szar

Ma sétáltunk egyet wmmel a kikörőben, fagyiztuk, hajókáztunk. A kikörői sétány közepén, egy jókora halom lószar éktelenkedett. Annyira nem zavaró, a kikötö azon része régen ilyen raktáros silós terület volt, valahogy a lószar hozzátartozik a vintidzs életérzéshez.
Mindegy, szóval ott ül a lószar a sétányon, pont a gőzdaru alatt. Jó sok turista, kicsit előrébb még a komótosan klappogó rendőröket is látni, akiknek a járműve hagyta hátra a a halmocskát.
Velünk szemben három idősebb pár. A nők egymás mellett andalognak, mind a daru kampóját figyelik. Kiristálytisztán látszott, hogy bele fognak sétálni a szarba. Kettő közülük  észrevette, de a harmadik még mindig nem hajtotta le a fejét, vékony nyári szandi, és a kupac meg bőven bokáig felért. Próbáltam integetni, de nem vett észre, szóval rászoltam hogy stop, stop STOP sSTOP STOP!   A végén már konkrétan kiabálnom kellett, és azt a lépést amivel bokáig merült volna meg brikettben a levegőben állította meg, hátrahőkölvén az őrült nőtől, konkrétan megijedt. Elnézést kértem, lemutattam a sétányra, elég gyorsan összerakta mi történt, és nagyon hálálkodott, konkrétan az utolsó pillanatban mentettem meg.
Nagyon vicces jelenet volt.


Amúgy szar.
Csütörtökön, miután blogoltam helyzetjelentést, ráncfelvarrtam az önéletrajzomat, jelentkeztem három helyre, illetve megkerestem egy volt kollegámat, aki munkaerőközvetítéssel foglalkozik, hogy tud e valamit.
Pénteken behívtak egy interjúra a háromból, de azt visszautasítottam - szarabbul csak akkor vagyok hajlandó a mostaninál keresni, ha tényleg érdekes a munka.
Az ex-kolleganőm azt mondta, hogy konkrét állást nem tud, de az ő irodájukban keresnek valakit, a jelentkezési lapra írjam fel a nevét, és uccu.
Szerdán megyek interjúra.
Itt is szarabbul keresnék, de nagyon érdekes lenne a dolog, és még szélesebb lenne a tapasztalati repertoárom. Ami már most is igen mutatós.Szóval attól nem félek hogy találok e munkát vagy sem. A végkielégítés bő két hónapot fedez, szóval válogatni is van lehetőségem, bár ez az utóbbi eléggé jó iránynak tűnik.

De azért mégis szar. A dolog kifejezetten igazságtalan. A cég nyereséges volt, kicsi cuki és kreatív. Picsábamá. Nekem egy eléggé súlyosan felfelé irányuló karrierem volt, az volt a tervben hogy rám építve az elkövetkező félévben nyit az irodánk egy pénzügyi osztályt - a munkát a Londoni irodából elszippantva,  - a sulit ugyebár fizették . Egy csomót kellett gondolkodnom, meg terveznem, rengeteg tanulás volt a folyamatban, mindezt úgy hogy biztonságban tudhattam magam.
Szóval hiába rühelltem a kollegáimat, és hiába volt maga a munka egy kényszerpálya, az utóbbit megszoktam és megtaláltam benne a magam szakmai kielégülését, az előbbi meg ...  hát jó az szar volt, de az éltetett ha kiderül a sulim meg a tervek akkor az arcuk minden pénzt megér majd.

Aztán mivel a céges szellemi kihívások lendületből görgették magukat előre, tudtam itthon az agyamat fejleszteni, az olvasás az eléggé ment mostanában, és az angolom ismét szintet lépett, azt hiszem, hogy a szókincsem mostanra már simán veriegy átlagos angol fiatalét.

Szóval újrakezdeni, nulláról valahol megint, bebizonyítani hogy igenis rám lehet bízni, akár a nemlétező munkafolyamatot is azzal hogy EZÉSEZ legyen a végkifejlet - ez elszomorít eléggé.
Plusz hajlamos vagyok nem kijönni a főnökeimmel, és ez itt nem volt gond, a nagyfőnöknek még csak két húzása volt, ami két év alatt igen jó arány

Szóval az az igazság, hogy azért eléggé ki vagyok akadva, mekkora szívás már ami velünk történt, mekkora..