Egy csomó jó dolog történt az elmúlt pár napban, gyorsan elmesélem, mert máskülönben amikor idekattintotok csak a nyomorultságomat látjátok.

Szóval  pénteken beteget hazudtam, és itthon hereveréztem. Szuper hogy nem szoktam a beteget jelentéssel visszaélni, így ha azt mondom megfáztam, akkor elhiszik, pont. Mert szerintem a szomorúság is betegség, amit ki kell feküdni, elmentem császkálni, meg kajabeszerzésre, csirkealaplevet főztem, és csak leskelődtem ki az ablakon ezerrel, mikor ér haza a wm. Akit nagyon szeretek.

Aztán szombaton korán keltünk, elmentünk és megvettük a varrógépet amiért egész januárban túlóráztam, szipcsiriszupcsiri csillivilli megagiga Singer csidilicsodámat.
Aztán szombaton hazajöttem, és módszeresen kitakarítottam a lakást, mert a varrógépet nem lehet kibontani addog amig a körülmények tökéletesek.  Találtam egy jókora utazótáskát dugig tömve olyan ruhadarabokkal - jobbára szoknyákkal, meg ruhákkal- amiket az elmúlt 4 évben turiztam úgy hogy majd ha egyszer lesz varrógépem megeszkábálok.

Ismeritek azt az érzést, amikor van valami amire nagyonnagyonagyonagyon vágytatok, és amikor megvan, akkor hirtelen már nem is érdekel? Klassz érzés, az a lukszus, hogy megtehetem hogy semmibe vegyem a nappali közepén kuksoló piros fehér dobozt.

Aztán ettünk is jót, sajni nem készítettem képeket, de a gasztró érdeklődésű vendégeim biztos így is érdeklőnek, Az a neve hogy haggis. Szóval január 25 skót nemzeti ünnep, Robert Burns költő emlékére. Ilyenkor a skótok haggist esznek, úgy mint mi húsvétkor sonkatojást kalácsot. Szerencsére nekünk nincsenek érzelmi vonalaink, úgyhogy mi 26án ettük a Haggist, ami magyarul kábé birkahurka.
Elsőre kicsit furcsa, birkagyomorba (manapság ez azért már elmarad) töltött birkabelsőség árpával. Főzve-párolva-sütve, ebben a sorrendben. Sült krumplit meg sb féle almaszószt ettünk hozzá, ejj de finom volt.

Aztán minden rendben volt végre, és varrtam egy nagy és pöpec és csíkos párnát wm két régi, szakadt kordnadrágrájából, (nincs még mindig szófánk, úgyhogy nagy párnák vannak a földön),  meg egy régi öregszoknyából csináltam egy egészen okés miniszoknyát ósztinpávörszös hajpánttal. meg felvarrtam egy csomó gombot, utálok gombot varrni, de ez a masina még gombot is varr, meg szop meg nyal. Ezek még mind csak próbálkozások, meg ismerkedés a géppel,  jaj de izgatott vagyok, és jaj de boldog is, wm meg alkotósdi, ez kell nekem, meggyógyultam végre.
A gépet elcsomagoltam gondosan, hétközben németezni kell, de hétvégén a cipzár cseréjét gyakoroljuk, és akkor végre új életre fog kelni a legeslegkedvencebb szürke kockás szoknyám csuhajja.

ilyenek vannak. meg a cica.

a végére meg egy Robert Burns versrészlet, mert ide pont illik.

Elégedettség


Mit nékem a kincs - de nem baj, ha van! -
Ha rámgyül a gond, megrázom magam,
s ha útnak nem indul. majd segít hamar
egy pint a skót sörböl s egy szép régi dal.

A gond-vessző néha fejemre vág,
de harc az élet, és mi: katonák.
Fogyatlan aranypénz a jókedv nekem.
s király sem parancsol szabad szivemen