munkaügyi

Na, szóval van munkám.

Január hatodikától, nagyon nagyívű  cégnél, több fizetésért mint ami eddig volt.

Jippikájé.

Azért nem volt ez ilyen egyszerű, ezért is oltam ennyire csöndben eddig, most elmesélem.
Szóval elkezdtem a gyerekrák alapítványnál ideiglenes részmunkaidős adminisztrátorkodni, ezt meséltem még.
Itt mind a részmunkaidőzésnek, mind az ideiglenes munkáknak nagy divatja van, bár magyar szemmel mindkettő kissé furcsa. Meg nyilván nem is elég anyagilag, ha nincs a családban egy eszméletlenül jól kereső, de ha igen, akkor ez egy tökéletes lehetőség anyukázás mellé például.

Míg ott voltam, megkeresett a fent említett cég, hogy megtalálták az önéletrajzom, jelentkezzek egy most nyíló pozícióra.
Jó oké.
Első megpróbáltatás, online matekdolgozat.
Átmentem, mehetek interjúra.

Mindeközben végig reménykedtem hogy az alapítványnál csinálnak nekem helyet, mert az lett volna a legkalsszabb, a pénz sem érdekelt volna, nyilvánvalóan kevesebb lett volna.
Mindeközben az ügynökség aki az alapítványhoz kiszerződtetett a papírjaimat intézte hogy berakjon egy hadügyminisztériumi állása, amiből nekik sok van.

Aztán elmentem a nagy céghez interjúra. Matek TÉMAZÁRÓ volt a fele, (itt küldenék egy laza középső ujjat minden matektanáromnak a Szentjóbit leszámítva akik azt hitették el velem nyolc éven keresztül, hogy szar matekos vagyok)
A másik fele másfél órás multis kérdezz-felelek. Fizikálisan is fáradt voltam a végére. De a lényeg hogy tudok angolul eléggé.

Ezután a nagy cég  nem keresett, sokkal tovább nem mint ahogy azt megígérték, hogy fognak, az ügynökség pedig nagyon erőszakosan elkezdett a nyakamra járni hogy elfogadom e a hadügyes melót. Ami így elég jól hangzik, de sokkal szarabbul fizetne és három havonta megújuló szerződéssel járna. Szóval nem egy életbiztosítás.
 Az alapítványos meló az közben befejeződött.
 Felhívtam a nagy céget, aminek a legkevésbé sem örültek a hívásomnak, minthogy ez nem professzionális. Eléggé kiakadtam hogy hogyan csesztem el azt a rengeteg melót amit az interjúra való felkészüléssel töltöttem.
Mondjuk ekkorra már harmadik napja nem aludtam, mert bármily lazán kezelem a dolgokat, azért még egy munkanélküliséget nem bírtam volna ki, és elég ideg voltam.
És akkor asszem kaptam egy igazi kis idegösszeroppanást, rengeteg földön fekvős ordítós bőgéssel, illetve elővettem a klasszikus mindenért wm a hibás című műsort is.
Akkor asszem mindenki tudja miért nem beszélgettem annyira senkivel mostanában, köszöntem a megértést.
Sírva fogadtam el a hadügyes melót, amire bejelentették, hogy ja még nincs is meg minden referenciám, szóval majd szólnak.

Ezek után annyira muszáj volt beleszarnom a dolgokba, hogy pénteken elővettem az amszterdami szuvenért, és évek óta nem látott állapotba sikerült leamortizálnom magam.
Ami amúgy kifejezetten jót tett, nem hiába ÍRJA FEL EZT AZ ORVOS DEPRESSZIÓRA IS TÖBBEK KÖZT fejlettebb országokban.
(Szuper volt, szuper, szmájli. )

Aztán ma elkezdtem a referenciákat felhajtani,

majd kaptam egy telefont, hogy megkaptam a melót a nagy cégtől.

Szóval holnap így le kell mondanom a hadügyeset, ami azért elég kellemetlen, mert egy eszméletlen aranyos és nagyon segítőkész magyar csajszi az ügyintézőm. Iszonyatosan utálok segget csinálni a számból.

Szóval tudom, ne rinyáljak, mások örülnének a problémáimnak. Mégis kicsit be vagyok szarva, és legfőképpen pedig attól, hogy mennyire felnőtt lettem, nem akarok felnőtt lenni.
Márpedig olyan melója mint nekem január hatodikától, csak a felnőtteknek vannak.
Picsábamá