2008. december 24., szerda

2008. december 22., hétfő

Ezt WM írta

A tenger

Ann Yu-nak

A hetedik napon Isten megpihent és végigtekintett az Univerzumon. Általában véve elégedett volt művével: a csillagok szépen ragyogtak, az űr kellemesen hűvös volt, az Élet csírái békésen várták, hogy a Teremtő elindítsa az Időt. A Sabbathból azonban hátra volt még pár ezer év, és az Úr ezalatt ki akart javítani néhány apró hibát.
Belenyúlt egy közeli fekete lyukba és annak feneketlen mélyéről előhúzott egy listát. Ahhoz képest, hogy a Világot csupán hat nap alat teremtette, a hibák listája meglepően rövid, alig három és fél fényév hosszú volt. Isten elindította egyik kedvenc zenéjét, és munkához látott.
Bár nem tartozik szorosan a történethez de Isten öt legkedvesebb zenéje:

1. Egy Commodore 64-es magnó kerregése miközben a Wizard of Wort tölti.
2. Bach: D-moll Toccata és Fúga
3. A betelguezei savkármány vadászüvöltése.
4. A CO3-LH0 üstökös becsapódása utáni szuperszonikus lökéshullám hangja.
5. Bármi a Led Zeppelintől.

Isten gyorsan haladt a javításokkal, és éppen a The Oceant hallgatta, amikor egy olyan problémához érkezett, amelyről tudta, hogy képtelen lesz kijavítani, anélkül, hogy újra kellene teremteni a Világot. Tudta Ő ezt persze korábban is, de a maga kifürkészhetetlen módján mégis így alkotta meg a Matériát. Talán azért, hogy legyen mivel foglalkozni az Örökkévalóságból hátra lévő időben?
Mindenestre Isten visszacsúsztatta a listát a fekete lyuk mélyére (olyan tételek szerepeltek rajta még például mint: a PI pontos meghatározása, eldönteni, hogy a foton hullám vagy részecske-e, kideríteni él-e Schrödinger macskája) és tekintetét egy apró kék bolygóra vetette. Keze finom mozdulatával egy törpegalaxist húzott a bolygó elé, így a galaxisba tömörült anyag keltette térgöbület felnagyította a planéta képét. Az Úr jobban láthatta a mozdulatlanságba fagyott világot. A bolgyó nagy részét víz borította, ennek ellenére Föld volt a neve, amely tény sokat elárul Isten humorérzékéről. A probléma forrása pedig éppen a vizekben lakozott.
Isten számára meglehetősen kedves volt ez a bolygó, lakóit saját magáról mintázta ám ezek ekkor még csupán primitív fehérjeként léteztek, hogy több milliárd évnyi evolúció után nyerjék el végleges alakjukat (újabb példa az Úr kifürkészhetetlen humorérzékére). A Terv szerint a bolygó tengerei a szférák zenéjét kellene, hogy játszák az ott lakók nagyobb gyönyörűségére s bár egyelőre még egyetlen hullám sem vetődött a partokra de Isten tudta, hogy a zene, melyet a tengerek fognak játszani torz lesz.
A tengerek ugyanis zúgtak. Általános jelenség volt ez az univerzumban, az egymáson elgördülő vízmolekulák szépen zenéltek, de amint nagyobb mennyiségben kezdtek játszani, zenéjük élvezhetelenné vált. Értő fül kivette ugyan a dallamot, de olyan volt az élmény mintha egy filléres rádió szólna egy fürdőszoba bezárt ajtaja mögött.
Isten a Földre helyezte kinyújtott ujját, és gyengéden megbökte. A bolygó meglódult pályáján, melynek hatására keringeni kezdett körülötte a Hold, elindult a Nap, majd (mivel minden mindennel összefügg) mozgásba lendült az Univerzum, és elkezdődött az Idő.
A Föld felszínén az első hullámok lustán elindultak a partok felé, szél kerekedett, mely fehér habokat kócolt a hullámok tetejére. Végül alig pár másodperccel a Világ kezdete után a tengerek vizei elérték a partokat, kivetődtek a homokos-köves-sziklás szárazföldekre. Fenséges robajlással felcsendült a tengerek zúgása.
A dallam kivehetetlen volt.
Isten pedig tovább figyelte a bolygót, és igyekezett behangolni a vizek zenéjét. Egymillió évenként megpróbálta legalább egyszer de volt úgy hogy kétszer is. Feltörte a kéreglemezeket, földrengéseket idézett elő, arrébb tolta a kontineneseket, aszteroidákkal bombázta bolygót.
A tengerek mindent elviseltek, és zúgtak ugyanúgy tovább.
Ráadásul egyre fogyott az Úr ideje. Nem aggódott természetesen, örökkévaló volt Ő, és mint említettem előre tudta, hogy a tengereket nem fogja kijavítani. Azonban a bolygón vészesen gyorsan haladt az evolúció. Az őstengerekben ficánkoló egysejtűekből, primitív halak lettek, amelyek olyan primitívek voltak, hogy képesek voltak kimászni a szárazföldre, majd ott éltek tovább. Isten egy pillanatra félrenézett, és máris hatalmas gyíkokká nőttek, amelyekre az Úr kénytelen volt ráhajítani a CO3-LH0 üstököst, hogy kipusztítsa őket, és esélyt adjon a lábaik körül rohangáló apró szőrős szerzeteknek. A lökéshullámnak valóban szép hangja volt.
A bundás lények pedig éltek a lehetőséggel és megtették az első lépéseket a humanoiddá válás útján, sőt hamarosan az értelem jeleit mutatták, Isten pedig tudta, hogy most már óvatosabban kell bánnia a planétával. Egy utolsó alkalommal, még kinyújtotta felé egy ujját és megállította egy pillanatra, de ez nem bizonyult jó ötletnek. A tengerek kiléptek medrükből, elsodorták a lények kezdetleges fészkeit, megölték a többségüket majd zúgtak tovább
Az eseményt azóta is emlegetik a bolygón.
Isten végül sóhajtott egy nagyot, ami akkora rezonanciát okozott a bolygón, hogy apró darabok váltak le a későbbi Norvégiáról. Az így kialakult fjordok bízvást nyernének közönségdíjat bármelyik bolygótervezési versenyen.
Újabb évek teltek el, a bolygó lakosai messze a tengerektől tovább fejlődtek. Eszközöket kezdtek használni, amelyekkel több élelmet voltak képesek megtermelni. Az igazán okosak később más eszközökkel addig verték az előbbieket míg azok oda nem adták ezt az élelmet.
Ugyanakkor nem sok hiányzott már, hogy valóban Istenre hasonlítsanak. Talán csak egy kiadós fürdő, egy fodrász, meg egy divatos tóga, de ekkor még állatbőröket viseltek és féltek a víztől.
Illetve...
Egy nap egyikőjük, egy fiatal példány messzebbre merészkedett a falutól. Talán a kaland vonzotta, esetleg egy ellensége elől menekült, vagy szeretett volna egy barátnőt, aki kevésbé szőrös mint ő. Elindult egy úton, melyen előtte senki sem. Sűrű erdőkön vágott keresztül, hegyeket mászott. Ázott és fázott, a Nap cserzette bőrét de ment előre. Míg nem egy nap elfogyott talpa alól a talaj.
Feltárult előtte a tenger. Remegő lábakkal lépdelt előre, ajkai számára is ismeretlen szavakat próbáltak formálni. Aztán megtorpant és térdre rogyott, megbabonázva meredt a távoli horizontra. A sós hullámok lágyan végigsimították lábait.
A tenger zúgott és ez volt a leggyönyörűségesebb hang, amit valaha hallott.

2008. december 18., csütörtök

coffee master

nna gyerekek, az vagyok, mától, volt vizsga meg minden, én viselhetek egyedül az üzletben fekete kötény, mindenki más zöldet, hip hip hurrá, és ami a legklasszabb, tényleg egy csomó mindent megtanultam az elmúlt pár hétben.

a vizsgám pedig egy aroma laboratórium volt, elmesélem, oksa?

három asztal, barna selyempapírral letakarva, mindegyiken egy fekete lap, amire szépen kalligrafikusan fölvéstem a fontos infókat, plusz festettem térképet mindegyikhez, nagyon jól mutatott.

kezdtem a latinamerikával, amihez a a guatemala antiuga kávét választottam, elég fényes, savas kávé, diós, mogyorós ízzel, illattal, alma passzol hozzá, esetleg csoki, és mogyoró dió, mindenképp. raktam elé egy tánnyérra egy ilyen magkeveréket, plusz egy csokis pekános müzliszeletet, és almasütit.
ezután három kistányér következett, három különböző méretre darált kávéval, hogy el tudjam magyarázni a fontosságát, hogy különböző főzési technikákhoz mi illik.
majd jött a afrika-arábia területe, amihez a kenya nevű kávénkat választottam, egy tányérra narancsot, citromot, lime-ot szeleteltem, a kenya egyértelműen a citrusfélékkel és a bogyókkal passzol legjobban, jeges kávénak is kiváló. nagyon kiegyensúlyozott, könnyen iható kávé, a guatemala után kifejezetten selymes édeskés. raktam mellé egy nagy tál narancsos áfonyás maffint, plusz, dzsolizsókerként, utalva arra, hogy az afrikai kávék sokszor erősen virágos felhanggokkal bírnak, egy nagy üvegtálat, benne rózsaszín, lush-os fördűgolyótól enyhén illatozó lágy víz, rajta zold, ciklámen virágok, meg sárga rózsszirmok úsztak, törkis dilájt, és meglepően jól passzolt az illata a kávéhoz, a vendégeim olyan áhitattal mártották meg benne az ujjukat, mint boldog terézia a szenteltvízben.
ezután az ázsiai kávék következtek, a szulavézit választottam ami egy elég súlyos testű füstös kávé, földes, erős aromával, égett fa, gomba ilyesmik
mellé almaszeletek jöttek, meg jóféle emmentáli sajt, ugye milyen furcsa? sajt meg kávé, de lehidalnál ha megkóstolnád. eredetileg penészes sajtot akartam, de lehet, hogy annak nem lett volna akkora sikere, azért az emmentáli egy könnyebben viselhető dolog. karamellás ostyát kínáltam még mellé, ami egy picit megédesíti a szádban ezt az erős füstös ízt. meglepő módon, bár ízre ez a legerősebb, legteltebb, mégis a legalacsonyabb a koffeintartalma, szóval tökéletes választás a buli itáni "feljössz még egy kávéra?" című műsorhoz.
az aroma laboratóriumom utolsó rész a kriszmasz blend nevű kávékeverék volt, ez magas kofeintartalmú, fényes latinamerikai kávék keveréke, amihez öt évig a kávécseresznyében érlet indonéz babokat raktak, ettől kifejezetten titokzatos fűszeressége lesz a kávénak. drága, nagyon, de eszméletlen finom
ehhez készítettem szegfűszeggel meg fahéjjal tűzdelt narancsot, (itt nem is láttak még ilyet, teljesen kivoltak tőle) meg illatpasszintásképpen raktam mellé a cseresznyés dohányomból, ami szintén megy hozzá (igaz hogy eddig csak füst formájában próbáltam.)

hát kábé így nézett ki. éppcsak elkezdtem, amikor beesett az ajtón a bristoli, meg a birminghami területi kávémester, mindketten teljesen kész voltak hogy mennyire súlyosan néz ki az asztalom, ilyet még nem is láttak, főleg nem egy kezdőtől nahát kicsit sajnálom, hogy nem készült fotó
jöttek a vásárlók, mindenkinek gondosan elmagyaráztam mi micsoda, kóstoltattam őket, végigmentem a területeken, meséltem a sajátosságokról, receptekről, ogyan főzzék le, és a végén mindenkinek adtam ajándékba egy kis tasak krszmaszbeldet, megköszönve az idejüket,
remekül szórakoztam, a "nagymesterek" kérdéseire csípőből vágtam a válaszokat, nemhiába tanultam annyit, a kollegáim is mind odajöttek kóstolgatni, és ami a legklasszabb, a vevők meg elkezdtek vásárolgatni, sikere volt az egésznek, a "mesterek" rögtön elkezdtek terveket szövögetni, rám alapozva, meg hogy akkor szeretnének elvinni majd sbucks nagy központjába, megnézni a pörkölést meg ilyesmik

mindegy, halálra dícsérgettek, meg ölelgettek, úgyhogy rákérdeztem, hogy nna, kávémester vagyok vagy sem, és hát bizony mostantól ez nem kérdés.

boldog vagyok meg büszke, nna.
wm sajna pont a vége után egy perccel érkezett meg, a kolleganőim jól körbe is rajongták hogy milyen büszke lehet rám, bár szerintem ez csak a látszat volt. a kolleganőim valamiért nagyon szeretik őt körberajongani

2008. december 10., szerda

.

.

ez itt a házunk melletti templom, minden nap elsétálunk előtte, a padon ülve én várom, hogy wm kiélje a fényképész hajlamait

még egy klassz

itt a karácsony, kéthetente rendeljük a bögréket, mert a vendégek folyamatosan ellopkodják őket. nem a speckó, szépen felárazott, sőt esetleg karácsonyiasított szuveníreket lopkodják a polcról, nem, nekik a használt pattogzott öreg bökrék kellenek, amiket amúgy nem árulunk, hanem mindennap használunk.
számunkra, dolgozók számára ez teljességgel érthetetlen.

törzsvendég csapatunk, az egyik szomszéd üzletben dolgoznak, minden reggel nálunk kávéznak. pár napja az egyik lány megkérdezte, hogy, nem áruljuk e a ögréket, mert neki annyira a szíve vágya egy. goondolkodás nélkül csomagoltam be neki egyet, nem oszt nem szoroz, és annyira megörült neki, hogy még zavarba is jöttem. mondta, hogy régóta gondolkodik azon, hogy ellop egyet, de csak nem teszi már ezt ott, ahol mindennap kávézik.

nem is ez a lényeg.
ma bementem az irodába, és egy gyönyörű kézzel készített karácsonyi üdvözlőlap fogadott ezzel a szöveggel:
To: Starbucks Team
Have a Merry Christmas, And a Wicked New Year!
From: Vodafone Coffee Addicts

tudom nagyon jól, hogy nem nekem szól, de elmondani nem tudom mennyire jól esett, mindannyiunknak.
ilyenek vannak
szeretem a munkahelyemet.



wm is szereti az övét, most épp betanul egy másik részlegen, ahol 90%os a gyönyörű lengyel lányok aránya, és a héten már kétszer is kapott csokit.
mondjuk ettől nem lábad könnybe a szemem.

ma nem érek rá

meséltem már a titanikos lédiről?
ha igen bocs, de nem érdekel, totál oda vagyok érte.

alacsony, hajlott hátú, nénike valaha biztos magas, sudár nő volt, de mostanra összeaszalódott, összetöpörödött. elefántcsont bőre van, hófehér haja, amit mindig nagyon elegáns, gondos, ódivatú kontyban visel. visszafogottan, de észrevehetően sminkeli magát, csak az öreg, vizenyős szemeit emeli ki, és rúzs a száján, kifejezetten jól áll neki. a ruháit nem tudom honnan szerzi be, mert mind mind egy letűnt kort idéznek, és az örökké harmonizáló ékszerei sem tavaly készültek.
általában délelőtt jön, a botját keresztben lerakja, egy nagy, kényelmes fotel mellett álló asztalra, majd odatotyog a kasszához, és kér egy rövid, erős fekete filterkávét, tejszínnel. mindig pontos apróval fizet, amit a karommá merevedett ujjaival egy kis zacskóból ráz a pultra. utána kér egy szívószálat, belesüpped a fotelba, és kis mindentudó mosollyal az arcán elszívogatja a kávéját, olykor akár egy órán át. cukrot nem tesz bele.
engem különösen kedvel mióta egy nagyon forgalmas délután beszaladtam egy kávéra a szaadnapomon, és észrevettem , hogy elkámpicsorodott arccal ül a forgatag kellős közepén.megkérdeztem mi a baj, mondja, hogy nem tudja végigállni a sort, de máshol nem szeret annyira mint itt. civilben gyors megcsináltam neki a szokásosat, kivittem neki, nem akarta ingyen elfogadni, leszámolta a kezembe.
azóta a kollegáimat is rászoktattam, ha ő jön be, akkor soronkívűl, azonnal, asztalhoz, de nem volt túl nehéz, ő mindenkinek a szíve csücske.

azért hívjuk titanikos lédinek, mert rajta volt a Kárpátián, amikor a Titanic elsüllyedt.
az 1912-ben történt,, tehát, még ha kisbabaként is volt ott, akkor is minimum 96 évesnek kell lennie.

ma egy kevésbé kényelmes asztalhoz ült le, kérdeztem is tőle, hogy ne vigyem e át a cuccait a kedvenc helyére.
ránézett az órájára, és azt mondta, jobb most a széken, ma nem érek rá, annyi elintéznivalóm van még.

bementem a raktárba, és majdnem sírtam, komolyan. de nem szomorúan ám.
remélem, hogy soha nem hal meg.

amúgy ma a kapcsolatokról beszélgettünk valakivel, és ahogy én meséltem a sajátomról, bepárásodott a szemem.

ez egy ilyen nap, kaptam ma egy olyan jó hírt is, hogy abban a pillanatban, amikor meghallottam, kispricceltek szó szerint a könnyek a szememből, és öt percig zokogtam vihogva.

örömtöl sírni klassz, nem?

boldog névnapot!

csruffató

2008. december 7., vasárnap

kezdődik

ma a szarvasháton ülő manó a város egyik főbb központjában hangosan leszidott, hogy hogy merészelek karácsonyi időszakban az utcán flangálni, mi csak januártól kaphatunk szabadnapot.

noshát igen tényleg a zöld a kedvenc színem, és az óriás zöld nyomozókabátomban, óriás zöld öregnénikalapomban, és az óriás, rikítózöld vadiój gyönyörű csizmámban pont úgy nézek ki mint szantasz liöl helper,
vagy valami vajákosasszony

a gyerekek az utcán mind ledermednek, és félős mosollyal bámulnak mind, kifejezetten élvezem, arcokat is vágok rájuk, meg ilyesmik

kívülről tudom az összes karácsonyi dalt, november öt óta volt időm megtanulni, a top három legszarabb:
3.: froszti dö sznómen
2.: ómájgáss májj gáss, itsz kriszmasz in dö táun
és az arany büszke nyertese:
1.: lászt kriszmász áj gév ju máj hárt

amúgy ma ettem kürtőskalácsot, igazit, magyar lányok sütik a karácsonyi vásárban,

és kéne vennem mézet, hiszen én vagyok a mézeskalács koronázatlan királynője

2008. december 6., szombat

bluevalbaszott

-she was... well, she was... soo búvalbaszott.
-what does buvabaszo means?
-well... fucked by sadness


ezt a bejegyzésemet amúgy szeretettel ajánlom M.G.-nak

2008. december 4., csütörtök

kritika

nemigen történik semmi velem, szóval elmseélem mit láttam meg olvastam az elmúlt két hétben, okés?


könyv: The Last Watch
és igen és igen és igen, a világ legeslegjobb vámpíros sztorija a nájtvaccs, déjvaccs, tvájlájtvaccs trilógia befejező kötete, nem is tudtam hogy megjelent, de a szokásos kétheti könyvvadászatunk alkalmával felfedeztük, nagyon megörültem neki.
érdekes, valamiért mindig nehezen kezdek hozzá az újabb kötetnek, ezen is felcsesztem magam első látásra.
most mondd, ha te egy kiadó vagy, és megjelentettél egy trilógiát, egymással harmonizáló borítókkal, egyforma méretben, akkor a negyedik részét kiadnád-e három számmal nagyobban? mindegy ez nem számít ugyebár, de nekem mégis.
aztán. egy orosz vámpíros sztori borítóján mégis mi a búbánatos lófaszt keres egy fehérfejű rétisas (tudod, az amerikai címerállat) mondjuk egy varjú helyett? mert ugyebár ha lenne utalás erre az álatra a könyvben, de úgy gondolom ismerem az író stílusát már anyira, hogy látatlanba megmondjam: nem lesz.
és még mindig nem nyitottam ki a könyvet: a sorozat minden darabjára rá van írva, hogy j.k.rowling.-orosz stílusban. megértem én hogy el kell adni, de miért ezzel a szar és igaztalan szöveggel? áthúzom ezt a mondatot fekete alkoholos filccel, ne is lássam.
oké elkezdem olvasni, első oldal, és az egyik főszereplő neve, máshogy van írva. nna ezt olyannyira nem értem, hogy nagyon, ugyanaz a fordító, ilyen hibát már miért kell elkövetni?
ezek a külsőségek.
amúgy meg olyan könnyen, selymesen, otthonosan olvaszt magába mint amilyen jóleső érzés belepisilni a saját fürdővizedbe*
majd még mesélek róla, de egyelőre csak a 30.oldal körül járok
Sergei Lukjanenko egy zseni


másik könyv:
High Fidelity (asszem magyarul pop, csajok, satöbbi) nos ez a könyv könnyen meglehet hogy 2008 legklasszabb olvasmányélménye volt számomra, meleg szeretettel ajánlom mindenkinek, emberi, vicces, könnyű olvasmány, de ez a könnyedség nem megy a tartalom rovására, egy csomót tanultam belőle, egy csomó magyarázatot ad, de emellett enm egyszer, nem kétszer röhögtem fel hangosan rajta. itt figyel már a film is, de addig nem akarom megnézni, amíg wm be nem fejezi a könyvet.
komolyan mondom, olvassátok el

film:
lássuk:
amerikai pszihó, olvastam a könyvet, többször, és bár az elmesélt világnál meg petrikbétmennél nincsen senki és semmi távolabb tőlem, mégis élveztem, jó erős könyvnek tartom.
nna tegnap megnéztem a filmet, és azt kell hogy mondjam: ezt a szart!
felesleges időpocsékolás volt az egész, az összes csillag ellenére amit rávéstek, hiába remek színészi játék senki, nem tudja elvinni a hátán azt a fost, amit a rendező művelt, most értettem meg mennyit számít a személye, egyszerűen ÜRES

*ezt meg tudom magyarázni

2008. december 2., kedd

butitájm

tegnap kiröhögtem valakit, odáig, hogy potyogtak a könnyeim, nem vele, érted, hanem rajta, bele az arcába, szemét vagyok, de nem lehetett megállni.

a büdös kolllegámról van szó, luke-ről.
szegény gyerek, egy hatalmas naiv szeretetgolyó árasztja is mindenki felé, örökké kedves és jókedvű, és van olyan része a munkánknak, amiben egyszerűen ő a legjobb, és ezt én mondom, a legjobb,

de bakker annyira kellemetlen és megerőltető túlélni a szagát, hogy nem tudom szeretni, mert amikor tizedjére kapom magam azon, hogy visszatartom a levegőt, mikor el kell haladnom a hónalja alatt - ami sajnos elkerülhetetlen, nagyon magas lévén- akkor megdühödök rá, türelmetlen leszek, és ideges.

szóval a nevetés. ugyebár itt a karácsonyi őrület, és péntekenként aki akar, az beöltözhet egy picit, szarvasnak télanyónak vatevör, amíg az nem üti nagyon a céges dresszkódot.
luke barátunk pénteken beöltözött szarvasnak, amiről sajnos én lemaradtam, és a sztórmenedzser, (alek, akit nagyon szeretünk) azt találta neki mondani poenból, hogy egész karácsonyig szarvas kell hogy legyen.
luke hitte is meg nem is, de amekkora bohóc, még örült is a dolognak kapott az alkalmon.
tegnap megfordulok a raktárba, és beleütközök egy toronyba, ami még nem is büdös, felnézek, és egyszarvas tekint vissza rám. piros plüss fülek, hajpántszerűen, köztük egy barna plüss orrész, középen, és egy nagy piros orr, ami villog. felvontam a szemöldököm, akkor még nem törődtem vele,
de utána, mikor vadul gyártottam az italokat a báron, ő kijött a kasszájával, néz rám a bánatos bociszemeivel, a hülyén felrakott szemüvegje mögül,szrvasmaszkban. plusz szakálla is van szóval ráadásul szőrős is,
elnevettem magam, ennek nagyon megörült, vicces pofát vágott
na és akkor nekem lőttek, egyszerűen nem bírtam visszatartani a röhögést, ütemesen vertem a fejem a kávégéphez, ezt az idiótát.
ekkor nagy örömében jól leizzadt, szóval a szaga is elkezdett egy szarvaséhoz hasonlítani,
plusz az orrésztől nehezen kapván levegőt egész bevörösödött, á elmesélhetetlen.

alek azt mondta, ne szóljak neki, hogy büdös, ő a sztórmenedzser, ez az ő dolga.
de egy hetet adok neki, nem fogom tovább bírni

2008. november 30., vasárnap

tegnapi újság

63as hír, az asztória átadásáról
kiemelnék egy sort

"A kor szokása szerint jóval hamarabb készült el a határidőnél - ez speciel kilenc hónappal."

na és akkor itt kérek mindenkit, aki szidja az elmúlt rendszert, hogy...

inkább nem is kommentálom

2008. november 25., kedd

híd

elég régóta nincsen ihletem, de ha nem erőltetem meg magamat, akkor az lesz a vége, hogy mindörökre abbahagyom a naplózást pedig nem kéne.

kár, hogy ami igazán foglalkoztat, az nem publikus.

amúgy a héten láttunk egy öreg, ősz szakállú bácsit,bicegve, bottal. a bot fogantyúja egy koponya volt, aminek világítottak a szemei, pirosan.
nem siettünk azzal hogy leelőzzük, csendesen vinnyogtunk mögötte

elmesélem a másik folyót, ami ugyebár ugyanaz, amiről már meséltem (hosszan és unalmasan).
ez a folyó még sokkal izgalmasabb. többféle színe van, a sárbarnától a kristályzöldig.
koszosnak néz ki, de híresen tiszta, száz év után mostanában költöztek vissza rá a hódok, itt a város közepén is.
az ablakunk alatt folyik. ha kinézünk az ablakon vagy látjuk, vagy nem.:
de ami a legérdekesebb: a világon, asszem a második legnagyobb a szintkülönbsége, apálydagály miatt, minden nap kétszer sétálok át felette, és minden nap megborulok rajta. van olyan, hogy egy szakadék van a híd alatt, és egy szélesebb patak csörgedezik alatta, és van olyan amikor alig két méterre alattam egy széles folyó hömpölyög. ugyanazon a napon. totál lesokkol, nemigen tudok betelni a látvánnyal. van olyan is, hogy robog lefele a víz, és szemmel láthatóan csökken a vízszint, de láttam már visszafele is folyni, lassan viszi fel a leveleket
állítólag x.évente van olyan erős dagály, hogy a tengerről fel lehet szörfözni a városig.


ezen a hídon nap mint nap átsétálunk, totál bele vagyok zúgva. két sávos, az egyik a bringásoké, a másik a gyalogosoké. látjátok a templomtornyot? na attól olyan tíz centire balra lakunk. ennél a képnél éppen lefele megy a víz, még messze nem érte el a mélypontot. amikor dagály van, azt meg szerintem be tudjátok lőni moilyen magasan van. amúgy olyan száz éve építették, addig komp járt, láthatjátok a lejárót, de szerencsére rájöttek, hogy ha napi sokezer embert kell keresztülvinni a folyón, jobban megéri egy híd.itt egy másik kép is róla, ugyanarról a partról másik irányból évikével a közepén.


ilyenek vannak.

2008. november 24., hétfő

víz

mesélek picit brisztolról megint, jó? szóval az érdemes tudni, hod ezt a várost (az én városomat) választották anglia legzöldebb nagyvárosának, meg legtisztább, meg legkörnyezettudatosabb, városának, vatevör, és ezt igazából a híradás nélkül is tudtuk volna, minden lépésednél tapasztalhatod)
nagyon, nagyon jó itt élni. vagy ezt említettem már? korábban indulok el a munkába, és hazafelé is meg-megállok gyönyörködni abban, hogy egy nyüzsgő, öreg nagyváros mennyire együtt tud élni a természettel, és a saját múltjával.

na de nézzük a folyókat, mert ezekről akarok már írni egy ideje. mindketten dunai gyerekek vagyunk, és itt most nem a budapesti, betonteknőbe erőszakolt folyóról beszélünk, hanem mondjuk a széles, déli, holtágas titokzatos erős vízről-szóval kell nekünk a víz közelsége
a belvárost két folyó szeli át.pontosabban csak egy, az Avon, de a város előtt szétválik, és a két ágnak annyira különböző a természete, hogy nem tudok egyként gondolni rájuk.
a belső erősen szabályozott, viszont ennek ellenére nagyon élettől nyüzsgő. tekeredik, kanyarodik, látszólag sehova sem vezető kis mellékágak, amik esetleg egy öblöt rejtenek, a magassága állandó, biztonságos. rengeteg, eszméletlenül sok hajó van. a legmodernebb jachtoktól, az étteremmé alakított teherhajókon keresztül, a kis lélekvesztőkig, hatalmas sokárbócos,kötélhágcsós nemes vadak, meg a kis lapos lakóhajók, amiknek a teraszát cserépből növi be a folyondár. rengetegen közlekednek is rajta, van rendszeres tömegközlekedés is rajta, van olyan eset, hogy a vizibusszal a legrövidebb átvágni a városon.
a folyó mellett szinte mindenhol végigsétálhatsz, tényleg együtt élhetsz vele. minden nap. odavagyok érte
ezen a folyón nagyon nagy élet van amúgy.
rengeteg sirály, sokfélék, elképzelhetetlenül sok hattyú. valamelyik nap megálltam az egyik hídon, és ötvennél hagytam abba a számlálást. ezek csapatokba verődve úszkálnak fel alá, és már tudom melyik öbölben alszanak.
vadkacsák, vadlibák, nagy búvármadarak, és van egy elég furcsa trió: valami vadliba féle nagy bütyökkel az orrán, férj, meg két feleség, belőlük csak hármat láttam, és a kacsákkal lógnak.

nna a folyó másik ágáról holnap mesélek, meg képeket is keresek, de így kevébé unalmas, ugye? főleg hogy abban majd az apályróldagályról is szó lesz ami viszont hatalmasnagy váó

2008. november 10., hétfő

senki sem érti, senki nem érzi

szeretetel köszöntjük kedves nézőinket, "téli melankólia" című, most induló, vadonatúj sorozatunk bevezető része alkalmából.

szóval.
az egy dolog, hogy brisztol a leggyönyörűbb, legbefogadóbb város, ahol valaha éltem, hogy ez az a hely, amit otthonomnak tekintek, úgy még soha egy helyet se a földön, hogy ide el tudok képzelni gyerekeket és tisztes öregséget.
az pedig egy másik dolog, hogy wm a családom, mármint úgy értve, hogy ő az első számú ember az életemben, és mindenki más csak ezután jön, (ezt sokáig el sem tudtam képzelni, és persze ez mit sem von le a többiek iránti szeretetemből)

de ma eszembe jutott, hogy "hmmm hmm , elfogyott a selyemfonál"
és nagyon keményen összefacsarodott a szívem.
hiszen senki, sha nem állhat olyan közel hozzád, mint a testvéreid, ugyanaz a vér , pete meg ondó vatevör,
és Genya még hagyján, hiszen őt júniusban láttam, és karácsonykor is fogom, (bár sokért nem adnám ha láthatnám a vigyort a tésztaképén amikor megmutatja AZT a kis gyémántgyűrűt)
de Csárli... Csárlit februárban, és legközelebb áprilisban, az 14 hónap bakker.
rossz dolgok ezek

köszönjük megtisztelő figyelmiket, reméljük számíthatunk önökre legközelebb is,
amely epizód bizony a különösen érdekfeszítő " irracionális indokokből adódó beteges féltés" címet viseli.

2008. november 5., szerda

kis angol színes

egy két hete megjelent majd minden boltban egy tüzijáték-stand, jól van gondoltuk, táraznak a szilveszterre, bár annyira nem értettük miért, hiszen minden még a halovínlázban égett.

ma délután öt óta (még most is) folyamatosan durrognak a petárdák, fütyülnek a rakétág, durrognak a durrognivalók,
értetlenül néztem mi lehet ez, amíg wm el nem magyarázta:
évszézadokkal ezelőtt egy csávó akit úgy hívtak, hogy Guy Fawkes, megpróbálta felrobbantani az angol parlamentet, nem sikerült neki, és az angolok azóta minden évben megünneplik ezt tüzijátékkal.
szerintünk ez olyan morbid amilyen hangulatos

szerda van.

szeretem ezt az országot.
szeretem, szeretem, szeretem ezt a várost, sehol nem ilyen szép az ősz, meg semmi sem, szeretek élni, szeretek itt sétálni, szeretek hazagyalogolni, szeretem brisztolt

és wm-et is nagyon.
minap összebalhéztunk, mert gusztustalankodtam (szerinte) ő meg rámkiabált, hogy ne, és kiment a szobából, várta mikor jövök ki utána röhögve, én meg sírtam a takaró alatt, hogy debunkó
jól ki is ókumláltam, hogy majd hogy állok rajta bosszút, de mikor beértem a munkahelyemre, akkor már ott várt a kedvenc csokim. a rohadék, gondoltam, és már nem is haragudtam rá, és elvetettem az összes csúnya nőcis tervet.
kiskoromban arra tanítottak, hogy a nap le ne menjen a haragommal, itt korán sötétedik, és olyan értékes az életünk, nem szabad, nem szabad azokra megsértődni akiket szeretünk gyerekek!
este már más miatt volt ideges, és olyan jó volt megmosni a hátát és lenyugtatni, és megpuszilgatni

2008. november 2., vasárnap

halovín

pénteken halovín volt ugyebár, és itt ez minden, csak nem a csendes, befeléforduló emlékezés ünnepe.
ennek fényében wm egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy neki bizony be kell öltöznie, az inasnak az edemszfemiliből, kötelező jelleggel, céges szinten, mindenki kapott valami hasonló feladatot.
sokat törtem a fejem, de a költözés miatt most épp alacsony költségvetésen futunk, szóval nagy felhajtást nem engedhettünk meg magunknak

mindeközben az utcákat ellepték a zombik, boszorkányok, vérfarkasok, sorozatgyilkosok, és sok, hasonló kedves népség.
két héttel ezelőtt faragtam töklámpást is, de sajna agylágyulást kapott mielőtt lefotóztuk volna
sokan mondják, hogy halovín így halovín úgy, a nyugat majmolása pfej,
de végignézve a rengeteg kiegészítőn, jelmezen, a fillérekért kapható gyerekruhákon, én nem érzem ezt az ünnepet cikinek, sőt.
szerintem tökjó, hogy mindennap öltönyben/uniformisban kell dolgozni/iskolába járni, és vannak ilyen alkalmak, amikor mindenki kifordulhat kicsit önmagából.

persze, most mondhatnátok, hogy nekünk meg farsangunk van, de a kettőt nem hasonlítanám össze, hiszen te, kedves olvasóm, nagy valószínűséggel te sem mernél busónak öltözve bemenni dolgozni, (az már egy másik bejegyzés témája lenne, hogy sokan cikinek tartják a hagyományőrzést, pedig ejj de jó dolog is az!)

na de vissza wm-re.
kis lépés az emberiségnek, de hatalmas a kapcsolatunknak:
egyhetes vinnyogás, rinyálás, ráhatás, hiszti eredményeképpen ma rá tudtam venni hogy a céges halovín-napra itthon, indulás előtt sminkelhessem ki, és beöltözve befestve indult el dolgozni
verőfényes napsütésben, végig az utcán
bár a beutat elég erősen megszenvedte, (tíz perccel az indulás után már felhívott, hogy telefonos kapcsolatban legyünk, mert MINDENKI ŐT NÉZI) de a munkahelyen kiélvezte minden pillanatát. eszméletlen jól nézett ki, én is elolvadtam tőle, hát még a kollegái, még a céges jelmezversenyt is megnyerte,(jól van, csak másodk lett) három és fél kilónyi cukorkával jött haza.
na és mivel jó fejek vagyunk, álljon itt néhány kép róla:

én boszi voltam, de az közel sem ilyen érdekes, meg utána elmentünk a kollegáival is ünnepelni, szájdert ittam, majd kebabot ettünk, szeretjük a halovint

2008. október 27., hétfő

tututü, tututü

a kisvárosban, ahol fiatal voltam, az egy bizonyos szubkultúrához tartozó fiataloknak van egy megszokott, jól bejáratott füttyjele. szerintem van vagy húszéves ez a jel, amikor én belekeveredtem abba a társaságba, már akkor évek óta élt.
ma itt a házunk sarkán megláttam egy srácot, aki nagyon emlékeztetett valakire otthonról, kiabálni nem akartam, így hát bepróbáltam a jelet,
tututü, tututü
a srác lefékezi a bringáját picit,
tututü, tututü
a srác levette a lábát a bicikli pedáljáról, elkezdett körbenézelődni,
észrevett, ó a pultoscsaj a miniből,
de súlyos trallala, ami ilyenkor szokás, számcsere etcetera

de ami mindkettőnknek igazán megmelegítette a szívét picit,
az a mindig, mindenhol működő füttyjelek

2008. október 25., szombat

itthon

nna a költözésről.
szerdán elmentünk, szerződés, kulcsok, juhéj
csütörtökön lázashidegrázósan összepakoltam, nagy dobozok, zacskók sporttáskák, megjelent vörheny cicánk, elbúcsúzott, majd szájmon megérkezett a kocsival, elcígölt minket, lehánytunk mindent a földre, hatalmas, ordenáré kupi
nagybevásárlás
vacsira pizzát sütöttem, olyan tíz prccel tovább mint kellett volna szóval vastag vágható füst,
majd
MIVEL VAN KÁDUNK
wm fürdött egyet, én csak zuhanyoztam, jött is az alsó szomszéd, 11kor éjjel, hogy áztatjuk őket, remek, telefon a főbérlőnek
aki pénteken megszerelte, szóval az oké.
szombat vasárnap óriási nagytakarítás, mosás, ki is derült, hogy ezzel a géppel lesznek komoly gondok, plusz bevásárlások ezerrel, rengeteg apróság, mert a lakás gyakorlatilag töküres volt, a szobákban egy ágy egy szekrény, egy komód, a nappaliban két szófa meg egy dohányzóasztal és kész
tányérok, evőseszközök, edények, jó volt úgy venni, hogy ez már magunknak van,
ágytakarók, tálak, pár fűszernövény a konyhaablakba, otthonosítás ezerrel.
vasárnap éjjel megérkezett b. és a., nem is találkoztam velük, csak hétfő du.
a lakás mára lett elfogadható, ezalatt vettünk egy szép könyvespolcot, meg egy nagyon faintos ebédlőasztalt, hat székkel valaha egy pub berendezései voltak, nagyon, nagyon hangulatosak.
persze nem volt olyan könnyű, mert a munkások (akiknek ugyebár ez a munkájuk) nem tudták a könyvespolcot felhozni a lépcsőfordulóban, félig szétszedték, majd lenthagyták. persze wm és b. azonnal felhozta, csak el kellett fordítani, de azért lássuk be ez egy angol kombinációs képességeit azért eléggé meghaladó feladat.
szerencsére négyünk közül csak én vagyok aki kreatívoskodni szeret, szóval a berendezés és a dekorálás az én reszortom, rosszul is lennék, ha valaki beleszólna, ennek örömére vettünk egy szép sárga tököt, és remek lámpást faragtam belőle.


b. és a. is okénak tűnik.
kissé féltem ettől a cucctól, mert bevallom őszintén, b a legelső találkozásunkkor elég keményen kihúzta nálam a gyufát, szóval olyan két évvel ezelőtt mínusz tízről indított, de mostanre feljött mínusz ötre.
szóval ha egyszer kéretlenül beleugatsz abba hogy hogyan főzök, akkor évekig teperhetsz a szimpátiámért, nehezen fogom megadni, még akkor is ha olyan jó a zenei ízlésed, mint b.nek.
szerencsére kiderült, hogy ő a magyar, én pedig az egzotikusabb ízek mestere vagyok, szóval a konyhát fel tudjuk osztani.
a. aranyos csajszinak tűnik, és ami a legjobb, hozta magával a citeráját, szóval például tegnapelőtt este remek koncertet adott nekünk, klassz volt.
segítettünk nekik egy pár dologban, most lassan nekiállnak melót keresni, reméljük sikerül nekik mihamarabb, bár szerintem angolozniuk egy picit többet kellene.

végre netünk is van, jóféle, hasít, plusz sikerült végre (potom fél év késéssel) elintéznünk egy nagyon fontos hivatalos iratot is .
ma vettem két szobanövényt.
gyönyörűek.

legközelebb memóriát veszünk a gépbe, és akkor megbírkózik már majd wm szipiszupi fotómasinájának a képeivel is, és akkor tudok képeket is mutogatni

bár egyenlőre mosodába járunk, mert a gép pénteked elég guszustalan módon feladta a harcot, de
szeretek itt, otthonos

nna ki lesz az első látogatónk?

2008. október 23., csütörtök

'56

-ma nemzeti ünnep van Magyarországon.
-igen?
-jja, senki nem dolgozik, csak én
-és mit ünnepelnek?
-hát, egy forradalmat, az oroszok ellen, ami alapvetően elbukott
-akkor mit ünnepelnek rajta?
-hogy legalább megpróbálták
-értem. furcsák a magyarok. furcsa, hogy azt ünneplik, hogy "legalább megpróbálták"
-hé, hé, hé, annyira nem vagyunk ám lúzerek! a magyarok a legokosabbak a földön, egy csomó mindent mi találtunk fel, az atombombát például, meg ha hiszed ha nem, a rubik kocka is magyar találmány, meg van egy csomó nóbeldíjasunk, vatevör
-a rubik kockát? ezt nem mondod komolyan.
-de, de.
-hát ezt nem tudtam.
-tudom, senki nem tudja.
-a rubik kocka az egy nagyon nehéz, de szórakoztató játék. akkor ti alapvetően egy elég pesszimista nép vagytok, mi?
-igen sajnos, szerintem ez a legsúlyosabb gondja a nemzetünknek.
-hmm hmm.
-igen?
-akkor ti egy elveszett forradalmat ünnepeltek, például inkább a rubik kocka helyett?
-hát, alapvetően igen.
-ez szánalmas.
-ott a pont.
-jól van magyarok lánya, ha akarsz, ma hazamehetsz korábban
-kösz, erre akartam kilyukadni

2008. október 15., szerda

2008. október 12., vasárnap

sztárbákszos

mivel az elmúlt héten egy itteni celeb sem villantott sajni, és émivájnháusz sem lőtte túl magát semmivel, de hát az angol blikknek fel kellett mutatni valamit, hát betalálták a szárbákszot, (ahogy elnéztem az indexet, még magyarországra is eljutott a hír, )
miszerint a kávégép melletti miniöblítőmosogatókból, higiénés okokból állandóan folyik egy kis sugár víz, az megszorozva az ország összes sztárbakszával, meg a nyitott órák számával, az nyolcvanhárom és fél perc alatt két és háromnegyed olimpiai úszómedencét lehet feltölteni, skandallum
ez volt vasárnap,
utána biza érezhetően csökkentek az eladások országszerte, meg a vendégek az orrunk alá dörgölték, mi meg magyarázkodhattunk
és péntekre odáig fajult a helyzet, hogy az egész országban megváltoztatták a rendet, azt a csapot többé nem használhatjuk, máshogy kell leöblítenünk az eszközöket meló közben, átszoktatni a napi rutint, vatevör

próbálnám kommentelni, de nem lehet, mert azoknak csak a belsősők számára lenne mondanivalójuk,
bát áj dont lájk dolfinz enimór

annyit azért megkérdek, vajon magyarországon ha valaki felkiáltana "nagy multicég, ejnye, zárjátok el a csapokat!" lenne e foganatja

afternoon

ezeket a napokat szeretem:
fél3kor befejezem a munkát, wm már vár.
kikérjük az italunkat, leülünk, mert neki leesett a vérnyomása, nekem meg kell 10 perc a pörgés után. ajtóig álló sor szörcsüljük a frapucsínót, oldalra nézek, látom hogy az egyik fotelben a titanikos néni figyel, bottal jár nehezen, nincs ereje beállni a sorba (azért titanikos néni a neve, mert rajta volt a kárpátián akkor amikor, kislánykánt, és a kárpátiás néni nem hangzik olyan jól, ezüsthajú, madárcsontú tiszta tekintetű asszony, nagyon szeretjük) szóval akkor inkább felugrok, és a húsz várakozó előtt civilben kikérem a néni italát, ejj de rühellhetnek a sorbanállók, pont leszarom, meg a kollegáim is, a néni kávéja szent (a saját italunknál nem kértem protekciót, ehheh), titanikos néni meghatódik, és nem engedi, hogy ingyen legyen az ital, a szokásos kis műanyagzacskójából kirázza az egynegyvenet, fillérre pontosan ennyit készít ki minden alkalommal
utána elindulunk, át az aluljárón el a gitáros énekes mellett, utána a szakszofonos mellett, sétálni van kedvünk.
megnézzük a stókszkrofton az új greffitit, egy hatalmas űrhajós, szkafanderben, fekete-ezüsttel festve, kezeiben színes szatyrok, cipeli haza a vacsiravalót a szupermárketből
a nap ragyogóan süt, meleg van, soknak érzem magamon a ruhát, wm a leccepelines pólójában,
a tömeg összetétele változik, ahogy a központot elhagyva a művésznegyedbe kóricálunk bele.
én lekattanok egy indiai méteráru boltnál, wm bekísér, megszakad a szívem, ommozva zeng a muzsika, füstölőillat, és ezernyi gyönyörű selyem, választok egy mustárszínűt, kis sálat szeretnék belőle. a bajszos nett indiai szabó az európai vásárlói énemhez képes még picit udvariatlanul is tukmál legyen hosszabb a a centi, majd sértődötten elvonul beszegni, addig mi a száriba öltözött tulajdonosnővel beszélgetünk, a honvágyról, megkérem mutassa meg a legdrágább száriját, gyönyörű, vörösfehérfekete kézzel hímzett
ezentúl majd ugorjatok be köszönni barátaim-búcsúzik
utána beugrunk egy galériába, de nem vagyunk a képektől annyira elszállva, túl vannak művészkedve,( bár a kaksizó macskabirkák cukik voltak), megtetszik egy masina,, ami a régigépzongorák elvén működik, csakegészen pici,
majd belevetjük magunkat monpelierbe, pedig tudjuk, hogy a szívünket fájdítjuk csak, itt szeretnénk élni, ragyogóan süt a nap, az utcasarkokon hippik árulnak könyvet bizsut, cigánykártyát, kissé összefut a számban a nyál, mikor megérzem a fű illatát, de nem különösebben érdekel, úgysincs kivel szívni,
egy koldus lelejmol miket pár pennivel, meg egy cigive, de megérdemli, jól tolja, majd a lányiskola mellett kijutunk a gluszter ródra, a jó öreg gluszter ród, amin minden nap végigmegyünk,
kirakatokat nézegetünk, kis utcákba lesünk be, aztán megéhezünk, és beugrunk a szábvéjbe, olcsó és finom, elpilledünk, a nap nagyon melegen süt, sétálunk fel tovább,
összeszámoljuk az aprónkat, hogy van e annyink, hogy a spanyoloknál kávézzunk, talán igen, szóval befordulunk az egyik leglerottyantabbnak tűnő boltba, előtte az utcán a padon olcsó porcelánt árulnak, bent a boltban csupa egészséges biocucc, de mi nem törődünk vele, hátramegyünk a meredek lépcsőhöz, föl az emeletre, ahol két szoba van egybenyitva, gerendák a plafonon, képek, és rengeteg napfény, az ablakból rálátsz az utcára
népes család csicsereg spanyolul, gyerekek zsezsegnek körbe, ma nincs a gyönyörű szenyoríta, csak a gyönyörű mamma, meg néha kibukkan a konyhából a hosszú fekete hajú, kalózkendős szakácsgyerek, amkinek a láttán még a sok vihart látott matrónák szíve is ellágyul olyan zorró
wm egy sima, én egy duplapresszót kérek, nem túl jó, de erős édes kávé, nem mai a masina szerintem, nekik még azt is megbocsájtom, hogy nem cigarettázhatok, ragyogó mosollyal mondja, a sokkolóan olcsó árat, grásziász mondom, mert leolvastam a borravalósdobozról,
aztán elfáradunk,
a buszmegállóban wm felkiált, hogy nézd, abban a házban lakik a nap, és tényleg
felpattanunk a 75ösre, az ablakából látjuk, hogx hőlégballonok vannak az égen, hazajövünk, én körtét eszem, wm játszik,
felhívom a nagymamámat,
ilyesmik

2008. október 10., péntek

:előre iszik a medve bőrére2

ó je. óóó, jeee

hát ez csak akkor lesz biztos, mikor a mutatóujjamon pörgetem a lakáskulcsot, amin az örökké barna, négyéves "hangulatgyűrű" figyel, meg a kopott, kissé megrágcsált matrjoskababa, amit még wmtől kaptam szentendrén
de
úgy néz ki megvan a lakás, ma megnéztük, rábólintottunk, holnap foglalózunk, jövő csütörtökön szerződés

kívűlról kissé lepukkant blokk, semmi angolos jellegzetességgel, belülről is, ő..., meglehetősen puritán, kevés bútorral, de ez adja a lehetőséget, hogy lehessen kreatívkodni sokat, saját képünkre formálni.
és az ablakokon két üveglap van, ez bizony nagy szó!
viszont nagyon olcsó, bérleti díj, számlák együtt annyi mint amit eddig fizettünk plusz a legolcsóbb áruházlánc egyik központja a szánkban van, és így eszméletlen durvákat lehet spórolni
és tökre a belváros, nem kell többet buszra költeni, mert olyan 20 perc séta és bent vagyok a cégnél, wmnek mondjuk félóra, viszont ezek ám igen igen szép séták, jó lesz várom már.
egy csatorna mellett van amúgy ami párhuzamos a folyóval, wm ide szokott járni fotózgatni
és ami miatt nagyon fájt volna a szívem: ahol most lakunk, két perc sétára van egy uszoda és már három hónapja sikerül járnom heti egyszerkétszer, viszont nem buszoznék miatta. hát az új helytől hat percre van egy másik. nó komment
nagyon, nagyon várom már, legyen már egy hét múlva

ja és, rácsos ágy rácsos ágy RÁCSOS ÁGY

ja és kád kád KÁÁÁD

szóval nemsoká lehet jönni látogatóba
de addig is szurkoljato, okés?

2008. október 9., csütörtök

éjjel nappal

felnézek az égre, és látom hogy a nap, az ezerszeresére nőtt, a háztetők felett kitölti a fél eget
tudom, hogy veszített az erejéből, nem veszélyes ránézni, a fénye is enyhült, minden furcsa, erős, vihar előtti színekben tobzódik, az ég alja élénk mocsárszínű, fent pedig zöldeskék
a nap narancssárga, bár, ha sokáig nézem akkor tréfás mert bár a szememet nem égeti ki, de a színlátásomat ki ki kapcsolja pár percre, mint egy rossz tévé vált fekete-fehérre.
közel van, így szabad szemmel jól látni a felszínét, zubogó narancs láva, kitörések, tűztavak, az egész folyamatosan mozgásban van, néha látni ahogy lángcsóvák indulnak meg felénk, és fagynak szét az űrben ami köztünk van
gyönyörű.
bújok wmhez, mert bár tudom, hogy álmodom, annyira nem vagyok magamnál hogy felfogjam, nem oszthatjuk meg az álmainkat is, de aztán lefejelem a könyökét felriadok, és elszomorodom, hogy ebből most kimarad, visszaalszom, és megijedek, mert az, hogy a nap ekkorára nőtt, az valami rosszat is jelent, vége lesz a világnak hamarosan, de addig is nézem, mert iszonyú szép, és igazából mégis meg tudom osztani wmmel.
a legvégéig
és már nem is félek

milyen érdekes, hogy pont tegnap éjjel égett szét egy kisbolygó a föld légkörében, nem?

---
amúgy új net van a házban, irgalmatlan lassú, nem vagyok hajlandó válaszolni egy levélre sem, bocs, majd az új kecóból, villámnetről.
ujjakat keresztbetenni, holnap regel megyünk amúgy lakástnézni

---

van új lakó ebben a házban, a rásszel szobájába költözött be, nem értettem a nevét.
beszélgettünk pár szót a fürdőszoba előtt, bemutatkozásképp, pólóban, zokniban, és alsógatyában volt, ami fordítva volt rajta, így mikor hátatfordított, a gattyer nyílásán pont láttam a segge vonalát. remek

2008. október 7., kedd

gasztronóm

elég kétoldalúak az érzelmeim a főzős műsorokkal kapcsolatban, mert a divatkonyhabohócokat megvetem, stálbalzsamecetjudit és társai.

de ma egy olyanba futottam bele
de olyanba

eddig úgy tudtam, olyan, hogy angol konyhaművészet olyan nincs
lehet, hogy tévedtem

a srác egy magas, kissé igénytelen, kócos hajú, 38 körüli ürge, nevetőráncokkal, és kezdődő, de eltéveszthetetlen elhízással, olyan fajtával, amin azért látszik, hogy van mögötte 20 sportos év
őszi gyümölcsök volt a műsor tematikája, gúnyosan vonom fel a szemöldököm, mert ezek tököt zabálnak nyersen, és azt hiszik sárgadinnye, kifordul a belem, és még büszkék is.

azzal kezdődött, hogy elment egy szilvaültetvényre, aminek a gazdái, fogalmam sincs milyen meggondolásból , de 320 fajta szilvát gyűjtöttek be, a srác meg a felét végigkóstolta, hogy vajon melyik a legjobb az ételéhez. de nem ám kisujjeltartva, hanem a fáról, koszosan.
meggyőződésem hogy a felvétel után három napig fosott, már csak a kamerán keresztül annyit és annyi félét bezabált.

-a szilvát megmosta, feldarabolta, és egy tepsibe rakta. barna cukorral megszórta alaposan, majd valami barnásabb lisztet kikevert vajjal,cukorral meg kukoricapehellyel, óvatosan, rászórta a szilvára, előmelegített sütő, és addig sütötte, míg a szilva alul vörös lekvárként zubogott, a tetején a tészta pedig szemmel láthatóan ropogós volt és édes.
forrón kistányérba, és hideg vaníliasodó a tetejére "plum crumble"

jaj remélem emlékezni fogok a többi összetevőjére is.

a következőn totálisan ledöbbentem:
egy fej hagyma nagyobb kockákra vágva, olajon barnára pirítva. mustármag, szegfűszeg, feketebors, rengeteg kisebb-nagyobb almakocka,ecet, kétfajta és majdnem fekete, durva cukor meg némi citromlé, és gyömbér
lekvárnak fölfőzve,
kennyérre, sajttal (imádom a lekváros sajtos kenyeret, hát ezzel eszméletlen durva lehet.)

aztán itt jött a fügebefőtt, amit elfelejtettem (és bár soha nem fog hozzá eljutni itt küldenék egy nagy puszit a mihályákos anyukájának, akit nagyon szerettem)

aztán, elment egy apátságba, ahol egy szerzetes, körbevezette az almáskertjükben. itt csúnya göcsörtös kis almácskákat szedett, amik még csak nem is hallottak a permetről, és ahol a reggeli angol nyirkos ködben az almaszedés a meditáció egy formája, a gyümölcs pedig ennek megfelelően az Isten ajándéka.
no és hogy méltóak legyenek az ajándékra, a szerzetes rögtön meg is mutatta a kis "gyárukat" ahol cidert készítenek
(itt, ha kisebb falukban városokban jársz, sokszor találhatsz söröket, de főleg szájdereket amit egy egy helyi arc, de javarészt szerzetesek készítenek és csak a környéken hoznak forgalomba)
mosta darlálta, a srác tátott szájjal hajolt be a gép alá a friss almaléért, utána a darálékot préselte, erjesztés, kézzel palackozás csírsz

almapuding:
egypudingformát kibélelt vajaskenyér szeletekkel, ezt megtöltötte sűrű karamellizált fűszeres almaszeletekkel, még egy vajaskenyér a tetejére, meg egy alufóliába csomagolt kartontányér, nehezéknek a z ajtókitámasztó kő, sűtő, hipp hopp kész az almapuding

utána egy másik farmert látogatott meg, aki amellett hogy brie-t készített, körtéfákat is nevelgetett a kertjében volt egy fa, ami 1830 ót élt, és termett itt is sokfélét végigkóstoltak, a vackortól a vilmosig, egy-egy falatnál látszott, hogy a srácnak nem csak az arcizmai rándultak össze, de hősiesen elemezgette az ízeket
a tatter sajtjainak a titka pedig az volt, hogy rothadó körtelében mosogatta a sajtot, így a penészréteg a lágy húson körtearomájú volt.
na itt éreztem hogy elkezdenek égni a szemeim

a következő receptnél, pedig konkrétan elbőgtem magam
először kicsi sütőformákban kosárkákat sütött, félig meg (a tészta valami tipikus omlós angol alaptészta, olyan népszerű, mint nálunk a linzer, majd utánajárok)
a kosárkákba tett ebből a sajtból, bőven
majd kétféle körtét karamellizált barnacukron és olajon, egy nagyon savanyút és egy nagyon édeset, ráhalmozta a sajtra
sovány tejszít kikevert egy tojással, meg annak a sárgájával leöntötte, sütő
hát milyen íze lehetett annak, te jóságos, éreztem hogy csorog a könnyem

aztán még volt az egészben főtt vörösboros konyakos fűszeres körte, de ezt már nem írom le, mert wm szerint uncsi,
meg el is felejtettem szerintem a fele összetevőket
háde milyemmá
kész vagyok

2008. október 6., hétfő

bab

gondolom a lávbokszos bébibumm, a kissé nagyobb anyagi biztonság, az itteni rengeteg kölök láttán, plusz az egyre erősebben ketyegő órámnak köszönhetően azt álmodtam, hogy gyerekem született, úgy hívták: baba

remek érzés volt, meg is lepődtem rajta, egyrészt jó volt babusgatni, meleg volt és puha szagolgathattam a bőrét és nem csiklandozott a szőre mint egy macskáé, másrészt meg soha nem éreztem még olyat se életemben, hogy van valamim ami csak az enyém, egyesegyedül és senki nem veheti el

viszont folyamatosan megfeledkeztem róla, otthagytam mindenhol
basszameg, a baba! kiáltottam fel, és kétségbeesetten kerestem, basszameg már megint elhagytam a babát gondoltam

aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy megengedtem a fürdővizet
bassza meg, a baba!
és mentem be a fürdőszobába annak biztos tudatában, hogy meghalt,
és tényleg, lila, görcsbe rándult kezek meredtek ki a vízből,
kihalásztam, és nem túl sok reménnyel tessék lássék megütögettem a hátát,
és akkor kiokádott egy csomó vizet, rámnézett, és telepátiával azt mondta, hogy ezt most eléggé beszoptad

mondom neki, baba a kurvaanyád ezt meg kitől örökölted?

és akkor úgy gondoltam, hogy ez már nem olyan jó álom, és felébredtem

ilyenek vannak

:előre iszik a medve bőrére

ó, je. óóó, jeee

megérte a legjobbnak lenni, sose késni, mindig kettő helyett dolgozni, pluszba bennmaradni, legyakni a derekamat úgy, hogy ülni már nemigen tudok
meg előtte az évek alatt megérte a sok lecke hogy megtanultam:
csak akkor rinyálhatsz, ha feddhetetlen vagy

ami már biztos:
megkezdődött a kávémesteri képzésem*, izgatott vagyok, és örülök, itt a tankönyv, presztízs*, meg pluszfeladatok, ezek járnak vele, meg fekete kötény a zöld helyett*, pluszpénz persze nem, de ez a legkevésbé zavar-ez esetben.

múlt héten felmondást blöfföltem, és bejött: azt mondtam hogyha nem léptetnek elő egy lépcsőt két héten belül, akkor nekiállok új melót keresni. (ezzel már három hónapja tartoznak a cég ígéretei szerint, vannak olyanok, akiknek már egy éve...)
szóval már tegnap szóltak, hogy pénteken mehetek "vizsgázni"*, ez fizuemelést jelent

és amik még nem:
megpályáztam a disctrit coffee master postot*, mert senki nem akar az lenni, ezzel még több plusz feladat jár, még nagyobb büszkeség, és továbbra is nó mór máni
ellenben a VOLT* főnököm orra alá nem kevés borsot törnék*, ha megkapnám, és bármennyire is lehetetlennek tűnik, picikét hiszek benne hogy megkapom.

és a legjobb a végére:
hihetetlen káosz van az üzletünkben, elvileg három szupervájzornak, egy sztórmenedzserhelyettesnek, és egy sztórmenedzsernek kéne lennie,(plusz mi a baristák) ezzel szemben van két szupervájzor oszt annyi. hihetetlen durván dolgoztatják őket, leszarják mennyire kifáradtak az elmúlt három hétben, ami mindenkinek rémálom volt az új bolt nyitása miatt- na, az egyik kapott egy miniidegösszeroppanást tegnapelőtt, a másik pedig tegnap délután három órával a zárás előtt úgy döntött, hogy ő most pont leszarja mi van, zárunk, pont.
erre ma rögtön megjelent valami kisfőnök, aki váltott három szót az egyikükkel, meg kettőt a másikukkal, majd odajött hozzám,
és azt mondta:
tudom hogy szupervájzor akarsz lenni, beszélek a district menedzserrel, és ha igent mond (ami olyan 99%)
akkor hétfőtől kezdődik a tréninged, plusz onnantól szupervájzori fizetésen vagy. (ez két lépcső)

vájháháhááhááááá nemérted, fél éve vagyok a cégnél csak alig akartak felvenni, mert szar volt az angolom, és lehet hogy hétfőtől szupervájzor vagyok, hát a 8órás siftem (ami gyakorlatilag 10 lett, mert előtte megint megkérdezték, h tudok e maradni) után olyan pillekönnyű lábakkal, és óriás mosollyal indultam haza, mint már régen.


*hiphip hurrá

ilyenek történtek az elmúlt napokban melóügyileg.


amúgy meg mindenkinek, aki azon aggódik, hogy egy híd alól netezünk:
maradhattunk még két hetet az eredeti házunkban, úgyhogy pont ennyi időnk van még lakást keresni, négyünkre, mert egy baráti pár úgy döntött hogy szerencsét próbál, akkorra érkeznek, hát picit simább talajra mint annak idején mi

2008. szeptember 26., péntek

barátok

múlt szombaton meglátogattuk szájmont.
két hete elérhetetlen volt, vagy ha igen, akkor használhatatlan, és elég erősen olybá tűnt, megfeledkezett a vacsorameghívásról. felhívtam, hogy van e kedve átjönni, mondta hogy nem tud, ivott, de ha van kedvünk átmehetnénk. majd ki szünet után, hogy de tényleg, lehetett érezni a hangján, hogy légyszi.
fáradtak voltunk, lusták, meg minden, de elindultunk.

az új lakása egy meglehetősen jó környéken egy gyönyörű polgári házban van.
nem sok kellett hozzá, hogy rájöjjünk miért mélyült el enyire a depressziója, (nagyon rossz állapotban volt, két órát voltunk vele, még ez alatt is hullámzott az állapota, volt hogy egy mondatot nem tudott befejezni) szóval a lakás plafonig tele van egy nagy háznyi cuccal.
olyanokkal, hogy három szabolcsi falu inna belőle két hétig egy lomizás után,
hiheteten ódon kincsek, évszázadok szaglanak róluk
én egy karosszékben őltem wm egy szófán, szájmon a padlón, fölöttünk egy negyvenes égő kínlódott az estével, és mély csöndek.
hatalmas dobozok, amik ki tudja miket rejtenek,
sajnálom hogy ebben a tekintetben ennyire "angol", nem fogadja el a segítséget, pedig hatalmas örömöm lenne abban hogy ezekkel a tárgyakkal egy ilyen adottságokkal rendelkező lakást berendezzek.

wm lenyúlt a mellette levő halomba, és találomra kiemelt egy képet; közepes méretű olajfestmény, súlyos aranyozott kerettel, rajta egy fiatal és gyönyörű nő, finom vonásokkal, kék szemmel, egy lila ruhában, megkérdezte ki ez,
szájmon mondja, az egyik őse.
szájmon nagyon, nagyon sokáig vissza tudja vezetni a családfáját, papírokon, történelmi feljegyzéseken, magyarország még nem is létezett, mikor ők már.

és ennyi volt, mert ez vele véget ér, a szétpapírozott évek bizony megtették a hatásukat, diliház, rehab vatevör, most itt áll negyven évesen, ahogy,
ez engem mélységesen elszomorít

és amúgy egyáltalán nem is erről akartam írni
sebaj, majd holnap

de feldobtuk valamennyire, az angolokufók című elméletünkön hosszan nevetett, ha minden jól megy, a hétvégén befejezi a könyvét, nem felejti el a kajameghívást, ezek jó dolgok. kezdi elhinni, hogy tényleg szeretjük, és tényleg hiányzik nekünk, ezek is.

kaptam tőle egy kávéskészletet, súlya alig, belepillantottam a dobozba, barna papírba csavart három csészeforma, meg néhány tányér.
mikor hazajöttem, és kibontogattam vettem észre, hogy nem három hanem hat, lehelletvékony porcelán, arany szegéllyel, sose szerettem az ilyesmit, de igaziban azért máshogy mutat.

gyönyörű

2008. szeptember 25., csütörtök

jó utat

sok szerencsét csárli, érezd magad nagyon jól, nagyon szeretlek

csuffáré krámpoló

sittfákksittfákksittfákksittfákksittfákksittfákksittfákksitt

ez volt a mai mantránk, mert ma megnyílt a kebotszörkösz, egy magyar kisváros nagyságú bevásárlókomplexum, itt a szánkban.
és nem kispályáznak, baszki, nem kétéves facsemetét ültetnek a sétálóutcába, (még ha nem is törné ki senki) hanem 15éves nagy élőfát, árnyákkal, és ez csak egy egészen apró példa arra hogy mi van, és ez nem sokkal ezelőtt kezdődött mint hogy mi idejöttünk, fél évre lezártak egy városnegyedet, majd totál kiglancolva átadták
felvonulás, szelebréting of dö sopping, dö máni, celebréting of biing fet end velti,
emberek szabadságot vettek ki, és tömött kígyózó sorban mennek, ma karnevál este, tüzijáték koncertek, és pénzszórás ezerrel,
az épületeket összekötő üveghidakat ma légtornászok foglalják el, tömegtömegtömeg
és mind megáll egy kávéra egy ezmegazra, egyheti tartalékainkat adtuk el, nincs megállás nincs pihenés csak a pörgés van, nagyon keményen éhes vagyok de nincs időm rágni, ezért amikor nem bírom tovább, akkor egész banánokat tolok le 10 másodperc alatt a torkomon a raktárban, majd megy tovább a hajcihő.

de tudjátok mi az ami túlgördít az egészen?
az amikor a teljesen tömött, kétszintes üzletben hangosan elkiálthatom magam:

lo@#z a s@#äđe gä|đ[#>k

és három kollega kórusban üvölti: keccciiiiiii*

mindenki fáradt, és mindenkinek a saját fáradtsága a legnagyobb, látom a környékbeli "kollegák" arcán a sokkot, nekik kicsit nagyobb szeretettel készítjük az italokat, nem tudok eljönni a siftem végén mert akkor olyanokat hagyok cserben akikkel szeretek együtt dolgozni
és nagyon jó vagyok, kettő-három helyett tolom, csak büszkeségből, három erős fájdalomcsillapító nyomja el a derékfájásomat (ami olyan, hogy ez után a bejegyzés után valószínűleg nem fogok tudni felkelni erről a székről - öregszem, keményen, de ez egy másik bejegyzés)
és a hangzavar, az nagyon kemény, ezt úgy oldom meg, hogy recitálok, mint a papok a misén, néha már direkt úgy hajlítva a dallamot, így tutira hallják amit hallaniuk kell
és mosolyogni viccelődni hávárjúzni
pontosnak lenni
a legjobbnak lenni

wm máshol issza a reggeli kávéját, hozzánk nem fér be, az ablakon át küld csókot


---

*nagyon gáznak tartom amikor valaki viccből vagy sötétségből káromkodásokat tanít külföldieknek, még akkor is, ha olyan széles a szitkozódási paletta mint a magyaroké, de nagyon kérdezték mi az, és sokszor, és muszáj volt nekik elmondanom.

2008. szeptember 24., szerda

élősködők

vannak ezek a kis lények, reklámokban találkozhatsz velük, amorf szörnyecskék nagy fogakkal, akik a perem alatt élnek, gonoszul vigyorgó, sintén nagyfogú teremtmények, a gyomorban, meg a torokban, ruhában, meztelenül, általában valami zöld masszában, de sokszor pirosban is,
főműsoridőben

de vannak ám másfajták is, piros fehér csíkos rabruhában, van nkik két lábuk, meg hat karjuk, és nagy vörös bajszuk is van. na hol élnek ők? és vajon kicsodák?

ők bizony kedveskéim, a tetvek, akik ellen van hatásos szer, ezésez
főműsoridőben
meg plakáton
"itt az iskola, találkozott már gyermeke új barátaival?"

és ez itt egy teljesen általános probléma, ami bármikor felütheti a fejét
számomra ez nagyon furcsa, annak ellenére, hogy egy átlag gyereknél azért többet szagoltam a nittifort, havi egy megelőző kúra - anyu egy olyan iskolában tanított, ahol ez (is) mindennapos probláma volt

tetvesek, és nem dől össze a világ. még ilyet.

2008. szeptember 22., hétfő

kapcsolatban élek

-mivel ma jó a hangulatom, sorsolással döntjük el, hogy ki mosogat, éés ... pénzzel fogunk sorsolni. fej, vagy írás?
-fej.
-ez azt jelenti hogy ha fej akkor te mosogatsz?
-nem ez azt, hogy ha fej én nyertem és nem én mosogatok
-jó, akkor nekem írás
ping
-őőő ... háromból kettő?


-na vajon mi van az alatt a bugyika alatt?
-nagy pixelek

2008. szeptember 21., vasárnap

lávboxos csipcsup

hiába írod ki a reglapodra, hogy te annyira más vagy, számomra ez a bizonyítvány arról, hogy rólad lehet mintázni az átlagot
hiába vered nagydobra oldalakon keresztül a szellemi fölényedet, amennyiben ez az egyetlen érved az enyéimmel szemben, úgy a harmadik után azt fogom hinni, hogy ez a dolog nem is létezik
hiába írod meg minden másnap a naplódban, hogy őrült vagy, így csak arról biztosítasz, hogy csak félresikerült az önképed, és máshogy nem tudod magadat hitelesíteni önmagad előtt

a különlegességedben akor fogok hinni, ha már nem lesz szükséged arra, hogy fitogtasd csupanagybetűkkel,
bölcs akkor leszel a szememben, ha a felhalmozott tudásoddal nem kérkedsz és provokálsz, hanem konstruktív beszélgetésekre, és szórakoztató, elméleti vitákra használod
rettegni pedig csak és kizárólag a csendesen mosolygóktól fogok




amúgy meg láttam ma egy srácot, sovány, szobafehér. ápolatlan, ritkás szakáll, szappanszag, szemüveg
az egy számmal nagyobb pólóján ez a szöveg állt:
"NEM, nem javítom meg a számítógépedet"
ujjal mutogattam rá, annyira röhögtem, a vele levő bombázó pedig nagyon büszkén vigyorgott
alamuszinyuszi nagyotugrik, ja

2008. szeptember 20., szombat

politikai

ha az ország vezetőiben lenne egy szemernyi felelősség is a polgárai iránt, akkor ma nem küldte volna ki a rendőrséget:
pont ez az a két banda, akik nélkül sokkal élhetőbb lenne Magyarország
intézzék el egymást

és valahogy ma nem bánom, hogy ezt már csak a kíbic mondja

2008. szeptember 19., péntek

csárli nagyon ügyes


kilépek a munkahelyemről, félkilenc, balzsamos tiszta nyári levegő, teljesen sötét lenne közvilágítás nélkül, azonnal lekívánkozik a kiskabát, de az takarja a céges logót a pólómon, és a zsebe ideális hely a mobilmuzsikának, véletlen lejátszásra kapcsolok, és anton gorogyeckij jut eszembe,lehet hogy újra elolvasom, a park mellett vad virágillat, egy perccel késtem le a buszom, leülök, elszívok egy cigit, mert már négyésfélórája, majd úgy döntök elindulok gyalog, aztán majd felszállok, ahol, az aluljáróban aliglézengő ammónia, nem támad honvágyam, de azért eszembe jut, már a gluszter ródon is vagyok, a boltok bezártak, a szórakozóhelyek kinyitottak, a levegő egyszerűen dús, az autók ellenére is, túl sok keményzenét dobál a szerkezet, úgyhogy mégis inkább az évtizedes anima mellett döntök, a húsúnkalelkünkatestünk, de a hormonjaim elcsitultak, az elmúl pár napban úgyis két lábon hordtam ki egy szülést, eszembe jut, hogy wm meló után fotózni készült, elmosolyodom, aztán tűzszagot érzek, és reflexszerűen elszorul a gyomrom, jó okaim vannak rá,de megnyugtatom magam, ha a mi házunk is égne, az olyan messze van, hogy nem érezném, meghát rajtam kívül úgysem dohányzik senki, mivel gyalog vagyok el tudom olvasni az új greffiti mellé festett szöveget is, tetszik a kép, elmegyek a sztendápkomediszínház előtt, hosszó tömött kisestélyis sor, jól esik végignézni rajtuk, jön egy egyszintes hetvenegyes felugrok rá, mert olyanok az ülései mint a régi troliknak, aztán hamarabb szállok le, a környékünkön már sok nagy zöldterület van, harsog, az anima nagyon hálás alkalmazkodik az útvonalamhoz, megállok valami macskánál, meg egy kisgyerek bámul ki egy ablakon, annak integetek, aztán megérkezek, kintről érzem a pizza illatát, puszi véemnek,


nagyon szeretem ezt a várost.
olyan könnyen élhető

2008. szeptember 17., szerda

füstös

olyan tíz éve dohányzom, szégyen és gyalázat, ez alatt voltak erősebb, és geyngébb szakaszok, meglehetősen hosszú ideig, olyan három évig csak szipkával szívtam (ezt melegen ajánlom mindenkinek: bár csak és kizárólagt esztétikai okokból szoktam rá, -a kávézó ahol dolgoztam olyan berendezéssel bírt, hogy az szinte megkövetelte a dolgozótól a szipkát- nagyon sok remek mellékhatással is bír, nem leszel büdös, nem égeted le a hajad, tökéletes elefánt az asztalon, és egy csomót tényleg leszűr)
volt olyan év,hogy napi két doboz priluki, voltak olyan hónapok,hogy napi pár szál benzonenhedzsiz, de az esetek nagy többségében középkategóriás cigiket szívtam, napi olyan fél, háromnegyed dobozzal,
a nagy kedvencem a szürke pétersztujveszánt volt, azt olyan két évig sikerült, utána a szürke lm, aztán amikor azt megbuherálták, és más lett az íze, szóval kikötöttem a szürke bondnál, és amíg ki nem jöttünk, az volt a megszokott cigim.

hoztam magammal jópár dobozzal, tudván, hogy itt elég drága, aztán miután elfogyott, ráfanyalodtam arra, amire nagyon, nagyon nem akartam: dohányt venni, és csavarni magamnak, mert az sokkal olcsóbb, illetve itt nincs olyan csóró felhangja;nagyon sokan szívnak tekert cigit

eleinte furcsa volt, nem tudtam kezelni, ki kellett figyelni melyik dohányt kedvelem a boltok polcain általában megtalálhatóak közül, aztán mikor tekertem, a dohány hol túl nedves volt, hol túl száraz, ráparáztam a kis szűrőkre, túl sok apró mütyür, amit magammal kell hordanom, furcsa íz.
mostanra ez totál megváltozott. csak olyankor veszek rendes cigit, mikor kimozdulunk vagy kirándulunk, és elfelejtettem előre csavarni, elszívom, keserűnek büdösnek érzem, kapar és fáj is egy picit.

mert rendes dohányt szívni jó: zamatos, karakteres, a füstje nem olyan zavaró.
a kezem nem undorító füstszagú, hanem hangulatosan édessavanyú
kissebbek a tekert cigik, viszot tovább tart őket elszívni. tisztább érzés, lehet hogy csak azért, mert már csak olyan napi 6-8 szálat szívok el, vagy tényleg a minőségi különbségek miatt, de nincsenek reggeli harákok, nem szakad ki a tüdőm egy füstösebb este után.
találtam egy olyan 50éves dohányosdobozt egy antikvárnál, így rend van a táskámban is, sikkesnek érzem, ahogy előveszem és megtekerem.

de ami a legjobb: betévedtünk ma egy hangulatos, eldugott dohányboltba, ősrégi bútorok, enyhe nagypapaillat, rengeteg kincset láttunk, és
lehet kimérve minőségi dohányt venni.
háromféle vágási vastagsággal, a legfinomabbra metélt kell nekem a cigarettáimhoz.
háromféle érlelés is van az arany, a világosbarna, és a sötét, úgy vettem észre, hogy a sötét az, amitől "köpni kell", én az aranyszínűekkel próbálkoztam eddig, és vannak ízesített fajták is.
ezekben egyszerűen nem hittem eddig, de az eladónő megmutogatott, megszagolgatott velem mindent, és nem bírtam ellenállni egy cseresznyésnek
(kimért nekem tizenkét és fél grammot, és nem digitális mérleget használt, hanem egy régirégi patikamérleget.)

és hazahoztam, és megtekertem, és azti. tudod, nem azért ülsz le elszívni a cigit, mert kell, mert szokás, hanem mert egyszerűen élvezni akarod az ízét, ahogy átjárja az arcod, és pédául ma, egy kávézó teraszán ülve egy keserű eszpresszóval kifejezetten lukszusnak éreztem.

nem akarom én felmagasztalni a dohányzást, és nem akarok okokat keresni magamnak arra, miért nem szokom le;tudom hogy kellene, de gyenge vagyok
de most hogy felfedeztem mi a különbség a cigizés, és a dohányzás között, ki akarom élvezni, és meg akarom ismerni azt a gasztronómiai (?) élményt amit eddig olyan igénytelenül figyelmen kívül hagytam

a következő lépés hogy megint csökkentek az adagon.
aztán majd meglátjuk

2008. szeptember 16., kedd

jobbegyenes

mivel magyarországon már annyira nem akarok meggazdagodni, ezért megosztom veletek a legújabb ötletem, aki akarja bátran aknázza ki

kéne csinálni szentjobbokat, a kétcentistől a félméteresig,
kulcstatónak, kredencpolcra, házioltárra, esetleg ékszernek,
fából faragva, ezüstből, agyagból, fröccsöntött műanyagból,

lehetne vele búcsúkba járni, meg tüntetésekre, meg íjászversenyre.
meg standot felállítani a várban,
a piaci rés, amit betömnénk vele nem olyan nagy, de ki a kicsit nem becsüli...

2008. szeptember 15., hétfő

kezdjk a sárgákkal

mint azt már többször említettem, én nagyon csípem a sárgákat. nem ismerem különösebben a vallásaikat, a kultúrájukat, de amit elkapok belőle tetszik, az emberek viselkedése, mentalitása pedig különösen.

(ezzel szemben eszembe nem jut átvenni ezekből a dolgokból semmit, mivel európai és keresztény szellemben, környezetben nevelkedtem, ezt tartom a járható útnak számomra- bár ezzel nem azt jelentem ki, hogy az ő útjuk végén a pokol van, vatevör, ez egy összetett gondolatmenet bennem , majd egyszer elmesélem ezt is.)

szóval a sárgák.

ma a kávéképzésen, összekerültem egy kínai fiúval, kenyu-val, és életemben először komolyabban tudtam egy kínaival beszélgetni. elmesélem mit tudtam meg tőle:
ahhoz hogy kínában ne számíts analfabétának, és úgy ahogy tudj írni olvasni, körülbelül kettőezer írásjelet kell ismerned.nem, nem értettem félre, azt mondta tutáuzen
ahhoz, hogy mondjuk már könyvet is tudj olvasni, teszem azt a gyűrűk urát, ahhoz bizony már ötezret.
ha egy egyetemi szintű professzor vagy, akkor valószínűleg tízezer jelet ismersz
a húszezerből. ez azért valami, nem?

megbeszéltük, hogy a legnagyobb nehézségünk egy egy kávékóstolási ceremóni alatt, a benyomásainkat angolul kifejezni, mert az érzések azok mindig az anyanyelven jönnek elő könnyebben

beszélgettünk még többet is a nyelvek különbözőségeiről, és rájöttem valamire, amivel még ő is egyetértett.

juj ez nehéz lesz elmagyarázni, és valószínűleg butaság is

szóval. az angolok valahogy elöl képzik a szavaikat, az egész beszédük valahogy harsogó, tolakodó. (a nők nagyon, nagyon sokszor beszélnek magas fejhangon, szerintem ez kizárólag egy kőkemény affektálás, ami generációkon keresztül beléjük ivódott,hát nem iszonyú?) de mégis jóval inkább elöl hallod őket.

a kínaiak(japánok, vatevör) ezzel szembe egész hátul, rejtve csinálják a szavaikat, ezért tűnik olyan magasnak, vékonyna, csipogósnak a beszédük, ezért olyan kőkeményen eltéveszthetetlen az akcentusuk, amikor egy idegen nyelvet beszélnek

eszembe jutott erről egy párhuzam, a két különböző világszemléletről, a nyugat erőszakos tolakodása, és a kelet befelé forduló látásmódja, értitek mire akarok kilukadni? (kezdek leereszteni, a buszon hazafelé, meg wmnek elmondva ez az elméletem még sokkal érthetőbb volt)



a mi nyelvünk kiegyensúlyozottnak tekinthető, és sokkal színesebben hangzik mint bármelyik más nyelv, rengeteg fajta hangzónk van.
szeretem a magyar nyelvet.
jobb ha ezt a témát most hanyagolom, eléggé belekavarodtam, jó éjt

coffee master

nna.
megkezdődött a kávémesteri képzésem, amire mind, mind nagyon büszkék vagyunk.
én különösen az vagyok magamra ez egy komoly elismerés, a munkahelyi presztízs szempontjából nagy előrelépés, plusz egy csomó eszméletlen gasztronómiai és kultúrális élménynek a birtokosa is lehetek, amit ráadásul kávémesterként meg is kell osztanom másokkal.
meg veletek is, ezentúl majd egy csomó érdekeset mesélek a kávékról, és kérlek benneteket, ha tudtok valami olyat, amiről úgy gondoljátok, hogy témába vág, és nem egy túl elterjedt infó, osszátok meg velem!

ma iszonyú mennyiségű kávét megittam, és jelenleg úgy pörgök mint egy kakukkosóra, az egy óra alatt, amíg hazaértem, kábé öt-hat elég jó naplótéma felötlött bennem, amiket el fogok felejteni (féltés,sárgák,gyerek,kávé,angolok témakörökben)

legszívesebben leírnám mind most, de akkor holnapra nem marad semmi.
éjejjejjjejjj melyikkel kezdjem?

2008. szeptember 9., kedd

időjárás

az nagyon érdekes, hogyha pár kilométernyire északabbra költözöl, mennyire észrevehető, hogy a föld labda, és a napsugarak más szöget zárnak be. vagy mi.

a legkorábbi amikor kelek, az fél hat körül szokott lenni, mikor a reggeli műszakot csinálom, pár hete még nem volt annyira vészes, de most már elég konkrétan sötét van ilyenkor, egészkor is, mikor elindulok, és ma bizony még fél hétkor is még csak pitymallott.

itt az átmenet éjszaka és nappal között sokkal lassabb, a hajnal és a szürkület is tovább tart. ami egyrészt szórakoztató, mert elég komoly színeket tud ölteni az ég, márészt viszont lelombozó, mert hiába szépítjük, a sötét az bizony sötét, és bizony abból egyre több van. olyan fél7-7 körül kezd fény szempontjából este lenni, és 10re lesz ájszaka. és a nappalok feltűnően rövidülnek
rémisztő dolog ez a télre gondolva.

és tudom, hogy furcsa hogy a télről beszélek, hiszen ti szenvedtek a hőségtől, és még elég messze van, de itt bizony elég komolyan ősz van, hetek óta, hiába szépítgetem.

bármikor elkezdhet esni az eső, ugyanúgy, ahogy bármikor ki is süthet a nap, de sajna az eőbbi olyan 70%al többet fordul elő.
póló, pulcsi, kiskabát, sál,amit reggel felveszek és az esernyő itt pont olyan elengedhetelen kelléke a táskádnak, mint a pénztárcád vagy a békávébérleted-bár az elangolosodás egyik első jele, hogy nem mindig veszem elő. van olyan fajta eső, ami nagyon súlyosnak néz ki, de amúgy nem az, alig ázol meg
amúgy az esők sokféleségén még mindig el tudok csodálkozni. elég nehéz elmesélnem őket, mert magyar szemmel elképzelhetetlen, addig amíg nem tapasztaltad. szerintem ma olyan nyolcféle esőt tudnék felsorolni amit láttam,
unalmas lenne ha leírnám őket, ezért nem kínozlak benneteket

és sajnos kezdünk fázni is, nem olyan durván, mint mikor idekerültünk de bizony hidegedik.
mostanában ismét szorosabbra fordult a viszonyunk wm-mel, jó dolog minden télen rájönni, hogy ő bizony egy kazán; forró hasát nekinyomja a jégkocka derekamnak, majd bepisilek olyan finom.

égi áldás

nna vettem grízt
persze nem angoloktól, a lengyeleknél találtam végül
tudjátok mi a gríz lengyelül?

kasza manna

hádemennyiresúlyosezmá

de ha már itt tartok mesélek a lengyelekről.
rengetegen vannak, iszonyú sokan, és már nem csak elsőgenerációsok, hanem sok olyan család, akiknek már itt születtek a gyerekeik.
ez a tömeg egyrészt megkönnyíti, másrészt megnehezíti az életüket.
nincsen az a kényszerük hogy angolokkal, vagy más bevándorlókkal alakítsanak ki kapcsolatot, mert megvannak a saját körük.
nincs kényszer az új, ismeretlen kultúra, új ízek, a legtöbb bevásárlóközpontban van "lengyel-sor", de rengeteg lengyelbolt is van, ahol az eladó éppcsak makog angolul, teljesen otthon érezhetik magukat.
ezek a dolgok jók: ha egy jó helyről jössz, akkor erősebb is a honvágyad, (és a kép alapján amit mutatnak, úgy gondolom Lengyelország jó hely lehet, mostanában kezdődik meg lassan, nagyon lassan a hazavándorlás)
szóval az hogy megtalálják a maguk minilengyelországát az sokat segíthet lelkileg.
viszont ennek a hátoldala az, hogy elszigetelik magukat, a lengyelek nagyobb százaléka itt elég rosszul beszél angolul.
többségben megeégednek az "alja" munkával, nem túl ambíciózusok, amit itt keresnek, az jó pénz otthon, (ahogy nekünk is) plusz honfitársaikkal vannak együtt, ha nem fontban kapnák az órabért, hihetnék, hogy otthon vannak.

a lengyel férfiak iszonyú szarul néznek ki, a lengyel nők pedig ütősen szépek.

wm kollegáink a 80%-a lengyel. nagyon jó fejek, akit ismertem közülük, mind teljesen oké volt, alkalomadtán elmennek bulizni
(soha nem bocsájtom meg nekik, hogy rá tudták venni wm-et a karaokira, és én nem láttam)

minap wm azzal jön haza, hogy új munkahely kell neki, nem akar tovább ittmaradni.
kérdem ijedten, mi történt, hiszen szeretsz ott.
az történ, hogy fél év alatt, míg velük dolgozott, észrevétlenül beleszokott a nyelvbe; beszélgettek körülötte valamiről, becsatlakozott, angolul, és akkor vette észre hogy a társalgás lengyelül ment.
jó oké, wm hiperpenge agyú és remek nyelvérzéke van, plusz a téma sem volt túl komoly, de akkor is. elkezdett lengyelül érteni, és néha lenygel akcentussal beszél angolul.
ha mindez időt egy angol közegben töltötte volna, lassan elkezdhetne angolul írni.

mindegy ilyenek vannak, de az, hogy kasza manna, az nagyon tetszik.

2008. szeptember 7., vasárnap

szolgálati közlemény

nna
felmondtuk a szobát, nem akarunk egy telet végigfagyoskodni, (meg egyebek amik annyira azért nem működnek ebben a házban)
most keresgélünk, de még nem olyan erősen
ha minden úgy sül el, ahogy tervezzük, akkor egy hónap múlva már lehet jönni látogatóba
ha közepesen, akkor is,
a legrosszabb esetben pedig újabb fél évet kell várni

lehet szurkolni



(persze annak, aki sonkát hoz, mindig tudunk helyet szorítani, ugye? )

2008. szeptember 6., szombat

remek túrógombócot főztem
volna
ha tudnám mi a gríz angolul, és nem vanami furcsa barnás pehely lett volna a zacsiban amikor kibontottam

ilyenek vannak

(túrójuk sincsen;azt a lengyelboltból szerzek)

2008. szeptember 3., szerda

sztárbákszos

nna tízéves a sztárbáksz angliában, torta, nagyfőnökök, héliumos lufi a boltban.
nem is ez az érdekes.

hanem.
készítettek egy évfordulós kávéfajtát, limited edisön, nem értettem pontosan hogy hogy, de valami speciális metódussal, hosszú ideig érlelt kávészemekből készült.
azt a betyár mindenségit, nem hiszitek el.
ilyen durva kávét életemben nem ittam, még cafeteriával készítve is megáll benne a kanál, selymes mint a méz, és nem kell elemezgetni az ízeket: egyszerűen pörkölt kávébab íze van, pont olyan, mint amikor azt rágcsálod. tiszta, egyszerű és nemes.

másik
ugyebár a sztárbákszban mindig jó zene szól. most, az évforduló alkalmából van új válogatás(bár kéthavonta van új válogatás). gyanútlanul hallgatjuk wm-mel, ő az eszpresszóját ízesítgeti, én meg egy cigit csavarok, amikor felcsendült egy dallam, néztünk egymásra értetlenül, dzsezzes zongora, de eltéveszthetetlen, a szegénylegényvagyokén című magyar népdal.
szerintetek, mennyire melengette meg a szívem ez?
körberohangásztam mindenkit a boltban, hogy képzeljétek!

ilyenkor szeretek magyar lenni

2008. augusztus 26., kedd

szvering lédi of dö teszkó

mielőtt elkezdeném a történetet, ha bármi következtetést azért vonnál le mert teszkó, akkor nagyon rossz vonalon jársz, a teszkó itt nem az, ami otthon.

nna. már két hónapja jártam ebbe a belvárosi teszkóba, mert közel van a munkahelyemhez, és a buszmegállóhoz is, amikor nem kell olyan sokat vásárolni mindig ide térek be.

szóval egyszer csk megjelent nicola.
nicola egy magas, vékony deszka nő, egérszín hajjal, egérszín szemmel, egérszín bőrrel, ami eszméletlenül hajlamos a vad elvörösödésre, majd visszaszürkülésre.
mindig a kasszában ül, sose mosolyog, és iszonyú nörvózus természetű a keze állandóan remeg, mintha folyamatosan izgulna.

NEKSZT PLÍZ

az ő sorába kerültem, köszöntem, ő fölnézett egy ezredmásodpercre, megkérdezte, hogy segítsen-e a pakolásnál (ez minden áruházban kötelező kérdés) majd mikor mosolyogva válaszoltam, hogy nem köszi , megy egyedül is, lehajtotta a fejét és azt mondta
fákk jú
egy ezredmásodperc alatt kifutott a vér a fejemből, hátmitképzel, meg ilyesmik, de utána megnyugtattam magam, biztosan félreértettem, nem tudok még annyira angolul,
folyamatosan mormogva pakolta a cuccaimat, és nem tudtam nem hallani, ahogy fákkol meg sittezik.
kicsit kiborultam, de gondoltam szar napja volt, vagy én toltam el valamit,
mindenesetre úgy döntöttem, az ő sorába soha többé nem állok.
vigyáztam is erre, meg nem is volt nehéz, ő úgyis mindig a gyorskasszáknál volt, néha félszemmel rápillantottam, láttam hogy totál idegbetegen mormolva pakolja mások cuccait.
ha jobban odafigyeltem akkor újra és újra megbizonyosodhattam arról, hogy nicola bizony káromkodik

aztán a kényszer egyszer megint az ő sorába vezetett, estefelé, gondolom a műszak se volt rövid, köpött egy köszöést, és utána már csak ez ment
fákk potétó trí bred fákk tú kriszpsz sitt bátter fákk vótör twenifákknájn
ésígytovább
nem mertem ránézni, csak a vörös remegő kezeit bámultam, ahogy mindent áthúz a leolvasó alatt, és éreztem hogy most nemsoká fel kell röhögnöm.
valahogy kibírtam, de ezentúl biztosra mindig az ő sorát választottam, és rájöttem
nicola notórius káromkodó, csendben csinálja, valószínűleg szégyelli is magát miatta, de nemigen tudja abbahagyni
onnantól kezdve mindig nagyon kedves és türelmes próbáltam vele lenni.

pár hete, mikor végeztünk, odaszóltam neki, hogy endhevanájszdéj. ekkor nézett először a szemembe, felemelte a fejét, meglepetten elmosolyodott, zavartan dadogva mondta, hogy jútú, és mikor elfordultam tőle, hallottam, ahogy szeretettel teli hangon maga elé motyogja, hogy
hevafákingnájszdéj


---

*angolul kevésbé tudó olvasóimnak:

szvering lédi of dő teszkó: a teszkó káromkodós hölgye
fákkjú: baszódj meg
sitt: szar (durvább az értelme mint a magyar "szar"-nak, inkább ahhoz hasonlitanám, hogy a picsába)
neksztplíz: kérem a következőt
hevanájszdéj: szép napot
hevafákinnájszdéj: legyen egy kibaszott szép napod

2008. augusztus 22., péntek

remek nap

felkeltem ötkor, úgy döntöttem, mangót reggelizek (mert szarul megy) félálomban nekiálltam hámozni, a ragacsos lén megcsúszott a krumplihámozó
és mélyen, keményen belehámoztam a kisujjamba, némi körömmel együtt.
még most is a hányinger kerülget, plusz az összes fogam belesajdul ha rágondolok
két kaksira elegendő vécépapírt véreztem tele
a napi melóm kiáztatta, és a céges fertőtlenítőnek köszönhetően kitisztította a sebet, most furcsán lila
izomlázam van abban az ujjamban, a sok eltartástól
szerencsére, csak akkor fáj, ha nevetek

aztán. egy másik üzletben dolgoztam, nem is találkoztam még ezel a szupervájzörrel, inifini 82%-os csokifiú, nem az a nyúlánk afroamerikai, de nem is a töppedt busman, szerintem valami karibi vér lehet benne, bár ahhoz meg talán túl sötét. mindegy, kifejezetten ekszkluzív falat
bemegy a boltba, én utána, egy lágy simítást érzek a combomon, a térdemen, lenézek, és ilyen még nem történt velem, a szoknyám egy az egyben leesett rólam, bakker ott állok a cégespólóban, meg egyszál nájlonharisnyában, és bugyiban, totál lemeredten
ez a világégés legteteje lehetett volna ha hátrafordul
(még úgy is, hogy szerencsére pont egy szekszibugyi volt rajtam, -már amennyire egy mázsás nőn bármi is szekszi egy nájlonharisnyanadrág alatt-bár lehetett volna az öt éves, halálkényelmes, agyonmosott, pamut bundabugyi is)
szerencséra nem fordult hátra
remek volt a napot folyamatos szoknyaigazgatással tölteni, de tényleg

(ne örüljetek, ez nem azt jelenti hogy fogytam, hanem hogy megtetszett a szoknya, de csak két számmal nagyobb mértben volt, és egy hónapja úgy hordom, hogy majd holnap beszűkítem)

de amúgy klassz napom volt, volt egy pár olyan dolog ami nagyon jól és meglepően sült el benne, most szurkoljatok, hogy a nagy pofám ne vigyen a szarba, tutira van bennem magyar vér amennyit képes vagyok err-arra panaszkodni, most az egyszer ne üssön vissza, és sosetöbbet nem fogok
vagy legalábbis jóval megfontoltabban :D

hiányzó hiány

amikor a doktorháuz hasonmással annyira gátlástalanul szemezünk, hogy a keze mellé rakom a visszajárót,
vagy amikor a buszsofőr egy összegyűrt papírgalacsinon a kezembe nyomja a telefonszámát,
meg amikor jön az a magas dzsindzser, vigyorog, és amikor elveszi a bögréjét akkor végighúzza az ujját az enyémen

olyankor mindig eszembe jut ez a szám:
http://www.youtube.com/watch?v=1VQeoBsbzT8
és az is, hogy mennyire durván szakadt meg mindig a szívem ha meghallottam,
mennyire jó lett volna szerelemben élni.

mára a háuz, a sofőr, meg a dzsindzser is csak az egómnak esnek jól,
bármennyire is ott vannak, (úúú az a dzsindzser az nagyon ott van, amúgy is a gyengéim) eszembe nem jutna élni a helyzettel, akkor sem ha aranytálcán kínálnák, akkor sem ha az aranytálcát is megtarthatnám

de mégis, mennyire furcsa, hogy amikor mindened megvan, a hiány intenzitása hiányzik

érted, hogy soha többé nem tudom ezt a számot úgy meghallgatni, hogy jelent számomra valamit, azon túl, hogy szép

és ez nagyon jó





----
igen, az angol nők tényleg ennyire rondák

2008. augusztus 21., csütörtök

fegyvertelen

vennem kell egy nyelvtankönyvet.
ki találta ki azt az égbekiáltó hülyeséget miszerint
(ésbazmegénmegelhittemmertkönnyebbvolt)

a nyelvtan nem számít, csak a szókincs, ők sem beszélnek helyesen jó neked a prezentperfekt, oszt csá

az egyetlen fegyverem eddig az volt hogy éles szituációban azonnal tudok riposztolni, nem három perc múlva jut eszembe, hogy ójajjeztkellett volna, plusz betámadhatatlanul, és élesen,

és itt állok, totálisan leblokkolva, hát bakker mennyire hiteltelen vagyok, ott figyel a válasz, a kérdés, meg minden, és nyökögök, én nem úgy akarok beszélni tudni ahogy ők, ahogy a plebs, én úgy akarom használni, ahogy a magyart

kérem vissza a fegyvertáramat.

kell egy nyelvtankönyv
meg egy bringa is

2008. augusztus 20., szerda

_R_Ü_H_E_L_L_E_M_ _A_ _F_Ő_N_Ö_K_Ö_M_

most éppen már nagyon elegem van abból, hogy egy hónap gyomorfekélyes lázadozás kellett ahhoz, hogy én megkapjam azt ami a _t_ö_r_v_é_n_y_ _s_z_e_r_i_n_t_ megillet,
és most azt nézem, hogy az összes többi kollegám nem lázadozik, és olyan kékereseket szívnak, olyan arcpirító szituációkban, hogy köpni kell,
és ez itt egy másik ország, nem érted, itt egyelőre nagyon kiszolgáltatott vagyok, másokért még nem állhatok ki, azon is rezeg a léc hogy magamért

mindezt egy olyan cégnél, aminek az zászlajára a dolgozó megbecsülése van kitűzve, egy olyan cégnél, ami birtokolja az "ország tíz legjobb munkaadója közül az egyik" címet
és ez majdnem mindenhol így is van, vagy legalábbis közelít
kivéve nálunk

az a legsúlyosabb, hogy pont az ilyetén munkáltatói hozzáállások voltak az egyik okai annak, hogy leléptünk, erre bakker, kifogok egy totálisan magyar mentalitású főnököt.

szívesen részletezném, de nem tudom, nagyon sok mindent kellene tudni a sztárbáksz működéséről ahhoz, hogy érthető legyen a panaszom, de annyira szorít belülről, hogy ordítanék legszívesebben,
július közepe óta ettől vagyok frusztrált,
mindegy megyek fürödni, majd valamelyik nap megírom

2008. augusztus 19., kedd

olyat láttam az usziban, hogy nahát

jött a csajszi, egyberészes fekete úszódresszben, tök vékony volt, csinos, meg minden, és nagyon terhes volt, óriási nagy hasa volt,
már vizes volt a tustól, a fekete anyag úgy csillogott mint a latex, ahogy feszült a hasán,
és kontkrétan láttam a gyereket, a feje meg a nyaka formáját
ezt az egészet most nem tudom hova tenni.

ilyesmik vannak

amikor szupermárió (vagymi) vagyok, és platformokon ugrálok, hogy mindenféle csillogó színes kockákat gyűjtsek össze, sok sok pontért, csilingelő zene mellett
akkor miért,
amikor pedig sírva ordítva veszekszek wmmel, hogy miért nem szólt, (nem tudom miről)
akkor meg miért nem

csörög az ébresztőórám?

amúgy az októberi időjárás végre megváltozott, szépen átcsúsztunk november elejébe,
de legalább kivakartam magam a rosszkedvből, nemérdekel az idő, annyi hogy kell egy úszósapkát vennem, nem szeretem a hajszárítókat, azokat meg főleg nem amik az usziban vannak.
de usziba járok, úgy bizony, megegyeztünk wmmel, hogy minden írása egy mínusz kilót ér rajtam.
a cigiről meg majd akkor szokom le, ha regénybe fog

ilyesmik. kéne egy-két jóféle, magyar nyelvű könyv, pár gombolyag fonal, egy horgolótű, meg a keresztanyám, hogy ötödjére is megtanítson horgolni

nyertem kaparóssorsjegyen (szkreccsingfésztikketten) egy csomót, vagyis annyira nem sokat, de még így is az ötszörösét annak, amit eddig legnagyobbat nyertem. szerencsére a boltban nem volt már olyan fajta, mert az egész pénzt újabbakra költöttem volna el.

2008. augusztus 18., hétfő

a szarul megy című bejegyzés igazából a szerelemről szólt,
de mindegy, totál felesleges leírni

ami viszont csudaklassz, hogy a szörnyasszony ruháit én dobálom le az ágya elé

2008. augusztus 15., péntek

szarul megy

minden jogom megvan a gyönyörű, fűzöld, pihepuha, kapucnis kardigánomhoz
és még nekem volt lelkiismeretfurdalásom,
PIHA



kigondolom, majd felhívom, jó lesz-e.
azt mondja félig meggyőzően, aha

megveszem a halat (*đ#@đ>>) meg a citromot, meg a fűszereket (#đ#@*>#).
előkeresem wangmo naplójából a receptet, amin már napok óta merengek.
kikeverem citromhéjjal, meg fokhagymával, meg vajjal, meg fűszerekkel
kikenem, bekenem, sütöm, vatevör
krumplit hámozok nyersen (ilyenre nem volt példa három éve) és egyszem villával csinálok krémeshabos krumplipürét, mert a konyhában még egy krumplinyomó sincs
veszek barackot is, (nehogy azt hidd, hogy olyan könnyű itt finom barackhoz jutni, de ne ám!)
szeletelem
felpakolok mindent művészien a tányérra, illatos, jól néz ki,

és már látom, hogy fintorog. (ne fintorogj bazmeg, kérdeztem hogy jó lesz-e - ilyenekre gondolok)
megkóstoljuk (lehetne picit jobban megsülve, de egész jó)
ilyet szól:

és ha raknék rá csípős szószt?
itt majdnem elpattan egy ér az agyamban, de kihoztam a csípősszószt is,
a két szeletből egy felet evett meg
(és nézett rám nagy szemekkel, hátha büszke vagyok rá, hogy pedig megpróbálta)

egy darabig még reménykedett, hogy megjelenik vörheny (a macska), és menti a szitut, de nem

hát ilyen rá főzni, jól bele is bújtam a kardigánba megint, meg a fekete, cseresznyés esernyőmet is kinyitottam hozzá, billegtem a tükör előtt, míg ő mosogatott.

lehet le kéne cserélnem valami hálásabb jószágra, valaki?




-lazac* volt bazmeg szép omlós, rózsaszín húsú, ez meg kidobta. megáll az eszem

*vagy mittomén. nem tudok angolul

2008. augusztus 14., csütörtök

sportoló

álmomban, miután rásszel megvette a házat, és engedett a szobánk bérleti díjából a legfontosabb cselekedete az volt, hogy leszerelte a pénzbedobót a csocsóról, a bedobott pénzt arányosan elosztotta.

odaléptem az asztalhoz, a dákó* nyele belesímult a kezembe , feszesen rugózott, keményen koccan a labda, magam ellen játszottam egy picit, belövéseket gyakorolgattam, nem túl jól

két éve csocsóztam utoljára, amikor legyaktam wm-et és a barátját (szerencséből)
előtte meg négy éve

nagyon, nagyon nagy kedvem lenne most csocsózni egyet-kettőt (egész éjjel) úgy hogy gyakoroltam már pár hetet -valószínűleg teljesen kimentem a gyakorlatból, az álmom is erről tanúskodott- egy lájtos cigivel előtte esetleg, hogy jobban menjen a koncentrálás, ejj de szép is lenne, egy tehetséges védővel, dobálnák a huszasokat (mennyivel megy most egy csocsó?) kihívtam a győztest, kihívtuk a győztest, és totál elégedetten állnánk ott a védőm, meg én, és nem lehetne minket elverni az asztaltól.

ilyesmikről gondolkodtam az előbb

2008. augusztus 13., szerda

inglisvedör

egy úszás a közeli sportközpontban, 3.5 font
wm kedvenc reggeli abrakja: 1-2 font
a doboz oldaláról kivágható ingyenúszás kupon: felbecsülhetetlen
tapsizunk, örvendezünk.

amúgy még mindig folyamatosan rossz az idő, három hete egyfolytában, mindenkitől azt kérdezgetem, hogy tényleg ilyen itt a nyár? tényleg ilyen itt a nyár?
most is kardigánban ülök, meg hosszúnaciban, mert lassan kezd hideg is lnni.
három hete esik. néha néha egy egy hétköznapre kisüt, de esik tovább
a hosszútávú előrejelzésben szerintem már nem is törődnek azzal, hogy kicseréljék az ikont, fekete felhő, két cseppel, pár sárga sugárral
és hogy miért a pár sugár?

valamelyik nap olyan idő volt, hogy teljesen leesett az állam. óraműpontossággal félóránként váltották egymást a teljesen vad agresszív, utca másik oldalára átlátni sem lehet zivatar, meg a rikító verőfényes napsütés. félóránkánt váltás. egész nap.

de ami a lgrosszabb: ez alatt a három hét alatt egyetlenegy szivárványt láttam, (azt ma reggel, de rögtön dupla is volt, meg hajnali felhőkfények, meg ilyesmi, nem is haragudtam a sofőrre, hogy 4 perccel korábban elment)

szóval kérdezgetem az angolokat, hogy most mi van? ilyen itt a nyár? és nem tudnak mást csinálni, mint a vállukat vonogatni. általában ilyenkor szörnyű (28celziuszfok) meleg szokott itt lenni. meg hogy néha kitart október elejéig.
de nem tudják.

mindennap beszélgetek az időjárásról, és mindennap izgalmas.

2008. augusztus 11., hétfő

hajolj bele a hajamba


a minap az építőmunkások elvágták az egyik áramkábelt, ennek köszönhetően az üzlet fele elszállt,
nem kellett bezárni, mert a tűzvédelmi ajtók, a kassza meg a kávégép működött, de a zene sajnos off. (a sturbucks amúgy híres arról, hogy igényes zenék mennek, mindig)
mindegy, totál csönd, csak a kávégép szörcsög, a helység félhomályos, mert a világítás egy része is feladta
én a kávégép mögött álltam akkor, és nagy unalmamban elkezdtem énekelgetni, magyarul, hadd örüljenek.
ekkor bejött az az autista srác, akiről talán már írtam, mindegy, a heti szokásos narancslevéért, és beszállt. furcsa monoton hangokat nyögött ki, és nem vette le a szemét rólam
először borzasztó zavarba jöttem. nem tudom elmagyarázni mi okból, de lemeztelenedett az egész szituáció
de azért folytattam

meg kell hogy mondjam, ott a félhomályban, meglehetősen morbid kis duettet adtunk elő. szerintem még borinak is tetszett volna.

aztán másnap a munkások egy olyan vezetéket vágtak el, ami az egész kis negyedünket levágta az éltető erőről, az egész soppingnegyedben elfogyott a szufla, heltendszéfti, mindenhonnan kirakták a vásárlókat, vicces volt.

aztán egy óra múlva összeszedték magukat, visszajött az áram, én pedig rögtön csináltam egy naaaagy valódi tűzriadót véletlenül.

amúgy meg kisollóval rendszeresen lenyírom a szőrt wm-ről, és egy cigisdobozban tárolom.
kiskoromban olvastam a gárfíldban, hogy jon nagynénjének van egy kispárnája dzsontravolta mellszőrével, de erről nem sikerült képet találnom

2008. augusztus 10., vasárnap

borult, felhős, és az elkövetkező napokban is ilyen idő várható

az angol nyár szünetelteti magát, amióta visszajöttünk.
az előrejelzések szeint így is marad.

hallgatok, mert rosszkedvű vagyok, kicsinálnak minket a frontok, meg a hétköznapok,
menni meg nem tudunk sehova, mert ha hétközben süt is egy picit a nap, hétvégén tutira esik. érdekes, ez már nem is jelentene gondot,- hozzászoktunk, mint az angolok, a csapadék onnantól eső, ha már ők is futnak, addig csak égből hulló áldás- de amikor mennénk hideg is van

persze nincs semmi baj, csak egyszerűen nem történik semmi amiről írhatnék.
kreatívoskodnék, de egyszerűen kicsi az élettér ahhoz hogy nekikezdjek valaminek, arról nem is szólva, hogy kár lenne drága pénzért mondjuk fonalat venni, ha úgysem tudok kötni.

fogyogat a csernyei sonka, egyedül ez mutatja, milyen régen elmúlt már a szabink.

és akkor tetejében még szájmon is elköltözött, a szomszéd, aki az itthoni cigiszüneteimben volt a fény. kicsit féltem, hogy el fog tűnni örökre, de szerencsére szombaton is felbukkant egy kajára, ez jó, őt nagyon szeretjük, azt hiszem, ő a barátunk.

olvasnék magyarul, de a lucától kapott könyvet már az első héten befejeztem, angolul meg egyre kevésbé tudok, úgy érzem, minnél többet tudok. sztivönkinget tudok csak olvasni, meg ehhez hasonló könnyű falatokat, a szépirodalom nem megy egy idegen nyelven.
meg ezzel kapcsolatban még annyit, hogy néha úgy érzem magam mint egy harcos, akinek elvették a fegyvereit, nem lehet éles, kiszámított riposztokat tolni, ha nem tudod a szavakat hozzá.

és tetejébe megszűnt itthonról a lávbox, furcsa, minden oldal bejön, csak az nem, el se tudom képzelni mi lehet ez, de nekem ez olyan, mintha marisnéni tévéje mindig az izaura alatt robbanna le. függő vagyok, ez van.

szurkoljatok, hogy kisüssön a nap