Nagyon szeretem ezt a képet. A borosztyán még halálán is eléggé szép növény.


Ma egy csomó nagy nyerésem volt az életben, el szerettem volna mesélni, de nem sikerült, mert elcsacsogtam az időt.
Mind munkahelyi persze, de ha minden jól megy akkor kiharcoltam magamnak egy kisebbfajta előrelépést,, viszont ehhez a sarkamra kellett állni nagyon és vitazni alkudozni keményen, és sikerült.

(azert itt hadd jegyezzem meg nagyon csendesen, hogy az apukák karja formásabb a nemapukákénál, a gyerekemelgetés jót tesz a bicepsznek)

A mai események margójára pedig odafirkantom, mennyire gyönyörű is a magyar nyelv; imádom a szólásmondásokat, a közönségeseket meg hajdevégképp.
Ha valaki mond nekem hasonlóan kifejező de kevésbé trágár alternatívát az alábbira, azt megjutalmazom valahogy.

Házhoz megy a lófaszé'.

Gyönyörű.


Amin meg még ma nagyon nevettünk, az egy konzervatívabb és középkorúbb rokon megjegyzése a buzisan viselkedő  buzikrol: "én se játszok rá az asztmámra"