2013. január 28., hétfő

Amúgy kevés kivétellel rühellem a verseket. Az alábbi sem tetszett.

Amúgy meg vannak napok , amikor csak ehh.

Felkeltem reggel nagy elánnal, hogy majd mostantól rendberakom az életem, a varrógép mindent megjavít, de komolyan. Annyira, hogy úszni is elmentem mert egy alkalom majd jól lefogyaszt, ami most, hogy varrógépem van fontossá váltugyebár, és jó volt nagyon, és a frissen átalakított szoknya-hajpánt szettemet vettem fel, meg még sminkeltem is, pedig az utóbbi időben nem tartottam erre érdemesnek a közönségemet,

Erre a céges busz a szokásos emeletes helyett a kicsit küldte, ami ugyan hosszú, de jóval kevesebb rajta a hely, de hátul még volt egy üres kettes, lúzerek, gondoltam, nem vettétek észre, ledobtam magam, megcsúszott kicsit a csizmám, lenézek, hát valaki odaokádott, amire gondosan rá volt helyezve egy -a gondoskodó tett óta enyhén átázott- ingyenes napilap.
Hát így.

Az még csak hab volt a tortán, hogy megint feldühítettem magam a melóban, gyerekek én gyomorrákokat büfizek fel alattomosan, annyira kemény vagyok, de majd jól megöregszem, és akkor már nem fordítom el a fejem amikor kifújom.
Vettek fel új arcokat a távozottak helyére, és nem vagyok egy nekifutásból utálós típus, de ezeket már most. Eleve, a csipogó nőket ki-be-baszottul, az aranyosan affektáló csipogó nőket végképp, megértem én mert cukik,meg csinosak, de barinők párban felvételéről utoljára a gattyánéknál hallottam junóvátájmín. Szóval a főnökúrnak megint nem sikerült a kedvemre tennie, és viháncol a picsa, az első napján, kibaszott hangosan amíg én telefonálni próbálnék, és az ellenszenvem kábé úgy gurgulázik fel a torkomon mint a szerencsétlennek reggel a buszon. A srácnak aki lelépett mély nevetése volt, olyan , hogy mosolyognod kellett ha hallottad. ehh.

Az a baj, hogy hétvégén nem vettem ollókat, és nincs olyan dolog, amit ne sajnálnék papírvágóval szétbohóckodni, medig érzem  varrás jót tenne.


még szerencse, hogy wmet, a Cicát és a varrógépet szeretem.



4 megjegyzés:

Csárli írta...

http://www.napinemetteszt.com/blog-2


találtam neked egy jól érthetö németes cuccot. puszika, tarts ki, és nézz mindent a jó oldaláról: a buszon léphettél volna akár egy döglött kiscicába is. :)

Névtelen írta...

Uhh, vielen Danke Karl, I denke meine Deutsch ist bessere und bessere jeden Tag.

lecsekkolom a tesztet is, koszike.

Puszikak, es este lecsekkolom a tesztet, majd dumalhatnak :)

ich liebe dich.

Csárli írta...

karl!?

Csárli írta...

http://www.hueber.de/shared/uebungen/alltag/index2.php?Volume=1&Unit=1&Exercise=1&SubExercise=1

ezek onlány gyakorlatok
a masik az inkabb blog, mint teszt