2010. december 30., csütörtök

sztivönking

most fejeztem be a rémkoppantókat angolul.

nem tartott tovább mint magyarul tartott volna, hasonlóan élvezetes volt, de sajni az ezer oldalas könyvből egy új kifejezést sikerült csak meghonosítani az agyamban.

amúgy a rémkoppantók minket rendszeresen látogatnak meg. általában a rendszertelen menstruációm az az ő hibájuk, a mostanában előforduló vérző fogínyünket is ők okozzák.

a minap viszont olyan volt, mintha beléptem volna Haven városába. Munka közben karikákat firkálgattam egymásba láncoltakat, és egyszer csak feltaláltam azt a régi logikai játékot, emlékeztek? ilyen drótokkal összefogatott műanyag lapokon karikák.

az agyam konkrétan kisült örömömben, majd nemsoká jön egy kifejtősebb bejegyzés ezzel kapcsolatban.

másról nemigen van mit írnom. rozsdásodnak a bringák, mert nyirkos a garázs, a kikötői rókák kissebben mint akik a környékünkön élnek, zsizsegnek a madarak, jön a tavasz, ennyi.

2010. december 23., csütörtök

kiskarácsony

idén le vagyunk égve, úgyhogy nincs ajándékozás, (nem először történik ilyesmi, úgyhogy wm és én nem vagyunk különösebben megtörve)
viszont emiatt nem akartam ideírni a mitszeretnék listámat, nehogy wm csaljon és beszerezzen róla bármit is. most meg már majd nem lesz ideje.

szóval.
szeretnék nagyon tudományos gyurmát, amit ha lerakunk folyik, de amúgy szakad, meg törik, meg nyúlik.
szeretnék víziszonyos homokot,
dobozos elefántkakit, amiből rózsa nő (gepárdkakit banánnal, és rénszarvaskakit fenyővel)
szeretnék lépesmézet
kávécserjét, mert eddig egyszer se sikerült magamnak kikeltetnem.
egy pár ördöglakatot
egészalakos tükröt
azt, ha wm most ne nézne valami idióta filmelőzetest, és tudnám folytatni a blogírást,

szeretnék még két-három úgy öltözetet is, meg egy zsák láss cuccot.
könyveket jópárat.
papírokat, írószereket.
furulyát.
megy egy hétvégét egy idegen városban (esetleg országban)
meg a jövő karácsonyt otthon

ez a listám most asszem

a karácsonyi hangulatról pedig.

a minap, miután emilivel káváztunk, hazafelé menet pont lekéstem a buszom. nem is nagyon hergeltem fel magamat, csak kicsit, türelmesen beálltam a megállóba, ami a nagy ruhaáruház hátsó bejáratánál van.

öt-hat karácsonyfa itt is, díszkivilágítás természetesen, emberek ki-be, hátsó bejárat ide vagy oda, hatalmas tömeg. arra lettem figyelmes, hogy egy csadoros nőci egy keservesen zokogó kisfiút odavezet a biztonsági őrhöz, aztán már ugrik is fel a buszra, el.
az őnek kedves spanyolos feje van, középkorú, gyakorlottan hajol le a tíz év körüli kisfiúhoz, mosolyogva. az remegve, szaggatottan mond neki valamit (nem hallottam semmit gondolom azt hogy elveszett). az őr nyugtatómódba vált, a gyerek szipog, hevesen bólogat, és egy pillanatra büszkeség szalad végig az arcán, kíváncsi vagyok mit mondhatott az őr, aki belebeszél a vólkitókijába. kisvártatva megjelenik egy nő, aki pont úgy néz ki az egyenruhájában mint egy leszbikus német táborparancsnok, és tündéri mosollyal elvezeti a kisfiút, aki menet közben megfogja a kezét.
az őr kisétál, gondolom észerevette hogy figyelem az esetet, rögtön odajön hozzám, és kérdi, hogy itt kint nem láttam e semmi furcsát, mert a kisfiú az utcán veszett el.
épp válaszolnék, amikor odalép hozzánk egy kicsit idősebb, de jól szituált nő, egyik szemére iszonyú kancsal, hogy nem láttunk- e véletlenül egy kisfiút. az őr már vezette is be,
a táborparancsnok pedig hozta ki a szolgálati melegedőből, a kisfiú boldogan szaladt le a lépcsőn, eltört nála megint a mécses, most már megnyönnyebbülésében, összeölelkeztek.
mikor elsétáltak mellettem akkor derült kis hogy anyuka egy percig pont nem tudott arra nézni, és elsodorta a gyereket a tömeg, és hogy kapaszkodjon legközelebb, jó jó mondta a kölök, két kézzel anyu karjába csimpaszkodva

az egész sztori nem tartott két percig, de én nagyon örültem hogy lekéstem a buszomat, mert úgy döntöttem, hogy nekem ez volt a karácsonyi történet idén.


kellemes ünnepeket, meg minden.

2010. december 19., vasárnap

betegek vagyunk.

ez az első betegségem mióta abbahagytam a dohányzást, egész elfelejtettem milyen szar köhögni.
most már elegem is van ebből, lázas izzadós köhögős szar, szar szar. utálok beteg lenni. izomláza van a hasfalamnak. meg a tüdőmnek.

de annak nagyon örülök hogy nem cigizek többé azért összehasonlíthatalanul más így.

nem igazán tudok miről írkálni. jó lenne most egészségesnek lenni, végre mi is behavazódtunk, szerettem volna szánkózni menni.ilyesmi a környékünk:



wm csinált egy csomó apró képet a lényekről akik az udvarunkban laknak, majd egyszer megmutatjuk őket.

meg van házifeladatom is, lista a télapónak:

szóval lécci télapó, hozzál:

egy új tüdőt, meg egy új derekat, köszi. szeretnék még.
halászlevet, habkarikát. aztán, hozzál annyi pénzt, hogy tudjak ajándékokat venni a szeretteimnek. jó lenne egy fekete luk a ruhásszekrényemben is, mert nincs egy göncöm se, de az sose fér el. egy macskát is hozzál még, kicsit. meg egy új munkahelyet, mert ezt se szeretem.
más nem jut eszembe, pedig volt itt az eszemben egy jókora lista, miknek örülnék még.

itt lehet jó karácsonyi zenéket hallgatni:
http://somafm.com/play/christmas

persze ez itt most nem panaszáradat volt, mert betegnek lenni annyira nem rossz, meleg kamillateát csinál nekem wm, gofrit eszem lekvárral, ágyban maradok napokig, és a rémkoppantót olvasom.

a furcsa műanyag elemekből álló golyócsúszdaépítőjátékból karácsonyfát építek,

a szomszédok meg kollegák jókívánságos lapjait a kandallópárkányra teszem a mézesalácsház mellé.

a mézeskalácsház:



megsütöttem egy óriási adagot, azt láthattátok a másik blogon, kidíszítettem őket, és másnapra az összes színes díszítés benarancssárgult. a guta ütött meg tőle, úgyhogy ez itt a második adag. fehér. járt utat.

most elfáradtam. az írásban, mennem kell játszani. meg tejbegrízt főzni.

2010. december 8., szerda

ez nem igazi bejegyzés, hanem ajánló, menjetek nézzétek meg az aklü dizájnos blogomat, egy csomó fincsiséget felpakoltam

2010. december 7., kedd

politikai tájékozottság

természetesen amikor hátrafordulok a fehér kis sportkábrióban, a szél nem libbenti a hosszú selyemsálat az arcomba (meg a kerékre sem csavarodik fel). előkapom a kis gyöngyházberakásos pisztolyomat nagy dufla mordályomat, és a minket üldöző nagy fekete autók kerekére célzok. a szemem sarkából látom, hogy kanyargós útról néha látszik azúrkék óceán




szerintem a nemi erőszakról szóló vádak hamisak. neki csak kérnie kell.

2010. december 5., vasárnap

mostanában nem ülök annyit a számítógép előtt.
ez a ház az otthonom.

itt lehet ékszereket bütykölni, míg a tesóm varr.
itt lehet mézeskalácsot sütni,
kirakózni,
olvasni, vagy éppen csak heverni a gyönyörű frissen kifestett zöld szobánkban.
lehet madarakat figyelni,
kanapén hereverézni,
zongorán gyakorolni
a sógort zongorázni tanítani.
wm-et zongorázni tanítani
wm-mel összeveszni azon hogy a zenei rendszerek nem bonyolultak, vagy ha igen fogadja el azokat ahogy vannak.
lehet végül papírra felrajzolni a billentyűzetet, mellé odaírni melyik hang micsoda, az öt vonalon, és hagyni hogy kiókumlálja magának
lehet blogírásközben hallgatni, hogy az karácsonyi dal első sorát már egész pöpecül betanulta,
lehet sokat beszélgetni,
az ebédlőasztalnál maradni evés után is.

élni jó

2010. december 4., szombat

géfaj egy





kollegák: blablablablabla negatív negatív blabla rossz blabla
aklüke: áá az mind nem fontos, ne mérgeskedjetek miatta, hallottátok, hogy új életforma van?
kollegák: nem, mi az?
aklüke(okosan, magabiztosan magyarázva): hát, blabla, hat elem, bla bla, foszfor, bla, kalifornia, náza, blabla, minden élőlény a földön, blabla, élienek, blablabla, arzén, blabla déenes.
kollegák: nahááát
aklüke:ugye?!
indiaiférfikollega: és te ezt honnan tudod amúgy? a bíbíszíből?
aklüke(magától értetődő, mégis laza, szinte nemtörődöm hangsúllyal): a náza oldaláról.

álljunk itt meg egy pillanatra.

a náza oldaláról. olyan ez a mondat, mint egy színes csillogós üveggolyó, behajítva a tér közepébe, az idő megáll, mi pedig kényelmesen körbesétálhatjuk.

a lengyel lányok visszafordulnak a monitorukhoz, elfoglaltságot mímelnek, de a szemük nem fókuszál, az informácíót próbálják feldolgozni, amit épp most kaptak.
az indiai férfi leplezetlen csodálattal bámul.

több minden szalad végig az agyamon, hogy mekkora szerencse,hogy wm időben szólt, hogy a náza milyen bejelentésre készült, az indekszen olvasta, izgatott és boldog volt, és magyar idő szerint nyolckor izgatottan várta a híreket, igentényleg jajdejó, én elolvastam az indekszen, majd a linkre kattintva megnyílt a náza is, belenéztem, más gépén, töltsem le a hiányzó plágint, jó akkor videón nem nézzünk,
meg hogy milyen jót fogok én még ezen a szituáción nevetni,


indiaiférfi: és akkor te... szóval... te, te így rendszeresen jársz fel a náza oldalára?


természetesen elmagyaráztam, hogy nem, bár nagy volt a kísértés, hogy ebben a hitben hagyjam őket.

most megyek elrakom a náza oldalát a kedvencek közé

2010. december 2., csütörtök

a kárörömről

és a karmáról

ez a sztori már olyan három hetes, de mivel a legszebb öröm a káröröm, ezért megírom. meg amúgy is

szóval péntek volt, én végeztem a hétre, előttem a hétvége, de előtte még egy kávé az emílilával, ami mindig a hetem fénypontja, vidám vagyok, és szekszi a bringámon, és rózsaszín pöttyös a szoknyám, és rikítózöld a kabátom, beugrottam hát a sztárbákszba, hogy fölszedjem a barátosnémat, amint beléptem láttam, hogy ez az. ez a Nagy Előkarácsonyi Szállítmány.

tavaly is ilyentájt, november közepén érkezett. váratlanul, mert a főnököm elfelejtett róla értesíteni. sőt mi több aznap voltam első alkalommal az ortopédusomnál, aki ötször eltörte a gerincemet, majd azt mondta hogy most menjek haza és jegeljem. be is jelentettem a főnökömnek, hogy akkor betarthatja az előző napi ígéretét, és bejöhet helyettem, ahogy megígérte, erre esemesben közölt annyit, ha nincs róla papírom akkor neki fáj a feje. (amúgy itt veszítette el az összes riszpektemet felé) szóval hagyta hogy kitudjamilyen fizikális állapotban letoljam egy kemény műszakot, plusz csendesen elhallgatta, hogy amúgy ez a szállítmány is meg fog érkezni. sírtam a gép mögött úgy féltem hogy most valószínűleg örökre elbaszom a hátam, ő meg bejött nyalókázva, és bejelentette, hogy elmúlt a migrénje. finom volt.

szóval most bejövök, totál vidáman, látom, hogy mindenhol dobozok, doboz hegyek, hogy pontos legyek, nem vagyok itt hónapok óta, de attól a mennyiségtől még most is kiver a hideg veríték, igen ez az a Nagy Előkarácsonyi Szállítmány. az exfőnököm pedig egy rossz frizurával, totál lefáradva ott pánikol a tetejükön. amúgy most találkoztunk először mióta leléptem, próbál könnyed mosolyt erőltetni az arcára, hogy ez itt kérem semmiség, illetve, ááá hazudtak neked, én azokat nem mondtam rólad, de rajtam rózsaszín pöttyös szoknya van és rikítózöld dzseki, és neonsárga fényvisszaverők a lila harisnyán,és péntek délután kettő van, és nem érdekel a műsor amit tolna nekem, a csokitorta érdekel az emilivel. megkérdi hogy vagyok, és ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy nem mondhatom meg ennek az elhasznált hajszolt szerencsétlennek, aki túl gyenge és túl gyerek volt ahhoz hogy ne hagyja hogy egy multi felőrölje, szóval nem mondhatom meg neki, hogy hogy vagyok mert azzal megtörölném benne a lábamat, zavarba jövök, mint amikor betegséget látok, kinyögöm hogy jól, de késésben vagyok, és elszaladok.

emilivel átbeszéltük, és rájöttem ez lehetett volna az elégtétel édes ünnepe, de már leszarom az egészet. ha haragszom rá, akkor már csak azért ahogy a barátaimmal bánik. de a karmája úgyis megtalálja.

hazafelé ők zenélnek a téren,

én megölelem emilit, tudatom vele hogy utálom a szkát, de most maradnom kell egy kicsit, a kukához támasztom a bringám, és táncolok negyed órát. magasba emelt kézzel tapsolva unszolom a szottyad bevásárló tömeget a sétálóutcában, a zenekar nekem játszik, a fúvósszekció körbetáncol, a végén kiderül nincs nálam elég pénz a cédéjükre. otthagynám az aprómat a kalapjukba, elegánsan legyintek, hogy akkor csak a nevüket mondják meg rákeresek, az énekes nevetve hárít, és a kezembe nyomja a lemezt.
(aznap két régi zenész ismerősömmel is dugok álmomban.)

este üzenetet írok az ekszfőnöknek, hogy ne haragudjon hogy elviharzottam, de siettem, remélem jól van, és a minap összevesztem a biztonsági őrrel a jelenlegi helyemen, unalmas volt és könnyű falat, és akkor nagyon hiányzott ő. azonnal jött a válasz, hogy tudja hogy ez kedves üzi volt tőlem, köszöni, és mi van velem.
de ekkor wm pont megölelt, és többé nem válaszoltam neki,

három nap múlva pedig megtudtam hogy elesett a bicajával amit most kapott és eltörte a vállcsontját, hetekig kimarad-megússza a szarbaksz karácsonyt, műtét is vár rá,

és eszembe jutott az hogy karma, (és tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen akinek ez volt az első gondolata)

gonoszság ilyesmire gondolnom,
aztán előkerestem a bukósisakomat

a káröröm rossz cím, az elégtétel talán jobb. franc se tudja

2010. december 1., szerda

helyzet

rengeteg apróságot mesélhetnék, de pont ezek az apróságok miatt nem marad időm blogolni. és ez így jó.

hideg van napok óta, nekünk átlagos téli idő, de az angoloknak felettébb szokatlan.
sajnos pont a városunk felett nem esik a hó.
az új otthonunktól ötpercnyi sétára (na jó tizenöt) már természet van, bőven, olyan ráadásul, ahol lehet barangolni, szeretném ha hétvégére esne a hó, el szeretnék menni szalmazsákozni, vagy valami ilyesmi.
de a hideg azért hideg, hajnalban majd lefordulok a bringáról az első három percben.

múlt héten, amikor megérkezett a cudar világ, volt két nap, amikor bőven mínusz volt, viszont a szél nem fújt egyáltalán, na akkor a kikötő elmondhatatlanul fenséges volt, a nagy szikár komor hajók alatt fekete tükör, a levegő kristálytiszta, hát le kellett lassítanom ahogy elgurultam mellettük. wm ugyanígy megilletődött tőlük, megbeszéltük hát, hogy szombaton felkelünk hajnalban, és kiugrunk fotózni, persze semmi nem lett belőle.

így nem kaptatok képet a hajnali jeges kikötőről.

a ház mg mindig nagyon klassz.
végre otthon vagyok.


most pedig megírok egy másik bejegyzést, és beidőzítem holnapra, és akkor olyan mintha szorgalmasan blogolnék, ha!

2010. november 28., vasárnap

2010. november 25., csütörtök

csip csirip

A mi kertünk annyira gyönyörű, hogy egy fagyos későnovemberi délután is meg merem mutatni, amikor a napot teljesen etakarják a felhők.

a mi kertünk nagy, és varázslatos, és egy kicsit el is lehet veszni benne. öreg kopott törpék vigyáznak rá, van benne napóra, meg üvegház, meg esővízgyűjtő hordó csappal. nő benne futórózsa, meg golgotavirág, meg aranyeső, meg büdöske, meg egy csomó más növény is amit nem ismerek fel. luca.

szóval alig várom a tavaszt, a meglepetéseket, ez a fotó a hálószobánk ablakából készült, sarkig lesz tárva az ablak minden éjjel.

a mi kertünkben rengeteg madár lakik. ennyi énekesmadarat még nem is láttam soha egy helyen. az ebédőnappalizeneszobában a kandallópárkányon egy kis távcsövet tartunk, és hosszan figyeljük ahogy közösségi életet élnek.
vettünk nekik kaját jól látható helyre akasztottuk. fain.

majd megpróbálok mindről fotót készíteni.

van a szomszédságban egy fekete-fehér macsek is. meglehetősen bizalmatlan, de azt hiszem nem ő a legnépszerűbb eléőlény a környéken, és ezt már tudatosíthatták benne párszor. szívesen levenném a csöngőt a nyakából, annak ellenére, hogy a madárles nagyon nagy műsor.

a minap véletenül felült arra a nagy fára az üvegház mögött, véletlenül, mondom csak nézelődni, ha már erre járt, leült, kicsit, érted pihenni egyet, azt már csak szabad, nem?, a kismadarak a bokrokban zsizsegtek hangosan, egy nagy varnyú, két szarka, meg egy gerle meg biztonságos magasságból méregette.

tavasszal lesz cicánk is.

a mi utcánkban hajnalban rókák kalandoznak, kíváncsian szemeznek velem, amikor kigurulok a kocsibejárónkról a fagyos útra.

élni jó

2010. november 24., szerda

helyzetjelentős

végre internet.


hosszas szopakodás agyrém és idegzsába után,végrevalahára jippijéé, szóval beköltöztünk a világ legcuibb házikójába, úgy fest.

egy házaspár élt itt nagyon boldogan, évtizedekig, aztán idén nyáron, de lehet hogy már ősszel kórházba kerültek, és két hét különbséggel meghaltak. több mint hatvan évig voltak házasok, voltak gyerekeik, meg unokáik, a hobbijuk a kertészkedés volt. koratavasszal, amikor még hideg volt a levegő, de sütött a nap, kerti székeket raktak az üvegházba, és nézegették a palántákat.nyugodjanak békében.

ezt a szomszédoktól tudjuk.
mikor megérkeztünk ide egy kis levél várt a főbérlőtől (aki valami leszármazottja az eltávozottaknak), hogy szeretettel köszöntenek, és sok boldok percet kívánnak. tudják hogy élvezni fogjuk a házat, sok örömünk lesz a kertben, és ezek és ezek a szomszédaink... pól jobbról, az tinilány ikreivel, márk balról, és ken meg mjuriel szemben.

na, ha már ilyen kisvárosi (tiszta, csendes) környezetbe keveredtünk, tartsunk bemutatkozó partit, pól személyesen szól, hogy dolgozik pont akkor majd legközelebb, márknak(akinek a csengőhangja a vájemszijé) egy képeslapon jelzi hogy majd legközelebb, de ken és magdimjuriel persze örömmel érkeznek.

sütünkfőzünk, én idegeskedek is, átjönnek, mesélnek, nagyon öregek, de megnyugszanak, hogy nem fogunk lovat tartani húspuhításra, és megjegyzik, hogy komoly meglepetések várnak ránk tavasszal a kertünkben.

jó dolgok ezek.

ma integettünk mjürielnek a dolgozószoba ablakából, egy szempillantás múlva már lehelte az ablakot ahogy beleskelődött, beengedtük, pásztázott beszélt lelépett, ajánlom neki, hogy hétvégén hozzon házi csokisütit

majd még mesélek

2010. november 8., hétfő

sportos

saját magam hőse vagyok, nap mint nap.

reggel arra ébredek, hogy az ablakunkat ütemesen verik a mellette álló fa lecsupaszodott ágai. ütemre. a vihar ütemére.

felülök, kár arra a tíz percre visszadőlni, attól csak rosszabb lesz. nem fázok, belehelltük a kis szobát, bár a kopogtatásra kiráz a hideg.

tudom hogy most húsz perc tekerés vár rám a sötétben hidegben szélben. más lehetőség bejutni a melóba -innen- nincsen .azon gondolkodom mit vegyek fel. de legalább nem esik.

p pt pt pt ptptptptptptptptptptptpt

jóóuvan, nevetek fel, így az igazi, wm hörög egyet álmában, odabújok, megszaglászom. eszembe jut, hogy azt álmodtam, hogy kifordult a szeme, és a hülyéje nem ment el vele orvoshoz.

felöltözök, pólópulcsikabátcipő, a hűtőből előkapom a tegnap készített szendvicset (ezt később megpuszilom evés közben, olyan fini)

összepakol, világítós bokaszorító, fényvisszaverős szíjak, sapka (holakesztyű)

esik, fúj, csúszik a macskakő, avarcsapdák, útonátszaladórókák

...

szeretem a munkahelyemet, mert száraz meleg világos. teát főzök, átöltözök csinibe.


szeretek bringázni, megérkezek és én vagyok a vasember.

2010. november 6., szombat

tévékritika ***

a tesómékkal együttélésnek vannak jó és rossz oldalai természetesen, az utóbbira példa a megasztár.

"szerintem te egy kicsit husi vagy a szekszizéshez"
engedi meg magának egy vezető kereskedelmi csatorna egy hétvégi esti sávban futó családi műsorának a zsűritagja.

meg a jó kurva anyád.

ez olyan mélységig káros, hogy nem is tudom kifejteni itt


(a világon mindenhol máshol pároslábbal rúgnák ki, perelnék be, sötétítenék le, a picsába)

2010. október 31., vasárnap

helyzetjelentős

visszaolvastam a naplóm, majdnem háromnegyed évre visszamenőleg, és azt a konklúziót vontam le, hogy amikor jókedven van sokkal klasszabb olvasni, mint amikor rossz.

szerencsére mostanában azért elég jó, szeretem az új munkahelyemet, ők is szeretnek engem, sokat kreatívkodok-nézzétek meg az aklüdizájnblogot, rendberaktam az elmúlt pár napban, nemsoká költözünk, társaságban zabálunk, kell ennél több?



ezt meg wm most pakolta össze, még a harborfesztiválról maradt el


Bristol Zombie Walk

magyar szemmel fura, főleg úgy, hogy azért én még bőven úgy nőttem fel, hogy nem hallottam a halovín szót, de itt a mindenszentek nem egy befelé forduló csöndes intim megemlékezés, hanem egy újabb alkalom a kreténkedésre, ez alkalommal az igazán rémisztő dolgok kicsúfolása. amikor először láttuk akkor nagyon meglepődtünk, és örömködtünk, emlékeztek, wm még nyert is egy nagy halom cukorkát a jelmezével, második évben pedig már tököt is faragtam.

a brisztoli zombi séta már tradíció, minden évben a halovín előtti szombaton, a fríkek felöltöznek zombinak, és végigcsoszognak a belvároson. a törvény szerint halandókat nem ijesztgethetnek, műsor csak annak aki szemkontaktussal mosollyal bátorít, plusz gyerekeket se szabad sokkolni. de mondjuk kirakatra tapadni, boltokba bevicsorítani teljesen éri.

az elmúlt két évben ilyenkor pont mindig dolgoztam, sokat nevettem azon hogy milyen gusztustalanul összevérzik a kirakatot kívülről-nem nekem kellett lemosni

na de idén! kedvünk is volt, meg úgy gondoltuk, hogy elsőhétvégére sem egy rossz program, úgyhogy vettünk némi festékanyagot, hogy majd mi.

arcfesték, tempera, hajspré, és íme két konszolidált zombi pár:

a képen nem látszik wm füléből csordogáló vér, pedig de:
sajni egy pöti konyhai baleset miatt egy kicsit későn kezdődött a készülődés, úgyhogy az ötszázas felvonuló tömegről picit lekéstünk - vagyis arról amikor még fényképezéshez elegendő fény van,


de azért így is láttunk nagyon sok érdekes és gusztustalan zombit, beleket, agyakat, bottal átszúrt, lefejezett fenégyelt kizsigerelt, nagyon véres járókelő hullát és tényleg vicces dolog egy bevásárlónegyedben hörögve végigcsalinkázni

szóval hepi halovín evrivan

2010. október 26., kedd

subba ***

ő izé, a bejegyzést csak lucita kommentje miatt nem törlöm egészen, miután ekészült, kitöröltem, olybá tűnik sikertelenül, kábé rögtön eldöntöttem, hogy azé ennek a gyökérnek nincs helye velem egy lapon

2010. október 23., szombat

apálydagály

nemsokára költözünk, izgi.

de

nagyon fog hiányozni ez a lakás, az összes bosszúság ellenére amit okozott, azért eléggé odavagyok érte.

a nappali ablakáért pedig végképp, miért kéne tévé, ha van alattunk egy kisbolt, mindennapos szórakozás,
és a folyó se kutya.

múltkojában csináltam pár képet, hogy megmutathassam a különbséget az apály-dagály között, ugyanonnan vannak fotózva, most találtam rájuk megint.

lent



fent
lent

fent

2010. október 22., péntek

politikai ***

szeretném, ha magyarország újra királyság lenne, királynőnek pedig TÉTÉNYI ÉVÁT akarom

mindenki más torokra veheti, hát komolyan nem szégyellik magukat, aláírom hogy a komcsik gázosak voltak, komcsiént is aláírom,(bár csendben megjegyzem, hogy sose hagyták nekik hogy ne legyenek gázosak, mindegy)
de ez a fajta hozzáállás, ez az amitől kinyílik a bicska a kezemben, a dögöljön meg a szomszéd tehene, és minek ide demokrácia, bazmeg, ezért tiltattam volna el az egész fideszes bandát már nyolc éve mindennemű politizálástól, az hogy leszarják mit akar a többség, magasról és vastagon szarják le, hogy kimennek köveket felszedni gyújtogatni-rongálni pedig többmintafele azt akarta- hogy aztán úgy emlegethessék hogy rendőrattak,
és az ami most esztergomban van, kétharmad*** a magasságos szerelmére, kétharmad*** és nem takarodnak el, nem kussolnak,
ilyenek ezek
csak felhúzom magam komolyan, sose lesz így hazaköltözés



*** az esztergomi kétharmadra gondolok itt, csak és kizárólag, az országosról tudjuk hogy humbug

urbán

mert ugyebár a bicaj az szekszi, nagyon is. a tűzpiros doktormártensz magassarkú is majdnem annyira.

ennek a kettőnek a kombinációja meg annyira durva reakciókat kezdeményez, hogy teljességgel megérett a betiltásra, nem is az, hogy picikét nehéz leszállni benne a járgányról, de ennyi elismerő pillantásra nehéz visszaflörtölni úgy, hogy a városi közlekedésben esszenciális kiélezett figyelem ne szenvedjen egy kis csorbát.
fain , de télleg, ha van stílus, akkor nincs olyan hogy széthízott debella, akkor bizony csak szekszbombák vannak

amúgy luca te mennyit hordtd azóta mióta megvettük? mert én kábé semmennyit, nem egy sztárbákszba való cucc ez, de ma felvettem csak azért, hogy a kezsüel frájdéj alkalmából kétszer elvonulhassak benne wm előtt az irodában, teljességgel megérte

2010. október 21., csütörtök

egyszerű

nincs itt semmi hiba. a bankba nem vettek fel a sütiseket visszautasítottam, mondhatni hogy két szék küzöl, de annyira nem érzem így.

reggel fél órát tekerek a még éjjeli sötétben és iszonyú hidegben, fényvisszaverő lóg rajtam mindenhol, mire beérek, az iroda meleg otthonnak tűnik, átöltözök, teát főzök,, hatkor kezdeni nem nehéz.

nincs baj, nincs itt semmi baj. nyugis meló, nincsen felelősség, zenehallgatás, holnap még hangoskönyv is lesz. könnyű a szívem, mosolygós vagyok. szeretnek, újból képes vagyok embereket elvarázsolni. faintos. sok zene, komolyan a zene az jó, nagyon jó.

ötletek. rengeteg.

a sütisek írtak, hogy nagyon sajnálják hogy meggondoltam magam, örültek volna, és az ajtó mindig nyitva áll. de most nem nem kell

...

az emília sterlingbe szerelmes vagyok amúgy, és a barátsága az eddig a legerősebb bizonyíték arra, hogy jó ember vagyok.
..

frenket még a sztárbákszból ismerem. öreg ápolatlan iszonyú büdös bácsi, aki okos, udvarias, kedves, jószívű. ki kell nyitni az ajtót ha bejön, de karácsonyra a legdrágább bonbont veszi meg a csapatnak, és verset ír.

amióta elmentem, valahogy úgy alakul a csapat, hogy több olyan arc van aki a büdösségét tarja kiemelkedőbb tulajdonságnak mint a kedvességét.

emili a mai napját azzal töltötte, hogy hogy az öregjóléti szolgálattal veszekedett, mert kinyomozta, hogy frenknek nincs rendes fürdőszobája (pontosabban nem meri használni, a balesetveszélyessége miatt) és azért fáj nagyon a dereka, mert nincs ágya, és székben alszik - és mindezeket az állam elvileg ingyen biztosítaná, ha kérnék, csak sok utánajárásba kerül. én magyarul se állnék neki ilyesmit elintézni.

2010. október 20., szerda

wm zseni

Paul Atreides, megkérdi a többieket, mit kérnek karácsonyra.
Gurney Halleck ballisetet,
Duncan Idaho kriszkést
Thufir havat.

2010. október 18., hétfő

kevés rémisztőbb és egyben felszabadítóbb dolog van, mint visszautasítani egy olyan munkát ami mind anyagilag, mind karrier szempontjából jelentős előrelépés lenne -

mert itthon hangosan nevetek miközben fölfűrészelek húsz darab színesceruzát, és megvolt a jó okom, hogy miért nem csináltam ilyesmit az elmúlt két és fél évben.

fú.
megyek megírom azt a levelet.

2010. október 17., vasárnap

dekszter

egyébként ezen a héten történt más fontos dolog is, nem csak a melós,
véletenül megnéztem a teljes első évadot a dekszterből másfélszer.

igen, lehet váózni,
mert nemhogy nincs tévénk, de azon is csak animálplenetet nézünk,

de letölteni se töltünk le ilyesmiket, filmet se nagyon, moziba se járunk, nem köt le, ennyi.

ami sorozatot az elmúlt mondjuk öt évben láttam: a tűzvonalban első évad, vaczak szálló teljes, meg a coupling (amit mindenkinek ajánlok, ez olyan mint a jóbarátok csak vicces). és pont. ja meg egy pár angolkák.
kompjúter széjz náááááááá

dekszterről sejtettem hogy tetszhetne, de annyira nem mozgatott.

a zenéje eszméletlen jó, ezt tudtam, ez elmúlt egy évben meghallgattam párszor.

aztán hétfőn unalmamban, hiszen nem történik semmi és nincs erőm munkát keresni, megnéztem az első részt jútúbon, meg a másodikat, aztán rájöttem, hogy biztos vannak olyan oldalak a zinterneten, ahol ilyeneket egybe is lehet, felkutattam, és néztem tovább, aztán kedden is, hármasával, négyesével

wmnek azt hazudtam hogy csak egyet, mert idegbajt kapna, hogy nem munkakeresek,

és függő lettem teljesen, hát mennyire eszméletlen jó már ez a sorozat, milyen vicces, és izgalmas, mennyi csavar van benne, milyen jóképű a színész, ésatöbbi ésatöbbi.
wm csúfol miatta, és azt mondja, ezt a sorozatot dekszter vaószínűleg nem nézné, de nem érdekel, még álmodtam is vele; megmentett valamitől, (bár szekszelni egy volt kollegámmal szekszeltem utána)

gondolkodtam rajta, és rájöttem, a fő oka az élvezetnek az lehetett, hogy a zenét töviről hegyire ismertem, nagyon klassz volt így nézni, ahogy a dalok más értelmet nyertek mint amit eddig adtam nekik.

de a legnagyobb sokk, a vége felé jött, amikor meghallottam ezt a dalt:



szóval ez valahogy lemaradt a "hivatalos" száundtrekkemről, fogalmam sem volt hogy van köze a dekszterhez,

valamikor a kilencvenes évek végén (bruhaha) találtam egy kazettát a teszkós kilencvenkilenc forintos kosárban, azon volt ez, fú de rongyosra hallgattam.
próbáltam beszívni a szar, levelesmagos alvégi hómméd fűből miközben ríttam a zákos után. meg milyen büszke voltam, hogy milyen jó fogás, fiatalság bolondság,

szóval teljesen meg is feledkeztem erről, nagyon megörültem.

valószínűleg megnézem a többi évadot is, tegnap pedig meghallgattuk az endivilliemsz összest véemmel.

a világ kerek.

2010. október 15., péntek

minden jó, ha a vége jó

hosszú lesz, lehet érdemes előtte egy szendót csinálni.

ez egy eléggé tömött hét volt.
szóval múlt szombat, megyünk háztűznézőbe, és a reménybeli jövendőbeli nappalink közepén az ügynök kimondja a bűvös szót: jövedelemigazolás.
fordult velem egyet a világ, de mosolyogtunk, hogy okés persze kitöltjük, vatevör,
elköszöntünk,
kiléptünk az ajtón. wm csak annyit mondott: nagy szarban vagyunk.
gyalogoltunk hazafelé, olyan súlyos volt a csönd, hogy nem is bírtam továbbmenni, le kellett ülni egy parkban.
merthogy tényleg szarban vagyunk, pontosítsunk: én rántottam bele a wmaklü családot.
wm csöndje nagyon súlyos, ilyenkor azt kívánom bár ordítozna veszekedne velem, mint ahogy normális párok teszik, kétnaponta, nem ő hallgat.
ilyenkor én két dolgot tudok csinálni. az egyik az az hogy elképzelem milyen érzés lenne egy vastagabb tűt átszúrni a csuklómon, a másik hogy menthetetlenül vihogni kezdek. mivel az utóbbi kicsit durva lenne, maradok a tűs gondolatnál. - mondjuk sose csinálnám meg, a képzeletemben ez a művelet nem fáj, csak kellemetlen

kicsit később megszólal, hogy ezt el kell mondanod a tesódéknak (ha valaki eddig nem tudná;akik mához képest bő egy hét múva összeköltöznek velünk itt kint - szóval ez valami olyasmi hogy a sajátomon kívül mondjuk három másik ember péniszével is büntetem a csalánt)

aztán pedig; nem érdekel hogy mi az, munkát kell találnod. meg hogy azért komál.

sokkoló. két hónapja semmi. és most van egy percem. találni valamit. meg elmenni a munkaügyibe, segílyé

már ha szeretem. hö

jó, eddig beleszartam ez tény. elküldözgettem az önéletrajzomat de tényleg, meg bedobáltam helyekre, de a szívem nem volt benne. de most tényleg kell valami.

hétfőre szerzek időpontot a munkaügyibe. megalázó. azt hiszi az ügyintéző hogy ugyanaz az évek óta segélyes leszarom akcentussal nullásan makogó senkiházi vagyok, aki amúgy kint az utcán már dobozból issza a sört. nem mondja el hogy jó ötlet-e kitörölni az önéletrajzomból a szupervájzorságot. le sze szarja.

kint elsírom magam, kétségbe vagyok esve. wm közben bent az ő munkahelyén intézi, hogy felvegyenek. léccilécci, ugyebár, de nekem ez szintén alázó. nem akarok vele együtt dolgozni, de nem vagyok abban a helyzetben hogy protestáljak.

hazaérek,
telefon csörög. hellószia xy vagyok a NagySütiárusítóHálózattól, boltvezetőhelyettesnek jelentkeztél hozzánk, tetszett az önéletrajzod, egy interjút szeretnék kérni tőled, telefonon, holnap 11? óhátigen. nagyon jó telefon wmnek.

telefon megint, hellószia zz vagyok a MajdIdővelKiderülogyKamuAzegészReklámügynökségtől, be tudnál jönni holnap egy interjúra? persze hogyne.

telefon wmnek, hogy aztabetyár mindenségit.

ímél megnyit, levél a Banktól, hogy átmentem az első két körön, nemsoká hívnak az újabb interjúra időpontot egyeztetni, ekkor már felugrik a szemöldököm, hogy most mi van??

wm nem optimista, ami bánt.

kedd reggel telefon hellószia QR vagyok a TízezredikMunkaközvetítőIrodátólAkiSoseReagálAJelentkezésekre, szeretnénk behívni egy interjúra a telefonoskisasszony állásra amire jelentkeztél.

nem értem nincs időm csodálkozni, kezdődik az interjúm, telefonon, nehéz, komoly cuccokat kérdeznek. minden szupervájzorként összeszedett tudásomat bevetem, úgy érzem jó vagyok.

lerakom a telefont, elégedettség, de aztután eszembe jut wm intelme, hogy az összes eddigiről azt mondtam hogy jó volt és tessék.

átgondolom, megcsörren a telefon, EzerévenemhallottamrólukIroda, név szerint engem kértek a cégtől, (wm-éktől;úgy tűnik megolvasztotta a HResek szívét) még ma buszozzak ki mucsajröcsöge utánra aláírni, holnap kezdhetek.

itt már komolyan nem tudtam hol áll a fejem.

elkezdtem felöltözni hogy induljak az interjúra a MIKKAR-hoz, telefon csörög, NSH, igen azok akikkel húsz perce volt a telefoninterjúm, nem húzná az időt, jó voltam a telefonon, mikor van a legközelebbi időpont amikor be tudok jönni személyesen is? holnap.

interjú MIKKAR-al, kiröhögöm őket,
rohanok a regisztrációra az EI-hez, aláírok, holnap kezdek reggel hatkor, négy busz kimarad, ott fagyoskodok mucsajröcsögén, panaszt fogalmazok a busztársaságnak, lekésem az utolsó csatlakozást, hazagyaloglok, fáradt vagyok, és feszült. rájövök, hogy a NSH-t rászerveztem a TMIASRA-ra magyarázkodó ímélt küldök, meg új időpontot.

szerda. első nap az irodában, az hajnali bringázás messzire, ingerült vagyok, mert elfelejtettem magammal plusztampont hozni, mert nem tudom magam rendesen kirittyenteni - a délutáni interjú miatt decensen kell megjelennem, és mindenekfelett a délutáni interjú miatt. közben hívnak a banktól, holnapután délután interjú, a folyosón lehalkítom a hangom nehogy hallják hogy interjút egyeztetek, de a véletlen csak wmet hozza ki, aki rögtön levágja mi van, belecsap a tenyerembe, jól esik.

vége a múszaknak, nem pajtizok, rohanok, az NSHhoz, az emeletesbuszon sminkelek, ebédelek, és tisztálkodok. átöltözni, tampont cserélni nincs merszem.
telefon csörög, NagyHíresHoteltől hívnak, hogy tetszett nekik az önéletrajzom, mikor tudok interjúra jönni? Időpontegyeztetés.

röhögve hívom wmet. két hónapig semmi, de semmi, most meg nem tudom követni mennyi minden, egyszerre.

az interjú remekül megy, magabiztosabb vagyok mint a vizsgáztató. érzi és értékeli a végén bevallja: rossz zsarut keresnek, menne-e. perszehogy. esélysnek érzem magam. nem kicsit. veszek tripla csilis csokis kekszet, marja az üres gyomrom hazafelé.

de nyugis vagyok, csütörtökre csak jóság vár rám.

wm megdöbben amikor rájön, hogy a lássosokra abszolút nem haragszom amiért nem vettek fel, szerinte ez bunkóság, csalódott se vagyok, miért nem, feldolgoztam magamban, nem ez az utam mondom neki.

nem érdekel ha nem értitek, azért csak mondom.

szerda este. bajban vagyok, mit válasszak, a sütit vagy a bankot. wm rámszól, hogy egyiket sem kaptam meg, ne rágózzak ezen, megsétrődök rá, és a füle hallatára leszólom a kollegáit bosszúból valakinek. később megkérdem miért nem bízik bennem. meglepődik. azt mondja a csalódástól akar megmenteni, hogy ne boruljak ki. bízik bennem. megkérem hogy akkor hadd mondjam el az álmaimat, ami nem túlzott önbizalom, hanem felkészülés arra, hogy ha sikerülnek ne érjenek felkészületlenül

mert bajban vagyok, nem tudok a bank és a sütis között dönteni, mert TUDOM hogy most, hogy van munkám, mindkettő meglesz. felsorolom neki a prokat meg a kontrákat, leesik a kő a szívemről tisztábban látok. szeretem wmet. és megbízunk egymásban. jó dolgok ezek.

csütörtök jó. mondjuk azzal kezdek, hogy összebalhézok a biztonsági őrrel, de abban a korban vagyok, ahol már a női mivoltom felülírja a tisztes korkülönbséget, bunkó, én pedig elegánsan levénszarozom. sebaj, hiszen szép vagyok, lehengerlem az új kollegáimat, nem nehéz; üdítő lehet valaki, aki beszél angolul. a munka része szót sem érdemel. jól érzem magam, hangos vagyok és közvetlen,és wm nője, és értek mindent elsőre, és el tudok számolni 197ig, nem tudják feldolgozni, szórakoztat, elkapom hogy sutyorognak a hátam mögött, jó dolgokat. a gombos nyakláncom van rajtam, elefánt az asztalon odajönnek megdícsérik. hö. el is felejtettem hogy ilyen is tudok lenni.
sztarbaksz bekaphatja.

délután emíliával találkozom, akibe kicsit szerelmes vagyok, és hiába tíz évvel fiatalabb mint én, ritka ilyen bölcs és érett emberrel találkozni. gyönyörű, kedves és szerény, már jó ideje ő a legjobb barátnőm, és rég válaszottam ilyen jól. szeretném megtartani életfogytiglan.

a randevú előtt beugrok a lássba, elfogyott az arcmaszkom, rákérdek a karácsonyi munkásokra, nem választottak még ki senkit, és elég ráutaló a magatartásuk. erre reszetelni kell az agyamat. hogy mi van? akivel beszélgetek nem a végső döntést hordozza a kezében, de van beleszólása, és konrétan belemondja az arcomba szeretné ha jönnék, és szurkol. végem van. lemondtam róla, erre ismét feltűnik. nem tudom hogy jó dolog lenne ez. (beengedni a dzsánkit a gyógyszertárba)

emilivel jó, vásárolunk gombokat, körbeviszem a lássban is, ő kér erre, a dolgozók hagyják hogy kiéljem magam, csak az egyik szól be kedvesen hogy szívesen fizetnek is ezért majd,

emili elmeséli hogy állnak bent a dolgok a sztárbákszban, egyre jobban el vagyok borzadva, utánam lelépett az utolsó normális vezetőségi tag is, és ha a jó emberek befolyása eltűnik, akkor a gyengék elszaródnak. azt mondja, néha sír ha be kell mennie, iskolát keres.
ez volt az utolsó csepp;
eldöntöttem; nem megyek a sütisboltba. nem kell ez nekem. tudom hogy a karrierem szempontjából ez lenne az ésszerű lépés, tudom hogy megoldanám könnyedén, mi több, iszonyú jó lennék, a legjobb, de nekem nincs szükségem erre. nem kell több stressz, idegelés piszkálódás kritizálás rinyálás nem kell nekem ez a fajta multistressz, nem kell nekem a szélsz meg target egy csésze kávéval kapcsolatban, vagy egy sütivel, én nem akarok már egy maroknyi neveletlen tínédzsert kordában tartani, ehh.
mármint úgy értem

EHH. és rájövök hogy hetek óta nem mentem be a kávézóba ahol az elmúlt két évet töltöttem, és madarat lehet velem fogatni


boldogan tekerek haza, fütyörészek,
a hídnál elüt egy másik bringás, pontosabban leszorít az útról, nekimegyek egy oszlopnak teljes erőből, fákkjú kiabálok utána, és majdnem sírok úgy fáj a lábam, de érzem, hogy nem ijedtem halálra annyira mint amikor bátyán elütött az autó és évekig nem mertem egyedül átmenni az úton, vagy amikor a másik baleset volt, és azóta az autókban is félek, tudom hogy bringára születtem . jó dolog ez, bizony


péntekre rózsaszínben kell menni, mert rákkutatásra gyűjt az iroda van tombola meg sütiverseny, ezt csinálom tombolára;

csodájára járnak, a nap legnagyobb szakmai kihívása 56ig elszámoni, szól a zene a fülembe, teát iszok, csupor édességet nyerek, hattól kettőig dolgozok, enyém a délután és a hétvége, a kollegák odavannak értem, és rájövök nem kell nekem más, ellennék itt, mint a befőtt

de persze ez nem fog menni, kevés a pénz, és nem akarok wmmel együtt dolgozni, nem egészséges ez.

péntek délután, telefon csörög, fáradtan veszem fel, valami bolt az, hogy jelentkeztem interjú, blablabla, már van munkám mondom,

majd a bankos interjú, erősnek érzem, és így tovább.

szóval ez az elmúlt hét. egy hónapnyi dolog öt nap alatt.

van munkám, lesz jobb is, biztonság, kell egy lakás nagyon gyorsan, lesz családunk, november végére kijövünk a csődből is amibe két hónap alatt kerültünk, élni jó, hazafelé a killing mi szoftlit fütyültem a bringán.

este táncoltunk wmmel.

2010. október 10., vasárnap

olvasni jó.
szeretek olvasni

nem hiszek a szépirodalomban, az olvasás az a szórakoztatásra lett kitalálva, nem értem mély mondanivalókat, nem is érdekelnek. minőségi ponyva, az való nekem, egyszerű agyú lány vagyok, aki tudja a határait.

jó lenne, ha több magyar könyvünk lenne, most épp két könyv között vagyok, és ezek nehéz pillanatok angolul

mert az nem is olvasás, hanem belecsúszás, nem a buszon robogok egy állásinterjú felé, hanem egy északamerikai kisváros csatornarendszerében keresek egy szörnyet,
nem szaros seggel ücsörgök az egyre büdösebb fürdőszobában, hanem egy francia színház súlyos illatú öltözőjében mustrálok egy kurtizánt,
nem wmhez bújva fekszek az ágyban, hanem kavicsokat dobálok a bozótosba egy szigeten hátha rejtőzik ott egy osztálytársam, aki meg akar ölni.

ezek mind más nyelven íródtak, mindhez hozzá kell szokni. hogy ne nehézkes kínlódás, hanem tényleg belecsúszás legyen az élmény.

van akit már jobban ismerek, könnyen elkapom a ritmusát, van akit legszívesebben úgy olvasnék, hogy sorvezetőt használok.

most barkertől keztem bele a coldheart canyonba, ez nem lesz könnyű. ezt is azért írtam hogy ne kelljen elkezdenem.

ennyit akartam csak, köszi

2010. október 7., csütörtök

akartam kicsit panaszkodni, hogy megint nincs meló, nem hívnak a lásstól, fogy a pénz, meg haragszik rám a wm.

ja. meg van két pattanás a combomon, de legalább nem derékig mart le valami piros sár bakker mennyire iszonyú mennyire felfoghatatlanul szörnyű ez.

2010. október 5., kedd

láss egen

újabb láss interjú.

nem izgulok. ismernek régóta, ha fel akarnak venni felvesznek, ha nem nem, nem a mai szereplésemtől függött. amúgy csoportfoglalkozásos móka volt, húsz emberes, és a végeredménytől függetenül is vicces.

a szívem szakad meg annyira szeretném ezt a melót, és nagyon megérdemlek már valami jóságot az életembe, de ha nem sikerül talán ez alkalommal jobban fogom fogadni.

mindenesetre most eszméletlen illatos vagyok, és az interjú után hatalmas meglepicsomagot adtak mindenkinek

péntekig kiderül.
jaj

2010. október 4., hétfő

poliltikai **

jaj, én úgy örüök, hogy az önkormányzati választásokon is a fidesz nyert elsöprő többséggel, mostantól jön a tejjel mézzel folyó kánaán, ha nem akkor az csak a büdös mocskos rohadt kommunisták bűne természetesen, de ha igen akkor megmondtuk mi mind, forradalom ez kérem, tudjuk hogy nem lesz többé lopás csalás korrupció, drogosokbuzikbicajosok, pusztuljanak, vágd le a hajadat édesfiam, megcsináljuk azt is, igen azt amit akkor elleneztünk, de most már nem, nemérted,


gyurcsánytakarodj még mindig, na húzzál be még egy felest ennek örömére, majd rendezem, ha megjön a nyugdíj,mit húzod a szádat te is csak egy mocskos kommer vagy
-eszembe jutott a régi minis gárda, biztos örülnének (örülnek ha még megvannak). tolnák befele a ászokvodka kombókat, harmatos szemmel, hitelre, komenistáznak, biztos, míg a gárdás igazmagyar erdélyi kislány a harmadik felest már bátran négycentnek adná ki nekik.
meg az ilyen gondik,akiknek mindent elvettek a komcsik csak ez a kis gorgonzola maradt dióval a budai hegyekben, meg az az utcabeli évekkel ezelőtt,aki hisztérikusan üvöltött a családdal, hogy a fideszre kell szavazni- mondjuk neki hálás vagyok, ő segített végképp beállítani a politikai hovatartozásom,



most majd biztos minden sokkal jobb lesz

csak a napi ritmust kell átállítani hogy merre kurvaanyázzunk ugyebár

2010. október 3., vasárnap

2010. október 2., szombat

grrr

fiscsike-foscsika, sőt mi több; szarcsika nap volt ez a mai, köcspöcssi kurcsianycsijába a pacinak kukcsiját, mert kirángatott minket a szombat délelőtt háztűznézőbe de baszcsizott se megjelenni.
nagyon mérgesek voltunk, mert késésben voltunk, és mi udvarias rendes emberek vagyunk, úgyhogy taxit fogtunk (és fizettünk ki ugyebár) hogy odaérjünk, sikerült is, emberünk sehol, hívtuk kicsöngött, de nemigen vette fel. úgyhogy asszem az ímélcímével meg a telefonszámával fogok egy két huncut helyre regisztrálni. szóval a lakáskeresés még mindig bekapcsolva. ehh. (úgyis kivesszük az elsőt amit megnézünk, mi mindig így csináljuk, eddig bejött.)

vásárolni is voltunk ma, amióta nincs állásom ilyen nem történt, most megkérdeztem wmet kell-e neki valami erre megmutatta a hatalmas tátongó szakadást a cipőjén, a guta ütött meg.

tavalyelőtt egy gyönyörű barna doktormártensz cipőt kapott, nagyon drágáért, besétált vele az irodába, ült az íróasztalánál, hazasétált, kábé kilenc hónap hordást bírt, és ELTÖRT a talpa. nem elkopott, hanem eltört. tudod, az a híres sárga gumitalp. sokkot kaptam, mert én három évig hordtam a martens cipőmet, minden nap, kivétel nélkül, de így megy ez.
úgyhogy legközelebb egy iszonyú drága ketörpillár cipőt kapott, elegántosat, szépet,odafigyelve arra, hogy kellően vízálló, meg ergonómikus legyen, tavaly ősszel, hordta kábé fél évet összesen, és leszakad a sarka konkrétan. az a baj, hogy sose tesszük e a blokkokat, a keterpillárt azt most legszívesebben beperelném. *

úgyhogy most egy általunk nem ismert márkát választottunk egy olyan helyen ahol lejárt divatú cuccokat árulnak féláron, és csak azt néztük hogy olcsó legyen meg megfelelő méretű.
állítólag három év garancia van rá. aha.**

mindenesetre, a háztűznéző, és a cipővásárlás annyira kikészített minket (nem soroltam fel az összes apró gikszert, de ekkorra már kínunkban röhögtünk annyi volt) hogy vettünk két könyvet, ami jó
és a kedvenc éttermünkben ettünk a kedvenc hamburgerünkből ami meg mennyei. még a büfije is karakteres.

amúgy wm vicces volt, negyed óra hiábavaló várakozás után megpróbált betörni a házba, úgy rángattam vissza az ajtótól, mert riasztós, és egészen a buszmegállóig fogadkozott hogy visszajön bosszút áll.
mondom mit, morzsát szórsz hogy idecsald a sirályokat?
nem, betöröm az ablakot, vagy beragasztom az ajtót purhabbal.
az nem ragaszt, akkor inkább pillanatragasztóval.
igen. a kulcslyukba is

itt egy kép róla, amikor iszonyú mérges. :



itt éppen azért, mert nem jön az a rohadt busz.

megnézte a képet azt mondja nincsen neki karizma. hortyogva röhögtem, hogy tényleg nincs.



*vagy bedobnám az ablakait kővel

**rákerestem a cipőre, és véltlenül ugyanaz gyártja, mint az évekkel ezelőtt szülinapomra kapott sárganyelű késemet. nagy baj nem lehet.

2010. szeptember 30., csütörtök

majdnem megríkatott hogy eltört a kedvenc napszemüvegem, igen, a sárga. nem tudom mihez fogok kezdeni nélküle. oyan szép meleg színe volt belülről.

szerencsére van foszforeszkáló vámpírműfogsorom amit az éjjelilámpa fényénél feltöltök, sutyiba berakom a számba, lekapcsolok mindent, wmhez fordulok, érzelmesen megcsókolom, kicsit eltávolodok tőle, majd szélesen elvigyorodok.

így megy ez.

hamupipőke

szóval van munkám, hétfő óta dolgozom, de annyira nem vagyok á büszke, hogy világgá kürtöljem, inkább csak csendben súgom.

mindegy, örülök neki, mert már kicsinált a munkakeresés. amit szeretnék ahhoz nincsen elég gyakorlatom, vagy nagyon külföldinek számít még az önéletrajzom, amihez meg elég az önéletrajzom ahhoz meg túl sok. szóval recepciósnak telefonoskisasszonynak még nem vesznek fel, a vendéglátóiparba, boltokba már nem. (vagyis ott úgy van, hogyha felsővezetőnek jelentkeztem nem elég a tapasztalatom, a középvezetőhöz elég lenne, de azt cégen belül megoldják, lentre meg túl sok vagyok, pedig nem lenne piszos a meló. azt hiszem tartanak tőlem, volt olyan interjú, -eladónak jelentkeztem -ahol meg kellett kérdeznem, hogy most eladónak vagy műszakvezetőnek interjúztat, mert a kérdéseiből nem sikerült leszűrnöm. persze sajnos nem feleltem meg.)
szóval most nagy az öröm, kaptam egy alkalmi melót,
azt mondták egy hét lesz, az is valami, kezd már szorulni a nadrágszíj keményen, meg unalmas is otthon, legalább emberek közt vagyok, gondoltam,
szóval hogy egy cég irattárában kell rendet rakni, az akták között,

aha

egy egész emelet az enyém, egy totál üres iroda, ötven elhagyatott kompjúterrel, talán még ijesztő is,
és ennek az emeletnek egy kis spájzába milliónyi (azt hiszem nem túlzok most) képeslap nagyságú műanyag lap - mikrofilm - behányva, ezeket rakjam akkor most ábécésorrendbe.


annyi a segítség, hogy nagy fém tálcafiókokra vannak szórva - betűnként.
az A kész volt, hétfőn kezdtem a Bvel, holnap talán befejezem a C-t. nézzetek vissza holnap, megpróbálok fotót csinálni róla, művészit, az lesz a címe, hogy monotonitás
eleinte még napi négyszer jöttek fel megkérdezni hogy haladok, és biztosítani arról, hogy deszar nekem, ma ez kettőre csökkent.
mondjuk nem panaszkodom, az első nap szörnyű volt zene nélkül, de most két év elmaradását törlesztem, ma airt hallgattam, emil rulezt, budapest bárt, meg bartókot, tegnap tacsengót, zagart, dzsangó reinhártot, meg hungáriát, előtte meg miss platnumot
napi nyolc órában, egyelőre egész jól elvagyok,

feljönnek, megkérdik hogy vagyok, jól, felelem, erre lecsapnak rám, hogy ne hazudjak, fura, attól tartok nagyképűnek tűnnék, ha elmondanám mennyire, de mennyire felszabadító érzés, hogy a legnagyobb hiba amit elkövethetek, ha a kétezer clark közé bekeveredik egy clarke, jó kicsit nem vezetőnek lenni, nincs kisabda a gyomromban, hogy most mgint miért fognak lecseszni, hogy csak a saját munkámért vagyok felelős, nem másokéért.

mondjuk arra rájöttek, hogy ez a munka el fog tartani egy darabig, szóval egy hét helyett szerintem lehet ez egy hónap is. vagy kettő. két betű egy hét alatt. addig meg csak találok valamit, kedden megyek interjúra a lássba-megint.

mondjuk egészen eddig iszonyú fáradt voltam egy nap után, de ma bringával mentem, és a hazatekerés kitakarította az agyam, szóval végképp nincs ok a panaszra, elleszek ezzel egy darabig,
ámen




szevasz, viszlát
így élünk, így halunk
az élet egy strand

2010. szeptember 25., szombat

füstös

nyolc hónapja nem dohányzom. tegnap volt a hónapforduló. elég büszke vagyok magamra, lehetek is.
az élet kényelmesebb és könnyebb cigaretta nélkül. a minap meglepődtem azon hogy köhögök, nem is emlékeztem rá, hogy mikor utoljára, pedig azelőtt mindennapos volt.
a csikkeket utálom, a rosszabb minőségű dohány illatát is, a jóféle az kellemesen érint. beszólok az utcán annak aki eldobja. na jó nem mindig, de ha gyengébb akkor mindenképpen.

félhosszt egy levegővel úszom le, nem vagyok büdi, nem kell a rengeteg kelléket magammal cipelnem, nem kapok sokkot ha nincs nálam dohány/papír/szűrő/tűz/cigi.

***
és az az érdekes, hogy azon ritka akalmakkor mikor pipából szívok füvet nem akarok hörghurutban azonnal elhalálozni, a hideg füst végigszalad a hörgőkön, és ezt figyuzzátok: valahogy sokkal kevesebb is kell, és nem csak azét mert a ritka alkalom tényleg ritkát jelent, hanem szerintem azért mert visszagyúgyult a tüdőm, és töményebben dolgozza fel.
***

szóval ilyesmik. persze hazudnék ha azt mondanám hogy nem hiányzik.
de mondjuk tegnapelőttig nem hiányzott, voltak napok amikor már eszembe se jutott (pedig a homlokomon a seb még mindig ott van, úgyhogy maradt ami emlékeztessen)
de tegnapelőtt amikor kinéztem az ablakon egy lány nagyon gusztusosan gyújtott rá, azonnal elindult a nyálelválasztásom, olyan gyomorbavágóan tört rám a cigizhetnék hogy ha lett volna itthon rágyújtottam volna,
aztán volt egy jó füstfelhő, a torkomon akadt mintha karikát akarnék fújni,
a franciáknál a kasszásnő hátulról siet előre, régen még én is kiültem vele, felénktornyosult a felázott tűzfal, mohás macskakő, cserépkorsó, kagylókból fűzött giccses falidísz meg strukatórnád, hogy a vakolathiányt takarja, ülünk a billegő hokedliken, ötven körüli csinos hippinő, beszélgetünk a szakmáról, nem tudja hogy én annyira nem kedvelem a párját, tenyérbemászó fajta, aki válligérő apródfrizuát visel negyvenvaamennyi éves férfi létére.

. ma a hivatali mosoly alá nagyon bemászott a fáradtságuk, nem szeretik annyira a boltot, fura, mert én bármikr átvenném tőlük; kédi a nő hogy nyugdíjas vagyok e még, mondom igen, emondóan, ő irígykedve néz. unatkozom már - folytatom, hiányoznak a vendégek, Hiányoznak a vendégek? vág a szavamba a párja, ő is meglepve néz, eléggé tiszta sor, hogy nekik meg pont nem. én elröhögöm magam, wmnek felrándul a szemöldöke, ők pedig gyorsan kifarolnak a szituációból, tudják hogy én értem miről beszélnek, de a többi vendég taán rossz néven venné

ilyesmik a füstölésről.

ma éjjel mondjuk a felsőandrissal randevúztam álmomban, jó volt, valami ligetben ültünk, egy almafa alatt, sütött a nap, és a fú egy picit elsárgult, apu sétált el előttünk egy hatalmas csillogó szőrű elegáns agárral, olyan színű volt mint a hajam, kérdeztem mi a neve, Rex, válaszolta, pedig Rex loncsos farkaskeverék volt.
Aztán az Andris megkínált egy cigivel, hatalmas élvezettel szívtam el, majd kaptam sokkot amiért megtettem.

később megnyugtattam magam hogy nem számít úgyis álmodtam.

jó lenne elszívni azért majd egyszer egy jó cigit.

2010. szeptember 23., csütörtök

dohog

írnom kellene már, tudom, de lusta vagyok és motiváció néküli.

nem szeretem annyira már ezt a blogot, mert unom hogy állandóan viselkednem kell benne. viszont kettőt meg nem tudok, meg nem is akarok vinni. ehh. csírájában fulladnak el a jobb gondolataim, (picsábamá)
(ha a testiségről írok az egyik nem szereti, ha káromkodok a másik kritizál, ha gusztustalankodok a harmadiknak sír a szája, és így tovább, ez nem az ő évikéjük, ja. pedig tényleg nem, jó lenne hozzászokni.)

de nincs mindennap búcsú hogy fotókkal illusztrálva meséljek szépeket.

énkicsipónim


ezért nem írok mostanában, többek között.

nem akarom én a kedves családomat megbántani, mert pont ők azok akikkel emiatt meggyűlik a bajom, de nincs kedvem feladni eme kedves szórakozásomat sem.

ezért azt találtam ki, hogy ezentúl a családom tartson öncenzúrát, és a csillaggal jelölt bejegyzéseket ne olvassák el, ha pedig igen, akkor az onnantól kezdve az ő bajuk, én szóltam.
iyesmik.

2010. szeptember 21., kedd

politikai

arról kéne írnom, hogyan telik a sorsunk, csak be vagyok fordulva egy kicsit, szóval nem megy.
nem rossz kedvem van, félreértés ne essék, csak a munkanélküliség beszűkít egy picit, és nem tudok írni sem.

amiért most mégis, az pedig az - és itt kérem azon olvasóimat, akik nem szeretik ha káromkodok, hogy menjenek el most-

hogy olvastam egy cikket az indexen a ferihegyi állapotokról, plusz a kommenteket, és az egyik olyasmit talált mondani, hogy ilyen viselkedést utoljára a

"2006-os rendőrattakok idején látott"

hogy mi a kurva anyád van?

ki sem fejtem, mert csak felbaszom magam.





amúgy wm egy javíthatatan romantikus, tegnap rádióműsort tartott, és ezt a számot küldte nekem:

:

kéne egy másik blog is. ott megírhatnám hogy azért szeretem ezt a számot mert az első randevúink egyikén wm hajókázni vitt, budapesti panoráma, vatever, lefizettük a matrózokat, hogy kicsit menjenek hátra, jól leszoptam, amit ő felvett videóra, és pár nap múlva küldött egy remekbeszabott kisfilmet rólunk aminek ez volt az aláfestő zenéje. már akkor tudtam, hogy ő az igazi.

kétezerhat azért elég jó év volt.

2010. szeptember 19., vasárnap

2010. szeptember 16., csütörtök

2011
nem is olyan rég megismerkedtünk egy iszonyatosan önpusztító önutáló pesszimista emberrel. napokig annyira megdöbbentek voltunk, csak erről tudtunk beszélni, nem voltunk képesek felfogni. annyira keserű volt a lelke, hogy ha most mondjuk egy hétig minden nap lőnék magamnak egy relative kis adag heroint, akkor is kisebb kárt okoznék magamnak, mint amit ő okoz magának azzal, hogy átgondolja milyen lesz a napja.
és a legsúlyosabb, hogy az adottságai pont az ellenkezőjére predesztinálnák.

ma csak úgy mellékesen elejtette (valaki nem úgy viselkedett ahogy ez az ő kódrendszerében okés - kábé mindenki másnak az lenne) hogy tévedett, hiszen hogyan is feltételezhetett emberséget, humanizmust egy angoltól.

ez a pár sor most itt egy nagyon szofisztikált áromkodás volt, köszönjük a figyelmet.

2010. szeptember 12., vasárnap

klifton szászpencsön bridzs

a cím jópárszor el fog hangzani az elkövekező pár percben.

szóva megint eltelt egy hét és mivel munkanélküli vagyok, ezért nem történik semmi amiről írhatnék.

jelentkezgetek ide-oda, interjúkra járok, telefonálok, úszok, főzök.

néha megharagszom wmre, mert azt hiszem hogy haragszik rám amiért nem dogozom, aztán rájövök, hogy paranoid vagyok.

küzdünk az onlájn bolton, nemsokára kész van.
unatkozom sokat, kiolvastam egy hét alatt angolul az AZt sztivinkingtől,

ilyesmik.

hétvégén meg, amikor wm is itthon van, az nagyon jó, sétálunk, zsemlyét eszünk a parkban, megvár az uszi előtt, sétálunk, sétálunk, egy is dombra lecsücsülünk,

jár futni és ma is olyan gyönyörű idő volt, úgyhogy elkísértem bringával, és hazafelé jól felvettem a kis fotómasinámmal,
nagyon büszke vagyok rá, mert egyhuzamban sikerült az egészet

persze a minőséget le kellett butítani, meg ketté kellett vágni, hogy felférjen ide, de tessék:


első rész

video

és a második
video


hát, sajnos a minőség nagyon leabálódott mire ide eljutott, a fények meg a színek ( meg a hang is) bizony súlyos árat fizettek de remélem így is élvezhető

a legvége felé a kép azt wm azért szúrta bele, hogy egy kis képet kapjatok arról, mennyire súlyos a különbség az apály és a dagály között, itt a kertek alatt.


remélem értékelitek a fáradalmainkat :)

2010. szeptember 4., szombat

ehh

Nna. ez jó fosika volt, szóval egy kissé csalódott, de jóval okosabb aklüke osztja meg veletek az első szabadúszó ruhatervező (muhaha) élményeit.

szóval reggel összepakoltunk, szendvicseket gyártottunk, aztán felcaplattunk az összes cuccal a hegyre. jó nehéz volt. meg magasan. meg messze. meg párás
jópár sárkány fent vot már a levegőben, mire felértünk tízre, de hivatalosan csak 11től lehetett látogatni, a programok meg délben kezdődtek.
a kifizetett helyünk, a parádé legvégében, egy nem túl csiribiri nem különösebben jelzett fehér sátorhodályban volt, árusonként egy egyszerű fa asztal, meg két szék a füvön az asztal mögött egy nem túl nagy de azért kényemes hely. itt volt az első szemöldökfelhúzásom, mert azért a hely borsos volt. rá volt ragasztva, hogy aklü-tee, úgyhogy fogtuk magunkat és elkezdük kipakolni a cuccainkat. még szerencse hogy vittünk plédet, így volt mivel leteríteni az asztalt
(első lecke, asztalterítőt, dekorációt, plakátokat vinni)

körülöttünk voltak még ékszerek, bizbaszok, lettyenfittyek, ficegők, és hasonló drága kézműves izé, retróbölcsész klub, de majdnem mindenhol a gazdája árulta a cuccost. kütyü nem volt, hacsak a kínai ujjcsapda nem az. az árusok egy része ismerte egymást, és jobbára rutinosak voltak.
az elején még kicsit gyanakvónak éreztem a hangulatot, de elég gyorsan felpuhult a hangulat, ahogy kiderült, hogy itt nemigen volt senki senkinek konkurencia.

tizenegyre szépen el is készültünk,délben a vásárlók is elkezdtek szállingózni,és tíz perc múlva múlva egy nő megvette az elsőt. váltottunk pár szót, húzott a szerencsetasakból, sajnos nem nyert, pedig csináltam fain táskákat is, nyereménynek,

és akkor itt össze is pakolhattunk volna.

én végig bírtam vigyorogva, de az összes árus (a sütiárust, akinek a sütijei mesésebben néztek ki mint amit én rajzoltam, meg egy fotóárust kivéve) egyre lelombozottabb lett az idő múlásával.
az emberek végigrohanták a sátrat, nem volt elég helyük megállni rendesen végignézni a cuccokat, és ami a legfontosabb: nem volt náluk elég készpénz. a másik pólóárussal beszélgettem, ő négyet adott el, de neki volt kártyaautómatája, kessben neki sem fizetett senki.

azoknak ment, akik olcsó apróságokat árultak, de még azoknak se nagyon. a szervezők kissé zavarban mászkáltak körbe, hogy hogymeghogymegy, azért érződött, hogy ez most nem úgy sült el ahogy kellett volna, mert tömeg az volt.

szóval ennyit, egyet adtunk el. a hazaúton nagyon elkámpicsorodtam, lerohadtam, elfáradtam,

de most megvacsorázva, kipihenve azt hiszem nem volt ez olyan rossz. egy csomó szórólapot kiosztottam, volt más vásárszervező, aki kérdezte jönnék-e blabla, jajdecuki, jajdeszép.

valószínűleg a kiírást is meg kell változtatni kézzel festettről kézzel készítettre, néhány gyanakodó volt azért, hogy hány mosást bír, meg az is gáz volt, hogy gondosan kivágtam a méretjelzést mindből, hogy odafesthessem az aklüt, hát, azt azért jelezni kell valahogy, és talán egy kissé rámenősebbnek is kellett volna lennem.

szóval ez volt a mai nap
erre a lóra vissza kell ülni nagyon gyorsan,
első lecke letudva.

ezen a képen még az elején vagyunk, de pont olyan pofát vágott az Em (ténylegzoltán?) ZOLTÁN ami tökéletes illusztrációja a napunknak.




ha pedig sárkányokra lettetetk volna kíváncsiak, akkor keressétek vissza a tavalyi bejegyzést, abban van sok, és gyakorlatilag teljesen ugyanaz volt a program is, csak most kevesebb széllel és több felhővel.

így megy ez.

Aszongya ja zoli, kár hogy nem Szájhar a vezetékneve.

Mer akkó ha lánya lenne, Móunikának nevezné el.

na iránydarány vár a bazár

2010. szeptember 3., péntek

a harmadik hét a munkakeresés jegyében telt, mert erre is gondoni kell, lassan fogyóban a családi keret (mármint az amivel lemehetünk mínuszba eheehe)
szóval a gondosan megkomponált önéletrajzomat elküldtem kábé 50 megválogatott munkahirdetésre. irodai ülőmunkák, vagy recepciós dolgok orvosi rendelőknél, cégeknél, telefonos cuccok. véletlenül sem akartam elküldeni egy olyan helyre sem, ami vendéglátással foglalkozik.
aztán megadtam magam, egy helyre beadtam, spike island, ez egy nagy raktárépület a sarkon túl, ami kis kockákra van felosztva, mindet valami festő, vagy szobrász, vagy valami hasonló bérel, hogy itt dolgozzanak,néha kinyitják, akkor kiállítóközpont, és ennek az intézménynek van egy konyhája, ide keresnek szupervájzort. ide beadtam, mert bár nagyon fos a kávéjuk (párszor már kipróbáltuk hátha nem, ) nem lenne rossz ezekkel az arcokkal ismerkedni, és azt is elsajátíthatnám, hogyan kell egy konyhát vinni.
na mosthoz képest másfél óra múva megyek interjúra.

levélen hívtak be, azt is megírták, hogy sajnos a megadott telefonszámon nem sikerült elérniük.

gondolom nem kell hosszan magyaráznom.

rossz számot adtam meg. szóval az összes jelentkezésem mehet a kukába. először majdnem sírtam mérgemben, végül már csak röhögtem. wm mondjuk nem annyira, de ez legalább magyarázat volt arra, hogy miért nem keresett senki, hogy jöjjek már nekik dolgozni, na.

hogy ma se maradjatok kép nélkül, íme egy a ballonfiesztáról, amit teljesen elmosott az eső, a hat helyett csak egyszer szállhattak fel, és akkor is az ellenkező irányba fújta őket a szél mint kellett volna.

a harmadik hét végén már nyugodtam mentem be a sztarbakszba kávézni, a főnökm még mindig úgy néz rám, mintha megfojtotta volna a kismacskámat és rettegne, hogy kiderült, félve kérdi, hogy keresek e munkát, elmesélem neki a telefonos esetet, és hozzáteszem, hogy a szellemi limitem alapján nagy bátorság volt elhagyni a sztarbakszot, rebben a szeme, de rájön, hogy okosabb ha nevet, megkérdem mi a helyzet, az a válasz, hogy ugyanaz, ugyanaz, hát igen válaszolom, mi is változhatna.nincs itt semmi látnivaló, oszolás, meghívom őket a sárkányfesztiválra, ahol hivataosan árulom a cuccaimat, ááá semmi időm újra elküldözgetni az önéletrajzokat ezer a dolog.

és tényleg a nagyadik hét elejére sokkot kapok attól, hogy már csak öt nap van hátra, és napi nyolc órában megy a pinga, eg a fotózás, meg küzdök az összes oldallal, ahová ilyenkor fel kell pakolni, fészbúk twitter, sajátblog.

közben a lásban meghirdetik a karácsonyi kisegítőkereső melókat, a jókat megtartják, alázatosan kérek egy jelentkezési lapot, és mindennap arról beszélgetünk wmmel, hogy mibe fogjunk ami saját.

és most péntek van, egy óra az interjúig , aztán szórólapot kell terveznem, árcédulákat rajzolnom, úszn, bevásárolni, váltópénzt venni a bankban, kiszedni a szemöldököm, pogácsát sütni vagy mézeskalácsot, és holnap van a nagy nap.






most eszembe jutott a kiállítóterem baján, ahol most az erszte bank van, milyen klassz volt, amikor mentünk az ifjúsági házba szakkörre mindig benéztünk, körbejártuk, stoppoltuk melyik tetszik, vagy csak magunkban ha egyedül voltunk, a könyvet gondosan aláírtuk, hogy Nagyon Tetszett!!! a felkiáltójelek alá karikákat rajzolva pontok helyett. klassz.

2010. szeptember 2., csütörtök

a reklám után

remek, az első hetet elmeséltem, nagy lelki vívódásaimat kissé megkopva, és pótolnom kéne a maradékot is, így a negyedik hét végén.


szóval a második héten már kissé jobban voltam, megérkezett egy nagy rakomány üres póló, szóval festettem, közben kétszer végignéztem a káubój bibápp című rajzfilmsorozatot, jó volt.

kicsit szomorú lettem a végén - amit itt láttatok nem az.
úsztam, főztem, olvastam,
és jóval kevesebbet gondolkodtam a sztárbákszról. ami jó.
munkahelyekre még nem jelentkeztem, ki akartam mosni az agyamat.
ami mondjuk önzőség a családi kincstár felé, de ez kellett ahhoz, hogy ismét önmagam legyek.

megkerestük a sárkány fesztivál szervezőit, hogy szabad-e mennünk árulni, ide küldtek oda leveleztünk, és kiderült, hogy a fesztivál történetében először lesz egy külön piac, gondosan megválogatva hogy kik mehetnek árulni, csak kézzel készített, helyi cuccok, és igen, szeretettel várnak, ja, és tetszenek a pólóim.
és hogy küldjek már egy kis bemutatkozót magamról, hát feltennének az oldalra.
http://www.kite-festival.org.uk/whats-on/crafts2fly4
hát feltették.
itt kezdtem azért berezelni egy pötit.

közben azért megcsináltam az önéletrajzomat is, profin, jól néz ki.

a második hét végére teljesen elfogyott az összes lush cuccom, úgyhogy muszáj volt bemenni a központba, úgyhogy megejtettük az első látogatást is a sztárbákszban. úgy izgultam előtte, hogy még a hangom is elakadt. kaptam egy-két hírt, aminek elvileg rosszindulatúan örülnöm kllett volna, nem vagyok szent, talán egy picit örültem is, de annyira nem volt már fontos. ezen is túlestem. utána hajóval mentünk múzeumba ahol szuronyos puskával lövöldöző katonákat néztünk.
hangos volt.a marcona harcosok egy perc alatt dobálták rám a cuccaikat, és esküszöm nincs ekkora tokám! nagy van igaz, de nem ekkora. ha ekkora lenne, akkor nem állnék itt jelmezben. meg nem ölelgetne az öreg akkora elánnal. mondták hogy ne nyúljak bele a puskacsőbe, mert a puskapor, meg az összes cuccos ott vaami zsíros koszt hagy, hát belenyúltam, örültek, mondták hogy büdös záptojásszagú, megszagoltam, igen az, és rossz az íze is, megkóstoltam, megérdemelték. wm büszke volt rám.

ilyesmi volt a második hét

2010. augusztus 28., szombat

valdizni bemutatja

régen írtam már, tudom.

bocsánatot kérek azoktól, akiket érdekel, én is utálom, mikor az én kedvenceim elhallgatnak egy időre.

szóval. mióta "kititottak" mi minden történt? az első héten elég komolyan befordultam, két napig csak bámultam ki a fejemből, néha kicsit sírdogáltam, eléggé elveszettnek éreztem magam, pedig tudtam hogy nagyon jól döntöttem a felmondással, csak a nemkívánatosságot nem értettem.

utána persze ment a szarkavarás, olyan ilyen pletykák, olyan pletykák bentről, amik hol feldúltak, hol megnevettettek, többnyire azért dühös voltam.
próbáltam kiverni a fejemből őket, nem nagyon ment,
és szörnyű volt hogy nem hallottam olyan híreket, hogy összeomlottak, bedőltek, tűz ütött ki sztrájkot hirdettek, bojkottáltak, ésatöbbi, egyszóval hogy megy az élet tovább nélkülem is. ez fos.
tudtam persze, hogy hiányzom, sokaknak, de nem csörgött percenként a telefon, meg elkezdtem mindenféle összeesküvéseket beképzelni.
esténként, mikor már nem tudtam mivel elfoglalni magamat, csak ment az agydaráló, elalvásra esély sincs,

napközben mondjuk nem volt olyan vészes, kellemes ritmust alakítottam ki, reggeli, hírek, kávészertartás, aztán festés - az újrarakott gépemen nem volt filmlejátszó, szóval jútúbon néztem valdizni meséket amíg színeztem (meghatottan bőgtam rajtuk,majd letagadtam magam előtt is) aztán úszás, bevásárlás, festés, főzés, majd wm . a ritmus sokat segít.
próbálom a világomat összezúzó drámai igazságtalanságokat megmagyarázni azzal, hogy hiába viszi pokahontaszt a nagy folyó messzire, hiába ők a "JÓK" attól még kiirtották őket mint a szél, nem mindig a jó győz ugyebár,
bevallom ezeket a gondolatokat az exkolleginának aki eddig is, de most igazán csak barát, ő teli szájjal kiröhög, ez jó.

wm azt mondja ébresszem fel ha rossz gondolataim vannak, horkol negyed órán kerezstül, majd megint szól, hogy nem alszik, beszélgethetünk ha igénylem.
nem teszem, mert nem tudok másra gondolni, mint a szarbakszra, arról meg tudom hogy nem akar hallani.
negyedik nap környékén nem bírom tovább, felrázom. -már aludtam, nyögi, -mesélj nekem, kérem. sose szokott
-hát azon gondokodtam - aludtál - gondolkodtam -jó -szóval azon gondolkodtam, milyen kár hogy soha nem lesznek nagy, teherszállító űrhajók, mint az élienben, és akkor megkérdem hogy miért, és álmos hangon mondja kifejti,körbejárja, belemerül, nekem pedig nehezedik a szemhéjam, egyre zselésebb a hangja, át sem fordulok, hogy kanalazhasson, reggel arra ébredek, hogy nagyon szeretem. ezek jó dolgok.
nem mentem be egyszer sem, de a hétvégére nagyjából túltettem magam rajta.

iyen volt az első hét.

ezt amúgy tudom kívülről:


folytköv

2010. augusztus 26., csütörtök

2010. augusztus 13., péntek

re

wm is szeret ám benneteket. és ő is szívesen mesél arról, ami velünk történik.
tessék:

2010. augusztus 11., szerda

Harbour Festival 2010





Sziasztok, én vagyok a virágfejű lány, aki három órát kínlódik, hogy szépeket meséljen nektek.

Nem csak kaki dolgok történnek ám, de azokat könnyebb idehordani. Ez például másfél hete történt, a kikötő fesztiválon. Ekkor még mindkettőnknek volt biztos állása, úgyhogy szórtuk a pénzt mintha karácsony lenne, de most volt wm szülinapja, úgyhogy belefért.
Vagyis márciusban volt neki, de mivel kalózok, meg tengerészek, meg vitorlások, meg hadihajók, ezért kineveztük szülinapnak.

Örült is neki, nagyon. Szóval az egész kikötő, de az egész, telis-tele volt felszalagozott, felzászlózott színes vizijárművel, a ladiktól a jahton és a lakóhajón át, az ősrégi vitorlásokon keresztül a jégtörőkig minden ami befért.

Igazából ezt fényképeken keresztül nem is lehet bemutatni, hogy milyen az amikor kicsit feljebb emeled a fejed, és csak árbócokat látsz.

Nekünk könnyű. Reggeli, kávé, felöltöztünk, kiléptünk az ajtón, sétltunk kettő percet, és benne votunk a legközepében, szeretek itt lakni.

most egy pcit kifújkáltam a klavatúrát, kezd az agyamra menni, hogy random betűk mindig hiányznak.

Hatalmas volt a forgatag, jó volt benne úgy sétálni, hogy mi vagyunk itthon itt.

Szóval az összes múzeális hajóroncs ami a sétány mellett parkolt megnyitott, és pár fontért vitte körbe az érdeklődőket, megteremtve ezzel a következő évi fenntartási költségeit.

Például ez egy tűzoltóhajó, itt fent, kint a zsilipnél még locsoló-bemutatót is tartott.

Jó lenne a ez több szerettemnek lenne ismerős, jöhetnétek most már látogatóba. ŐŐő izé majd ha megint lesz munkám, akkor de tényleg már!


Azért itt megemlíteném, hogy a hétvégén elég sokszor elhangzott az "ezt most Ildikónak fotózom" mondat.

Ez meg itt lent egy gőzdaru. szénnel fűtik, de sajni a fisifosi kisgéppel nem sikerült igazán jó belső fotókat csinálni, úgyhogy azt sajni csak telepátiával tudnám megmutatni:



-kisasszony ne nyúljon hozzá, tiszta ragacs lesz.
-nem kell félteni, szereti azt
Az öreg az overállját nyújtotta, hogy beletöröljem a kezem. Általában mint önkéntesek, a nyugdíj, sőt civil meló mellett jönnek el ezekre a roncsokra ismeretet terjeszteni.

Persze wm az egyéb szerkezeteket is kedveli:
például a franciául beszélő biciklis robotlányokat,
a szaggatott mozgásukkal, meg a rémisztő kintornamuzsikával együtt ami követte őket.

szegények le is merülnek egy idő után, hát jól fel is húzta őket:
Zoli! a másikat is!
Akkor szokott még iyen fejet vágni, amikor rántotthusit csinálok neki:

Luca, én tényleg megpróbáltam lefotózni a bugyijukat, hogy majd de fogsz neki örülni, de az öt-hat próbálkozásból ez lett a legjobb, mert nem akartam legugolni, és konkrétan odazúmolni.


Aztán megéheztünk, nézegettük a bódékat, mit kéne enni, a német bódé előtt kötöttünk ki, zsír kell az arcba, gondoltuk, nevettünk mert fel volt rá vésve, hogy süttkóbász, meg goulás, nem számít, nézegetjük mik vannak, mondom abból kérek egy közepes adagot. Eladólány rámnéz és teljesen megvető arccal rámdobja, hogy az gulás. Rámeredtem, és majdnem kiszaladt a számon, hogy nem, ez nem az, de aztán inkább csak ránevettem, hogy oké, és kértem wmnek egy közepes gulást.
Itt mondjuk már sokkal inkább a táskámon van a hangsúly, ami eszméletlenül menő, és kúl, és egy turkálóban találtam, bár az egy kicsit túlzás lenne, hogy heló búcsúban jártunk nézd az ezeréves táskámat.

Szval valami ilyesmi volt az első nap, hatalmas volt a tömeg, sokmindent láttunk, de hajót még nem próbáltunk, nemigen fértünk oda. Sebaj, én szeretem a búcsút, wm sem panaszkodhat.

Hazafelé azért készült rólam is egy kép, nesztek:


Hevertünk, emésztettük, a hűs hálóban szuszogtunk jó dolgok ezek,
beszélgettünk kicsit arról hogy a tavalyiról lemaradtunk, de azértelég jó volt az is, másfajta folyópart:

meg másfajta hajók:

Aztán este májkrémes kenyeret ettünk, felöltöztünk, és irány a tüzijáték. Ami kicsit csalódás volt. A tüzijátékok, amikhez én vagyok hozzászokva, azok vagy minimum tragédiába torkollnak, de zenére mennek, felépített forgatókönyv szerint, és a legmenőbbek a végén vannak.
Nos itt nem volt se zene se forgatókönyv, csak zúzták fel az égbe a nagyobbnál nagyobb bombákat, jó sokáig, gyönyörűséges volt. Szeretem a tüzijátékot.


Engedjétek meg, hogy a második nap elmesélését a világ egyik legundorítóbb élőlényének a bemutatásával kezdjem:
Őt úgy hívják, a városi sirály, és abban különbözik például az Örs vezér téri galamboktól, hogy jóval nagyobb testű, hígabbat és nagyobbat kakil, de azt legalább röptében, és szerintem bosszúból is. A hangjuk elhagyott kiscicáéra vagy keservesen zokogó kisgyerekére emlékeztet. Vidám.

Szóval a második nap már okosabbak voltunk korábban indultunk, és tervvel. Úgyhogy sikerült is körbejárnunk wm másik kedvencén:

Ő a BrisztolBüszkesége nevezetű emlékhajó, régen Messina volt a neve és hadihajó volt, de leselejtezték szegényt, úgyhogy most csernobili gyerekeket hajókáztat. Azt hiszem. Jó dolgok ezek, mert igazi szívvel lélekkel tengerészek mutatják körbe a hajót, az összes hülye kérdésre válaszolnak. Mondjuk közel sem olyan kedvesek mint mikor szőke hajam volt, meg kell mondam.
wm boldog:
Kicsit ő is hadd fotózzon:
wm azt imitálja ezen a képen rosszul leplezett tejbetök fejjel, hogy hadihajót vezet:
Ezek itt valami hűdehíres gőzcsónakok. Cukik, én így jellemezném őket:


Volt belőlük tizenöt, de rohadt voltam a képeket feltölteni, mert már így is nettó három órám van abban, hogy megmutassam neketek ezt a hétvégét.

Ez itt wm egyik kedvence, ő mindennap a kikötőben van, azt mondja, hogy olyan mintha egy Verne regényből csalinkázott volna ki:
majd ha nagyon gazdagok leszünk megveszem neki meglepinek. Meg még öt másikat.

Ezután jött a neheze, le kellett vadásznunk egy sétahajót, aminek nem túl zsúfolt vitorlásnak kellett lennie, mert a születésnap csak vitorlázással együtt az igazi.

Először az Ájrint akartuk, mert nagy és kecses:

De ezzel nem voltuk egyedül, és a jegyeket el is adták.

Gondoltuk bepróbáljuk Matildát:

és csodák csodája, sikerrel jártunk. olyannyira, hogy rajtunk kívül, még egy idősebb párocska ült fent rajta, meg a család akié. Felengedtek minket jóval az indulás előtt, megkérdezték mit kérünk inni, de amúgy csak hagyták hogy élvezkedjünk.
Vitorlást birtokolni jó dolog lehet.

a szomszéd hajó, még horgonyozva:

követnek minket:

eslőbbségadás kötelező:

A lány, aki bármikor képes okot találni a panaszkodásra:


biztos minden oka megvan rá:

ebben a szomorú, rohadt világban:
Azt hiszem, a vitorlázás kifejezetten jól áll nekem:

útközben: ő egy kalózhajó, a hajótemető bejáratánál, felújításra vár:

ő is:

vendéglő:


őt már megmutattuk régebben:
Szóval így megy ez. Később már rohadtak voltunk fotózni. Mikor például a kis vitorlásunk vitorlát bontott, pedig senki más nem tette meg ezt a kikötőben, és egy kicsit a szelet használta. nem a motort. Vagy amikor a hajón dolgozó kissrác felszaladt az árbóc legtetejére. Kérdeztem a Hajón a másik nőt, te vagy az anyja? Igen. És akkor ezt hogy..? Már nem nézek oda. Csak úgy lehet.

Klassz lenne ha wm megint kedvet kapta a rendes fotózáshoz, akkor nem ilyen kis sivár kopott képeket mutogatnánk, hanem naaagy fain fotosopposokat, de nem várok rá.

De hé! Mi az ott?



Na jó hazudok a dramaturgia miatt, mert azért sokkal hamarabb észrevettük, mint a hajóról.
Ezt a százéves gőrkörhintát:

mentünk is rajta egy két kört, pedig én nagyon félős vagyok.

Igen, jól látjátok, a lovacskámat Zoltánnak hívják, a második leggyakoribb név a szigetországban.
Wmét mónikabeluccsinak, csak ez pont nem látszik:

ilyen a motorja,sajni az orgonájáról nem találok képet, pedig volt az is neki:


LOVE:

A végén pedig együnk büdöset mert az jó nekünk. És mert itt készül:
És ő készíti:

A képen nem látszik mennyire durván alkoholista bőre volt, ami kár.
Remélem nem értetek félre, nem undorral tartom el a kisujjamat, az genetikusan eláll. mikor hazamentem fokhagymával toltam befele a füstölt nyers halat.


Nyami. Élni jó.

Aztán este megnéztük a konen a barbárt, mert úgy szülinap a szülinap.

És most hogy nemkívánatos vagyok a szarbaxban, felszabadult a hétvégém, és jön a ballon fieszta.
Még jó hogy félek a repüléstől, arra most úgysem lenne pénzünk.

Most pedig irány az uszoda .