tökjól élünk

Ezer éve nem meséltem semmit. Pótlás következik.

Nagyon kemény most bent a munkahelyemen. Most van az az éves pörgés csúcspontja, a felét még nem tudom annak amit csinálnom kell, iszonyúan mgerőltetem az agyam, minden nap teljesen letompulva jövök haza. A híreket a buszon olvasom el, este kicsit még nézem a vicces oldalakat, és már esek is be az ágyba. Hétvégén meg kedven sincs a számítógéphez, megyünk, sétálunk főzök, kertészkedek, olvasunk meg napozunk az udvaron , varrok, sőt mostanában sorozatokat is nézünk, nézzétek a Napfényes Fiadelfiát.

Ma végignéztem a képeket amiket az elmúlt hónapokban csináltam, elég durva lemaradásaim vannak na.
Itt van például egy átlag péntek este valamikor április elejéről,  ezért mondom hogy velünk sose történik semmi és mégis mennyire szuper életünk van.

Szóval erre lépek ki a munkahelyemről, látszik hol szoktam az ebédemet elkölteni, meleg van, és a szerelmem vár rám.

 Kis sikátorokban sétálunk le a dombról, le a kikötőbe, tavasz van, végre meleg, napoznak, játszanak

Wm a nagy lépcsőkön fekszik, csukott szemmel, mosolyogva, én azon küzdök hogy egy jó képet csináljak a srácokról akik béemikszekkel meg gördeszkákkal gyakorolnak.

Hazafel sétálva láttunk egy csomó hőlégballont itt van egy:

A házak közt eléggé besötétedett már, de Brisztolban mindig van meglepetés.

A régi tűzoltóság belső udvarában kis utcabál volt, árusok, didzsé, artisták, sztrítfúd csokoládé. Megvacsoráztunk valami csilisbabot, aztán olvasztott csokiba mártott fánkot ettünk, vettünk későbbre nyers friss csokoládét. Tánciztunk, meg idegen emberekre mosolyogtunk. Én kicsit sajnálkoztam hogy nem vagyok beszívva.
Hazajöttünk, aludtunk. Tökjól élünk.