2010. szeptember 3., péntek

a harmadik hét a munkakeresés jegyében telt, mert erre is gondoni kell, lassan fogyóban a családi keret (mármint az amivel lemehetünk mínuszba eheehe)
szóval a gondosan megkomponált önéletrajzomat elküldtem kábé 50 megválogatott munkahirdetésre. irodai ülőmunkák, vagy recepciós dolgok orvosi rendelőknél, cégeknél, telefonos cuccok. véletlenül sem akartam elküldeni egy olyan helyre sem, ami vendéglátással foglalkozik.
aztán megadtam magam, egy helyre beadtam, spike island, ez egy nagy raktárépület a sarkon túl, ami kis kockákra van felosztva, mindet valami festő, vagy szobrász, vagy valami hasonló bérel, hogy itt dolgozzanak,néha kinyitják, akkor kiállítóközpont, és ennek az intézménynek van egy konyhája, ide keresnek szupervájzort. ide beadtam, mert bár nagyon fos a kávéjuk (párszor már kipróbáltuk hátha nem, ) nem lenne rossz ezekkel az arcokkal ismerkedni, és azt is elsajátíthatnám, hogyan kell egy konyhát vinni.
na mosthoz képest másfél óra múva megyek interjúra.

levélen hívtak be, azt is megírták, hogy sajnos a megadott telefonszámon nem sikerült elérniük.

gondolom nem kell hosszan magyaráznom.

rossz számot adtam meg. szóval az összes jelentkezésem mehet a kukába. először majdnem sírtam mérgemben, végül már csak röhögtem. wm mondjuk nem annyira, de ez legalább magyarázat volt arra, hogy miért nem keresett senki, hogy jöjjek már nekik dolgozni, na.

hogy ma se maradjatok kép nélkül, íme egy a ballonfiesztáról, amit teljesen elmosott az eső, a hat helyett csak egyszer szállhattak fel, és akkor is az ellenkező irányba fújta őket a szél mint kellett volna.

a harmadik hét végén már nyugodtam mentem be a sztarbakszba kávézni, a főnökm még mindig úgy néz rám, mintha megfojtotta volna a kismacskámat és rettegne, hogy kiderült, félve kérdi, hogy keresek e munkát, elmesélem neki a telefonos esetet, és hozzáteszem, hogy a szellemi limitem alapján nagy bátorság volt elhagyni a sztarbakszot, rebben a szeme, de rájön, hogy okosabb ha nevet, megkérdem mi a helyzet, az a válasz, hogy ugyanaz, ugyanaz, hát igen válaszolom, mi is változhatna.nincs itt semmi látnivaló, oszolás, meghívom őket a sárkányfesztiválra, ahol hivataosan árulom a cuccaimat, ááá semmi időm újra elküldözgetni az önéletrajzokat ezer a dolog.

és tényleg a nagyadik hét elejére sokkot kapok attól, hogy már csak öt nap van hátra, és napi nyolc órában megy a pinga, eg a fotózás, meg küzdök az összes oldallal, ahová ilyenkor fel kell pakolni, fészbúk twitter, sajátblog.

közben a lásban meghirdetik a karácsonyi kisegítőkereső melókat, a jókat megtartják, alázatosan kérek egy jelentkezési lapot, és mindennap arról beszélgetünk wmmel, hogy mibe fogjunk ami saját.

és most péntek van, egy óra az interjúig , aztán szórólapot kell terveznem, árcédulákat rajzolnom, úszn, bevásárolni, váltópénzt venni a bankban, kiszedni a szemöldököm, pogácsát sütni vagy mézeskalácsot, és holnap van a nagy nap.






most eszembe jutott a kiállítóterem baján, ahol most az erszte bank van, milyen klassz volt, amikor mentünk az ifjúsági házba szakkörre mindig benéztünk, körbejártuk, stoppoltuk melyik tetszik, vagy csak magunkban ha egyedül voltunk, a könyvet gondosan aláírtuk, hogy Nagyon Tetszett!!! a felkiáltójelek alá karikákat rajzolva pontok helyett. klassz.

Nincsenek megjegyzések: