2013. november 25., hétfő

munkaügyi

Na, szóval van munkám.

Január hatodikától, nagyon nagyívű  cégnél, több fizetésért mint ami eddig volt.

Jippikájé.

Azért nem volt ez ilyen egyszerű, ezért is oltam ennyire csöndben eddig, most elmesélem.
Szóval elkezdtem a gyerekrák alapítványnál ideiglenes részmunkaidős adminisztrátorkodni, ezt meséltem még.
Itt mind a részmunkaidőzésnek, mind az ideiglenes munkáknak nagy divatja van, bár magyar szemmel mindkettő kissé furcsa. Meg nyilván nem is elég anyagilag, ha nincs a családban egy eszméletlenül jól kereső, de ha igen, akkor ez egy tökéletes lehetőség anyukázás mellé például.

Míg ott voltam, megkeresett a fent említett cég, hogy megtalálták az önéletrajzom, jelentkezzek egy most nyíló pozícióra.
Jó oké.
Első megpróbáltatás, online matekdolgozat.
Átmentem, mehetek interjúra.

Mindeközben végig reménykedtem hogy az alapítványnál csinálnak nekem helyet, mert az lett volna a legkalsszabb, a pénz sem érdekelt volna, nyilvánvalóan kevesebb lett volna.
Mindeközben az ügynökség aki az alapítványhoz kiszerződtetett a papírjaimat intézte hogy berakjon egy hadügyminisztériumi állása, amiből nekik sok van.

Aztán elmentem a nagy céghez interjúra. Matek TÉMAZÁRÓ volt a fele, (itt küldenék egy laza középső ujjat minden matektanáromnak a Szentjóbit leszámítva akik azt hitették el velem nyolc éven keresztül, hogy szar matekos vagyok)
A másik fele másfél órás multis kérdezz-felelek. Fizikálisan is fáradt voltam a végére. De a lényeg hogy tudok angolul eléggé.

Ezután a nagy cég  nem keresett, sokkal tovább nem mint ahogy azt megígérték, hogy fognak, az ügynökség pedig nagyon erőszakosan elkezdett a nyakamra járni hogy elfogadom e a hadügyes melót. Ami így elég jól hangzik, de sokkal szarabbul fizetne és három havonta megújuló szerződéssel járna. Szóval nem egy életbiztosítás.
 Az alapítványos meló az közben befejeződött.
 Felhívtam a nagy céget, aminek a legkevésbé sem örültek a hívásomnak, minthogy ez nem professzionális. Eléggé kiakadtam hogy hogyan csesztem el azt a rengeteg melót amit az interjúra való felkészüléssel töltöttem.
Mondjuk ekkorra már harmadik napja nem aludtam, mert bármily lazán kezelem a dolgokat, azért még egy munkanélküliséget nem bírtam volna ki, és elég ideg voltam.
És akkor asszem kaptam egy igazi kis idegösszeroppanást, rengeteg földön fekvős ordítós bőgéssel, illetve elővettem a klasszikus mindenért wm a hibás című műsort is.
Akkor asszem mindenki tudja miért nem beszélgettem annyira senkivel mostanában, köszöntem a megértést.
Sírva fogadtam el a hadügyes melót, amire bejelentették, hogy ja még nincs is meg minden referenciám, szóval majd szólnak.

Ezek után annyira muszáj volt beleszarnom a dolgokba, hogy pénteken elővettem az amszterdami szuvenért, és évek óta nem látott állapotba sikerült leamortizálnom magam.
Ami amúgy kifejezetten jót tett, nem hiába ÍRJA FEL EZT AZ ORVOS DEPRESSZIÓRA IS TÖBBEK KÖZT fejlettebb országokban.
(Szuper volt, szuper, szmájli. )

Aztán ma elkezdtem a referenciákat felhajtani,

majd kaptam egy telefont, hogy megkaptam a melót a nagy cégtől.

Szóval holnap így le kell mondanom a hadügyeset, ami azért elég kellemetlen, mert egy eszméletlen aranyos és nagyon segítőkész magyar csajszi az ügyintézőm. Iszonyatosan utálok segget csinálni a számból.

Szóval tudom, ne rinyáljak, mások örülnének a problémáimnak. Mégis kicsit be vagyok szarva, és legfőképpen pedig attól, hogy mennyire felnőtt lettem, nem akarok felnőtt lenni.
Márpedig olyan melója mint nekem január hatodikától, csak a felnőtteknek vannak.
Picsábamá

2013. november 22., péntek

Már egy csomó képpel tartozom, most rendszer nélkül ideszórok egy nagy halommal.




















Amúgymeg, ezzel a videoklippel egyszerűen nem tudok betelni.

http://24hoursofhappy.com/


2013. november 20., szerda

troll

Ma ezt találtam egy bankautomatára ragasztva, a cédula azt üzeni hogy vigyem vissza a kiskrapekot egy bizonyos palacsintázóba, és megkapom méltó jutalmam.

Azt hiszem, passzolom a palacsintát és megtartom Edet.


2013. november 16., szombat

Hát így izé

Az van, hogy elfelejtettem a zapukám neve napját, hétfőn volt, én meg egy tulok. Szépen lassan mindenki neve napját el fogom felejteni, de jó lett volna nem vele kezdeni.
Szóval, Boldog Névnapot itt is.

A másik.
Vártam valaki a karácsonyi forgatagban (igen, itt már nagyon durván karácsony van)  És jött messziről egy hosszú szőkés hullámos hajú nőcske nagyon nevetgélve, és a rossz szemem egy pillanatra elhitette velem hogy Csárli az, és tökre megugrott a szívem, és nagyon rossz volt rájönni hogy nem is, és nagyon nagyon sajnáltam hogy nem rá várok, hogy körbejárjuk a vásárt meg megigyunk valami kis meleg izét.

2013. november 13., szerda

mozis

Szóval én vagyok az a lány, aki a monitorja kivételezett helyzetét felhasználva, végignézte az élőben közvetített űrséta felét áprilisban, munkaidőben. Nem volt annyira izgalmas. Cserébe teljesen megtekerte az agyamat a tudat, hogy ez élőben megy. Most. Nem emlékszem annyira, a filmeket is elfelejtem általában, de asszem a sétálók akcentusa miatt vicces is volt.
Három érzés keringett bennem. az első az ahhoz kötődött, hogy az agyammal megpróbáljam felfogni hogy milyen messze vannak, és mennyire menő dolgot csinálnak. A kettes az a vegytiszta lenézés a kollegáim iránt, akiknek akkorra a hetven százalékát rühelltem, és a műsor iránt érzett minimális érdeklődésem miatt messze magasabbrendűnek éreztem magam náluk. Amúgy is, de ezen túl volt még 79 másik okom is.
Harmadrészt pedig titokban icipicit reménykedtem enne, hogy becsúszik valami gikszer, és tanúja lehetek egy igazi szörnyű sokkoló űrkatasztrófácskának. Nem kívántam én senki halálát vagy ilyesmi, csak szerettem volna tanúja lenni. Akármi is legyen az.

Szóval természetesen elmentünk megnézni a Gravitációt. Hát mit mondjak. Szép volt. Meg 3D.
Meg abszolute pénzkidobás, nem vagyok túl okos, de azért ennyire buta sem.
Ennyi.

Ez a bejegyzés arról szólt, hogy én élő űrsétaközvetítés nézéssel kompenzálok, csodáljatok mind.

2013. november 10., vasárnap

birs


 Az egyik kedvenc gyümölcsöm a birsalma. Szerintem nincsen elegánsabb és izgalmasabb íz mint a birsalmasajté.

Tavaly sehol se lehetett birsalmát kapni, hiába olyan barátságos az angol időjárás az almákhoz körtékhez. Szereztem pár szem spanyol importot, méregáron, csináltam belőle sajtot, de rámpenészedett két nap alatt mert nem főztem elég ideig.
Idén még ingyen is kaptam. csináltam simát a fele már elfogyott, a kedvenc nasim.
Mármint a csilis után, amit én találtam ki, és gyerekek, eszméletlen büszke vagyok rá.

Na de először a csili.
Megvan ugye nektek is az az öblös bácsi a nagy családi zabálásokról, akinek sose semmi nem elég erős, aki a tyúkleveshez is hozat kis tálban erős pistát, és aki még vöröslő fejjel, taknyanyála egybefolyva is azt csapatja, hogy puncik vagytok  gyerekek, ez nem is erős.
Olyankor mindig megfogadom, hogy legközelebb hazajövök akkor hozok pár szem valódi vérpaprikát, aztán meglátjuk mekkora nagylegények. Na.

Szóval ezek a vérpaprikák, biztos hallottátok már a nevüket, Dorset Naga, Bhut Jolokia, satöbbi. Évekkel ezelőtt még nem volt annyira könnyű, de most már a sarki zöldségesnél is lehet kapni őket. Kábé három éve próbálkoztam először velük, csiliolajat akartam csinálni. Óvatlan voltam, például nem használtam kesztyűt, ezek annyira erősek, hogy a kézfejemen a bőr még másnap is égett vörös volt és fájt. Szóval így egy ujjal megdörzsölöd, kezet mosol, majd azt az ujjadat a nyelvedhez érinted, és csíp mint az istennyila.  Az illatuk is agresszív, megszagolod, és tudod hogy fájni fog.
Itt van egy kis illusztráció ha elmulasztottátok volna, akkor itt az ideje bepótolni, én évről évre könnyesre röhögöm rajta magamat.




Egy icipicit irígylem amúgy a srácokat, ha nem lennék olyan gyáva amilyen, kipróbálnám ezt a műsort. Asszem az a fájdalom az már más síkra tereli az ember agyát, meditációs gyakorlat rulez. Visszaút itt sincs, csak nem tart oly soká mint egy trinyó.

De mondjuk ennek a paprikáknak nem csak az erejük a lényeg, de szuper ízük van, gyümölcsös, narancs, barack, nagyon finom. Mármint miután megöltek kicsit.

Szóval kitaláltam hogy ez biztos menne a a birsalmasajthoz. Főztem bele sima csilipaprikát is, a húsa miatt, meg egy kábé negyed ilyen vérpaprikát. Ez utóbbit lassan adagoltam, valahogy amíg forró volt nem lehetett érezni hogy mennyire erős.
A késztermék az kellemesen csípős, egy-egy falat, ahova valahogy kicsit több jutott a vérpaprika húsából kifejezetten erős, de ez nagyon ritka. Rendes édes birsalmasajt íze van, és csak nagyon távolról cseng az az édeskés illat amit mondjuk egy fűszerpaprika szárító helységben érzel.
Az van, hogy eszméletlen finom.
Salátát ettünk pörccel meg penészessajttal, ezt szórtam még rá, mennyei.

El se tudom mondani mennyire büszke vagyok a találmányomra.


Kis kockákra vágtam, és befőttesüvegben raktam el, hogy majd jó  lesz télire, de a felét már becsemegéztem, csípősség ide vagy oda.
 



Más gasztronómiai sztori, ma egy ilyen nap van.
Tegnap találtam a zöldségesnél friss tormát, úgyhogy gyorsan vettem kabátot a gombhoz, egy pár bordát ezer éve nem ettünk sült desznyót.
A köret az mindig probléma nálunk. Rizs az mehet, mértéktelenül, a krumpli csak harapható állapotban, még a püré is éppcsak lejött a fujfuj listáról, a többiről meg ne is beszéljünk. A wmmel való élet sötét oldala a konyha, de tudjátok mind ez az én néletem nagy rákfenéje.
Szóval neki a sült  hús mellé, sima sós főtt rizs, ugykellneki alapon. Általában ilyenkor sóhajtok egy nagyot, mert nem akarok kétszer annyit főzni úgyis ránkrohad, és eszem vele együtt a szart, rizst. Ez alkalommal viszont megmakacsoltam magam, és csináltam magamnak is köretet:

1lilakáposzta vékonyra szelve
2alma vékonyra szeletelve
2 kicsi hagyma vékonyra szeletelve
csipet só
egy púpos evőkanál cukor (barnával fincsibb)
két deci vorosbor VAGY egy deci balzsamecet.
kábé egy órán át nagyon lassan főztem, majd a végén apróra vágott rozmaringot szórtam rá.

EBÉD ordítottam be a szobába. Wm mikor kijött, rákérdezett az illatra. Magamnak főztem, vörösborban főtt almás  lilakáposzta. (Ezt így kell hangsúlyozni) Aha -mondja ő, majd elmegy kezet mosni. Itt jött az, hogy tizenkilencre lapot húztam, és a nagy halom rizs mellé kérdezés nélkül raktam egy egészen pici kanállal ebből is a tányérjára.
Wm utálja a káposztát (is), a kedvenc kajám a káposztástészta, amióta együtt vagyok vele, kábé háromszor ettem.
Most valahogy mégsem tiltakozott, és megette azt a kis kanállal. Kérsz még, kérdem, és gyerekek könny szökött a szemembe amikor azt mondta hogy igen, Kis lépés az emberiségnek, de hatalmas, hatalmas az én gasztronómiai életemnek, még harmadjára is szedett belőle, jajdejójajdejójajdejó.

Ilyesmik.






2013. november 9., szombat

halovín

Megkésett bejegyzés, halovínes.

Tudom, tudom, mindenszentekes. Gyönyörű és meghitt ünnep. Nekem nem sok halottam van szerencsére, de azért más napokon is eszembe jutnak. Számomra a mindenszentek az csak arról szól, hogy milyen gyönyörű és titokzatos volt mindkét temető ami mellett hazabuszoztam zeneiskolából-szakkörből-gyülekezetből-buliból.

Cserébe a halovínt az sikerült magamévá tennem. Mármint nagyon csípem az itteni bulizós beöltözős rémisztgetős hozzáállást. Persze persze hallani egy csomó rinyát, hogy fujjnyugatiünnep vannekünkfarsangunk, de az az igazság, hogy én otthon azért nem túlzott gyakorisággal láttam beöltözött akár negyveneseket, de harmincasokat, huszasokat se. Pedig iszonyú jó mulatság, én mondom.
(dolgoztam egy kocsmában egy ideig, mivel a legzsírosabb napot, pénteket soha nem kaphattam meg, ezért a szombatokat próbáltam kicsit feltúrbózni. Szerveztem egy farsangi mulatságot, a főnökség annyira szkeptikus volt, hogy nemhogy üdvözölte volna az ötletet, de még a saját pénzen vett dekorációimat is kiröhögte. Mondjuk ennek lassan van 1o éve, azóta is tartják a híres "inzertkocsmanév" farsangot, amit az úri közönség évről évre hasonlóan kitörő örömmel üdvözöl, szívesen maderfakerek.)

Amikor csak tehetitek öltözzetek be. Beöltözni jó.

A töklámpás cucc meg... Elvileg arra van, hogy elüldözze a rossz szellemeket. Gyakorlatilag meg a kreativitás kiélésére, tavaly kimakszoltam, na.

 

Na de a kis vendégünk. Nekem nem sok kedvem volt hozzá, de kirinyálta hogy faragjunk tököt, elmagyarázva, hogy itt van itt szokás, neki itt kell tököt faragnia.

 

 Édesistenem annyira cuki ez a kislány, na, szuper volt most a tökfaragós képeken nézni ahogy bohóckodott, itt alant meg a kész produktummal.



Mindenszentekkor cirkuszba mentünk. Emlékeztek amikor meséltem a kalózos cuccról, amikor a nézőknek is be kellett öltözniük? Na ugyanaz a társulat csinált, egy iszonyú hangulatos rémuletes mesét, artisták és élőzene, rengeteg, rengeteg beöltözött nézővel. Millió zombi, meg vámpír meg szellemek, nekem Fester Addams tetszett legjobban. Wm és én nem erőltettük meg magunkat, de vendégünket tökjól felcicomáztam, csináltam neki jelmezt meg kifestegettem, elfogultság nélkül mondom hogy ő volt a legesleggyönyörűbb, na.








Látjátok amit mi?

Szuper ezekkel a fotókkal játszani.


2013. november 8., péntek

élünk még




Ezzel a pillangóval már második napja élünk együtt, ebben a pillanatban a konyhaasztalon pihen. Egyre szakadozottabb szegénykémnek a szárnya, főleg mikor kap egy-egy pofont a cicától.




 Tartozok egy két cicafotóval ide, ezekkel, nem is tudom ki a sármosabb:

 
 

Amúgy meg, tudtátok hogy wm-nek 2, azaz kettő darab Margit nevű nője is volt?

2013. november 3., vasárnap

tavasziszél

Ez egy intim és kizárólag belső használatra szánt videó, és csak azért rakom fel, mert tudom hogy a családtagok nagyon fognak neki örülni.

A többieknek pedig; az éneklés az egyetlen dolog amivel kapcsolatban szégyenlős vagyok, mert bár nem rossz a hangom, sijnisajni nincs abszolut hallásom, a ritmusérzékem pedig nulla. szóval így izé.

A történet pedig, hogy a csillivilli kis unokahugommal őszölünk. A Wells-i katedrálisról már meséltem. Legutóbb amikor itt voltunk, ez a terem teli volt pakolva mindenfélével, de most már a levegővételkor is hallottuk hogy jó lehet az akusztika.
Nagyon szerettük volna kipróbálni, de voltak a teremben, és egy templomban azért nem illő, bár egy férfi nagyon agitált minket amikor így dudorásztunk.
Aztán mindenki elment, mi pedig gyorsan kihasználtuk a helyzetet. Ilyesmik.





Persze nem hagyom ilyen kis aranyosan ezt a bejegyzést.

Szóval valamelyik este felszálltunk a buszra és egy fiatal srác, huszoniksz év körüli az öregeknek meg a bénáknak fenntartott helyen terpeszkedett, a sporttáskája a másik ülésen volt, és bár volt rengeteg felszálló, a testbeszéde nyilvánvalóan azt mutatta, hogy nem akarja se a helyet felszabadítani, se átülni máshova, hiába botozott el mellette hátra valami bácsika.
(magyarázat: a rengeteg felszálló nem azt jelenti mint a hetes buszon. elenyésző hogy nem jut mindenkinek ülőhely, de az is hogy az öregek helyét valaki elfoglalja)
Szóval elhaladtunk a srác mellett, én pedig jó hangosan hátraszóltam a társaságomnak magyarul, hogy "de utálom az ilyen majmokat". Természetesen a következő pillanatban válaszolt valakinek akivel telefonbeszélgetésben volt, nyilván magyarul ilyen az én formám.

Bár a hallgatóság nem tudja hogy ez a fiú kiket képvisel, de a viselkedését látja.


Akik ott a templomban hallgattak minket, azok sem tudják milyen nyelven énekeltünk.

Mégis a két különböző közönség nagy valószínűséggel mindkét esetben most találkozott először a magyar nyelvvel.

Vonjátok le a konzekvenciákat, és innen kérek minden sorstárs immigránst, hogy viselkedjen már az istenszerelmére.