azt hiszi az ügyintéző hogy ugyanaz az évek óta segélyes leszarom akcentussal nullásan makogó senkiházi vagyok, aki amúgy kint az utcán már dobozból issza a sört. nem mondja el hogy jó ötlet-e kitörölni az önéletrajzomból a szupervájzorságot. le sze szarja.

kint elsírom magam, kétségbe vagyok esve. wm közben bent az ő munkahelyén intézi, hogy felvegyenek. léccilécci, ugyebár, de nekem ez szintén alázó. nem akarok vele együtt dolgozni, de nem vagyok abban a helyzetben hogy protestáljak.

hazaérek,
telefon csörög. hellószia xy vagyok a NagySütiárusítóHálózattól, boltvezetőhelyettesnek jelentkeztél hozzánk, tetszett az önéletrajzod, egy interjút szeretnék kérni tőled, telefonon, holnap 11? óhátigen. nagyon jó telefon wmnek.

telefon megint, hellószia zz vagyok a MajdIdővelKiderülogyKamuAzegészReklámügynökségtől, be tudnál jönni holnap egy interjúra? persze hogyne.

telefon wmnek, hogy aztabetyár mindenségit.

ímél megnyit, levél a Banktól, hogy átmentem az első két körön, nemsoká hívnak az újabb interjúra időpontot egyeztetni, ekkor már felugrik a szemöldököm, hogy most mi van??

wm nem optimista, ami bánt.

kedd reggel telefon hellószia QR vagyok a TízezredikMunkaközvetítőIrodátólAkiSoseReagálAJelentkezésekre, szeretnénk behívni egy interjúra a telefonoskisasszony állásra amire jelentkeztél.

nem értem nincs időm csodálkozni, kezdődik az interjúm, telefonon, nehéz, komoly cuccokat kérdeznek. minden szupervájzorként összeszedett tudásomat bevetem, úgy érzem jó vagyok.

lerakom a telefont, elégedettség, de aztután eszembe jut wm intelme, hogy az összes eddigiről azt mondtam hogy jó volt és tessék.

átgondolom, megcsörren a telefon, EzerévenemhallottamrólukIroda, név szerint engem kértek a cégtől, (wm-éktől;úgy tűnik megolvasztotta a HResek szívét) még ma buszozzak ki mucsajröcsöge utánra aláírni, holnap kezdhetek.

itt már komolyan nem tudtam hol áll a fejem.

elkezdtem felöltözni hogy induljak az interjúra a MIKKAR-hoz, telefon csörög, NSH, igen azok akikkel húsz perce volt a telefoninterjúm, nem húzná az időt, jó voltam a telefonon, mikor van a legközelebbi időpont amikor be tudok jönni személyesen is? holnap.

interjú MIKKAR-al, kiröhögöm őket,
rohanok a regisztrációra az EI-hez, aláírok, holnap kezdek reggel hatkor, négy busz kimarad, ott fagyoskodok mucsajröcsögén, panaszt fogalmazok a busztársaságnak, lekésem az utolsó csatlakozást, hazagyaloglok, fáradt vagyok, és feszült. rájövök, hogy a NSH-t rászerveztem a TMIASRA-ra magyarázkodó ímélt küldök, meg új időpontot.

szerda. első nap az irodában, az hajnali bringázás messzire, ingerült vagyok, mert elfelejtettem magammal plusztampont hozni, mert nem tudom magam rendesen kirittyenteni - a délutáni interjú miatt decensen kell megjelennem, és mindenekfelett a délutáni interjú miatt. közben hívnak a banktól, holnapután délután interjú, a folyosón lehalkítom a hangom nehogy hallják hogy interjút egyeztetek, de a véletlen csak wmet hozza ki, aki rögtön levágja mi van, belecsap a tenyerembe, jól esik.

vége a múszaknak, nem pajtizok, rohanok, az NSHhoz, az emeletesbuszon sminkelek, ebédelek, és tisztálkodok. átöltözni, tampont cserélni nincs merszem.
telefon csörög, NagyHíresHoteltől hívnak, hogy tetszett nekik az önéletrajzom, mikor tudok interjúra jönni? Időpontegyeztetés.

röhögve hívom wmet. két hónapig semmi, de semmi, most meg nem tudom követni mennyi minden, egyszerre.

az interjú remekül megy, magabiztosabb vagyok mint a vizsgáztató. érzi és értékeli a végén bevallja: rossz zsarut keresnek, menne-e. perszehogy. esélysnek érzem magam. nem kicsit. veszek tripla csilis csokis kekszet, marja az üres gyomrom hazafelé.

de nyugis vagyok, csütörtökre csak jóság vár rám.

wm megdöbben amikor rájön, hogy a lássosokra abszolút nem haragszom amiért nem vettek fel, szerinte ez bunkóság, csalódott se vagyok, miért nem, feldolgoztam magamban, nem ez az utam mondom neki.

nem érdekel ha nem értitek, azért csak mondom.

szerda este. bajban vagyok, mit válasszak, a sütit vagy a bankot. wm rámszól, hogy egyiket sem kaptam meg, ne rágózzak ezen, megsétrődök rá, és a füle hallatára leszólom a kollegáit bosszúból valakinek. később megkérdem miért nem bízik bennem. meglepődik. azt mondja a csalódástól akar megmenteni, hogy ne boruljak ki. bízik bennem. megkérem hogy akkor hadd mondjam el az álmaimat, ami nem túlzott önbizalom, hanem felkészülés arra, hogy ha sikerülnek ne érjenek felkészületlenül

mert bajban vagyok, nem tudok a bank és a sütis között dönteni, mert TUDOM hogy most, hogy van munkám, mindkettő meglesz. felsorolom neki a prokat meg a kontrákat, leesik a kő a szívemről tisztábban látok. szeretem wmet. és megbízunk egymásban. jó dolgok ezek.

csütörtök jó. mondjuk azzal kezdek, hogy összebalhézok a biztonsági őrrel, de abban a korban vagyok, ahol már a női mivoltom felülírja a tisztes korkülönbséget, bunkó, én pedig elegánsan levénszarozom. sebaj, hiszen szép vagyok, lehengerlem az új kollegáimat, nem nehéz; üdítő lehet valaki, aki beszél angolul. a munka része szót sem érdemel. jól érzem magam, hangos vagyok és közvetlen,és wm nője, és értek mindent elsőre, és el tudok számolni 197ig, nem tudják feldolgozni, szórakoztat, elkapom hogy sutyorognak a hátam mögött, jó dolgokat. a gombos nyakláncom van rajtam, elefánt az asztalon odajönnek megdícsérik. hö. el is felejtettem hogy ilyen is tudok lenni.
sztarbaksz bekaphatja.

délután emíliával találkozom, akibe kicsit szerelmes vagyok, és hiába tíz évvel fiatalabb mint én, ritka ilyen bölcs és érett emberrel találkozni. gyönyörű, kedves és szerény, már jó ideje ő a legjobb barátnőm, és rég válaszottam ilyen jól. szeretném megtartani életfogytiglan.

a randevú előtt beugrok a lássba, elfogyott az arcmaszkom, rákérdek a karácsonyi munkásokra, nem választottak még ki senkit, és elég ráutaló a magatartásuk. erre reszetelni kell az agyamat. hogy mi van? akivel beszélgetek nem a végső döntést hordozza a kezében, de van beleszólása, és konrétan belemondja az arcomba szeretné ha jönnék, és szurkol. végem van. lemondtam róla, erre ismét feltűnik. nem tudom hogy jó dolog lenne ez. (beengedni a dzsánkit a gyógyszertárba)

emilivel jó, vásárolunk gombokat, körbeviszem a lássban is, ő kér erre, a dolgozók hagyják hogy kiéljem magam, csak az egyik szól be kedvesen hogy szívesen fizetnek is ezért majd,

emili elmeséli hogy állnak bent a dolgok a sztárbákszban, egyre jobban el vagyok borzadva, utánam lelépett az utolsó normális vezetőségi tag is, és ha a jó emberek befolyása eltűnik, akkor a gyengék elszaródnak. azt mondja, néha sír ha be kell mennie, iskolát keres.
ez volt az utolsó csepp;
eldöntöttem; nem megyek a sütisboltba. nem kell ez nekem. tudom hogy a karrierem szempontjából ez lenne az ésszerű lépés, tudom hogy megoldanám könnyedén, mi több, iszonyú jó lennék, a legjobb, de nekem nincs szükségem erre. nem kell több stressz, idegelés piszkálódás kritizálás rinyálás nem kell nekem ez a fajta multistressz, nem kell nekem a szélsz meg target egy csésze kávéval kapcsolatban, vagy egy sütivel, én nem akarok már egy maroknyi neveletlen tínédzsert kordában tartani, ehh.
mármint úgy értem

EHH. és rájövök hogy hetek óta nem mentem be a kávézóba ahol az elmúlt két évet töltöttem, és madarat lehet velem fogatni


boldogan tekerek haza, fütyörészek,
a hídnál elüt egy másik bringás, pontosabban leszorít az útról, nekimegyek egy oszlopnak teljes erőből, fákkjú kiabálok utána, és majdnem sírok úgy fáj a lábam, de érzem, hogy nem ijedtem halálra annyira mint amikor bátyán elütött az autó és évekig nem mertem egyedül átmenni az úton, vagy amikor a másik baleset volt, és azóta az autókban is félek, tudom hogy bringára születtem . jó dolog ez, bizony


péntekre rózsaszínben kell menni, mert rákkutatásra gyűjt az iroda van tombola meg sütiverseny, ezt csinálom tombolára;

csodájára járnak, a nap legnagyobb szakmai kihívása 56ig elszámoni, szól a zene a fülembe, teát iszok, csupor édességet nyerek, hattól kettőig dolgozok, enyém a délután és a hétvége, a kollegák odavannak értem, és rájövök nem kell nekem más, ellennék itt, mint a befőtt

de persze ez nem fog menni, kevés a pénz, és nem akarok wmmel együtt dolgozni, nem egészséges ez.

péntek délután, telefon csörög, fáradtan veszem fel, valami bolt az, hogy jelentkeztem interjú, blablabla, már van munkám mondom,

majd a bankos interjú, erősnek érzem, és így tovább.

szóval ez az elmúlt hét. egy hónapnyi dolog öt nap alatt.

van munkám, lesz jobb is, biztonság, kell egy lakás nagyon gyorsan, lesz családunk, november végére kijövünk a csődből is amibe két hónap alatt kerültünk, élni jó, hazafelé a killing mi szoftlit fütyültem a bringán.

este táncoltunk wmmel.

2010. október 10., vasárnap

olvasni jó.
szeretek olvasni

nem hiszek a szépirodalomban, az olvasás az a szórakoztatásra lett kitalálva, nem értem mély mondanivalókat, nem is érdekelnek. minőségi ponyva, az való nekem, egyszerű agyú lány vagyok, aki tudja a határait.

jó lenne, ha több magyar könyvünk lenne, most épp két könyv között vagyok, és ezek nehéz pillanatok angolul

mert az nem is olvasás, hanem belecsúszás, nem a buszon robogok egy állásinterjú felé, hanem egy északamerikai kisváros csatornarendszerében keresek egy szörnyet,
nem szaros seggel ücsörgök az egyre büdösebb fürdőszobában, hanem egy francia színház súlyos illatú öltözőjében mustrálok egy kurtizánt,
nem wmhez bújva fekszek az ágyban, hanem kavicsokat dobálok a bozótosba egy szigeten hátha rejtőzik ott egy osztálytársam, aki meg akar ölni.

ezek mind más nyelven íródtak, mindhez hozzá kell szokni. hogy ne nehézkes kínlódás, hanem tényleg belecsúszás legyen az élmény.

van akit már jobban ismerek, könnyen elkapom a ritmusát, van akit legszívesebben úgy olvasnék, hogy sorvezetőt használok.

most barkertől keztem bele a coldheart canyonba, ez nem lesz könnyű. ezt is azért írtam hogy ne kelljen elkezdenem.

ennyit akartam csak, köszi

2010. október 7., csütörtök

akartam kicsit panaszkodni, hogy megint nincs meló, nem hívnak a lásstól, fogy a pénz, meg haragszik rám a wm.

ja. meg van két pattanás a combomon, de legalább nem derékig mart le valami piros sár bakker mennyire iszonyú mennyire felfoghatatlanul szörnyű ez.

2010. október 5., kedd

láss egen

újabb láss interjú.

nem izgulok. ismernek régóta, ha fel akarnak venni felvesznek, ha nem nem, nem a mai szereplésemtől függött. amúgy csoportfoglalkozásos móka volt, húsz emberes, és a végeredménytől függetenül is vicces.

a szívem szakad meg annyira szeretném ezt a melót, és nagyon megérdemlek már valami jóságot az életembe, de ha nem sikerül talán ez alkalommal jobban fogom fogadni.

mindenesetre most eszméletlen illatos vagyok, és az interjú után hatalmas meglepicsomagot adtak mindenkinek

péntekig kiderül.
jaj

2010. október 4., hétfő

poliltikai **

jaj, én úgy örüök, hogy az önkormányzati választásokon is a fidesz nyert elsöprő többséggel, mostantól jön a tejjel mézzel folyó kánaán, ha nem akkor az csak a büdös mocskos rohadt kommunisták bűne természetesen, de ha igen akkor megmondtuk mi mind, forradalom ez kérem, tudjuk hogy nem lesz többé lopás csalás korrupció, drogosokbuzikbicajosok, pusztuljanak, vágd le a hajadat édesfiam, megcsináljuk azt is, igen azt amit akkor elleneztünk, de most már nem, nemérted,


gyurcsánytakarodj még mindig, na húzzál be még egy felest ennek örömére, majd rendezem, ha megjön a nyugdíj,mit húzod a szádat te is csak egy mocskos kommer vagy
-eszembe jutott a régi minis gárda, biztos örülnének (örülnek ha még megvannak). tolnák befele a ászokvodka kombókat, harmatos szemmel, hitelre, komenistáznak, biztos, míg a gárdás igazmagyar erdélyi kislány a harmadik felest már bátran négycentnek adná ki nekik.
meg az ilyen gondik,akiknek mindent elvettek a komcsik csak ez a kis gorgonzola maradt dióval a budai hegyekben, meg az az utcabeli évekkel ezelőtt,aki hisztérikusan üvöltött a családdal, hogy a fideszre kell szavazni- mondjuk neki hálás vagyok, ő segített végképp beállítani a politikai hovatartozásom,



most majd biztos minden sokkal jobb lesz

csak a napi ritmust kell átállítani hogy merre kurvaanyázzunk ugyebár

2010. október 3., vasárnap

2010. október 2., szombat

grrr

fiscsike-foscsika, sőt mi több; szarcsika nap volt ez a mai, köcspöcssi kurcsianycsijába a pacinak kukcsiját, mert kirángatott minket a szombat délelőtt háztűznézőbe de baszcsizott se megjelenni.
nagyon mérgesek voltunk, mert késésben voltunk, és mi udvarias rendes emberek vagyunk, úgyhogy taxit fogtunk (és fizettünk ki ugyebár) hogy odaérjünk, sikerült is, emberünk sehol, hívtuk kicsöngött, de nemigen vette fel. úgyhogy asszem az ímélcímével meg a telefonszámával fogok egy két huncut helyre regisztrálni. szóval a lakáskeresés még mindig bekapcsolva. ehh. (úgyis kivesszük az elsőt amit megnézünk, mi mindig így csináljuk, eddig bejött.)

vásárolni is voltunk ma, amióta nincs állásom ilyen nem történt, most megkérdeztem wmet kell-e neki valami erre megmutatta a hatalmas tátongó szakadást a cipőjén, a guta ütött meg.

tavalyelőtt egy gyönyörű barna doktormártensz cipőt kapott, nagyon drágáért, besétált vele az irodába, ült az íróasztalánál, hazasétált, kábé kilenc hónap hordást bírt, és ELTÖRT a talpa. nem elkopott, hanem eltört. tudod, az a híres sárga gumitalp. sokkot kaptam, mert én három évig hordtam a martens cipőmet, minden nap, kivétel nélkül, de így megy ez.
úgyhogy legközelebb egy iszonyú drága ketörpillár cipőt kapott, elegántosat, szépet,odafigyelve arra, hogy kellően vízálló, meg ergonómikus legyen, tavaly ősszel, hordta kábé fél évet összesen, és leszakad a sarka konkrétan. az a baj, hogy sose tesszük e a blokkokat, a keterpillárt azt most legszívesebben beperelném. *

úgyhogy most egy általunk nem ismert márkát választottunk egy olyan helyen ahol lejárt divatú cuccokat árulnak féláron, és csak azt néztük hogy olcsó legyen meg megfelelő méretű.
állítólag három év garancia van rá. aha.**

mindenesetre, a háztűznéző, és a cipővásárlás annyira kikészített minket (nem soroltam fel az összes apró gikszert, de ekkorra már kínunkban röhögtünk annyi volt) hogy vettünk két könyvet, ami jó
és a kedvenc éttermünkben ettünk a kedvenc hamburgerünkből ami meg mennyei. még a büfije is karakteres.

amúgy wm vicces volt, negyed óra hiábavaló várakozás után megpróbált betörni a házba, úgy rángattam vissza az ajtótól, mert riasztós, és egészen a buszmegállóig fogadkozott hogy visszajön bosszút áll.
mondom mit, morzsát szórsz hogy idecsald a sirályokat?
nem, betöröm az ablakot, vagy beragasztom az ajtót purhabbal.
az nem ragaszt, akkor inkább pillanatragasztóval.
igen. a kulcslyukba is

itt egy kép róla, amikor iszonyú mérges. :



itt éppen azért, mert nem jön az a rohadt busz.

megnézte a képet azt mondja nincsen neki karizma. hortyogva röhögtem, hogy tényleg nincs.



*vagy bedobnám az ablakait kővel

**rákerestem a cipőre, és véltlenül ugyanaz gyártja, mint az évekkel ezelőtt szülinapomra kapott sárganyelű késemet. nagy baj nem lehet.