ehh

Nna. ez jó fosika volt, szóval egy kissé csalódott, de jóval okosabb aklüke osztja meg veletek az első szabadúszó ruhatervező (muhaha) élményeit.

szóval reggel összepakoltunk, szendvicseket gyártottunk, aztán felcaplattunk az összes cuccal a hegyre. jó nehéz volt. meg magasan. meg messze. meg párás
jópár sárkány fent vot már a levegőben, mire felértünk tízre, de hivatalosan csak 11től lehetett látogatni, a programok meg délben kezdődtek.
a kifizetett helyünk, a parádé legvégében, egy nem túl csiribiri nem különösebben jelzett fehér sátorhodályban volt, árusonként egy egyszerű fa asztal, meg két szék a füvön az asztal mögött egy nem túl nagy de azért kényemes hely. itt volt az első szemöldökfelhúzásom, mert azért a hely borsos volt. rá volt ragasztva, hogy aklü-tee, úgyhogy fogtuk magunkat és elkezdük kipakolni a cuccainkat. még szerencse hogy vittünk plédet, így volt mivel leteríteni az asztalt
(első lecke, asztalterítőt, dekorációt, plakátokat vinni)

körülöttünk voltak még ékszerek, bizbaszok, lettyenfittyek, ficegők, és hasonló drága kézműves izé, retróbölcsész klub, de majdnem mindenhol a gazdája árulta a cuccost. kütyü nem volt, hacsak a kínai ujjcsapda nem az. az árusok egy része ismerte egymást, és jobbára rutinosak voltak.
az elején még kicsit gyanakvónak éreztem a hangulatot, de elég gyorsan felpuhult a hangulat, ahogy kiderült, hogy itt nemigen volt senki senkinek konkurencia.

tizenegyre szépen el is készültünk,délben a vásárlók is elkezdtek szállingózni,és tíz perc múlva múlva egy nő megvette az elsőt. váltottunk pár szót, húzott a szerencsetasakból, sajnos nem nyert, pedig csináltam fain táskákat is, nyereménynek,

és akkor itt össze is pakolhattunk volna.

én végig bírtam vigyorogva, de az összes árus (a sütiárust, akinek a sütijei mesésebben néztek ki mint amit én rajzoltam, meg egy fotóárust kivéve) egyre lelombozottabb lett az idő múlásával.
az emberek végigrohanták a sátrat, nem volt elég helyük megállni rendesen végignézni a cuccokat, és ami a legfontosabb: nem volt náluk elég készpénz. a másik pólóárussal beszélgettem, ő négyet adott el, de neki volt kártyaautómatája, kessben neki sem fizetett senki.

azoknak ment, akik olcsó apróságokat árultak, de még azoknak se nagyon. a szervezők kissé zavarban mászkáltak körbe, hogy hogymeghogymegy, azért érződött, hogy ez most nem úgy sült el ahogy kellett volna, mert tömeg az volt.

szóval ennyit, egyet adtunk el. a hazaúton nagyon elkámpicsorodtam, lerohadtam, elfáradtam,

de most megvacsorázva, kipihenve azt hiszem nem volt ez olyan rossz. egy csomó szórólapot kiosztottam, volt más vásárszervező, aki kérdezte jönnék-e blabla, jajdecuki, jajdeszép.

valószínűleg a kiírást is meg kell változtatni kézzel festettről kézzel készítettre, néhány gyanakodó volt azért, hogy hány mosást bír, meg az is gáz volt, hogy gondosan kivágtam a méretjelzést mindből, hogy odafesthessem az aklüt, hát, azt azért jelezni kell valahogy, és talán egy kissé rámenősebbnek is kellett volna lennem.

szóval ez volt a mai nap
erre a lóra vissza kell ülni nagyon gyorsan,
első lecke letudva.

ezen a képen még az elején vagyunk, de pont olyan pofát vágott az Em (ténylegzoltán?) ZOLTÁN ami tökéletes illusztrációja a napunknak.




ha pedig sárkányokra lettetetk volna kíváncsiak, akkor keressétek vissza a tavalyi bejegyzést, abban van sok, és gyakorlatilag teljesen ugyanaz volt a program is, csak most kevesebb széllel és több felhővel.