amikor a doktorháuz hasonmással annyira gátlástalanul szemezünk, hogy a keze mellé rakom a visszajárót,
vagy amikor a buszsofőr egy összegyűrt papírgalacsinon a kezembe nyomja a telefonszámát,
meg amikor jön az a magas dzsindzser, vigyorog, és amikor elveszi a bögréjét akkor végighúzza az ujját az enyémen
olyankor mindig eszembe jut ez a szám:
http://www.youtube.com/watch?v=1VQeoBsbzT8
és az is, hogy mennyire durván szakadt meg mindig a szívem ha meghallottam,
mennyire jó lett volna szerelemben élni.
mára a háuz, a sofőr, meg a dzsindzser is csak az egómnak esnek jól,
bármennyire is ott vannak, (úúú az a dzsindzser az nagyon ott van, amúgy is a gyengéim) eszembe nem jutna élni a helyzettel, akkor sem ha aranytálcán kínálnák, akkor sem ha az aranytálcát is megtarthatnám
de mégis, mennyire furcsa, hogy amikor mindened megvan, a hiány intenzitása hiányzik
érted, hogy soha többé nem tudom ezt a számot úgy meghallgatni, hogy jelent számomra valamit, azon túl, hogy szép
és ez nagyon jó
----
igen, az angol nők tényleg ennyire rondák
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése