gaszt

itt ugyebár nehéz otthoni ízeket kreálni, sok alapanyag hiányzik, illetve sokszor van, de nem olyan ízű. persze ezt az ízes dolgot nem panaszként mondom, mert a nem olyan ízű az nem jelenti azt hogy rosszabb.

érdekes mondjuk,itt tanultam meg pörköltöt csinálni, bejglit sütni (repedés nélkülit) és itt készítettem először töltött káposztát is, (ami elsőre igen remek volt, másodikra pedig csodálatos, a világ legfinonabb és legolcsóbb étele, ide nekem kéthetente)

de ami hiányzik. az a hal.
sokáig nem szerettem a halat, az első SZimi nevű macskánk (ilyen volt vagy öt-hat) rendszeresen aludt velem, begömbölyödött a vállam és az arcom közti részbe, ordítva dorombolt, majd belebüfögött az arcomba. halászlé után. páros lábbal rúgtam le az ágyról, és évekig nem tudtam utána halat enni. ami mondjuk bajai (érsekcsanádi, de mindegy) lányént akár szégyen is. aztán a halászleves macskabüfögés emléke szépen lassan elhalványult, és újból megszerettem a halat. szeretném most is csak itt nincs.

vagyis van, ezerféle tengeri bizbasz, az is lenne aki megfőzi, de az édesvizi halak itt szemétnek számítanak. mert sárízűek. szerintük. szóval eszünk halat mert egészséges, kell az agynak, a vérnek, de halászlét azt nem.


a minap piacozni voltunk. piacon lehet szép húst venni a megafonnal ordító hentestől, meg olcsó tojást mászkálóstyúktól, meg hatalmas tömb ízes sajtokat fillérekért, ez utóbbi volt ami miatt a vasárnap reggeleinket feláldozzuk a hideg oltárán.
persze rossz piacra mentünk, itt inkább lukszustermékek, meg kész okoságok voltak, mind nagyon ínycsiklandó, de az én sütim is házikészítésű, hé.

mindenesetre vettünk egy akkora habcsókot, mint a fejem (erről nem lesz kép, azonnal eltörtük és felzabáltuk) és ezt:
szívküldi szívnek, szívesen. szerintetek mi van a képen?

szerintem nem találnátok el. nem árulom el, inkább mutatok más képeket is; lámpával, wm gépével, térden kúszva csinálom őket, hogy aztán félvállról idevessem őket

tömör, nehéz szerv, zsíros a felülete, nem mertem szorítani nehogy szétessen, de elég keménynek is tűnik.


ez volt a legnehezebb kép, ez olivaolaj meg balzsamecet, úgy néz ki mint egy lávalámpa mikor egyszer felrázod, rengeteget kínlódtam hogy csináljak egy halu képet, persze sikertelenül, ezt wm készítette, aki kivette a gépet a kezemből, és utána úgy kellett visszaerősködni, mert nagyon kedvet kapott.

ilyen a belseje:

szemcsés, darabos, de könnyű vágni, és szépen szeletekben marad.
akkor most már elárulom, füstölt ikra. nagy ikraszerv, alig fér a tenyerembe, be csodás. az állaga olyan mintha zsíros aszpirint rágnál, az ízében a füst dominál, nem a hal.

nem tudom milyen halból lett kiszedve, ott sorakoztak párosával a pulton, nem lehetett ellenállni.
volt füstöletlen is, majd ha egyszer találunk pontyot belefőzzük azt a halászlébe, de ennek más sors lett szánva.

kis olivaolajon pirítom, lehelletnyi fokhagymával, nem akarom elvenni az ízét

addig sütöm amíg a külseje piros nem lesz:
ez kábé két perc. de mondhatjuk azt, hogy addig sütöm, amíg a fokhagymaszeletek ropogósak nem lesznek.

és már kész is:


kis salátával érkezett, előételnek egy másik sült halhoz.
érdekes, mert a szeletkék kicsit megolvadtak, a külseje ropogós volt, a belseje pedig krémes és zsíros, a füstölés íze hátrahúzódott, és sokkal erőteljesebben hal volt. nyami

ilyesmik

azért ennék egy halászlevet.

közönséges naplóbejegyzés

két új szót is tanultam ma:

nunkópánt
picsatus

megfejtéseket a kommentek közt várom, addig is jó ebédhez szól a nóta:

lucita magasra tette a lécet a mostani "csakúgy" képekkel.
a hétvégén átúszom alatta

el is felejtettem mesélni, hogy két napja voltam egy éves nemdohányzó.

nagykirálylány vagyok. wm meg nagykirályfi amiért segített meg kibírt. pedig volt sok sírásrívás, fogaknak csikorgatása

szivarozni szerettem volna, de igazából mégse, szóval szivaralakban gondolkodva kaptam egy nyolcméteres szemeteszsákot, (szpészersipp) de nem sütött a nap, hogy kipróbálhassam.

majd ha sikerül, akkor megmutatom.

addig is, lehet gratulálni meg ilyesmik.

az testmuzgásró

szóval szeptemberben abbahagytam az úszást, mert fain fülgyulladást kaptam, fülgyertyásat forrósósat. utána megjött, utána megfáztam, utána hideg volt,aztán megint megjött, utána költöztünk, utána karácsony,aztán megint megjött utána újév, de már nem tudtam tovább halogatni, mert a hátam szólt hogy ez így nem oké, szóval elindultam, ez három hétig tartott, és szombaton elmentem úszni.
tudtam hogy iszonyú rossz lesz, emrt már két hét kihagyás után is az szokott lenni, de ehelyett nagyon jó volt, a napi egy óra bringázás szinten tartott, nem haltam meg a medencében, és ami azt illeti, tovább bírtam egy levegővel a víz alatt, mint eddig bármikor, a tüdőm valószínűleg nagy gyorsasággal tisztul.
nagyon klassz volt, boldog voltam utána

szerdán pedig tollasozni voltam, hónapok óta tervezgetjük ezt egy kolleganőmmel, hogy de jó lenne, ő egy évvel ezelőttig rendszeresen, én pedig tíz éves korom óta nem játszottam, de úgy gondoltuk hogy majd sokat nevetünk. kaptam tőle ütőt, munka után mentünk, a munkahelytől két percre van egy tornaterem, lehet tollaspályát bérelni, occsóé. elkezdtünk játszani, és hirtelen letelt az egy óra vihogva rohangásztuk végig az egészet, és faintosan tudok tollasozni, mindkét kezemmel. azonnal lefoglaltuk jövő hétre is, lehet hogy szokás lesz belőle. csatakosra izzadtam, a karomban oyan izomáz van, hogy egy teásbögrét nem tudok felemelni.
a testmozgás boldoggá tesz, ezen nagyon meg vagyok lepődve, én mindezidáig azt hittem hogy ez szar.

persze nincsenek illúzióim, én sose fogyok le, viszont egy nagyon fitt és erős dagi leszek, aki bárkit lecsap aki lekövérezni

"vacsoracsata"

kívánós vagy valami különlegesre és finomra? rengeteg időd és türelmed van? nagyképűen dicsekedni akarsz a konyhai képességeiddel? szárad a szekrényedben egy csomag gesztenye november, egy csomag gesztenye december, és egy csomag gesztenye január eleje óta? ( ez utóbbi inkább rohad mert nem hálóban, hanem najlonzacsiban van) ha az összes kérdésre igennel válaszoltál, akkor kedves olvasóm ez a bejegyzés neked szól.

kérem fogadják szeretettel a gesztenyetortát álá aklü

kezdődik az egész azzal, hogy több mint egy évvel ezelőtt olvasunk egy cikket a kedvenc gasztroblogunkon (lásd oldalt) a gesztenyepüréről, akkor egy kis adag gesztenyéből eszméletlen finom pürét alkotunk, amit kiskanalakkal osztunk szét a kollegáinknak, akik alélnak jobbra, alélnak balra.

szóval most egy veterán flegmaságával indulunk harcba

elsőként egy éles késsel hasogasd be a gesztenyéket

készíts makrofotót róluk
illetve egy másikat az előző kajabejegyzésben már emített natúr vágódeszkán , fanyelű késsel - mintha nem a konyhaszekrény lapján vagdostad volna eddig, és csak a kép miatt vetted elő- persze vaku nélkül, mert úgy természetesebb, persze később kiderül, hogy emiatt homályos a kép, szóval hagyhattad volna az egészet a francba.

azután kapcsold be a vakut, majd önts egy kis vizet a gesztenye alá, és süsd ezer évig.
mikor szépen kinyíltak jöhet a leggenyább része az alkotásnak, a tisztogatás. ugye amikor halottaknapján nyolcat veszel a temető előtt háromszázé', akkor azt hipp-hopp bekapod, ezért fogalmad sincs arról, hogy minnél jobban kihűlt a cucc, annál nehezebben jön le a kis barna hártyája. persze én veterán vagyok, úgyhogy olyan gyorsan mozog a kezem tisztogatás közben, hogy azt le se lehet fényképezni:

most látom,mindig ez a fölső van rajtam mikor a nagy nyilvánosságnak főzök, ígérem legközelebb erre is odafigyelek. illetve ígérem azóta más a hajamat is befestettem, szóval szép vagyok.
szerencsére a családtagok - annak reményében hogy nem figyelek oda és tudnak pár szemet csenni- beállnak segíteni, bár a végére már így is a kőkemény héjakból kell kivakarni a fél szemeket, darabokban

mikor végre kész vagy a tisztítással készíts/készítess ezer képet a tiszta gesztenyékről. ha egyszer megtisztítasz egy ekkora mennyiséget, akkor rájössz miért kell róla ennyi fotót csinálni.
(meg meggyújtani egy csillagszórót, meg felfújni pár lufit)

szóval íme: kész cucc macskás alátéten:nagyon közelről:héjával:csak a héja művésziesen:illetve egy szörpösüvegen közvetített üzenet wmtől:
végre vége az unalmas résznek, fotómasina konyhába bekészít, fotók megtervezve, kezdődhet az igazi mulatság:
a gesztenyét egy fazékban annyi felevízfeletejjel felöntöd hogy eppcsak ellepje, hozzáadod egy fél vaníliarúd kivakart magjait plusz a rudat magát, és lassan elkezded főzni, és főzöd és főzöd
kimész lejátszol egy pár kört a hírózzal,
és egyszer csak észreveszed, hogy már a célegyenesben vagy.

ekkor egy kisebb lábosban szirupot kell készítened, valamennyi vízből, és ötszörannyi cukorból.
a cukor már buborékozzon, mikor eszedbe jut, hogy erről is kell fénykép, szóval hozzáadhasz még egy kis cukrot, hogy fain legyen a kép:


visszanézheted, jó lett, keverd el a lábos tartalmát, majd miközben valami frappáns bekezdésen morfondírozol, lassa vedd ki a kanalat a habzó sziruból, és nyald le.
sikíts
káromkodj
igyál vizet
káromkodj
csapkodj
ugrálj
káromkodj
nyomkodd a nyelved a szájpadlásodhoz, hogy kiderüljön hogy totálisan örökre leégettél minden ízlelőbimbót a nyelvedről, majd káromkodj.
veszítsd el az önbizalmad a recepttel kapcsolatban, szaladj ki a konyhából hogy lecsekkold hogy jól emlékszel-e receptre (nem)
majd térj vissza a konyhába hogy az a látvány fogadjon ami ennek a képnek az elkészülte előtt tizenöt másodperccel van:

reménytelenül és selypítve káromkodj kicsit még, majd döntsd el hogy majd megemlíted, hogy a bal felső sarokban látható fazékban nagyon finom csilisbab van, az jól sikerült. de tényleg. mondom. jó kicsit édes lett. de azért jó volt.

szűrd le a maradék tejet a gesztenyéről, és egy krumplinyomóval kezdd el szétdolgozni.
káromkodj megint vastagon, amikor rájössz hogy a három különböző gesztenyének három különböző a keménységi fokozata, ezért darabos lesz a püré. álld meg hogy nem dobod ki az egészet a kukába.
keverj bele egy kanál vajat, a szirupot, és egy pohár tejszínt, és más kész is vagy hipp hopp, de szard le az egészet már pont annyira, hogy az utóbbi kivételével minden fázisról elfelejts képet készíteni.

kóstold meg, hátha kell még bele valami, majd beletörődötten legyints, úgysem érzed az ízét, semminek sem.
adj minden családtagnak egy kis pohárkával, majd amikor rájössz, hogy ez valószínűleg elég jó cucc lett, dugd el a tálat. másnapig.

amikoris jöhet a tortakészítés. persze fotómasina nélkül, mert az egésztől elveszi a kedved az, hogy továbbra sem érzel ízeket, és reggel fájós nyelvvel ébredtél.
a darabos (de valószínűleg nagyon finom) gesztenyepürét kavard ki egy kis házi készítésű mézes narancslikőrrel (erről majd később) vajjal, meg némi eksztra cukorral biztos ami biztos, majd rakd félre hogy összeérjen.

készíts piskótalapot, de figyelj oda hogy sütőpor helyett mindenképpen szódabikarbónát rakj bele - ha már totál egyforma dobozban vannak és lekapargattad a színkódolt címkéjüket hogy alkoholosfilccel visszafirkáld rájuk mi van bennük
mikor egy szemtanú meglepetten rákérdez, hogy szódabikarbónát, piskótába?! akkor ne tűnjön fel mit kérdez, félvállról vesd oda hogy mi sem természetesebb, az megemeli kicsit. persze.

megsült, konyharuha, felteker, kihűl, leteker, betölt, felteker, állni hagy, megkóstol, savanyú a tészta, totális kapituláció

elfogyott, és azt állítják nem is volt rossz, de kérlek ne csináljatok gesztenyetortát, nem jó szórakozás.
illetve menjetek a malackarajra, mert a jólnevelt internetező megemlíti a forrását.

jóétvágyat

neuromancerné - 0001

"úgy hiányzott neki, mint nekromantának az elsősegélysátor"

I am aklu's ticking clock

I want a baby -for a while now- just to name it Calvin.

a buzi luca vajon hol blogol?

figaró

spórolunk, szóval én vágom wm haját. eddig az volt a taktika, hogy minden hajszálból pontosan ugyanannyit vágok le, és akkor elvileg mindig azt kapom amit az otthoni fodrász faintosan megcsinált ezer éve.
de ha minden alkalommal csak egy kicsit tévedek, akkor egy idő után teljesen befullad a metódus.
szóval hétvégén ollót ragadtam, és olyan frizurát rittyentettem neki, hogy magam se hittem el, plusz a szakállát is megnyírbásztam, fiatalodott öt évet, bevallom, kavarnék vele, sőt, megengedném neki, hogy hazakísérjen és letaperoljon.

bent van egy csaj, aki nagy cimbije, én is őt kedvelem a legjobban, mondom neki, mit szól milyen kis fodrászzseni vagyok. te csináltad? aha. enyémet is levágod, ilyenre(kép mutat)? aha, akár be is festem. jó.


szóval szombaton életem első női frizurája, mármint igazi, amit én vágok. húha.


wm ma megkért arra, hogy azért keressek egy-két oktatóvideót jútúbon , szóval ma nem lesz taperolás asszem.




(a hajvágó ollóval egy majdnem V alakú vágást ejtettem a bal mutatóujjam belső felén, ami sokáig vérzett. másnap egy cérnát próbáltam eltépni, és teljes erővel belehúztam a még nem begyógyult sebbe, utána is sokáig vérzett, és a V alsó sarkai összeértek. ma egy köteg papírt számoltam, egyet kihúztam a halomból, ami pont belevágott a sebbe, nagyon fájt, kicsit vérzett, és eszméletlenül kirázott a hideg, bár lehet hogy az egy kicsi epilepsziás roham volt)

búújék

gasztroblog, csak mert szeretek ételeket fotózni, meg főzni.
szeretettel ajánlva luszítának, csak mert irígy vagyok az ő kajaképeire, mondtam is főzés közben, na majd ha ezeket meglátja!, na majd akkor! wm:azt hittem barátok vagytok... aklüke:hát van annál szebb jele a barátságnak, ha az év első vacsorájának az összerakásánál csak őt emlegetem?

az első fogás fhanszia hagymaleves,

legyél ideges, hogy a malackarajon nincs ilyen recept.

végy egy csomó különféle hagymát, majd marasd szét a legeldugottabb arcüregjeidet is a megtisztításával. (a csomó különfélében van pár szem fokhagyma is)

mielőtt lefényképeznéd, rendezd el a lábos előtt a fűszereket úgy, mintha ez ott, a natúrszínű vágódeszkán teljesen természetesen lennének ott, az a helyük, mindig is ott voltak, piha.


egy kis vajon (vagy egy csomón ha rengeteg a hagyma) párold üvegesre őket. kis vizet önteni alá, majd egy kanálnyi lisztet rászórni, elkeverni. ezután vegyél ki a hűtőből egy kis pohár előre lefagyasztott alaplevet, és öntsd fel a hagymákat. (ha nincs hűtőd, hanem csak a spájz ablakát tartod nyitva és szorítasz, hogy ne melegedjen fel az idő, akkor marad a víz, meg a zöldségleveskocka.) ezután egy pohár fehérbor bele. Őrölt bors, só, reszelt szerecsendió, és egy kis kakukkfű, és kész is vagyunk, csak puhára kell főzni.

amíg a cucc puhára főződik addig megpróbálni annyi művészfotót csinálni amennyit csak lehet, ezt a tevékenységet gazdagon ízesítve káromkodással, mert a lencse állandóan bepárásodik.

azt tudtátok, hogy a szerecsendió micsoda nagy kincs volt régen? például nyújorkot a hollandusok egy szerecsendióültetvényszigetre cserélték az ángélusokkal, azóta is bánják valószínűleg. meg asszem az angol "nuts" mint "hülye" kifejezés is valahogy onnan ered, hogy drága pénzért szerecsendiónak látszó tárgyakat adtak el hiszékeny embereknek.
meg afrodiziákum is, sőt állítólag két három szemet megőrölve bezabálva állítólag tudatmódosító hatású is, kár hogy nem tudtam erről akkortájt mikor kezdő ...ehmm... élményhajhászként banánhéjat szárítgattam a szekrény tetején, mert valaki azt mondta, hogy a belseje betekerve jobb mint a fű. mi a tanulság ebből? a műveltség fontos, sok hülyeségtől megóv az életben



milyen szerencse, hogy előző este kenyérkéket is sütöttél, most a gasztroblogod sokkal menőbb lesz. de ha már ilyen őszintére vesszük a figurát meséljük el a toporzékolós idegzsábát is, amikor a frissen magasra kelt cipócskák egy ujjbökéstől lapos zsákocskákká plöttyennek össze, garantálva azt, hogy esély se legyen őket mint tányér felszolgálni. a kenyeret persze "készlisztből" csinálod, zsiradék kell hozzá, meg langyos víz, de garantálom hogy ugyanannyit kell dagasztani. rakhatsz bele apróra vágott kemény töpörtyűszerűség-darabkákat is (mert igazi töpörtyűt vásárolni esélyed sincs), csak a zízié.

jóval főzés után levágod a tetejüket, kivájod a belüket, wmmel jól bezabáltuk a kis töpörtyűs kenyérbelet, most, pár perccel a tálalás előtt újra meg kell őket sütni, gyanítom hogy kevésbé ázzon el. mielőtt a sütőbe rakod rakhatsz bele egy fél fokhagymát is, abban reménykedve, hogy majd a kenyér enyhán átveszi az ízét, véletlenül se azért, hogyfélpuhára főjön, és kellemetlen meglepetésként érjen mikor már a levest kanalazod.

utolsó lépésként készítsd el a malackarajon talált mandulatorta öntetét.

első tanács: ne áruld el seninek, hogy ecetből van meg zöldfűszerekből. soha senkinek.

szóval egy deci balzsamecetet egy kanál mézzel, meg egy ág rozmaringgal, és egy ág kakukfűvel forralj be a felére. amikor habzik akkor jó, és ennek tényleg melegnek kell lenni, máskülönben kőkeményre dermed percek alatt. ott az az, ami habzik lent a bal alső sarokban.


szóval az újévi menü:

fhanszia hajmaleves: (sima tömbsajttal megszórva, mert az ünnep tiszteletére vett ementálit véletlenül otthagyod a boltban, mikor erre rájössz mély lélegzetvételek ajánlottak)
mindentbele saláta, amiről nem készítettem képet, mert a rozmaringos sült csirke amit bele akartam keverni olyan ízű lett mint a nyers hasis, és ezen felidegesítettem magam,

illetve a harmadik fogás a mandulatorta, a már említett öntettel:
ugye milyen czukker tányéralátétunk van?

a tortát egyébként úgy kell csinálni, hogy 200 gramm mandulát héjastul megpirítasz, tizenkét órán át rejtegetsz wm elől, majd lereszelsz.
másfél deci olivaolajat négy tojással meg valamennyi (165 gramm) barnacukorral habbá versz, hozzákevered a mandulát, meg pont feleannyi lisztet, és jól megsütöd.
az öntetre tálaláskor azt kell mondani, hogy ez lekvár. felmelegítve.

szóval valami ilyesmi volt az újévi menü, jó volt csinálni, meg finom is volt. buék meg minden, minden kedves olvasónak,


***

itt pedig álljon még két kép, csak és kizárólag erős idegzetűeknek, kérlek amennyiben volt gyerekszobád, vagy van gyerek a szobában, most inkább lődd ki a blogot, mert két ember is elköveti azt az ordenáré tiszteletlenséget, hogy játszik az étellel.

az első wm, akit megtámadott egy földönkívüli arctámadó, ami épp a torkába petéz bele:


büszke vagyok ám rá, mert már egy csomó mindent megeszik, jó hatással van rá a társaság,

és azt is régóta el akartam mesélni, hogy voltunk céges karácsonyi bulin, ahol volt büfévacsora, és voltak rántott tonhalkarikák, raktam a tányéromra, amit őrizetlenll hagytam, és nemsoká jött wm , hogy azok a rántott hagymák milyen finomak voltak, szóval azóta már a herkentyűket is meg kell ennie.

ez pedig még visszataszítóbb, a lábos aljára dermedt ecetöntetet kanalazgattam ki, de a ragacsállaggal nagyon nehéz vot megküzdeni, feltapadt a fogamra, amit muszáj volt megörökítenem:
hát ilyenek vannak.

egészségünkre.

vajon a gugli hagyná-e, hogy egy magánszemélyt bepereljenek, mert egy általa fenntartott dotkomos felületen az illető saját politikai véleményét hangoztatta, esetleg akár nem túl hízelgően is?

akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek

kell egy másik blog is. okos ember más hibáiból tanul, és elizabetta kiéskinemolvassaaszemélyesblogot című előadása jó lecke volt. kell egy másik blog.