bluevalbaszott

-she was... well, she was... soo búvalbaszott.
-what does buvabaszo means?
-well... fucked by sadness


ezt a bejegyzésemet amúgy szeretettel ajánlom M.G.-nak

kritika

nemigen történik semmi velem, szóval elmseélem mit láttam meg olvastam az elmúlt két hétben, okés?


könyv: The Last Watch
és igen és igen és igen, a világ legeslegjobb vámpíros sztorija a nájtvaccs, déjvaccs, tvájlájtvaccs trilógia befejező kötete, nem is tudtam hogy megjelent, de a szokásos kétheti könyvvadászatunk alkalmával felfedeztük, nagyon megörültem neki.
érdekes, valamiért mindig nehezen kezdek hozzá az újabb kötetnek, ezen is felcsesztem magam első látásra.
most mondd, ha te egy kiadó vagy, és megjelentettél egy trilógiát, egymással harmonizáló borítókkal, egyforma méretben, akkor a negyedik részét kiadnád-e három számmal nagyobban? mindegy ez nem számít ugyebár, de nekem mégis.
aztán. egy orosz vámpíros sztori borítóján mégis mi a búbánatos lófaszt keres egy fehérfejű rétisas (tudod, az amerikai címerállat) mondjuk egy varjú helyett? mert ugyebár ha lenne utalás erre az álatra a könyvben, de úgy gondolom ismerem az író stílusát már anyira, hogy látatlanba megmondjam: nem lesz.
és még mindig nem nyitottam ki a könyvet: a sorozat minden darabjára rá van írva, hogy j.k.rowling.-orosz stílusban. megértem én hogy el kell adni, de miért ezzel a szar és igaztalan szöveggel? áthúzom ezt a mondatot fekete alkoholos filccel, ne is lássam.
oké elkezdem olvasni, első oldal, és az egyik főszereplő neve, máshogy van írva. nna ezt olyannyira nem értem, hogy nagyon, ugyanaz a fordító, ilyen hibát már miért kell elkövetni?
ezek a külsőségek.
amúgy meg olyan könnyen, selymesen, otthonosan olvaszt magába mint amilyen jóleső érzés belepisilni a saját fürdővizedbe*
majd még mesélek róla, de egyelőre csak a 30.oldal körül járok
Sergei Lukjanenko egy zseni


másik könyv:
High Fidelity (asszem magyarul pop, csajok, satöbbi) nos ez a könyv könnyen meglehet hogy 2008 legklasszabb olvasmányélménye volt számomra, meleg szeretettel ajánlom mindenkinek, emberi, vicces, könnyű olvasmány, de ez a könnyedség nem megy a tartalom rovására, egy csomót tanultam belőle, egy csomó magyarázatot ad, de emellett enm egyszer, nem kétszer röhögtem fel hangosan rajta. itt figyel már a film is, de addig nem akarom megnézni, amíg wm be nem fejezi a könyvet.
komolyan mondom, olvassátok el

film:
lássuk:
amerikai pszihó, olvastam a könyvet, többször, és bár az elmesélt világnál meg petrikbétmennél nincsen senki és semmi távolabb tőlem, mégis élveztem, jó erős könyvnek tartom.
nna tegnap megnéztem a filmet, és azt kell hogy mondjam: ezt a szart!
felesleges időpocsékolás volt az egész, az összes csillag ellenére amit rávéstek, hiába remek színészi játék senki, nem tudja elvinni a hátán azt a fost, amit a rendező művelt, most értettem meg mennyit számít a személye, egyszerűen ÜRES

*ezt meg tudom magyarázni

kenyér

na azt sütöttem mostan, életemben először.

finom lett

butitájm

tegnap kiröhögtem valakit, odáig, hogy potyogtak a könnyeim, nem vele, érted, hanem rajta, bele az arcába, szemét vagyok, de nem lehetett megállni.

a büdös kolllegámról van szó, luke-ről.
szegény gyerek, egy hatalmas naiv szeretetgolyó árasztja is mindenki felé, örökké kedves és jókedvű, és van olyan része a munkánknak, amiben egyszerűen ő a legjobb, és ezt én mondom, a legjobb,

de bakker annyira kellemetlen és megerőltető túlélni a szagát, hogy nem tudom szeretni, mert amikor tizedjére kapom magam azon, hogy visszatartom a levegőt, mikor el kell haladnom a hónalja alatt - ami sajnos elkerülhetetlen, nagyon magas lévén- akkor megdühödök rá, türelmetlen leszek, és ideges.

szóval a nevetés. ugyebár itt a karácsonyi őrület, és péntekenként aki akar, az beöltözhet egy picit, szarvasnak télanyónak vatevör, amíg az nem üti nagyon a céges dresszkódot.
luke barátunk pénteken beöltözött szarvasnak, amiről sajnos én lemaradtam, és a sztórmenedzser, (alek, akit nagyon szeretünk) azt találta neki mondani poenból, hogy egész karácsonyig szarvas kell hogy legyen.
luke hitte is meg nem is, de amekkora bohóc, még örült is a dolognak kapott az alkalmon.
tegnap megfordulok a raktárba, és beleütközök egy toronyba, ami még nem is büdös, felnézek, és egyszarvas tekint vissza rám. piros plüss fülek, hajpántszerűen, köztük egy barna plüss orrész, középen, és egy nagy piros orr, ami villog. felvontam a szemöldököm, akkor még nem törődtem vele,
de utána, mikor vadul gyártottam az italokat a báron, ő kijött a kasszájával, néz rám a bánatos bociszemeivel, a hülyén felrakott szemüvegje mögül,szrvasmaszkban. plusz szakálla is van szóval ráadásul szőrős is,
elnevettem magam, ennek nagyon megörült, vicces pofát vágott
na és akkor nekem lőttek, egyszerűen nem bírtam visszatartani a röhögést, ütemesen vertem a fejem a kávégéphez, ezt az idiótát.
ekkor nagy örömében jól leizzadt, szóval a szaga is elkezdett egy szarvaséhoz hasonlítani,
plusz az orrésztől nehezen kapván levegőt egész bevörösödött, á elmesélhetetlen.

alek azt mondta, ne szóljak neki, hogy büdös, ő a sztórmenedzser, ez az ő dolga.
de egy hetet adok neki, nem fogom tovább bírni

tegnapi újság

63as hír, az asztória átadásáról
kiemelnék egy sort

"A kor szokása szerint jóval hamarabb készült el a határidőnél - ez speciel kilenc hónappal."

na és akkor itt kérek mindenkit, aki szidja az elmúlt rendszert, hogy...

inkább nem is kommentálom

híd

elég régóta nincsen ihletem, de ha nem erőltetem meg magamat, akkor az lesz a vége, hogy mindörökre abbahagyom a naplózást pedig nem kéne.

kár, hogy ami igazán foglalkoztat, az nem publikus.

amúgy a héten láttunk egy öreg, ősz szakállú bácsit,bicegve, bottal. a bot fogantyúja egy koponya volt, aminek világítottak a szemei, pirosan.
nem siettünk azzal hogy leelőzzük, csendesen vinnyogtunk mögötte

elmesélem a másik folyót, ami ugyebár ugyanaz, amiről már meséltem (hosszan és unalmasan).
ez a folyó még sokkal izgalmasabb. többféle színe van, a sárbarnától a kristályzöldig.
koszosnak néz ki, de híresen tiszta, száz év után mostanában költöztek vissza rá a hódok, itt a város közepén is.
az ablakunk alatt folyik. ha kinézünk az ablakon vagy látjuk, vagy nem.:
de ami a legérdekesebb: a világon, asszem a második legnagyobb a szintkülönbsége, apálydagály miatt, minden nap kétszer sétálok át felette, és minden nap megborulok rajta. van olyan, hogy egy szakadék van a híd alatt, és egy szélesebb patak csörgedezik alatta, és van olyan amikor alig két méterre alattam egy széles folyó hömpölyög. ugyanazon a napon. totál lesokkol, nemigen tudok betelni a látvánnyal. van olyan is, hogy robog lefele a víz, és szemmel láthatóan csökken a vízszint, de láttam már visszafele is folyni, lassan viszi fel a leveleket
állítólag x.évente van olyan erős dagály, hogy a tengerről fel lehet szörfözni a városig.


ezen a hídon nap mint nap átsétálunk, totál bele vagyok zúgva. két sávos, az egyik a bringásoké, a másik a gyalogosoké. látjátok a templomtornyot? na attól olyan tíz centire balra lakunk. ennél a képnél éppen lefele megy a víz, még messze nem érte el a mélypontot. amikor dagály van, azt meg szerintem be tudjátok lőni moilyen magasan van. amúgy olyan száz éve építették, addig komp járt, láthatjátok a lejárót, de szerencsére rájöttek, hogy ha napi sokezer embert kell keresztülvinni a folyón, jobban megéri egy híd.itt egy másik kép is róla, ugyanarról a partról másik irányból évikével a közepén.


ilyenek vannak.

víz

mesélek picit brisztolról megint, jó? szóval az érdemes tudni, hod ezt a várost (az én városomat) választották anglia legzöldebb nagyvárosának, meg legtisztább, meg legkörnyezettudatosabb, városának, vatevör, és ezt igazából a híradás nélkül is tudtuk volna, minden lépésednél tapasztalhatod)
nagyon, nagyon jó itt élni. vagy ezt említettem már? korábban indulok el a munkába, és hazafelé is meg-megállok gyönyörködni abban, hogy egy nyüzsgő, öreg nagyváros mennyire együtt tud élni a természettel, és a saját múltjával.

na de nézzük a folyókat, mert ezekről akarok már írni egy ideje. mindketten dunai gyerekek vagyunk, és itt most nem a budapesti, betonteknőbe erőszakolt folyóról beszélünk, hanem mondjuk a széles, déli, holtágas titokzatos erős vízről-szóval kell nekünk a víz közelsége
a belvárost két folyó szeli át.pontosabban csak egy, az Avon, de a város előtt szétválik, és a két ágnak annyira különböző a természete, hogy nem tudok egyként gondolni rájuk.
a belső erősen szabályozott, viszont ennek ellenére nagyon élettől nyüzsgő. tekeredik, kanyarodik, látszólag sehova sem vezető kis mellékágak, amik esetleg egy öblöt rejtenek, a magassága állandó, biztonságos. rengeteg, eszméletlenül sok hajó van. a legmodernebb jachtoktól, az étteremmé alakított teherhajókon keresztül, a kis lélekvesztőkig, hatalmas sokárbócos,kötélhágcsós nemes vadak, meg a kis lapos lakóhajók, amiknek a teraszát cserépből növi be a folyondár. rengetegen közlekednek is rajta, van rendszeres tömegközlekedés is rajta, van olyan eset, hogy a vizibusszal a legrövidebb átvágni a városon.
a folyó mellett szinte mindenhol végigsétálhatsz, tényleg együtt élhetsz vele. minden nap. odavagyok érte
ezen a folyón nagyon nagy élet van amúgy.
rengeteg sirály, sokfélék, elképzelhetetlenül sok hattyú. valamelyik nap megálltam az egyik hídon, és ötvennél hagytam abba a számlálást. ezek csapatokba verődve úszkálnak fel alá, és már tudom melyik öbölben alszanak.
vadkacsák, vadlibák, nagy búvármadarak, és van egy elég furcsa trió: valami vadliba féle nagy bütyökkel az orrán, férj, meg két feleség, belőlük csak hármat láttam, és a kacsákkal lógnak.

nna a folyó másik ágáról holnap mesélek, meg képeket is keresek, de így kevébé unalmas, ugye? főleg hogy abban majd az apályróldagályról is szó lesz ami viszont hatalmasnagy váó

senki sem érti, senki nem érzi

szeretetel köszöntjük kedves nézőinket, "téli melankólia" című, most induló, vadonatúj sorozatunk bevezető része alkalmából.

szóval.
az egy dolog, hogy brisztol a leggyönyörűbb, legbefogadóbb város, ahol valaha éltem, hogy ez az a hely, amit otthonomnak tekintek, úgy még soha egy helyet se a földön, hogy ide el tudok képzelni gyerekeket és tisztes öregséget.
az pedig egy másik dolog, hogy wm a családom, mármint úgy értve, hogy ő az első számú ember az életemben, és mindenki más csak ezután jön, (ezt sokáig el sem tudtam képzelni, és persze ez mit sem von le a többiek iránti szeretetemből)

de ma eszembe jutott, hogy "hmmm hmm , elfogyott a selyemfonál"
és nagyon keményen összefacsarodott a szívem.
hiszen senki, sha nem állhat olyan közel hozzád, mint a testvéreid, ugyanaz a vér , pete meg ondó vatevör,
és Genya még hagyján, hiszen őt júniusban láttam, és karácsonykor is fogom, (bár sokért nem adnám ha láthatnám a vigyort a tésztaképén amikor megmutatja AZT a kis gyémántgyűrűt)
de Csárli... Csárlit februárban, és legközelebb áprilisban, az 14 hónap bakker.
rossz dolgok ezek

köszönjük megtisztelő figyelmiket, reméljük számíthatunk önökre legközelebb is,
amely epizód bizony a különösen érdekfeszítő " irracionális indokokből adódó beteges féltés" címet viseli.

kis angol színes

egy két hete megjelent majd minden boltban egy tüzijáték-stand, jól van gondoltuk, táraznak a szilveszterre, bár annyira nem értettük miért, hiszen minden még a halovínlázban égett.

ma délután öt óta (még most is) folyamatosan durrognak a petárdák, fütyülnek a rakétág, durrognak a durrognivalók,
értetlenül néztem mi lehet ez, amíg wm el nem magyarázta:
évszézadokkal ezelőtt egy csávó akit úgy hívtak, hogy Guy Fawkes, megpróbálta felrobbantani az angol parlamentet, nem sikerült neki, és az angolok azóta minden évben megünneplik ezt tüzijátékkal.
szerintünk ez olyan morbid amilyen hangulatos

szerda van.

szeretem ezt az országot.
szeretem, szeretem, szeretem ezt a várost, sehol nem ilyen szép az ősz, meg semmi sem, szeretek élni, szeretek itt sétálni, szeretek hazagyalogolni, szeretem brisztolt

és wm-et is nagyon.
minap összebalhéztunk, mert gusztustalankodtam (szerinte) ő meg rámkiabált, hogy ne, és kiment a szobából, várta mikor jövök ki utána röhögve, én meg sírtam a takaró alatt, hogy debunkó
jól ki is ókumláltam, hogy majd hogy állok rajta bosszút, de mikor beértem a munkahelyemre, akkor már ott várt a kedvenc csokim. a rohadék, gondoltam, és már nem is haragudtam rá, és elvetettem az összes csúnya nőcis tervet.
kiskoromban arra tanítottak, hogy a nap le ne menjen a haragommal, itt korán sötétedik, és olyan értékes az életünk, nem szabad, nem szabad azokra megsértődni akiket szeretünk gyerekek!
este már más miatt volt ideges, és olyan jó volt megmosni a hátát és lenyugtatni, és megpuszilgatni

halovín

pénteken halovín volt ugyebár, és itt ez minden, csak nem a csendes, befeléforduló emlékezés ünnepe.
ennek fényében wm egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy neki bizony be kell öltöznie, az inasnak az edemszfemiliből, kötelező jelleggel, céges szinten, mindenki kapott valami hasonló feladatot.
sokat törtem a fejem, de a költözés miatt most épp alacsony költségvetésen futunk, szóval nagy felhajtást nem engedhettünk meg magunknak

mindeközben az utcákat ellepték a zombik, boszorkányok, vérfarkasok, sorozatgyilkosok, és sok, hasonló kedves népség.
két héttel ezelőtt faragtam töklámpást is, de sajna agylágyulást kapott mielőtt lefotóztuk volna
sokan mondják, hogy halovín így halovín úgy, a nyugat majmolása pfej,
de végignézve a rengeteg kiegészítőn, jelmezen, a fillérekért kapható gyerekruhákon, én nem érzem ezt az ünnepet cikinek, sőt.
szerintem tökjó, hogy mindennap öltönyben/uniformisban kell dolgozni/iskolába járni, és vannak ilyen alkalmak, amikor mindenki kifordulhat kicsit önmagából.

persze, most mondhatnátok, hogy nekünk meg farsangunk van, de a kettőt nem hasonlítanám össze, hiszen te, kedves olvasóm, nagy valószínűséggel te sem mernél busónak öltözve bemenni dolgozni, (az már egy másik bejegyzés témája lenne, hogy sokan cikinek tartják a hagyományőrzést, pedig ejj de jó dolog is az!)

na de vissza wm-re.
kis lépés az emberiségnek, de hatalmas a kapcsolatunknak:
egyhetes vinnyogás, rinyálás, ráhatás, hiszti eredményeképpen ma rá tudtam venni hogy a céges halovín-napra itthon, indulás előtt sminkelhessem ki, és beöltözve befestve indult el dolgozni
verőfényes napsütésben, végig az utcán
bár a beutat elég erősen megszenvedte, (tíz perccel az indulás után már felhívott, hogy telefonos kapcsolatban legyünk, mert MINDENKI ŐT NÉZI) de a munkahelyen kiélvezte minden pillanatát. eszméletlen jól nézett ki, én is elolvadtam tőle, hát még a kollegái, még a céges jelmezversenyt is megnyerte,(jól van, csak másodk lett) három és fél kilónyi cukorkával jött haza.
na és mivel jó fejek vagyunk, álljon itt néhány kép róla:

én boszi voltam, de az közel sem ilyen érdekes, meg utána elmentünk a kollegáival is ünnepelni, szájdert ittam, majd kebabot ettünk, szeretjük a halovint