2010. szeptember 2., csütörtök

a reklám után

remek, az első hetet elmeséltem, nagy lelki vívódásaimat kissé megkopva, és pótolnom kéne a maradékot is, így a negyedik hét végén.


szóval a második héten már kissé jobban voltam, megérkezett egy nagy rakomány üres póló, szóval festettem, közben kétszer végignéztem a káubój bibápp című rajzfilmsorozatot, jó volt.

kicsit szomorú lettem a végén - amit itt láttatok nem az.
úsztam, főztem, olvastam,
és jóval kevesebbet gondolkodtam a sztárbákszról. ami jó.
munkahelyekre még nem jelentkeztem, ki akartam mosni az agyamat.
ami mondjuk önzőség a családi kincstár felé, de ez kellett ahhoz, hogy ismét önmagam legyek.

megkerestük a sárkány fesztivál szervezőit, hogy szabad-e mennünk árulni, ide küldtek oda leveleztünk, és kiderült, hogy a fesztivál történetében először lesz egy külön piac, gondosan megválogatva hogy kik mehetnek árulni, csak kézzel készített, helyi cuccok, és igen, szeretettel várnak, ja, és tetszenek a pólóim.
és hogy küldjek már egy kis bemutatkozót magamról, hát feltennének az oldalra.
http://www.kite-festival.org.uk/whats-on/crafts2fly4
hát feltették.
itt kezdtem azért berezelni egy pötit.

közben azért megcsináltam az önéletrajzomat is, profin, jól néz ki.

a második hét végére teljesen elfogyott az összes lush cuccom, úgyhogy muszáj volt bemenni a központba, úgyhogy megejtettük az első látogatást is a sztárbákszban. úgy izgultam előtte, hogy még a hangom is elakadt. kaptam egy-két hírt, aminek elvileg rosszindulatúan örülnöm kllett volna, nem vagyok szent, talán egy picit örültem is, de annyira nem volt már fontos. ezen is túlestem. utána hajóval mentünk múzeumba ahol szuronyos puskával lövöldöző katonákat néztünk.
hangos volt.a marcona harcosok egy perc alatt dobálták rám a cuccaikat, és esküszöm nincs ekkora tokám! nagy van igaz, de nem ekkora. ha ekkora lenne, akkor nem állnék itt jelmezben. meg nem ölelgetne az öreg akkora elánnal. mondták hogy ne nyúljak bele a puskacsőbe, mert a puskapor, meg az összes cuccos ott vaami zsíros koszt hagy, hát belenyúltam, örültek, mondták hogy büdös záptojásszagú, megszagoltam, igen az, és rossz az íze is, megkóstoltam, megérdemelték. wm büszke volt rám.

ilyesmi volt a második hét