2009. november 24., kedd

tévézni akarok

kétségbeejtő, kétségbeejtő, gyerekek, én teljesen kivagyok.

szóval. nincs tévénk, nem is hiányzik. ismerek nem egy nem kettő itteni magyart, aki előfizetett mindenféle műholdra, csak hogy magyarul tévézhessen (ez is kétségbeejtő, voltam két hete fodrásznál itt, és a magyar viva ment)
szóval a magyar kereskedelmi csatornák még kevésbé hiányoznak.

van ellenben internet, olvasok, művelődök informálódok ugyebár, és nem hagyhattam figyelmen kívül a BENKŐT.

különösebben nem érdekelt volna, de mivel mindenhol ezt tolják, unos untalan beleszaladtam

és most

idenekem az ertéelklubot, de azonnal!!!

azt hiszem ez a sírvaröhögés parnasszusa lehet, prolimúzsákkal telirakva

nemmellesleg a jelen magyar celebélvonlban a legsármosabb és legjóképűbb férfi, aki örömmel alázza szét őket, nagyívűen saját magát is, nem hiszem el hogy ilyen műsort készítenek, látnom kell

ennyit csak

2009. november 18., szerda

melós

kevés az emberünk, kisegítenek minket a többi boltok.
jött a csajszi tegnap, komolyan, felelősségteljesen dolgozott. ezt nagyon szeretem, mert könnyebb a műszakot úgy levezényelni, ha megbízható emberek vannak a kezem alatt.

ma betelefonált reggel, hogy késni fog, dokihoz megy.
kiderült, hogy valami pisilőszervi fertőzést kapott, de ennek ellenére becsülettel bejött, és húzta az igát, bár tízpercenként rohant vécéra. többször láttam hogy eltorzul a feje, mondta ,hogy bizony fáj is, és figyeltem titokban, láttam hogy amikor egyedül hiszi magát, akkor nem is kínlódik a műmosollyal. hát hazaküldtem korábban, bár iszonyúan kellett volna az ember, de én se szívesen maradnék.
kérdeztem hogy haza tud e menni így, mondta valószínűleg taxit kell fognia.

amíg elment átöltözni, kivettem 10fontot a borravalónkból, és a kezébe nyomtam, hogy taxira. nem akarta elfogadni, mondtam ne aggódjon, ez csak a borravaló, erre végképp el akarta utasítani, mondtam neki ne legyen hülye, otthon is maradhatott volna minden jogon, és mégis bejött pedig nem is az boltja, blabla bla
azt mondta, hívjam ezentúl bármikor, ha bajban vagyok és kell ember, én pedig megkértem hogy ne árulja el senkinek, mert jobban szeretem, ha szigorú és gonosz szupervájzornak tartanak azok akik nem közvetlenül velem dolgoznak.

délután ellopták a borravalógyűjtő dobozunkat. örültem neki hogy előtte kimentettem belőle azt a tízest

más

ma egy vendégünk ilyet szól
-bocs te vagy a főnök itt?
-á nem csak múszakvezető vagyok.
-nagyon tetszik ahogy a vendégekkel bánsz,
-ókösz
-megkérdezhetem mennyit keresel itt?
-hát jelenleg x.x per óra
-figyelj, mit szólnál hozzá ha felajánlanék neked egy "igenjólhangzópozíciót" a zz hotelben évente háromszázezer magyar forintnak megfelelően nagyobb összegért? ideéside küldd az önéletrajzodat.
ésígytovábbésígytovább.

most van min gondolkodnom

2009. november 16., hétfő

megy az idő

bejelölnek wiwen régi osztálytársaim, és mindig nagyon megdöbbenek mennyire megöregedtek.

vajon én is a szemükben (már ha mutatnék magamról fotót) vagy a kövérség tényleg ennyire konzerválja a fiatalságot?


(én tudom, hogy mi a helyzet, de az más tészta)
nem tudok miről írni, unalmas mostanában az élet, pontosabban nem az, csak kicsit egyhangú

nagyon, nagyon várom a tavaszt, amikor újlakás, újlakótárs.
az nagyon jó lesz nekünk.

amúgy meg azon gondolkodtam minap, milyen jó is az, amikor beszél nyelveket az ember lánya, van egy csomó dolog amiről angolul gondolkodom.

vajon milyen lenne, ha tudnék még más nyelvet is?

meg kíváncsi vagyok, szült-e már az eliza. eltűnt nagyon

2009. november 13., péntek

lyet szól ma az egyik kollegám, mikor iskolai élményekről beszélgettünk

"a biológia a matek leszbikus kishuga"

2009. november 10., kedd

danubiusz, sláger

az a kisváros, ahol felnőttem, mindentől nagyon messze volt, még a legközelebbi nagyvárostól is.

lévén magyarország vízfejű, és már akkor is az volt, mior az én értelmem nyiladozott, a következő rádióadókat lehetett fogni:
kossuth,bartók,petőfi

és a danubiusz, meg a sláger.

egy zenepedagógus családba volt szerencsém születni, szóval egész odáig, amíg nem magam választhattam zenehallgatási lehetőségem, minőségi muzsika vett körül, de hogy úgy mondja, az időtállóbbak közül
magyarul nista könnyűzene.

egy idő után már igényeltem volna, főleg hogy az osztálytársaim diszkóba jártak, és mindenféle számokat emlegettek, meg ilyesmik

asszem elsős gimnazistaként kaptam egy rádósmagnót, kerestem isrögötn a danubiuszt, érted, az menő
és meglepődtem. az igénytelenségen, hogy ez a könnyűzene?

éreztem, hogy valami nem oké a dologban, mert néha belefutottam egy egy külföldi adóba (határmenti az említett kis város,) és hallottam hogy itt nálunk valami nincs rendben

és ez így ment amíg internethez nem jutottam jó sok évvel később.-és ekkor iszonyúan megdöbbentem, és sajnáltam magam nagyon, hogy mi mindenből kimaradtam
és ez szomorú, nagyon szomorú,

és ezért táncolok a danubiusz meg a sláger sírján-remélem örökre kirohadnak

mert tengernyi vidéki magyar fiatal van és volt eleve a totál zenei igénytelenségre kárhoztatva,(köszönjük egyébként a petőfinek azt, hogy országos sugárzású rádióként ezt elsőként megtörte) ez gyakorlatilag olyamsi volt, mintha bármerre mennél, a maunikát meg a barátok köztöt nyomnák az arcodba kivetítőkről.

(erre ékes példa hogy elmennek tüntetni értük)


szóval ünnepnap lesz a november 18, táncoljatok, és örvendezzetek



ja és volt még a helyi rádió is, minden hétköznap este hattól nyolcig kívánságműsorral, ahol üzenetet lehetett küldeni, meg egy számot, szóval a repertoár tökugyanaz volt estéről estére.
egy nap betelefonáltam, és egy barátnőmnek küldtem bachtól a démolltokkátaésfúgát, amit legnagyobb meglepetésemre le is játszottak
negyedóra eltelt az értékes kívánságműsoridőből, utána a műsorvezető azt mondta, hogy "őőő...ehm..most kissé más műfaj követkzik, a tankcsapdától a mennyországturiszt"
másnap az osztálytársnőm mérges volt rám, mert leégettem

2009. november 8., vasárnap

betyáros

így hívja a nagymamám a lepirított krumplistésztát. sajni én nem tudok olyat csinálni.

amúgy meg, láttam videót a subbán valami betyármozgalomról, biztos ti is, bár lehet ti a kurucinfón.

és figyelj én egy libsikomcsizsidóbérenc vagyok, de be kell valljam őszintén, tetszett.
no persze nem az ideológia, ami mögötte van, de ahhoz a szinthez képest amit kinézek a kurucinfósokból, ez egy meglepően jó kis videó

és nem utolsósorban

kifejezetten örülnék neki, több ilyen hagyományőrző csoport létezne, öröm volt látni, ahogy pörgették az ostotrt, és hogy népviseletben voltak.

ja és van egy barátom, aki tud lóról hátrafele nyilazni

na jó nem is, csak simán nyilazni, de azt bőgatyában gyolcsingben nagybajusszal teszi. meg lezsidóbérenckomcsilibsiz, de azért szeret, és néha adott mézet

2009. november 4., szerda

rotónak szeretettel, mondjuk karácsonyra:
http://dl.ziza.ru/other/112009/02/pics/058.jpg
ma kommenteltem valahol máshol, és az ellenőrzőszó az volt hogy fremen.
ez jó

utószó

aztán leszálltunk a londoni vonatról, délután

na a londoni minikalandunkat még elmesélem, okuljatok.
szörnyű volt, de most így visszagondolva már vicces.

szóval londonban volt két és fél óránk a brisztoli busz indulásáig, a vonat és a buszpályaudvar nyolc metrómegállónyira egymástól, a kettő között pedig TT, a kedves lovebokszos ismerős munkahelye, a százszor bezengett híres páb, kérdés? hát persze hogy beugrunk hozzá.

a vasútállomáson már rutinosan megtaláltuk a metrómegállót, no itt lepődtünk meg először, elég sokan voltak, de azért sikerült a metróra feltolulnunk, hát a piroshetesnek is van még mit tanulnia, wm nyakából lélegezve próbáltam leküzdeni a klausztrofóbiámat, ő meg ugyanígy a tömegiszonyát.
örültünk mikor leszállhattunk.

a korcsmát azonnal megtaláltuk, benne TT-t is, aki bizony más képet mutatott mint ami a naplóiból lejött. szóval, az se volt rossz, de így élőben sokkal tökösebb csajszi, kaptunk sört meg narancsfröccsöt, cigiztünk dumálgattunk, óléreztük magunkat, a munkahelye eszméletlenül hangulatos, és szakmai szemmel nézve is le a kalappal azelőtt amit csinál. szóval ráértünk még, ráhagytunk másfél órát a busz indulásáig.

TT azt tanácsolta, hogy ne gyalogoljuk le a hátralévő két metrómegállót, mert hosszabb az út mint képzeljük és úgy döntöttünk, hogy igazat adunk neki, nemhiába ő él itt egy éve. hát elkezdtük a metrólejárót megkeresni,
a csomagban az összes téli cuccunk,
és sokkot kaptunk.
mi egy nyugis kellemes élhető kisárosban élünk, és egy még nyugisabb, kellemesebb és élhetőbb országból jövünk éppen, nekünk ez itt felfoghatatlan volt.
olyan szintű durva tömeg, amilyet még nem láttam, hömpölyög az utcákon, negyed óra egy négysávos úton átkelni, a csomagunkkal,
és a metróra felszállni akarók már a felszínen(!) sorakoznak.

game over.

én nem megyek le egy alagútba ennyi emberrel, wm pedig sehova nem megy ennyi emberrel.
félreállt, és elkezdett káromkodni, én pedig teljesen feleslegesen nyugtatgatni őt.
induljunk el gyalog, van még egy óránk, meglesz az.

jó, átverekedtük magunkat a tömegen, és elindultunk (futva, eddigre wm totál begőzölt rég láttam már ilyennek ) egy hasonlóan zsúfolt utcán ami arra vitt szerintünk amerre menni akartunk. aztán vgre találtunk egy térképet, ami alapján kiderült, hogy tájékozódásból ötös(öm van nekem) de a buszmegálló tényleg nagyon messze van, és egy cseppet sem vígasztaló, hogy csupa híres angol nevezetesség mellett vinne el az utunk.
ekkor már csak háromnegyed óránk volt a buszunkig.
akkor próbáltam egy helyijárat buszra automatából jegyet venni, de elnyelte az apróm, utána futottunk még egy fél kilométert csomagostul -ez az amikor wmre már nem hat semmilyen szép szó(se csúnya),tipor át az egész városon, nem figyel semmire csak hogy ne hagyjon el, de aztán végül le tudtam állítani, vettem buszjegyeket, és vártunk egy buszra amit korábban már kiszúrtam hogy oda megy ahova mi.
vártunk és aggódtunk,
felszálltunk itt már csak húsz perc van a buszunkig,
odaértünk a dugóban vánszorgó helyijárattal
ekkor már csak5
közben párszor elmeséltük egymásnak hogy idejövet is ez volt és akkor elértük, fél óra és csak nevetünk az egészen, ugye?
és leszálltunk, és akkor kiderült, hogy ez nem csak busz hanem még postakocsi állomás is, lófasz csengővel, háromperc, rohanás fejvesztve felalá, wm állj meg, ez már nincs meg, nem találjuk a buszokat, rohanás, káromkodás,wm a busz elvileg egy perce elment, álljmárle
aztán amikor valaki egy ajtóhoz igazított bennünket, hogy arra menjünk, és tényleg, de az az utcára vitt akkor wmben elpattant valami, a táskát lendületből bevágta egy kirakatba (még szerencse hogy le volt húzva a rács) odaszóltam ét hajléktalannak, hogy igen, lekéstük, és? aztán megöleltem wmeet, és akkor utána nagyot nevettünk, aztán elszaladtunk a buszmegállóig, ahol igen, lekéstük, nem nincs pénzvisszafizetés,
nagyonjó rohanás, hogy másik járatot keressünk nemkéne itt éjszakázni ugyebár,
sorbanállás ablakon kidobott pénz,
várakozás
hazabuszozás brisztolba,
taxi

az ágyban pedig már az egészen jót nevettünk.
szeretek wmmel kalandozni

de londonba soha többé nem megyünk. gusztustalan hely az.

2009. november 3., kedd

az utolsó nap reggele úgyanúgy kezdődött.
jó dolgok ezek.
szeretem az ugyanúgy kezdődő jó dolgokat.
vároháza, bicajos


kiskávé

kiswaffle (ez nem az igazi fajta, de lévén hétfő reggel az igazis zárva volt)

kiscigi
aztán vettünk friss kroászónt az otthon pihenőknek,

aztán wm azt mondta, hogy sajnálja, hogy nem tudtam legálisan, boltban füvet venni, és ez igazán kedves volt tőle, mert tudja, hogy bár manapság a prioritási listámon ez a dolog már messze nem foglal el olyan fontos helyet mint régen, de azért csak jólesett volna. szóval így öregesen, korareggel, megálltunk egy káfésopp előtt, leadtuk az útleveleinket, bementünk, végignéztem a kínálatot, kiválasztottam egy szimpatikusat, és vettem boltban egy gramm füvet; és az eddig bennem toporzékoló fiatalkori énem boldogan visszahúzódott valami mély és sötét zugba az agyam hátuljában, dédelgetve a képet, hogy de jó lesz ezt majd egyszer megkóstolni.

aztán felkeltek a barátok, megreggeliztünk, és sajnos el kellett indulni.
haza, brisztolba.

ó kedveseim ahány hely ven a világon annyi hazát szeretnék magamnak.
(meg egy legigazibbat végre)

itt most pedig jöjjön egy másik holland előítélet bizonyítása, így a végére
ez itt a vasútállomás előtti parkoló, és a cimboráink ahogy leparkolják a járgányt:




és ez nem csak egy ilyen parkoló, hanem egy a rengeteg közül.
a cégek kerékpárt adnak helyibérlet helyett
mindenkinek van, és mindenki használja, kortól függetlenül, és ez bizony látszik a testalkatokon
soknak kettő is van egy a hétköznapokra, egy a hétvégékre
a legkisebB zsákutcában is van bicikliút,
a körforgók mellett egy bicajkörforgó
toleráns türelmes autósok
bicajosoknak elsőbbség MINDIG
az országban pedig épül a kerékpáros sztráda városok között

mi is egy csomót tekertünk, (bocs a defekt miatt!), és nagyon nagyon élveztük.

ezt hihetetlenül irígylem, és bár brisztol is eléggé bringabarát város, azért ezzel összehasonlítani sem lehet. nemigen értem miért nem működhet mindez más helyeken, országokban is.
vagyis igen, és akkor visszakanyarodtunk a hollandokhoz, a környezettudatosságukhoz, és az egymáshoz viszonyulásukhoz.
kell majd itt is élnünk.

amúgy a barátaink hazaköltöznek magyarországra. mi nem tudjuk felfogni. erős a honvágyuk. már mindennél erősebb.
négy év hosszú idő.

nagyon nagy szeretettel szurkolunk nekik, hgy otthont találjanak.
majd meglátogatjuk őket ott is
szeretünk benneteket

2009. november 2., hétfő

zonntág

na akadt egy kis időm folytatni a hollandiai kalandozásainkat.

a vasárnap reggel már a szokott menetrend szerint indult séta kávé waffle. egy kirakatban láttuk ezt az okosságot, bicajalkatrészekből összerakott predátor, remélem, a tükröződés ellenére is látjátok mennyire ott van:

újabb kép a a megunhatatlan másztrihti városházáról
teljesen kihalt, az egész város, kávézót úgy kell vadászni. mert itt bizony a boltok NINCSENEK NYITVA VASÁRNAP. no és itt volt az a pont ahol végérvényesen beleszerettem ebbe az országba. és tudjátok mi az egésznek a titka? hogy nem azért vannak zárva a boltok mert azt a törvény írja elő hanem mert az emberek így alakították. mert a vasárnap azért van hogy a családoddal legyél, hogy sétálj, meg hogy naplót írj, főzőcskézz, bármi, nem pedog azért hogy soppingolj.nyugalom, békesség. (egy csomó hely hétfőn is zárva van, hogy a szombaton, dolgozni kényszerülteknek is meglegyen a szabadsága)

aztán hazamentünk, és lustiztunk, mert az idő nem akart megjavulni beszélgettünk, ésatöbbi. lustizni jó.

mondjuk nem is terveztünk semmi különöset, mikor kicsit kisütött a nap elmentünk sétálni, nem városnézni, csak sétálni mert az jó.

itt wm az uszályt akarta csak, de szerencsére egész jó kis városkép lett: 215



a városkapu közelről:
napsüt
hátsókert
aztán felmentünk hollandia egyetlen dombjára, (ami nagyon rossz volt a derekamnak) és körbenéztünk

szélkerekek ugye látod? mert így is lehet. (bár spec az németország)

aztán itt a cimbik túrát terveztek a természetben de mi azt lefújtuk, jólesett a városi közeg nagyon jól.
lesétáltunk tehát a dombról, (ahol rengeteg ember volt, merthát a vasárnap a kirándulás napja, nem a vásárlásé)

kertkapu:

le a városba, de egy lakónegyeden keresztül, ahol megint csak elcsodálkoztunk, hogy igen lehet így is élni.
letisztult, egyszerű fényes lakások, benézel az utcáról és látod a hátsó udvart a nappalin keresztül, minden aranyfényben, szerencse hogy ősszel láttuk először

és az emberek sétálgatnak bringáznak, kutyáznak, és ez így van jól

kicsit ücsörögtünk a folyóparton

majd megint a város.
jaj ezt imádtam, és majdnem kimaradt.
szeretettel küldöm minden nőiegyenjogúságharcosnak:



így érez a derekam:majd hazamentünk punnyadni.

sütifőzi, rántotthús, mert f és sz szereti a zolit, aztán csak hevertünk, lábmasszázs, beszélgetések, kaleidoszkóp






majd este hétkor miért ne menjünk el a csodafagyizóba?





jó kis este volt, kár hogy az utolsó.