olvas

Az elmúlt két könyv.

Neil Gaiman : Óceán az út végén. Vártam, hogyne vártam volna.Kicsit szkeptikusan, nekem az utolsó könyve annyira nem volt varázslatos mint az addigi munkái. Féltem, hogy ez is kicsit csalódás lesz, a nagy várakozás után. Nem kellett volna. Nagyon klassz volt. És volt varázs bőven.
 Van az elején egy rész ahol a főszereplő elmeséli, hogy senki nem jött el a szülinapu zsúrjára. Ott megvett. Meséltem, hogy egyszer nekem is volt egy olyan szülinapi zsúrom amire senki sem jött el? Sarokházban laktunk, két nagyon nagyon széles utca kereszteződésében a ház mellett volt egy  domb - a vízműakna felett, gyerekként tökéletes méretű volt, ha meglenne még most biztos nagyon picinek látnám- felmentem a dombra és csak néztem, jobbra balra, hogy jön-e valaki, biztos csak másik időpontra emlékeznek, nem jött senki, pedig anyu még virslis-levelest is csinált, ilyet senki anyukája nem tudott, nagyon menő volt.
Szóval nem jött senki, biztos elfelejtették az előző napi majális miatt. Vagy valami. Két érzésre emlékszem, hogy szégyelltem magam nagyon hogy ilyen pária vagyok, meg egy enyhe örömre hogy legalább enyém lesz az összes virslis-leveles. (ha valaki kíváncsi lenne hogy készül a teljesen elhízott tinédzser, akkor itt az egyik hozzávaló)
A könyv izgalmas és ötletes és cuki, odavoltam érte. Azokért a jelenetekért amikor a főhős eszik, azokért különösen. Ha egyszer elolvassátok ezt a könyvet tudni fogjátok miről beszélek.
Olvassátok el.

A másik pedig a Szkafander és Pillangó volt, pislogta: Jean-Dominique Bauby.
 Szóval az az szituáció, hogy a francia Elle magazin sikeres főszerkesztője egy nap valami agyérgörcsöt kap, amitől mindene lebénul, kivéve az agya meg a jobb szeme.  Hogy a látogatóival kommunikálni tudjon, kifejlesztenek egy speciális ábécét ahol a nyelv legtöbbet használt betűje van legelöl.
Magyarul ez kábé így néz ki:
 E, A, T, N, L, S, K, É, I, M, O, Á, G, R, Z, V, B, SZ, J, H, GY, Ő, Ö, NY, LY, Ü, Ó, F, P, Í, U, CS, Ű, C, Ú, ZS.
(a betűgyakorisági mutató a titkosírásfejtők egyik legnagyobb segítője)
  (azon ismerőseimnek akikkel rengeteget szkrabbléztam: a legkisebb pontértékű van elöl)

Ezután az illető akivel kommunikálni akar szépen lassan sorolja-elmutogatja az ábécét, Jean-Dominik pedig pislog egyet ott amelyik betűt akarja mondani. Így az összepislogott betűkből szavak, a szavakból mondatok lesznek, beszélgetések, levelek, és végül a könyv amit most olvastam. Merthogy ez egy igaz történet. Eléggé letaglózó van egy könyv, amit úgy pislogtak.

És eléggé szégyellem is magamat: nekem ez a könyv nem tetszett annyira. Az író már csak az emlékeiből él, ezeket fotózza le majd mutatja be a fejezetekben - gyönyörű képeket ír le. Csak én nem szeretem a képeskönyveket, untatnak. Többször szerettem volna abbahagyni, de mekkora tisztelentlenség már abbahagyni egy könyvet amit ÚGY PISLOGTAK. Szóval végigküzdöttem magam rajta. Végig ott villogtak az üzenetek, értékeljed az életed apró örömeit amíg tudod, meg hogy legyen minden pillanat méltó az emlékezésre, satöbbi, ez még nehézkesebbé tette az olvasást.


Pedig nem nem rossz könyv, azt hiszem csak túl cinikus vagyok. Ha a ti szívetek nincs kőből akkor szeretettel ajánlom ezt is.



Most pedig elkezdtem a Trónok Harcát. A huszonhetedik oldalon járok, és máris túl sok név van, mi lesz még itt. Ehh.
(de a kiskutyás jelenet tényleg nagyon menő volt)