2012. március 10., szombat

Reggelente én hagyom el a bázist később. Ilyenkor a cica iszonyatos drámákat tud tolni, néz vinnyog követelőzik, törleszkedik, könyörög alkudozik szónokol. Nem könnyű itt hagyni, általában próbálom egy kis cicafűvel leszedálni, majd kiosonni.

A pénteki műsor a szokásosnál is durvább volt, egész nap lelkiismeretfurdalsom volt, egy csomószor eszembe jutott.
Mikor hazaértünk ez fogadott minket, a cica megkaparintotta a füveszacskót, és az egész szobát, de szó szerint az egész szobát beterítette, a számítógépet, az ablakpárkányt, mindent.

Ilyen amikor nagy akaratok egymáson morzsolódnak.


2 megjegyzés:

sniccer írta...

Most már akkor belekeverheted a kajájába, hátha nyugisabban viseli a magányt ezentúl.

aklübisz írta...

szerintem nem is a magány, hanem az unalom. mindegy, majd jól beszerzünk neki egy havert.