a kárörömről

és a karmáról

ez a sztori már olyan három hetes, de mivel a legszebb öröm a káröröm, ezért megírom. meg amúgy is

szóval péntek volt, én végeztem a hétre, előttem a hétvége, de előtte még egy kávé az emílilával, ami mindig a hetem fénypontja, vidám vagyok, és szekszi a bringámon, és rózsaszín pöttyös a szoknyám, és rikítózöld a kabátom, beugrottam hát a sztárbákszba, hogy fölszedjem a barátosnémat, amint beléptem láttam, hogy ez az. ez a Nagy Előkarácsonyi Szállítmány.

tavaly is ilyentájt, november közepén érkezett. váratlanul, mert a főnököm elfelejtett róla értesíteni. sőt mi több aznap voltam első alkalommal az ortopédusomnál, aki ötször eltörte a gerincemet, majd azt mondta hogy most menjek haza és jegeljem. be is jelentettem a főnökömnek, hogy akkor betarthatja az előző napi ígéretét, és bejöhet helyettem, ahogy megígérte, erre esemesben közölt annyit, ha nincs róla papírom akkor neki fáj a feje. (amúgy itt veszítette el az összes riszpektemet felé) szóval hagyta hogy kitudjamilyen fizikális állapotban letoljam egy kemény műszakot, plusz csendesen elhallgatta, hogy amúgy ez a szállítmány is meg fog érkezni. sírtam a gép mögött úgy féltem hogy most valószínűleg örökre elbaszom a hátam, ő meg bejött nyalókázva, és bejelentette, hogy elmúlt a migrénje. finom volt.

szóval most bejövök, totál vidáman, látom, hogy mindenhol dobozok, doboz hegyek, hogy pontos legyek, nem vagyok itt hónapok óta, de attól a mennyiségtől még most is kiver a hideg veríték, igen ez az a Nagy Előkarácsonyi Szállítmány. az exfőnököm pedig egy rossz frizurával, totál lefáradva ott pánikol a tetejükön. amúgy most találkoztunk először mióta leléptem, próbál könnyed mosolyt erőltetni az arcára, hogy ez itt kérem semmiség, illetve, ááá hazudtak neked, én azokat nem mondtam rólad, de rajtam rózsaszín pöttyös szoknya van és rikítózöld dzseki, és neonsárga fényvisszaverők a lila harisnyán,és péntek délután kettő van, és nem érdekel a műsor amit tolna nekem, a csokitorta érdekel az emilivel. megkérdi hogy vagyok, és ebben a pillanatban döbbenek rá, hogy nem mondhatom meg ennek az elhasznált hajszolt szerencsétlennek, aki túl gyenge és túl gyerek volt ahhoz hogy ne hagyja hogy egy multi felőrölje, szóval nem mondhatom meg neki, hogy hogy vagyok mert azzal megtörölném benne a lábamat, zavarba jövök, mint amikor betegséget látok, kinyögöm hogy jól, de késésben vagyok, és elszaladok.

emilivel átbeszéltük, és rájöttem ez lehetett volna az elégtétel édes ünnepe, de már leszarom az egészet. ha haragszom rá, akkor már csak azért ahogy a barátaimmal bánik. de a karmája úgyis megtalálja.

hazafelé ők zenélnek a téren,

én megölelem emilit, tudatom vele hogy utálom a szkát, de most maradnom kell egy kicsit, a kukához támasztom a bringám, és táncolok negyed órát. magasba emelt kézzel tapsolva unszolom a szottyad bevásárló tömeget a sétálóutcában, a zenekar nekem játszik, a fúvósszekció körbetáncol, a végén kiderül nincs nálam elég pénz a cédéjükre. otthagynám az aprómat a kalapjukba, elegánsan legyintek, hogy akkor csak a nevüket mondják meg rákeresek, az énekes nevetve hárít, és a kezembe nyomja a lemezt.
(aznap két régi zenész ismerősömmel is dugok álmomban.)

este üzenetet írok az ekszfőnöknek, hogy ne haragudjon hogy elviharzottam, de siettem, remélem jól van, és a minap összevesztem a biztonsági őrrel a jelenlegi helyemen, unalmas volt és könnyű falat, és akkor nagyon hiányzott ő. azonnal jött a válasz, hogy tudja hogy ez kedves üzi volt tőlem, köszöni, és mi van velem.
de ekkor wm pont megölelt, és többé nem válaszoltam neki,

három nap múlva pedig megtudtam hogy elesett a bicajával amit most kapott és eltörte a vállcsontját, hetekig kimarad-megússza a szarbaksz karácsonyt, műtét is vár rá,

és eszembe jutott az hogy karma, (és tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen akinek ez volt az első gondolata)

gonoszság ilyesmire gondolnom,
aztán előkerestem a bukósisakomat

a káröröm rossz cím, az elégtétel talán jobb. franc se tudja