2012. március 31., szombat

Ajándék napok

A kellemes napok kellemesek. Wmmel jók a hétvégék, szeretem a bevásárló körútainkat, sokat nevetgélünk, az olasz boltban mandulát veszünk a sütihez, meg tésztát, kokettálok az öreg tulajjal bondzsornó grászia, arridevercsi, kis antikváriusnál működő felhúzós antik órát veszek nyakáncnak, meg ezeréves kefét a cicának. A törököknél kávézunk, üszkudárá giderikken, bóóórzasztó videóklip megy a török zeneadón.

Vendégeket várunk, s.b. almás sárlottkáját csinálom kardamonnal,melegen vaníliafagyival jóféle, pörkölt mandulával a tetején. A társaság szívet melengető, szörpöket iszunk, kapunk kókuszrudat meg sport szeletet. (mikor elmennek kibontom a sunkakóbászt, hosszan szagolgatom, és könnybe lábad a szemem.)



A mai kép húsvéti, valahol a neten találtam az ötletet. Levelecskék, virágok nejonharisnyával rászorítva a tojásra, majd lilahagymalében megfőzve. egyszerű mint a pofon, levél mintás szalvettát rádekopázsolni a tojástartóra, és heló.




2012. március 29., csütörtök

wm! Nasidra süt a nap!

wm love wm love wm, ma van a családi wm nap, holnap meg a nemzetközi wm nap, jól elkényeztettem, és még lehet egy masszázs is lesz hepiendinggel, mert wm love wm love wm.

2012. március 28., szerda

wm blogja (nagyon hosszú)

A mai kép NEM egy koporsó belülről. Nemsokára jön a hétvége, és akkor lesznek megint új képek, de most abból főzök ami a hűtőben van. A dobozt én, a fotót wm készítette:


A politikai eseményekre én szóban nem reagálok, talán csak annyit, hogy kevesebb mint egy év kell, és folyamodhatok az állampolgárságért itt.
Wm így nyilvánít ki véleményt:



amúgy azoknak akik már várnák hogy mikor csinál wm végre valamit, egy rajzfilmen dolgozik épp, komolyan megtanult egy animációs programot, én lebeszéltem az előzetesről, de hamarosan a mozikban!

addig is, álljon itt egy történet, amit kábé fél éve írt, (miattam nem olvashattátotk eddig, mert akkor lefitymáltam, és kábé most jöttem rá hogy mennyire nem tudtam felfogni, na)






Mese a két fivérről


Ez a mese két fiúról szól, akik egy unalmas, esős napon fogadást kötöttek, hogy melyikük lesz híresebb és sikeresebb.







Voltak dolgok amiknek Mihály nem tudott ellenállni. A kerítések tetején gubbasztó macskáknak, az utcazeneszéknek, a felül fehér, alul szürke felhőknek. Ez utóbbiakkal persze nem tudott mit kezdeni, elérhetetlen magasságban úszkáltak de ez nem akadályozta meg, hogy terveket szőjön velük kapcsolatban.
Ha feljutna egyikükre, döntötte el meg gyerekként, egész nap a szélén hasalna és bámulná a lenti világot. Ha mar nagyon lefogyna a felhő visszakormányozná a tenger fölé, hogy az újra teleszívja magát vízzel, és a sivatag fölé vinne, hogy meglocsolja vele a kiszáradt földeket.

Testvére nem álmodozott felhőkről csak morgott miattuk ha eláztatták. Említettem, hogy Mihály „két lábbal állt a földön”? Vagyis inkább az egyik lábujjhegye mindig leért? Na a testvérét mintha térdig lebetonoztak volna ráadásul meg magara vett egy súlyzókkal és más nehéz tárgyakkal teli hátizsákot is nehogy elrepüljön egy óvatlan pillanatban.
Az utcazenészek! Róluk majdnem megfeledkeztem. Mihály szerette őket, és ezzel rengetegszer keverte magát bajba. Ha például a belvárosban sétált mindig megállt, hogy hallgassa őket, aztán meg pénzt adott nekik. Persze csak ha szépen játszottak de balszerencséjére Mihály nem sokat értett a zenéhez ezert nyaranta sosem volt pénze és mindenhonnan elkésett.

Télen meg fázott de hát melyikünk nem?
Talán kedves olvasó kezded sejteni milyen ember volt Mihály Rendkívül idegesítő, megbízhatatlan, naplopó, álmodozó. Sokkal jobban kedvelted volna a testvérét, aki egészen fiatalon meghatározta magának a céljait és egész életében keményen dolgozott, hogy elérje őket.
Mihály nem dolgozott sokat. Próbált, de nem nagyon hagytak, talán a világ nem volt meg kész egy felhőlovas műszaki eladóra, vagy a macskák nyelven beszelő adatbeviteli operátorra. Egy darabig úgy tűnt azonban, hogy a világ első igazi varázsló-felszolgálója siker lesz.

Na, ez úgy kezdődött, hogy egy ismerősének az ismerőse felszolgálót keresett a kávézójába. Mihály jelentkezett az állásra de nem vettek fel, helyette egy kedves attraktív lány kezdett dolgozni, aki inkább attraktív volt mint kedves. Sőt, egyáltalán nem volt kedves, de ez a történet nem róla szól, így elég annyit tudni róla, hogy a második napon kora délután lelepett az egyik vendéggel és azután már nem is látták soha. Ekkor lépett be Mihály hogy eszpresszót vegyen.

Pár perccel később már egy kölcsöncipőben, ruháját kötény mögé rejtve mosolygott a tisztelt vendégekre. Azonnal sikere volt, hiszen ő inkább kedves volt, mint attraktív. Az elkövetkező időszak olyan volt, mint amikor a főhős élete végre rendbe jön, és álmosodó tévénéző mar a távkapcsoló után keresgél. Na de ekkor!
Illetve ekkor meg nem, csak próbáltam a feszültséget fenn tartani. Mihály élete ugyanis valóban kellemes volt. Nem kellett korán kelnie cserebe sokáig fenn maradhatott. Igen szépen kapott borravalót, amit persze elszórt az utcai zenészek között. Meséltem már róluk?

Igen. Nos, a csendesebb időszakokban Mihály olvasott, mert igen szerette a könyveket. Ekkor akadt a kezébe a bajok forrása: egy varázskönyv. Persze nem volt igazi, ez inkább arról szólt, hogyan kápráztassuk el barátainkat bámulatos trükkökkel. Illusztrációk segítették a gyors tanulást, ahol a divatjamúlt frizurát viselő varázsló titokzatos mosollyal mutatott fel kártyalapokat, színes kendőket, fémérméket.

„Ezt én megtanulom!”, kiáltott fel gondolatban Mihály, kerített egy zsebkendőt és gyakorolni kezdett. A gyakorlás unalmas és senki sem akar róla olvasni, így maradjunk annyiban, hogy sokáig csinálta és kitartó volt.

Néhány trükköt megtanult és rengeteget nem. Mindez azonban nem akadályozta meg, hogy a kávézó vendégeit elkápráztassa tudásával. Aztán az első pár alkalom után megegyezett a tulajdonossal, hogy a továbbiakban csak azokat a trükköket mutatja be, amik mennek neki és amelyek garantáltam nem áztatnak el senkit a vendégtérben.

A továbbiakban Mihály virágmintás papírszalvétákat változtatott az hajómintásra (maga sem tudta miért de visszafele sosem sikerült a trükk), virágcsokrot húzott elő a kötényéből (ebben ugyan semmi csel nem volt, de a hölgyek értékeltek), és pénzérmeket tüntetett el. Ez utóbbit igazan nem kellett volna.

Nem volt szó igazan nagy összegekről, hiszen csak aprót kapott a trükkhöz, de miután feldobta az aktuális érmét és elégedett arccal körbefordult majd meghajolt mindig pillanatnyi kínos csöndé támadt a kávézóban. Aztán persze mindenki nevetett milyen kedvesen pofátlan módon gyűjti be a borravalóját a műsorért, de esténként a tulajdonos gyakran kérdőre vonta. Mihály pedig a vallat vonogatta, tényleg nem voltak nála az érmék, ő volt a világon az egyetlen ember, aki egy működő varázstrükk tudója volt.

Igazság szerint volt egy török kőműves Karacsiban, aki képes volt teheneket szarvasbogárrá változtatni, de az első pár eset után inkább abbahagyta a kísérletezést. Nem tűnt különösebben hasznos varázslatnak, pedig ha a bal kezet egy kicsit jobban kinyitotta volna akkor a tehenek rókákká alakultak volna. Persze ez sem különösebben hasznos de jóval látványosabb.

Egy nap aztán kirúgtak Mihályt Azon kevés vendéglátóipari alkalmazott közé tartozott, akitől tényleg fájó szível vált meg a főnöke, de előző este botrány tort ki, hogy eltüntetett egy érmét, amelyhez a tulajdonosat különösen szoros érzelmek fűzték. Mindenki gyanította, hogy közönséges kicsinyességről van szó, de nem lehetett mit tenni.

A tulajdonos felajánlotta Mihálynak, hogy átmehet dolgozni az egyik külvárosi kávézójába ha megígéri, hogy nem mutat be több bűvésztrükköt de Mihály inkább nemet mondott.

Tulajdonképen már régóta gondolkozott a váltáson. Frissítőket felszolgálni és varázstrükköket bemutatni remek móka volt, de már nem tartogatott kihívásokat.
Varázslónak lenni és… meg más dolgokat csinálni, ez izgatta Mihály fantáziáját, bár a más dolgokról még nem gondolkozott el igazán. Majd kialakul, döntötte el, amikor kisétált a kávézóból.
Pár napot otthon töltött a szüleinél, akik meséltek neki a testvéréről, akinek igazán jól ment sora. Diplomát szerzett egy rangos egyetemen és olyasmivel foglalkozott aminek a nevét sem az apja sem az anyja nem tudta megjegyezni. Jól keresett.

Otthon töltött napjait Mihály egy könyv összeállításának szentelte. Pontosabban nagyon sokat gondolkodott rajta. Varázslatokról szolt, pontosabban a varázslás technikájáról, teljesen új oldalról közelítette volna meg a mesterséget. Megtakarított pénzét apróra váltotta és gyakorolta az érme éltüntetést, hogy minél részletesebben le tudja írni a technikát.

A könyvből persze nem lett semmi, Mihály utolsó mentális bejegyzése csupán ennyi volt: „Ha túl sokat gyakorolsz elfogy a pénzed.” Pontosan ez történt így újra elhagyta a szülői házat.

Visszatérve a varosba Mihály belevetette magát az álláskeresésbe. Önéletrajza nem volt túl lenyűgöző így nem is álmodozhatott vezetői beosztásról. Pontosabban álmodozhatott de ezekről a helyekről nem kapott még elutasító válaszokat sem. Egyedül a Nagycirkusztól írtak vissza neki, hogy köszönik jelentkezését porondmesteri posztra de a hely jelenleg betöltés alatt áll, javaslatait mindenesetre megfontoljak.
A fürdőmesteri munkát is forradalmasította volna, mert arra is jelentkezett és meg beszélgetésre is behívták. Meg nem kezdődött el a szezon, a medence már feltöltve állt, a fürdőmester menedzser pedig a hideg szél borzolta víz fele intett.

Mihály nem reagált. Amikor a fürdőmester menedzser arra kérte, hogy ugorjon a vízbe és ússzon le két hosszt, Mihály döbbenten rázta a fürdősapkás fejet. Miközben vacogva fel-le ugrált strandpapucsában elmagyarázta a fürdőmester menedzsernek milyen veszélyes ilyen hidegben nyílt vízben fürdeni és, hogy ő mar így is nagyon fázik, meg egyébként sem tud úszni.

A fürdőmester elkerekedett szemeit látva úgy erezte ezt jobban ki kell fejtenie. Elmondta, hogy ő tökéletes fürdőmester lenne, hiszen szereti a napot és szeret olvasni, márpedig az általa ismert fürdőmesterek jobbára a napon fekszenek és olvasnak. Mikor a fürdőmester menedzser szóra nyitotta volna a száját Mihály belefojtotta a szót. Igen, tudja ő, hogy alkalmasint emberéleteket kell megmentenie, de hat arra való a mentőöv, mint ahogy a neve is mutatja.

Persze némi fejlesztésre szükség lesz, de ő szívesen megosztja ötleteit ezzel kapcsolatban. A mentőövekre súlyokat kell szerelni amelyek majd lehúzzak a medence melyen heverő fuldoklóhoz. A légzőcsövet is kell rá erősíteni amelynek másik végét parafa tartja majd a víz felszíne felett. A mentes innentől roppant egyszerű. A fürdőmester behajítja a Mentőöv 2000 típusú életmentő készüléket a fuldoklóhoz. Mentőöv 2000 lemerül, a fuldokló szájába veszi a légzőcsövet, majd a Mentőöv 2000 késével levágja a súlyokat Mentőöv 2000-ről és felemelkedik. Gyors, hatékony és nem veszélyezteti a fürdőmester életét, fejezte be Mihály az előadást.
Nem vettek fel, de megígérték, hogy javaslatait megfontoljak.

A következő lehetősége egy telemarketinges állás volt. Nem tudott semmit a telemarketingről, és egyetlen javaslata sem volt a pozícióval kapcsolatban. Következő hétfőn felhívták, hogy megkapta az állást.
Seprűket és más takarító eszközöket árult. Ez volt a munkája egészen élete végéig.
Persze ő nem vette ennyire tragikusan a helyzetet. Hamar beletanult és kidolgozott egy nagyon hatékony stratégiát, amellyel az iroda legeredményesebb ügynöke lett. Odafigyelt az emberekre. Az első pár hét után Mihály mutatói kilencvenkilenc százalékosak voltak, tulajdonképen mindenkinek sikerült eladnia valamit, amellyel kiérdemelte a negyedéves jutalmat.

Amit aztán másnap levontak tőle, mivel állandóan túllepte az előírt időlimitet. Ez teljesen jogos volt, Mihály nem egyszer órákon át beszélgetett egy-egy ügyféllel, hogy aztán eladjon nekik egy PULI felmosófejet (két rúddal és egy vödörrel).

Kényes egyensúly alakult ki végül. Mivel Mihály eredményességi mutatója továbbra is magas volt, ugyanakkor képtelen volt időben befejezni a hívásait, mindig ő kapta a jutalmat, amit aztán mindig megvontak tőle. A menedzsment úgy döntött stratégiai jelentőségű, hogy Mihály náluk dolgozzon. Hogy a megspórolt jutalmakkal mi történt azt Mihály sosem tudta meg.

Ekkoriban történt, hogy meghalt az öreg király és a gyász lejárta után királyválasztást tartottak, amin Mihály fivére is indult, sőt – hala a rengeteg tanulásnak, munkára áldozott időnek – meg is nyert. A koronázásra természetesen Mihályt is meghívtak.

Aznap Mihály szépen kiöltözött, felszállt a zsúfolt villamosra és a palotához utazott. A palota körül tengernyi ember volt, így majdnem annyi idejébe került eljutni a kapuig mint keresztül villamosozni a városon.
A kapunál az őrök a meghívóját kérték, mire Mihály értetlenül pislogott. Mondta, hogy ő az új király testvére, de az őrök nem hittek neki, hiába fordította oldalra a fejet, pedig profilból igencsak hasonlított a testvérére. Az őrök egyre csak a meghívőt követelték, és Mihály ekkor kezdte sejteni, hogy az a levél, amit a koronázással kapcsolatban kapott, az lehetett a meghívó, de már késő volt. Ráadásul feltartotta sort mert rengeteg embert hívtak meg a ritka eseményre.

Búsan odébb sétált és mar éppen elszomorodott volna, amikor a nyávogást hallott. Egy nagy fehér-fekete cica üldögélt a palota körüli fal tetején. Mihály magában gyorsan elnevezte Szerénádnak, Közép- és Felsőfok Bárójának. Nagyon szerette a macskákat, különösen ha falak tetején ültek, és egyszerre láttak két külön világot. Lábujj hegyre állt, hogy megsimogassa de a macska egy laza mozdulattal felállt és picit arrább ment, pont annyira, hogy Mihálynak lábujjhegyen pipiskedve pont ne érje el. Mihály szorosan a falhoz tapadva követte a bárót. Az nyávogott és ismét tovább lepett. Mihály boldogan felnevetett és követte.
Talán egészen estig játszott volna a macskával (vagy az ővele), de a Királyi Elit Csapásmerő Testőrség egy hadnagyának, aki a fal Echo–4 szakaszának operatív megfigyelését végezte gyanús lett a képernyőjén látható, falhoz tapadva, vihogva somfordáló Tesco szatyros illető (Mihály). Hamarosan két őr jelent meg Mihály mellett, akik megkérték, hogy emelje magasra a kezeit és lepjen távolabb a faltól.

Mihály teljesen összezavarodott, hiszen mar mindkét keze a levegőben volt, mert a macskát szerette volna megsimogatni, de rövid tétovázás után ellepett a faltól. A következő pillanatban az egyik őr a falhoz nyomta (mert kellett ellepnem a faltól? – villant át Mihály agyán a gondolat) és hatra bilincselte a kezet. Bevittek az Operatív Megfigyelési Központba.

A Központban elismételte, hogy ő a leendő király testvére, és csak szerette volna megnézni a koronázást. A meghívóját kérték, mire bevallotta, hogy azt otthon hagyta. Senki sem mehet be a palotába meghívó nélkül, dörrentek rá az őrök. Mihály rámutatott, hogy máris bent van a palotában és éppen az őrök hurcoltak be pedig ő csak a macskát akarta megsimogatni.

Az őrök nem hagyták összezavarni magukat, Mihály furcsa viselkedését látva megállapították, hogy egy őrült merénylővel lehet dolguk, pedig Mihály semmi mást nem tett, csak próbálta mindenkinek megmutatni az arcát profilból, ám mivel az őrök teljesen körbe vettek (profik voltak) szegény úgy forgott a kör közepén mint egy szélkakas.

Aztán megkondultak a harangok és így történt, hogy Mihály abbahagyva a pörgést egy picike fekete-fehér monitoron nézte végig, ahogy a testveret megkoronázzák. Aztán agyuk dörrentek és később volt vacsora is, de azt az estét Mihály fogdában töltötte.

Talán meg most is ott senyvedne ha másnap reggel nem érkezik meg az első szállítmány pénzérme, amely az új király arcmását is ábrázolta. Jutott az őrök parancsnokának is belőle. A parancsnok felszólította Mihályt, hogy fordítsa a fejét profilba, amire ő sajnos nem volt képes, mert az előző napi annyiszor fordította profilba, hogy teljesen beállt a nyaka. Végül a parancsnok lépett odébb, hogy szemre vételezze Mihály arcát. Hümmögve pillantott az érmére aztán vissza Mihályra.

Mar éppen arra gondolt, hogy talán mégis a király fivéréhez van balszerencséje, amikor egy másik testőrparancsnok rontott a szobába és követelte, hogy azonnal engedjék szabadon Mihályt. Igen, a király végül tudomást szerzett a történtekről és tüstént intézkedett. A továbbiakban más esemény nem történt, a testvérek ismét találkoztak és Mihály rövidesen elhagyta a palotát.

Hétfő reggel újra munkába ment. 
Az évek hirtelen szaladni kezdtek. Mihály fáradhatatlanul kínálta a tisztítószereket, sőt később őt bízták meg a szigetelésekkel is, amely örvendetes változatosságot kínált a munkájában. Közben testvére sem tétlenkedett és a nép hamarosan megállapította, hogy igen tehetséges királyuk van.
Mihály az egyik negyedév végén a szokásos jutalma és büntetése melle megkapta a Szárnyaló Szigetelő kitőzőt, amire nagyon büszke volt. Ezt az egyetlen kitüntetést kapta egész életében, szemben testvére számtalan lovagi címével, kitüntetésével és oklevelével.
Meg mindig egyedül lakott kis albérletében, ahogy ő mondta: maradt az egyen. Aztán boldogan magyarázta az értetlenkedőknek, hogy ezen azt érti: sosem jutott egyről a kettőre. Ilyenkor nagyon elégedetten mosolygott, és tulajdonképen tényleg elégedett volt.

Aztán rákos lett és hamarosan meghalt. Persze ez nem történt ilyen egyszerűen.

Szóval Mihály már elmúlt ötven éves és még mindig a felhőket bámulva sétált az utcákon és csak akkor pillantott félre ha felbukkant egy macska egy fal tetején, egy utcazenész mellett ment el. Olyankor próbálta megsimogatni a macskát vagy óvatosan (nehogy eltűnjön félúton) egy érmét dobott a zenésznek. Mint említettem Mihály elégedett volt az életével, talán egy feleseget szívesen látott volna maga mellett de más baja nem volt.

A rákot leszámítva persze. Nem mintha annyira zavarta volna, sőt. Mire egyáltalán gyanakodni kezdett addigra a rák már annyira elterjedt a testében, hogy az orvosok tehetetlenek voltak. Kapott gyógyszereket (fájdalomcsillapítót) de érezte, hogy csak gyengül és gyengül. Egyre nehezebb volt munkába villamosoznia és mintha az ügyfelei is ereztek, hogy valami nem stimmel és kérdezgették Mihályt, hogy miben segíthetnek. O ilyenkor mindig felhívta a figyelmüket, hogy ők az ügyfelek és ő, Mihály az, aki segíteni akar nekik a Porcica 2000 porszivo-takaritogep eladásával. Az ügyfelek pedig megvettek a Porcica 2000 de csak azzal a feltétellel, hogy Mihály elmegy egy orvoshoz.

Mihály pedig ment és újabb adag fájdalomcsillapítókat kapott.
Egy nap, amikor Mihálynak mar csak két hete volt hátra az életéből felbukkant a király. A felbukkant persze nem a legjobb szó, hiszen nem véletlenül toppant be az irodába, Mihályhoz jött. Mindenki azonnal letérdelt vagy fejet hajtott aztán döbbenten figyelték ahogy a király a lefogyott, gyengeségtől remegő Mihályhoz megy.
Olyan halkan beszelt, hogy senki sem hallotta mit mond pedig hegyeztek ám a fülüket. Mihály először a fejet rázta de a király tovább beszelt és végül Mihály bélegyezően bólintott. Felállt, elköszönt a kollégáitól és végleg elhagyta az irodát.

Másnap az ország legjobb kórházában az ország legjobb rákorvosai vizsgálták meg Mihályt. Belerakták mindenféle gépekbe, aztán őbeléje raktak mindenfele gépeket. Végigtapogatták, átvilágították, meghallgattak, bekukucskáltak még az egészen illetlen helyekre is. Végül, mikor Mihály kimerülten pihegett egy agyon, összeszurkálva, szétpiszkálva az orvosok leültek a monitorok elé. Aztán csóválni kezdtek a fejüket, sutyorogtak, majd szerencsét húztak. A vesztes nagyot sóhajtva felállt a monitorok elöl és Mihályhoz ment. Azt mondta, hogy Mihálynak már csak tizenhárom napja van.

Mihály úgy erezte elvesztegette ezt a napot.

Este meglátogatta testvére a király Az első percekben nem beszéltek sokat, ami érthető. Aztán az akadozó, csöndbe fúló félmondatokból kölcsönösen rájöttek, hogy ők tulajdonképen kedvelik egymást.
A király azt mondta sajnálja, hogy Mihálynak nem sikerült. Mihály megkérdezte mi nem sikerült neki. Nem azért mert, annyira sikeresnek gondolta volna magát, csak nem tudott választani a sok kudarca közül.
A testvére emlékeztette a gyerekkori fogadásukra. Mihály nem emlékezett. A király tovább próbálkozott és Mihálynak végül derengeni kezdett az az esős nyári nap. Végiggondolta az életét aztán a testvéréét, aki király lett és mivel úriember volt, beismerte a vereségét. A király úgy tűnt zavarba jött, mintha elpirult volna, aztán aprót rántott a vállán és azt mondta, hogy ugyan már, nem számít.

Mihály megkérdezte, hogy holnap elhagyhatja-e a kórházat. A testvére bólintott, és megkérdezte, hogy mihez kezd a hátralévő időben. Most Mihály vonta meg a vallat. Aztán csendben ültek és mosolyogtak egymásra.
A hátralévő tizenhárom nap gyorsan elrepült, mint fogsebészeti beavatkozás előtt a nyaralás.
Mihály először, azt tervezte, hogy elutazik valahova, de nem volt elég pénze, így inkább a várost járta a hidegre fordult időben és pénzt dobált az utcazenészeknek.

Egy héttel a halála előtt megfájdult a foga. Végigszenvedett egy éjszakát aztán nem bírta tovább és elment egy fogorvoshoz és kihúzatta. Ezzel elfogyott minden pénze, így az utolsó napjaiban ételt sem tudott venni, azt ette amit meg talált a hűtője mélyén. Az meg öt nappal a halála előtt, bedöglött. Igaz, ez nem volt baj mert rettenetes hidegfront tort be az országba így éjjelente Mihály meg két takaró alatt is vacogott.
Tulajdonképen utolsó napjai olyanok voltak, mint egy fogsebészeti beavatkozás egy hosszú nyaralás előtt.
Végül eljött a nagy nap. Mihály felkelt, megborotválkozott… volna, de valamiért nem volt víz a lakásban. Bekapott egy rágót, hogy az utolsó lehelete kellemes legyen, és várt.

Nemsokára pisilnie kellett, de mivel nem volt víz a lakásban ezert kénytelen volt útra kelni. Bement a legközelebbi étterembe és célba vette a mosdót. A felszolgáló azonban megállította, mert a mosdót csak a fizető vendégek használhattak.

Mihály vett egy mély levegőt. Miután kifújta rendelt egy kávét és leült az egyik asztalhoz. Mire kihozták a kávéját alaposan átnézte az étlapot. Kirendelte a legdrágább ételeket, hozzájuk a legfinomabb bort majd amikor a pincér hátat fordított, hogy továbbítsa a rendelést kiment a mellékhelyiségbe. Visszament az asztalához megvárta míg kihoznak eleje mindent, majd hátradőlt és az ablakon keresztül bámulta a hideg szélben fel-ala siető embereket.

Meg sem mozdult míg az étterem ki nem hívta a rendőrséget, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudja kifizetni a számláját. A nap hátralevő részét a rendőrőrs folyosóján töltötte egy kényelmetlen műanyag széken. Jobb oldalán egy kínai fiatalember ült, aki csak kínaiul beszélt, bal oldalán meg mindig valaki más.
Ahogy ott ült számolni kezdett. Vajon csütörtökön vagy pénteken volt az a nagy vizsgalat, töprengett? Milyen nap van most? Szerda. Egy középkorú prostituáltat ültettek le most a bal oldalara, ami megzavarta a számolásban.

Egyre csak a fejet törte, hogy most van-e még egy napja (és akkor az éjszakáját lehet, hogy egy cellában tölti) vagy sem.
Hirtelen nagy gyengeség fogta el a folyosó mintha hullámzott volna egyet alatta, és Mihály lecsúszott a székéről. Mire a linóleumra omlott, a teste már halott volt.
A kínai meg a prostituált próbálta eleinte felemelni de aztán rájöttek mi történt. A nő hangosan sikoltva ugrott hátra majd hisztériásan kiabálni kezdett. Utána minden nagyon zűrzavaros lett.
Néhány nappal később Mihály testét elhamvasztották, a hamvakat egy urnába tették azt meg testvére, a király (mert személyesen ő intézkedett ez ügyben) magával vitte a palotába és a dolgozószobájában helyezte el, mert ideje nagy részét ott töltötte.

A további évek eseménytelenül teltek, a világ úgy tűnt nem rokkant bele Mihály halálába. Aztán a király is elhunyt. Rettenetesen nagy temetést kapott, mindeni sajnálta mert igen jó király volt.
Rögvest utcákat meg tereket neveztek el róla az ország majd’ mindegyik városában. Bekerült a következő kiadású történelemkönyvekbe. Nem sokkal később egy picit csökkent a népszerűsége, hiszen rendkívül szorgalmas ember volt, rengeteg törvényt hozott, épített, fejlesztett és ezeket bizony meg kellett tanulni az iskolában.

Mihály urnáját áthelyezték egy kis kápolnába nem messze a Nagyon Fontos Szemelyek kriptájától, ahol a testvére is nyugodott.
Egy napon…

Szeles novemberi nap volt, bár a szeles ebben az esetben nem fejezi ki pontosan a légmozgás erejét. Azt beszeltek az óceán túloldalán tomboló hurrikán utószele volt ez, amely a kopasz fák agait tépte és amely már-már visszafújta a kerékpárosokat a házukba. Mindemellett a Nap szépen sütött és mintha mosolygott volna az égen fel-ala rohangáló felhőkön.

Ezen a nem túl szép napon IV. Szerenád Közép- és Felsőfok bárója meglátogatta a kriptát. Kényelmes tempóban végigsétált a hideg kőpadlón, a szél visított a résnyire nyitott ajtón keresztül amelyen át IV. Szerenád az imént bejött. Elsárgult levelek kavarogtak. Egyszóval rendkívül huzatos kripta volt, IV. Szerenád nem is lett volna itt de a családi hagyomány megkövetelte, hogy az elsőszülött macska rendszeresen meglátogassa Mihály hamvait hiszen mégis csak ő adományozta a bárói címet a dédpapának.

IV. Szerenád felpattant egy lehajtott fejjel üldögélő szobor ölébe, onnan a szobor vállára és maris fent volt a legfelső polcon, amely végén Mihály urnája állt. Végigkígyózott az útjában lévő urnák között majd leült Mihály hamvai mellett. Almosan pislogott. Megnyalogatta a bundáját a bal válla felett. Pislogott.
Úgy döntött, hogy ennyi nagyjából elég lesz. Felállt, nyújtózkodott és… Teste egy kecses és gyengéd és kiszámított és előre megfontolt mozdulatával megtaszította Mihály urnáját. Az rövid billegés (és egy újabb lökés) után lebucskázott és három nagy darabra törött.

Az kriptában tomboló mini vihar azonnal rárontott a finom porra, felkapta és már vitte is magával a kripta kőfalainak ezernyi repedésén keresztül. Épp csak nem kacagott fel boldogan.
Odakinn pedig egyenesen az ég fele vette az irányt mert lokális felfele áramló légmozgás alakult ki (a részletekről egy meteorológus többet tudna mondani), a hamvakat markoló szel pedig meg sem állt a szélükön szürke fehér felhőkig.

IV. Szerenád mozdulatlanul ült fenn a párkányon, megvárta míg az utolsó porszem is távozik a kriptából. Leugrott a szobor ölébe onnan a hideg padlóra és kisetalt. Odakint felpislantott az égre, ásított egyet, aztán ment a dolgára.

Egészen érdekes véletlen de éppen ekkoriban kezdtek az utcazenészek új dalokat énekelni. További érdekes véletlen, hogy ezen dalok főszereplőjét általában Mihálynak hívták, aki egészen balfék figura volt és mindig bajba keveredett és semmi sem sikerült neki.

Mihály-dal, egy idő után így hívták ezeket a dalokat és úgy tűnt a népek képtelenek megunni őket. Újabbak és újabbak születtek és a zenészek egyre cifrázták Mihály kalandjait. Megtették cirkuszigazgatónak, aki Indiából a városba hozza a világ egyetlen átváltozó művészét. Máskor Mihály volt az úszni nem tudó úszómester, aki megmenti a királyt a szuper mentőövével (ez olyan népszerű volt, hogy egy ideig valóban gyártottak ilyen mentőöveket a hozzávaló extrákkal (elemeket külön kellett vásárolni, mérsékelten vízálló)). Volt dalnok, aki szerint Mihály egyszer maganak a Halálnak is eladott egy porszívót, amikor éppen telefonos ügynökként dolgozott.

A járókelők mosolyogva hallgattak a vadabbnál vadabb történeteket a zenészek pedig elleptek a királyról elnevezett tereket meg utcákat és Mihályról énekeltek. Néha, ha különösen jó volt a műsoruk furcsa, régi pénzérmeket találtak a kalapjaikban, amelyeken egy jóval régebbi király arckepe volt. Mintha csak az égből hullottak volna.

Ez a vége a mesének a két fiúról.

2012. március 25., vasárnap

VidámVasárnap

Az van -jöttem rá ma,- hogy a varázskert az attól lesz varázskert hogy ki lakik benne. A mienk az.
Ma vetettem virágmagokat. Az előző lakók által itthagyott gyújtósnak való ágydeszkákból építettem virágládát, kettőt (wm fűrészelt). Bosszanóvát hallgattunk egész délelőtt, táncoltunk, meg egy csomót nevettünk.
Sztéket ebédeltünk én sírtam kicsit olyan finom volt. A cica a lábam között aludt a nyugágyban míg én lepirítottam az arcom.
Elővettem a nyári ruháimat, kimostam mindet, majd egy óra múlva szárazon akasztottam vissza őket a szekrénybe.

2012. március 24., szombat

hóm szvít hóm

Kávé a "franciáknál". Körülbelül akkor nyitottak mikor mi brisztoliak lettünk, azóta törzsvendégek vagyunk. A világ legaranyosabb kávézója, szívünk csücske, a tulajékkal együtt. Volna jó kávé közelebb is, jobb kávé, volna cuki hely is, meg hangulatos is,aranyos kiszolgálókkal, hogyne volna. Mi mégis kéthetente buszra szállunk, és utazunk, hogy itt. wm kipiszkálja a csokigombokat a sajttortája széléből, hogy szétteríthesse a tetején, hat falat. Mesélhetnék még.

2012. március 23., péntek

gyönyörű gyönyörű gyönyörű meleg napos fényes tavasz ilyen lesz a hétvége. Előbányászom az összes nyári ruhámat, kimosom őket, és egy óra alatt meg fognak száradni.

emlékeztessetek hogy majd meséljek a rolleres lányról, addig is, itt egy fénykép a napról, wm készítette ezermillió éve, bocs ha láttátok


2012. március 22., csütörtök

2012. március 21., szerda

2012. március 18., vasárnap

egy csomót sminkeltem, meg tervezgettem, a tükörben czuki voltam, meg szegszi, szépike, és bakker EGY jó kép nem lett nyolcszázból. hisztis vagyok, és a mai kép az csak azért ez, mert rohamot kaptam a fotosoppal is. grrr


2012. március 16., péntek

Éden hotel

Szóval úgy volt, hogy kábé kettőig nem bírtam elaludni, járt az agyam, forgolódtam csűrtemcsavartam, tervezgettem. Olyan éjfél körül kiviharzottam a számítógép elé, és letöröltem a csajt a fészbuk barátaim közül, ez kábé nyílt támadás, mert tudom hogy figyelemmel kíséri a napi képek sorozatomat (meg amúgy is). Most pedig idegenként csak a csúfolódásellenes kiáltványaimat láthatja, a legfrissebb, tegnapi, név nélkül de elég konkrétan rá utal.

Még a ruhatáramat is nagy gonddal válogattam össze. (Amióta itt dolgozok, kettőször voltam nadrágban kizárólag szoknyát hordok) Tornacipő barna, szakadt, varrott kordnadrág, meg wm fekete pólója, NOSTROMO felirattal, mert ha valakit azért csúfolnak hogy hajléktalanul öltözködik, akkor(magamhoz képest) én is hajléktalanul fogok felöltözni.

Az azonnal feltűnt, hogy a csaj megkapta az "üzenetet". Nem volt köszönés, annál inkább méregetés az öltözékkel kapcsolatban, azért mindenki felhúzta a szemöldökét. Mondjuk a legnagyobb döbbenet a csúfolt srác arcán volt, neki tátva maradt a szája (ha igazán a kedvére akartam volna tenni, wm ledzeppelines pólóját választom, de azért húzzunk már meg egy vonalat)

Aztán az első adandó alkalommal félrehívtam a főnököt egy kis csetre.

(A főnököm Dzsémsz, házipoén, hogy szerelmes vagyok belé, mert iszonyúan egyenes, normális, szerény, csendes, klassz ember. Pár hete már kiraktam elé a csúfolódás-témát eléggé keményen. Jelezte, hogy érti vette, de nem volt semmi olyan reakció amiből arra következtethettem volna, hogy egyetért, vagy tesz valamit az ügy érdekében, ami kissé kiábrándító is volt. A barátnőimet is megkértem hogy kommenteljenek-őket is ugyanennyire zavarja, de én vagyok a leghangosabb, és a legbátrabb elkezdeni- de az eredmény náluk is hasonló volt. Szóval ezért egy picit rizikósnak éreztem a második menetet)

Ma azzal indítottam hogy undorító gusztustalan nem veszek részt benne, több mint csúfolódás, okádék, mit akar tenni az ügy érdekében, engem is csúfoltak, fél bejönni, depresszív állapotjelentések a fészbukján ésatöbbi, én is majdnem sírtam.
Erre négyszemközt olyat tolt, hogy teljesen sokkot kaptam,( mert kínosan ügyel arra, hogy senkit ne vonjon bele a főnöki tevékenységbe túlságosan, nagyon egészséges távolságot tart, zéró érzelemnyilvánítással.)
Látja tudja, ne higyjem, hogy nem tett semmit, az elmúlt héten végig ezzel foglalkozott, mert hivatalosan akarja intézni, a legtetejéig elvitte, és pont mára tervezett mítinget, és meg akar nyugtatni, hogy mocskos lesz. Ha kell akkor a legértékesebb dolgozóját is kirúgja, de ezt a viselkedést nem tűri. Ha tehetné egyenként csapna szét köztük, de először csoportos figyelmeztetés kell, és ne aggódjak, kuss lesz innen. Még olyat is mondott, hogy mennyire gusztustalan hogy a csúfolódók között családosok is vann, hát milyen gyereket nevelnek ezek, ésígytovább. Annyit tudtam kábé mondani, hogy örülök, hogy akkor mégsem kell innentől a fiúm cuccaiban járnom, nevetett.

Még mosolyogni sem tudtam mikor kijöttem, annyira meg voltam rökönyödve. Hogy ez ilyen jól alakul.
Kábé fél óra múlva, mítingre fel, senki nem sejtette miről lesz szó, nekem a torkomban dobogott a szívem. A konferenciaterem ajtajában a csaj beslisszolt előttem, majd jól érzékelhetően becsukta előttem az ajtót, jelzésként, nagy gúnyos mosollyal, hát nem gyönyörű?
Mindegy, mind bent vagyunk, Dzsémsz semmitmondó hangon enyhe mosollyal üdvözöl minket, mint minden átlagos értekezleten,mosollyal, mindenki kicsit előrehajol, mert általában idegesítően halk,
...lassan itt a negyedév vége,lassan majd elkezdjük a személyes értékeléseket viszont a mai míting nem erről fog szólni sajnos (itt mindenkinek kioszt egy kétoldalnyi tájékoztató anyagot). Hátatfordít nekünk, mint a filmekben, néz ki az ablakon, elkezdi halkan, hogy gusztustalan, és felkavaró ami itt folyik, visszafordul, és kábé három percen keresztül megállás nélkül "higgadtan ordítva", (azaz a normál beszédhangerőnél picit hangosabban, de mivel mindig nagyon csendes, ez mindenkinek ordításnak érződik) káromkodásokkal fűszerezve, de név nelkül elhordja az egész társaságot -akinek nem inge nem veszi magára alapon - mindennek, kirúgással fenyegetőzve, következményeket sorolva, törvényeket citálva, még egy mukkot hallok, akkor repültök az én főnökségem alatt nincs ilyen ...mindezt olyan stílusban, hogy utána minden mondatot meg kellett beszélni a barátaimmal annyira kurva jó volt.
A végén annyit mondott, hogy nem érdekli, ha bárkinek is lennének kérdései, ennek a témának ő rak pontot a végére kuss van, lehet vissza menni dolgozni. Gyönyörű volt, gyönyörű. Sokkoló, mindenkinek.
Persze a társaság azonnal elkezdett pusmogni, hogy jon jon (ez a srác) és akkor én itt eléggé konkretizáltam, hogy nem a jon, hanem én.

A sötét oldalon egész nap halotti csönd, csak pusmogások, nézések, a jók pedig vidáman mosolyogva, sztorizgatva, a szokásos kellemes tempóban dolgozgatnak tovább, gyönyörű péntek volt. Plusz az ügynek megszereztem egy másik régi arcot is, ő kimaradt a csúfolódásokból mindig, de összeszokottság miatt oda barátkozik, kérdeztem tőle, mit gondol, a felnőtt emberek mitől lesznek öngyilkosok, meg hasonlókat, de ezt már inkább el sem mesélem.

örülök. dzsémsszel nem beszéltem, szerettem volna, de nyalni nem akarok, pedig elmondanám neki
hogy ,ha ilyen tanáraim lettek volna akkor kicsit elviselhetőbb lett volna a tínédzserkorom.

örülök. jonnal nem tudtam beszélni, de egyszer egymásra néztünk, a nap vége felé. Teliszájjal vigyorgott, nagy szemekkel,rég láttam ilyennek, aztán elkomolyodott, és a mutatóujjával megbillentette a láthatatlan kalapját felém. hát mekkora királyság ez már.

szóval ennek a történetnek mesébe illő vége lett

a mai kép pedig, mivel egész nap kicsit ellenripley-nek éreztem magam:





2012. március 15., csütörtök

Negyedik napja van nagyon durva tejköd folyamatosan, estére szakadozik fel csak egy picit, szerintem gyönyörű.



Amúgy a hangulatom is ködös, munkahelyi gondjaim vannak. Szóval az van, hogy megkaptam a magam adagját a csúfolódásból annak idején, felnőttektől, gyerekektől, szar. Nagyon szar. Főleg, ha nincs aki megvédjen. Engem már nem csúfol senki, lepereg, meg veszélyes is, ennek ellenére kurvaszarul tűröm azt is, ha a környezetemben valakivel ezt tolják.
Márpedig most ez van, az egyik őskövület kollegát szívatja -egyébként évek óta három másik őskövület kollega. Az áldozat szerencsétlen, magányos, harmincas férfi, hóbortos, és nagyon fárasztó. mondják, hogy kihívja maga ellen a sorsot, tényleg iszonyú könnyű préda. Persze halálbapicsába alázni, gyötörni, pont annyira jogos ezért, mint a miniszoknyás nőt megerőszakolni.(durva epilepsziára gyógyszert szed, ezért mindig picit belőttnek is tűnik)
A csúfolódók, amúgy igazi féreg banda, szót se érdemelnek, de azért: magát királykisasszonynak képzelő harmincas szlovák nagyképű akaratos (csinos) picsa (a lelke rohadtsága a szemében ül, ezért még dugásra se kell senkinek - főleg nem a gazdag angol jóképű üzletembereknek akikre vár), az agresszív gangszta szomáliai hódolója (aki ismeri a fajzatot/élt-él angliában tudja micsoda féreg tud ez lenni, meg az indiai udvarhölgy. mindhárom immigráns, a srác angol.

Mostanában nagyon durván rákezdték, okádok tőle.
A srác, ma a sírás határán panaszolta nekem, hogy fél bejönni, hogy évek óta minden nap kap valami beszólást.

Én új vagyok. van mögöttem is tábor, de akkor is új.Eddig csak enyhén oltogattam az öregeket, de ezt így nem veszi be a gyomrom. Éveket töltöttem azzal, hogy fogalmazgattam magamban a helyes válaszokat, amikel mégis győztem volna, amikkel kijöhettem volna a szituácikókból győztesen is, nem csak széles hamis mosollyal, ami mögött egy hajszállal már sírás remeg. Már nem csúfol senki, nincs rá szükség, de az önbizalom, és a gyakorlat teszi a mestert, a folyamatos visszaugatások mantrázása második levegővétellé válhat, csípőből tüzelek ha kell, és gusztustalanul alattomos tudok lenni adott esetben. Ezt könnyen megzabolázom, de a szituáció kezd lassan túlnőni az önkntrollomon. mert tökmindegy hogy ki az áldozat.

Ehh ezeken agyalok, és azon mlyen taktikával adagoljam ezt a főnök felé, ami megint egy msáik sztori, majd legközelebb. de holnap műsor lesz, az tuti.

2012. március 13., kedd

tegnap volt egy kis nézeteltérésünk wmmel. Ritkán van ilyen, szóval a kicsi is nagy, és rossz.

Ma egy sztárvórsz utalással próbált mosolyt csalni az arcomra (valami művészke lefestette gyerekként hanszolót meg leját, ahogy közösen a holdakat nézik, leja feje hanszoló vállára hajtva)
Persze mosolyogtam, hogyne mosolyogtam volna, majd beírtam a kesesőbe hogy hanszoló és leja váltvállnakvetve harcol a sötét erők ellen . nincs ilyen
beírtam. hogy herizonford, és "akármilyennő" válltválnakvetve harcol. ilyen sincs.
Klint Ísztvúd és akármilyennő ... nincs.
ő tudja mire értem ezt.

a mai kép pedig:

2012. március 11., vasárnap

nem olyan czuki mint egy süni, de tuti hogy színesebb. ő lakik a kertünkben a hatalmas tesójával együtt.

2012. március 10., szombat

Reggelente én hagyom el a bázist később. Ilyenkor a cica iszonyatos drámákat tud tolni, néz vinnyog követelőzik, törleszkedik, könyörög alkudozik szónokol. Nem könnyű itt hagyni, általában próbálom egy kis cicafűvel leszedálni, majd kiosonni.

A pénteki műsor a szokásosnál is durvább volt, egész nap lelkiismeretfurdalsom volt, egy csomószor eszembe jutott.
Mikor hazaértünk ez fogadott minket, a cica megkaparintotta a füveszacskót, és az egész szobát, de szó szerint az egész szobát beterítette, a számítógépet, az ablakpárkányt, mindent.

Ilyen amikor nagy akaratok egymáson morzsolódnak.


2012. március 9., péntek

a cica nem szereti ha fészkelődünk amikor ő alszik ilyenkor csúnyán ránk tud kiabálni, ma be is pisiltem kicsit ijedtemben.


2012. március 8., csütörtök

2012. március 7., szerda

Nagyon hiányzik a kert, az előző helyről (meg a környék, meg a folyó) de hatalmas terveim vannak a kis betonkuckóval (és összehasonlíthatatlanul jobb ketten).

kis lépésekkel indulunk.


2012. március 6., kedd

Ma még csak a próbaútja volt, de holnap teljes joggal szállít minket  Bob Steve. Ha egysze is elhagyja a megszokott utat, én kiugrok a kisbuszból.



és ha már a kép nem a legklasszabb,  nesztek zene hozzá:


2012. március 4., vasárnap

Vasárnap

Nagyon szeretnék egy új tetoválást, nagyon régóta. Valami magyaros mintát keresek, ecce az imigráns identitási válsága, vagy hívhatjuk bárminek. Annak ellenére, hogy nem szívesen élnék már Magyarországon, a gyökereimre büszke vagyok. Csodaszámba menő dolgok születtek a Kárpát medencében, és sajnálatos hogy lassan minden a feledés homályába vész. Hö.
Mindegy, a lényeg az, hogy mintát keresek bőszen, próbálom összeszedni melyik kunkor, szirom, szín mit jelenthet, hogy a tetoválás ne csak gyönyörű legyen, hanem esetleg jelentéssel is bírjon.

De barátaim, mondjátok meg miért van az hogy egy gyűszűnyi tudományért három szekérderéknyi nagyon durva szélsőjobb propagandán kell átvergődni magamat?!

Libsikomcsizsidóbérenchomokos barátaim, mi mind oly fogékonyak vagyunk a szépségre, tudományra, művészetekre, akkor hogy lehet az, hogy valami ennyire egyszerűen és varázslatosan szép dolog ennyire kiesik az érdeklődési körünkből.
Olyan mintha a magyar kultúra egy közös rezervárumba lenne csukva a turulosokkal, a kulcs meg egy mocsár mélyén, valahol, MESSZE.

Borzasztó, megyek is szolmizálni egy kicsit. Mert én Kodály leánya vagyok. Anyu is az, boldog szülinapot neki.







És hogy a napi kép a lehetőség szerinti legjobban elüssön a témától, itt a cica aki egy mandalamintás ágytakarón aludná édes ámát ha nem kattintgatnék:

2012. március 2., péntek

2012. március 1., csütörtök

a szomszéd fuvolista lánynak itt a barátnője, duettet fújnak. hangulatos. wm tuti tud egy ilyen filmet.

ma nagy köd volt. szeretem a ködöt, próbáltam is fotózni, hajnalban, uszi előtt. mármint az uszoda mögött, és úszás előtt hö.