2008. október 27., hétfő

tututü, tututü

a kisvárosban, ahol fiatal voltam, az egy bizonyos szubkultúrához tartozó fiataloknak van egy megszokott, jól bejáratott füttyjele. szerintem van vagy húszéves ez a jel, amikor én belekeveredtem abba a társaságba, már akkor évek óta élt.
ma itt a házunk sarkán megláttam egy srácot, aki nagyon emlékeztetett valakire otthonról, kiabálni nem akartam, így hát bepróbáltam a jelet,
tututü, tututü
a srác lefékezi a bringáját picit,
tututü, tututü
a srác levette a lábát a bicikli pedáljáról, elkezdett körbenézelődni,
észrevett, ó a pultoscsaj a miniből,
de súlyos trallala, ami ilyenkor szokás, számcsere etcetera

de ami mindkettőnknek igazán megmelegítette a szívét picit,
az a mindig, mindenhol működő füttyjelek

2008. október 25., szombat

itthon

nna a költözésről.
szerdán elmentünk, szerződés, kulcsok, juhéj
csütörtökön lázashidegrázósan összepakoltam, nagy dobozok, zacskók sporttáskák, megjelent vörheny cicánk, elbúcsúzott, majd szájmon megérkezett a kocsival, elcígölt minket, lehánytunk mindent a földre, hatalmas, ordenáré kupi
nagybevásárlás
vacsira pizzát sütöttem, olyan tíz prccel tovább mint kellett volna szóval vastag vágható füst,
majd
MIVEL VAN KÁDUNK
wm fürdött egyet, én csak zuhanyoztam, jött is az alsó szomszéd, 11kor éjjel, hogy áztatjuk őket, remek, telefon a főbérlőnek
aki pénteken megszerelte, szóval az oké.
szombat vasárnap óriási nagytakarítás, mosás, ki is derült, hogy ezzel a géppel lesznek komoly gondok, plusz bevásárlások ezerrel, rengeteg apróság, mert a lakás gyakorlatilag töküres volt, a szobákban egy ágy egy szekrény, egy komód, a nappaliban két szófa meg egy dohányzóasztal és kész
tányérok, evőseszközök, edények, jó volt úgy venni, hogy ez már magunknak van,
ágytakarók, tálak, pár fűszernövény a konyhaablakba, otthonosítás ezerrel.
vasárnap éjjel megérkezett b. és a., nem is találkoztam velük, csak hétfő du.
a lakás mára lett elfogadható, ezalatt vettünk egy szép könyvespolcot, meg egy nagyon faintos ebédlőasztalt, hat székkel valaha egy pub berendezései voltak, nagyon, nagyon hangulatosak.
persze nem volt olyan könnyű, mert a munkások (akiknek ugyebár ez a munkájuk) nem tudták a könyvespolcot felhozni a lépcsőfordulóban, félig szétszedték, majd lenthagyták. persze wm és b. azonnal felhozta, csak el kellett fordítani, de azért lássuk be ez egy angol kombinációs képességeit azért eléggé meghaladó feladat.
szerencsére négyünk közül csak én vagyok aki kreatívoskodni szeret, szóval a berendezés és a dekorálás az én reszortom, rosszul is lennék, ha valaki beleszólna, ennek örömére vettünk egy szép sárga tököt, és remek lámpást faragtam belőle.


b. és a. is okénak tűnik.
kissé féltem ettől a cucctól, mert bevallom őszintén, b a legelső találkozásunkkor elég keményen kihúzta nálam a gyufát, szóval olyan két évvel ezelőtt mínusz tízről indított, de mostanre feljött mínusz ötre.
szóval ha egyszer kéretlenül beleugatsz abba hogy hogyan főzök, akkor évekig teperhetsz a szimpátiámért, nehezen fogom megadni, még akkor is ha olyan jó a zenei ízlésed, mint b.nek.
szerencsére kiderült, hogy ő a magyar, én pedig az egzotikusabb ízek mestere vagyok, szóval a konyhát fel tudjuk osztani.
a. aranyos csajszinak tűnik, és ami a legjobb, hozta magával a citeráját, szóval például tegnapelőtt este remek koncertet adott nekünk, klassz volt.
segítettünk nekik egy pár dologban, most lassan nekiállnak melót keresni, reméljük sikerül nekik mihamarabb, bár szerintem angolozniuk egy picit többet kellene.

végre netünk is van, jóféle, hasít, plusz sikerült végre (potom fél év késéssel) elintéznünk egy nagyon fontos hivatalos iratot is .
ma vettem két szobanövényt.
gyönyörűek.

legközelebb memóriát veszünk a gépbe, és akkor megbírkózik már majd wm szipiszupi fotómasinájának a képeivel is, és akkor tudok képeket is mutogatni

bár egyenlőre mosodába járunk, mert a gép pénteked elég guszustalan módon feladta a harcot, de
szeretek itt, otthonos

nna ki lesz az első látogatónk?

2008. október 23., csütörtök

'56

-ma nemzeti ünnep van Magyarországon.
-igen?
-jja, senki nem dolgozik, csak én
-és mit ünnepelnek?
-hát, egy forradalmat, az oroszok ellen, ami alapvetően elbukott
-akkor mit ünnepelnek rajta?
-hogy legalább megpróbálták
-értem. furcsák a magyarok. furcsa, hogy azt ünneplik, hogy "legalább megpróbálták"
-hé, hé, hé, annyira nem vagyunk ám lúzerek! a magyarok a legokosabbak a földön, egy csomó mindent mi találtunk fel, az atombombát például, meg ha hiszed ha nem, a rubik kocka is magyar találmány, meg van egy csomó nóbeldíjasunk, vatevör
-a rubik kockát? ezt nem mondod komolyan.
-de, de.
-hát ezt nem tudtam.
-tudom, senki nem tudja.
-a rubik kocka az egy nagyon nehéz, de szórakoztató játék. akkor ti alapvetően egy elég pesszimista nép vagytok, mi?
-igen sajnos, szerintem ez a legsúlyosabb gondja a nemzetünknek.
-hmm hmm.
-igen?
-akkor ti egy elveszett forradalmat ünnepeltek, például inkább a rubik kocka helyett?
-hát, alapvetően igen.
-ez szánalmas.
-ott a pont.
-jól van magyarok lánya, ha akarsz, ma hazamehetsz korábban
-kösz, erre akartam kilyukadni

2008. október 15., szerda

2008. október 12., vasárnap

sztárbákszos

mivel az elmúlt héten egy itteni celeb sem villantott sajni, és émivájnháusz sem lőtte túl magát semmivel, de hát az angol blikknek fel kellett mutatni valamit, hát betalálták a szárbákszot, (ahogy elnéztem az indexet, még magyarországra is eljutott a hír, )
miszerint a kávégép melletti miniöblítőmosogatókból, higiénés okokból állandóan folyik egy kis sugár víz, az megszorozva az ország összes sztárbakszával, meg a nyitott órák számával, az nyolcvanhárom és fél perc alatt két és háromnegyed olimpiai úszómedencét lehet feltölteni, skandallum
ez volt vasárnap,
utána biza érezhetően csökkentek az eladások országszerte, meg a vendégek az orrunk alá dörgölték, mi meg magyarázkodhattunk
és péntekre odáig fajult a helyzet, hogy az egész országban megváltoztatták a rendet, azt a csapot többé nem használhatjuk, máshogy kell leöblítenünk az eszközöket meló közben, átszoktatni a napi rutint, vatevör

próbálnám kommentelni, de nem lehet, mert azoknak csak a belsősők számára lenne mondanivalójuk,
bát áj dont lájk dolfinz enimór

annyit azért megkérdek, vajon magyarországon ha valaki felkiáltana "nagy multicég, ejnye, zárjátok el a csapokat!" lenne e foganatja

afternoon

ezeket a napokat szeretem:
fél3kor befejezem a munkát, wm már vár.
kikérjük az italunkat, leülünk, mert neki leesett a vérnyomása, nekem meg kell 10 perc a pörgés után. ajtóig álló sor szörcsüljük a frapucsínót, oldalra nézek, látom hogy az egyik fotelben a titanikos néni figyel, bottal jár nehezen, nincs ereje beállni a sorba (azért titanikos néni a neve, mert rajta volt a kárpátián akkor amikor, kislánykánt, és a kárpátiás néni nem hangzik olyan jól, ezüsthajú, madárcsontú tiszta tekintetű asszony, nagyon szeretjük) szóval akkor inkább felugrok, és a húsz várakozó előtt civilben kikérem a néni italát, ejj de rühellhetnek a sorbanállók, pont leszarom, meg a kollegáim is, a néni kávéja szent (a saját italunknál nem kértem protekciót, ehheh), titanikos néni meghatódik, és nem engedi, hogy ingyen legyen az ital, a szokásos kis műanyagzacskójából kirázza az egynegyvenet, fillérre pontosan ennyit készít ki minden alkalommal
utána elindulunk, át az aluljárón el a gitáros énekes mellett, utána a szakszofonos mellett, sétálni van kedvünk.
megnézzük a stókszkrofton az új greffitit, egy hatalmas űrhajós, szkafanderben, fekete-ezüsttel festve, kezeiben színes szatyrok, cipeli haza a vacsiravalót a szupermárketből
a nap ragyogóan süt, meleg van, soknak érzem magamon a ruhát, wm a leccepelines pólójában,
a tömeg összetétele változik, ahogy a központot elhagyva a művésznegyedbe kóricálunk bele.
én lekattanok egy indiai méteráru boltnál, wm bekísér, megszakad a szívem, ommozva zeng a muzsika, füstölőillat, és ezernyi gyönyörű selyem, választok egy mustárszínűt, kis sálat szeretnék belőle. a bajszos nett indiai szabó az európai vásárlói énemhez képes még picit udvariatlanul is tukmál legyen hosszabb a a centi, majd sértődötten elvonul beszegni, addig mi a száriba öltözött tulajdonosnővel beszélgetünk, a honvágyról, megkérem mutassa meg a legdrágább száriját, gyönyörű, vörösfehérfekete kézzel hímzett
ezentúl majd ugorjatok be köszönni barátaim-búcsúzik
utána beugrunk egy galériába, de nem vagyunk a képektől annyira elszállva, túl vannak művészkedve,( bár a kaksizó macskabirkák cukik voltak), megtetszik egy masina,, ami a régigépzongorák elvén működik, csakegészen pici,
majd belevetjük magunkat monpelierbe, pedig tudjuk, hogy a szívünket fájdítjuk csak, itt szeretnénk élni, ragyogóan süt a nap, az utcasarkokon hippik árulnak könyvet bizsut, cigánykártyát, kissé összefut a számban a nyál, mikor megérzem a fű illatát, de nem különösebben érdekel, úgysincs kivel szívni,
egy koldus lelejmol miket pár pennivel, meg egy cigive, de megérdemli, jól tolja, majd a lányiskola mellett kijutunk a gluszter ródra, a jó öreg gluszter ród, amin minden nap végigmegyünk,
kirakatokat nézegetünk, kis utcákba lesünk be, aztán megéhezünk, és beugrunk a szábvéjbe, olcsó és finom, elpilledünk, a nap nagyon melegen süt, sétálunk fel tovább,
összeszámoljuk az aprónkat, hogy van e annyink, hogy a spanyoloknál kávézzunk, talán igen, szóval befordulunk az egyik leglerottyantabbnak tűnő boltba, előtte az utcán a padon olcsó porcelánt árulnak, bent a boltban csupa egészséges biocucc, de mi nem törődünk vele, hátramegyünk a meredek lépcsőhöz, föl az emeletre, ahol két szoba van egybenyitva, gerendák a plafonon, képek, és rengeteg napfény, az ablakból rálátsz az utcára
népes család csicsereg spanyolul, gyerekek zsezsegnek körbe, ma nincs a gyönyörű szenyoríta, csak a gyönyörű mamma, meg néha kibukkan a konyhából a hosszú fekete hajú, kalózkendős szakácsgyerek, amkinek a láttán még a sok vihart látott matrónák szíve is ellágyul olyan zorró
wm egy sima, én egy duplapresszót kérek, nem túl jó, de erős édes kávé, nem mai a masina szerintem, nekik még azt is megbocsájtom, hogy nem cigarettázhatok, ragyogó mosollyal mondja, a sokkolóan olcsó árat, grásziász mondom, mert leolvastam a borravalósdobozról,
aztán elfáradunk,
a buszmegállóban wm felkiált, hogy nézd, abban a házban lakik a nap, és tényleg
felpattanunk a 75ösre, az ablakából látjuk, hogx hőlégballonok vannak az égen, hazajövünk, én körtét eszem, wm játszik,
felhívom a nagymamámat,
ilyesmik

2008. október 10., péntek

:előre iszik a medve bőrére2

ó je. óóó, jeee

hát ez csak akkor lesz biztos, mikor a mutatóujjamon pörgetem a lakáskulcsot, amin az örökké barna, négyéves "hangulatgyűrű" figyel, meg a kopott, kissé megrágcsált matrjoskababa, amit még wmtől kaptam szentendrén
de
úgy néz ki megvan a lakás, ma megnéztük, rábólintottunk, holnap foglalózunk, jövő csütörtökön szerződés

kívűlról kissé lepukkant blokk, semmi angolos jellegzetességgel, belülről is, ő..., meglehetősen puritán, kevés bútorral, de ez adja a lehetőséget, hogy lehessen kreatívkodni sokat, saját képünkre formálni.
és az ablakokon két üveglap van, ez bizony nagy szó!
viszont nagyon olcsó, bérleti díj, számlák együtt annyi mint amit eddig fizettünk plusz a legolcsóbb áruházlánc egyik központja a szánkban van, és így eszméletlen durvákat lehet spórolni
és tökre a belváros, nem kell többet buszra költeni, mert olyan 20 perc séta és bent vagyok a cégnél, wmnek mondjuk félóra, viszont ezek ám igen igen szép séták, jó lesz várom már.
egy csatorna mellett van amúgy ami párhuzamos a folyóval, wm ide szokott járni fotózgatni
és ami miatt nagyon fájt volna a szívem: ahol most lakunk, két perc sétára van egy uszoda és már három hónapja sikerül járnom heti egyszerkétszer, viszont nem buszoznék miatta. hát az új helytől hat percre van egy másik. nó komment
nagyon, nagyon várom már, legyen már egy hét múlva

ja és, rácsos ágy rácsos ágy RÁCSOS ÁGY

ja és kád kád KÁÁÁD

szóval nemsoká lehet jönni látogatóba
de addig is szurkoljato, okés?

2008. október 9., csütörtök

éjjel nappal

felnézek az égre, és látom hogy a nap, az ezerszeresére nőtt, a háztetők felett kitölti a fél eget
tudom, hogy veszített az erejéből, nem veszélyes ránézni, a fénye is enyhült, minden furcsa, erős, vihar előtti színekben tobzódik, az ég alja élénk mocsárszínű, fent pedig zöldeskék
a nap narancssárga, bár, ha sokáig nézem akkor tréfás mert bár a szememet nem égeti ki, de a színlátásomat ki ki kapcsolja pár percre, mint egy rossz tévé vált fekete-fehérre.
közel van, így szabad szemmel jól látni a felszínét, zubogó narancs láva, kitörések, tűztavak, az egész folyamatosan mozgásban van, néha látni ahogy lángcsóvák indulnak meg felénk, és fagynak szét az űrben ami köztünk van
gyönyörű.
bújok wmhez, mert bár tudom, hogy álmodom, annyira nem vagyok magamnál hogy felfogjam, nem oszthatjuk meg az álmainkat is, de aztán lefejelem a könyökét felriadok, és elszomorodom, hogy ebből most kimarad, visszaalszom, és megijedek, mert az, hogy a nap ekkorára nőtt, az valami rosszat is jelent, vége lesz a világnak hamarosan, de addig is nézem, mert iszonyú szép, és igazából mégis meg tudom osztani wmmel.
a legvégéig
és már nem is félek

milyen érdekes, hogy pont tegnap éjjel égett szét egy kisbolygó a föld légkörében, nem?

---
amúgy új net van a házban, irgalmatlan lassú, nem vagyok hajlandó válaszolni egy levélre sem, bocs, majd az új kecóból, villámnetről.
ujjakat keresztbetenni, holnap regel megyünk amúgy lakástnézni

---

van új lakó ebben a házban, a rásszel szobájába költözött be, nem értettem a nevét.
beszélgettünk pár szót a fürdőszoba előtt, bemutatkozásképp, pólóban, zokniban, és alsógatyában volt, ami fordítva volt rajta, így mikor hátatfordított, a gattyer nyílásán pont láttam a segge vonalát. remek

2008. október 7., kedd

gasztronóm

elég kétoldalúak az érzelmeim a főzős műsorokkal kapcsolatban, mert a divatkonyhabohócokat megvetem, stálbalzsamecetjudit és társai.

de ma egy olyanba futottam bele
de olyanba

eddig úgy tudtam, olyan, hogy angol konyhaművészet olyan nincs
lehet, hogy tévedtem

a srác egy magas, kissé igénytelen, kócos hajú, 38 körüli ürge, nevetőráncokkal, és kezdődő, de eltéveszthetetlen elhízással, olyan fajtával, amin azért látszik, hogy van mögötte 20 sportos év
őszi gyümölcsök volt a műsor tematikája, gúnyosan vonom fel a szemöldököm, mert ezek tököt zabálnak nyersen, és azt hiszik sárgadinnye, kifordul a belem, és még büszkék is.

azzal kezdődött, hogy elment egy szilvaültetvényre, aminek a gazdái, fogalmam sincs milyen meggondolásból , de 320 fajta szilvát gyűjtöttek be, a srác meg a felét végigkóstolta, hogy vajon melyik a legjobb az ételéhez. de nem ám kisujjeltartva, hanem a fáról, koszosan.
meggyőződésem hogy a felvétel után három napig fosott, már csak a kamerán keresztül annyit és annyi félét bezabált.

-a szilvát megmosta, feldarabolta, és egy tepsibe rakta. barna cukorral megszórta alaposan, majd valami barnásabb lisztet kikevert vajjal,cukorral meg kukoricapehellyel, óvatosan, rászórta a szilvára, előmelegített sütő, és addig sütötte, míg a szilva alul vörös lekvárként zubogott, a tetején a tészta pedig szemmel láthatóan ropogós volt és édes.
forrón kistányérba, és hideg vaníliasodó a tetejére "plum crumble"

jaj remélem emlékezni fogok a többi összetevőjére is.

a következőn totálisan ledöbbentem:
egy fej hagyma nagyobb kockákra vágva, olajon barnára pirítva. mustármag, szegfűszeg, feketebors, rengeteg kisebb-nagyobb almakocka,ecet, kétfajta és majdnem fekete, durva cukor meg némi citromlé, és gyömbér
lekvárnak fölfőzve,
kennyérre, sajttal (imádom a lekváros sajtos kenyeret, hát ezzel eszméletlen durva lehet.)

aztán itt jött a fügebefőtt, amit elfelejtettem (és bár soha nem fog hozzá eljutni itt küldenék egy nagy puszit a mihályákos anyukájának, akit nagyon szerettem)

aztán, elment egy apátságba, ahol egy szerzetes, körbevezette az almáskertjükben. itt csúnya göcsörtös kis almácskákat szedett, amik még csak nem is hallottak a permetről, és ahol a reggeli angol nyirkos ködben az almaszedés a meditáció egy formája, a gyümölcs pedig ennek megfelelően az Isten ajándéka.
no és hogy méltóak legyenek az ajándékra, a szerzetes rögtön meg is mutatta a kis "gyárukat" ahol cidert készítenek
(itt, ha kisebb falukban városokban jársz, sokszor találhatsz söröket, de főleg szájdereket amit egy egy helyi arc, de javarészt szerzetesek készítenek és csak a környéken hoznak forgalomba)
mosta darlálta, a srác tátott szájjal hajolt be a gép alá a friss almaléért, utána a darálékot préselte, erjesztés, kézzel palackozás csírsz

almapuding:
egypudingformát kibélelt vajaskenyér szeletekkel, ezt megtöltötte sűrű karamellizált fűszeres almaszeletekkel, még egy vajaskenyér a tetejére, meg egy alufóliába csomagolt kartontányér, nehezéknek a z ajtókitámasztó kő, sűtő, hipp hopp kész az almapuding

utána egy másik farmert látogatott meg, aki amellett hogy brie-t készített, körtéfákat is nevelgetett a kertjében volt egy fa, ami 1830 ót élt, és termett itt is sokfélét végigkóstoltak, a vackortól a vilmosig, egy-egy falatnál látszott, hogy a srácnak nem csak az arcizmai rándultak össze, de hősiesen elemezgette az ízeket
a tatter sajtjainak a titka pedig az volt, hogy rothadó körtelében mosogatta a sajtot, így a penészréteg a lágy húson körtearomájú volt.
na itt éreztem hogy elkezdenek égni a szemeim

a következő receptnél, pedig konkrétan elbőgtem magam
először kicsi sütőformákban kosárkákat sütött, félig meg (a tészta valami tipikus omlós angol alaptészta, olyan népszerű, mint nálunk a linzer, majd utánajárok)
a kosárkákba tett ebből a sajtból, bőven
majd kétféle körtét karamellizált barnacukron és olajon, egy nagyon savanyút és egy nagyon édeset, ráhalmozta a sajtra
sovány tejszít kikevert egy tojással, meg annak a sárgájával leöntötte, sütő
hát milyen íze lehetett annak, te jóságos, éreztem hogy csorog a könnyem

aztán még volt az egészben főtt vörösboros konyakos fűszeres körte, de ezt már nem írom le, mert wm szerint uncsi,
meg el is felejtettem szerintem a fele összetevőket
háde milyemmá
kész vagyok

2008. október 6., hétfő

bab

gondolom a lávbokszos bébibumm, a kissé nagyobb anyagi biztonság, az itteni rengeteg kölök láttán, plusz az egyre erősebben ketyegő órámnak köszönhetően azt álmodtam, hogy gyerekem született, úgy hívták: baba

remek érzés volt, meg is lepődtem rajta, egyrészt jó volt babusgatni, meleg volt és puha szagolgathattam a bőrét és nem csiklandozott a szőre mint egy macskáé, másrészt meg soha nem éreztem még olyat se életemben, hogy van valamim ami csak az enyém, egyesegyedül és senki nem veheti el

viszont folyamatosan megfeledkeztem róla, otthagytam mindenhol
basszameg, a baba! kiáltottam fel, és kétségbeesetten kerestem, basszameg már megint elhagytam a babát gondoltam

aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy megengedtem a fürdővizet
bassza meg, a baba!
és mentem be a fürdőszobába annak biztos tudatában, hogy meghalt,
és tényleg, lila, görcsbe rándult kezek meredtek ki a vízből,
kihalásztam, és nem túl sok reménnyel tessék lássék megütögettem a hátát,
és akkor kiokádott egy csomó vizet, rámnézett, és telepátiával azt mondta, hogy ezt most eléggé beszoptad

mondom neki, baba a kurvaanyád ezt meg kitől örökölted?

és akkor úgy gondoltam, hogy ez már nem olyan jó álom, és felébredtem

ilyenek vannak

:előre iszik a medve bőrére

ó, je. óóó, jeee

megérte a legjobbnak lenni, sose késni, mindig kettő helyett dolgozni, pluszba bennmaradni, legyakni a derekamat úgy, hogy ülni már nemigen tudok
meg előtte az évek alatt megérte a sok lecke hogy megtanultam:
csak akkor rinyálhatsz, ha feddhetetlen vagy

ami már biztos:
megkezdődött a kávémesteri képzésem*, izgatott vagyok, és örülök, itt a tankönyv, presztízs*, meg pluszfeladatok, ezek járnak vele, meg fekete kötény a zöld helyett*, pluszpénz persze nem, de ez a legkevésbé zavar-ez esetben.

múlt héten felmondást blöfföltem, és bejött: azt mondtam hogyha nem léptetnek elő egy lépcsőt két héten belül, akkor nekiállok új melót keresni. (ezzel már három hónapja tartoznak a cég ígéretei szerint, vannak olyanok, akiknek már egy éve...)
szóval már tegnap szóltak, hogy pénteken mehetek "vizsgázni"*, ez fizuemelést jelent

és amik még nem:
megpályáztam a disctrit coffee master postot*, mert senki nem akar az lenni, ezzel még több plusz feladat jár, még nagyobb büszkeség, és továbbra is nó mór máni
ellenben a VOLT* főnököm orra alá nem kevés borsot törnék*, ha megkapnám, és bármennyire is lehetetlennek tűnik, picikét hiszek benne hogy megkapom.

és a legjobb a végére:
hihetetlen káosz van az üzletünkben, elvileg három szupervájzornak, egy sztórmenedzserhelyettesnek, és egy sztórmenedzsernek kéne lennie,(plusz mi a baristák) ezzel szemben van két szupervájzor oszt annyi. hihetetlen durván dolgoztatják őket, leszarják mennyire kifáradtak az elmúlt három hétben, ami mindenkinek rémálom volt az új bolt nyitása miatt- na, az egyik kapott egy miniidegösszeroppanást tegnapelőtt, a másik pedig tegnap délután három órával a zárás előtt úgy döntött, hogy ő most pont leszarja mi van, zárunk, pont.
erre ma rögtön megjelent valami kisfőnök, aki váltott három szót az egyikükkel, meg kettőt a másikukkal, majd odajött hozzám,
és azt mondta:
tudom hogy szupervájzor akarsz lenni, beszélek a district menedzserrel, és ha igent mond (ami olyan 99%)
akkor hétfőtől kezdődik a tréninged, plusz onnantól szupervájzori fizetésen vagy. (ez két lépcső)

vájháháhááhááááá nemérted, fél éve vagyok a cégnél csak alig akartak felvenni, mert szar volt az angolom, és lehet hogy hétfőtől szupervájzor vagyok, hát a 8órás siftem (ami gyakorlatilag 10 lett, mert előtte megint megkérdezték, h tudok e maradni) után olyan pillekönnyű lábakkal, és óriás mosollyal indultam haza, mint már régen.


*hiphip hurrá

ilyenek történtek az elmúlt napokban melóügyileg.


amúgy meg mindenkinek, aki azon aggódik, hogy egy híd alól netezünk:
maradhattunk még két hetet az eredeti házunkban, úgyhogy pont ennyi időnk van még lakást keresni, négyünkre, mert egy baráti pár úgy döntött hogy szerencsét próbál, akkorra érkeznek, hát picit simább talajra mint annak idején mi