Szóval az van, hogy kaptunk bónuszt. Elég nagy bónusz az, mondjuk inkább úgy hogy tizenharmadik havi.
Én elmeséltem ezt a srácnak_akit_a_legjobban_szerettem_a_munkahelyen_de_két_hete_felmondott.
Mindezt azelőtt hogy megkaptam volna a főnök pirossal szedett utasítását arra vonatkozólag, hogy a bónuszról egymás közt is tilos beszélgetni.
Szerintem ez hatalmas baromság, de a parancs nyilván parancs. Viszont mivel egyenes kislány vagyok, szóltam a fönöknek, hogy nyilván nem direkt, de ez és ez történt.
Erre úgy iszonyatosan leszidott, csúnya stílusban. Gondolom ideg volt más miatt, és pont kéznél voltam hogy levezesse a dühét. Nincs is ezzel baj, be is vallotta, hogy paraszt volt, de itt jön a ok ami miatt  nagyon kiakadtam: nem kért bocsánatot.
A bocsánatkérésre való képesség a legnagyobbak tulajdonsága, eddig őt is ebbe a csoportba tudtam.
Ezért vagyok napok óta kiakadva.
Meg azért, meg a lebaszás mellé kaptam egy nagy adag bullsitet is, nagyon utálom amikor terel ködösít mellébeszél,
és burkoltan de azzal is megfenyegetett, hogy visszaveszi a pénzt (ami nagyon sok)

És ami  miatt a lelkem kiscicáinak szörnyű halált kellett halnia az az hogy nem tehettem meg hogy azt mondjam neki dugd fel a bónuszt a seggedbe egyfontosokként add oda a bónuszomat valami alapítványnak, és akkor, a pénz elvesztése miatti félelem nélkül elmondhatnám neki, hogy nincs igaza, és szarháziként viselkedett, és szégyellje magát.

És mikor pénz miatt vagyok frusztrált mindig előjön a szokásos műsorom, a négy éve közönségkedvenc, "deszarhelyendolgozolwm", de ez most elő sem adhattam, mert jelen pillanatban pont igazságtalan lenne, szóval ez is bent maradt.

Sírtam egy csomót, és tegnaptól beteget jelentettem, ami ugyan hazugság, mert igazából nem vagyok beteg, de a letargiát muszáj egy kis itthonléttel kezelnem, mindenkinek jobb ez így.

Ilyenek voltak.