de mivel az olvasóim zöme nőci, és értékelik a szépet, mutatok még róla fotókat:
na ennyi volt mára.
....
komolyan, el lehet menni.
...
oksa, akkor most tényleg komolyan kérem a kisgyerekes ismerőseimet, hogy a lelki békéjük, és az irántam való jóindulatuk/szeretetük megtartása érdekében klikkeljenek el máshova. Igen Hugi, Molly, Eliza , rátok gondolok.(Kihagytam valakit? Rotót, de szerintem az ő lelkivilágába nem gázolnék bele)
komolyan.
Szóval. Én utálom a kisgyerekes szülőket. (gondolom ez meg fog változni ha majd én is egy leszek köztük, és természetesen ez csak általánosságban igaz személyre szabottan neeem)
Ezen gondolkodom, hogy nyitok egy kávézót, és hatalmas betűkkel ki fogom rá írni, hogy "szülőknek tilos", és akkor a magamfajtáknak is lehetne egy nyugodt kellemes hely, ahova leülhetnek egy kávésütire, vagy valami.
Itt a listám nyilvános helyekre.
Nem szeretem amikor kisgyerekek ordítanak sivalkodnak hangoskodnak körülöttem, nem szeretek elnéző arcot vágni, amikor csak az elkínzott tikkelős kifejezés tudna kiülni a fejemre..
Nem szeretem amikor hagyják őket kommandózni, mer félek hogy elesnek, és
Nem szeretem amikor beszarnak. Mert büdösek. És ez zavar. Ez nem cukikakipucimuki, hanem SZARszag. én meg ennék vagy innék. Vidd ki, cseréld ki a pelenkáját, MOST.
Leszarom az is, hogy nevelésből hagyja hisztizni. A nevelést nem egy kávézóban kell kezdeni. Nekem ez rossz. És neki is rossz lesz, ha betegségneveket fogok a társaságomnak emlegetni, és nagy álköhögéseket tolni a gyerek irányába, mert nem fogja tudni, hogy csak azt akarom hogy ő is kellemetlenül érezze magát.
Nyilvános helyen szoptatók. Fordujatok a fal felé, terítsetek magatokra egy kendőt, az ég szerelmére, NEM ÉRDEKEL egy idegen nő eres tőgye, amíg mondjuk tejet öntök az eszpresszómhoz.
Ma egy kisgyerekes ismerősömmel találkoztam, nyilvános helyen, és kurvára nem éreztem jól magam.
Hagyta a gyereket mindenfele kúszni mászni. Mert eszébe se jut, hogy mondjuk az a nő a aki a kasszához áll sorban a tűsarkújában egyet hátralép akkor a kislánya kábé azonnal búcsút mondhat a zongoristakarriernek. Plusz a tűsarkús nő egy életre szarul fogja magát érezni.
Nem tudok fél óránál tovább a gyereknevelésről beszélgetni. Nem értek hozzá, nem tartom érdekesnek, és ha nem köt az anyukához valami nagyon szoros barátság, akkor tetetni sem tudom az érdeklődést ennél tovább. Ellenben, szívesen végighallgatom hogy neki mint kifejlett értelmes felnőtt személynek milyen hatással vannak az életére ezek a változások, hogy érez miként gondolkodik a világról egy ekkora változás után. Mert ő a barátom/haverom/ismerősom. Őt kedveltem mielőtt anya lett, vele beszélgettem mindenféléről, őt VÁLASZTOTTAM a barátomnak, nem a kisgyerekét. számomra az a kisgyerek majdhogynem egy idegen.
Nem szeretem amikor a kezembe adják a gyereket. Kérdezzék meg előtte hogy jó e ez nekem. Lesz amikor az lesz, ritkán, de lesz, nő vagyok vannak hormonjaim. Ha nem akkor megmondom, hogy nem akarom. Ekkor ne sértődjenek meg. Mert ha a kezembe adod a gyereked, és LELÉPSZ A PULTHOZ KÁVÉÉRT aZ elkezd tekeregni meg ordítani, és én abból indulok ki hogy ez engem mennyire zavarna, tehát úgy érzem hogy én zavarok mindenkit, és mindenki engem néz meg a tekergő bömbölő babát a kezemben... ez nekem nagyon rossz. Kurvára rossz.
A lenéző mosolyt is rühellem vagy a vicceskedős piszkálódást, mivan félsz tőle, haha nem értesz hozzá, urambocsá, ne félj nem koszol össze - erre még visszatérek - igen, félek, nem értek hozzá nem akarok koszos lenni, és én sem dörgölöm az orrod alá a hiányosságaidat.
A koszolást mégsem fejtem ki, leengedtem a gőzt.
A nyaggatást sem, meg a szépugyeszépugyeszépugyeszép folyamatos kérdezgetését sem.
Mert érzem én hogy amiket írok az nem túl kedves, megértő, baráti, HUMÁNUS.
Én nem a kisgyerekeket utálom, tényleg, azok cuckik, érdeklődőek, bennük van a világ reménysége, értelmes a tekintetük, tanulni vágynak, és a tudásukat megosztani, tökéletesek, meg szépek de tényleg.
Hanem a szülőket. akik nem tisztelnek se eget se földet amiért ők most hirtelen reprodukálták magukat, és azt hiszik innentől mindent lehet, az ő univerzumukban nincs más, csak ők meg a baba.
Fú bakker ez egy nagyon hosszú három óra volt.
22 megjegyzés:
:hangosan röhög
(az úgy volt, hogy én tudatosan figyeltem anno, hogy ne csak erről beszéljek, és büszke is voltam magamra, hogy milyen önmegtartóztató voltam. aztán a minap a kezembe került egy levél, és besírtam, hogy mit műveltem, úristen, oldalakon keresztül írtam a gyerekről, 12 év távlatából szégyelltem magam, durvadurva volt!
Roto is röhög.
nemtom, nekem nem tapostál a lelkembe, én tök normálisan viselkedem a gyerekekkel kapcsolatban és állatira örülök, amikor épp nem róluk kell beszélnem, sőt, meg is vagyok sértve, mikor az egész családot csak az érdekli, hogy hogy vannak a gyerekek - mikor kurva depressziós voltam, a kutya se kérdezte meg, hogy mi van velem.
amúgy meg lehet ezt normálisan is csinálni (nyilvános szoptatás? meg a gyerek kúszik-mászik egy kávézóban? jézusom, ez nálunk elképzelhetetlen lenne), be lehet illeszteni a gyerekeket a mindennapokba úgy, hogy a lehető legkevésbé zavarjanak másokat, főleg, ha te magad tudatában vagy, hogy mi zavarhatja az embereket.
én egyébként úgy általában nem szeretem a gyerekeket, mert a legtöbb gyerek már nagyon hamar nagyon hasonlít a szüleire és hát izé...a legtöbb embert sem szeretem.
egyébként engem néha kicsit inkább az zavar, amekkora felhajtást csinálnak körülöttünk MÁSOK, hogy odajönnek és piszkálják a babákat, meg róluk kell beszélgetnem boldog-boldogtalannal. eszembe nem jutna (pláne egy nem gyerekesnek) a gyerekem kakilási meg evési szokásairól beszélni, hacsak nem kérdezi külön. egyébként pont ebből a nem tukmálós attitűdből adódott szerintem, hogy Marci huszonéves fizikus barátai most már kedvesen érdeklődnek a gyerekekről, meg figyelik őket, ahogy őrültködnek, pedig a legelején közönyösen nézegették őket, vagy ha érdeklődve, akkor is inkább úgy, mintha egzotikus állatok lennének (mondjuk azok is:D); férfiak esetében ugye a te véleményed szerintem hatványozódik
btw az is eszembe jutott még, hogy az embert szerintem ilyenkor éppen a saját véleménye hangolja le (magyarázandó a te rossz kedvedet), mert szerintem alapvetően a nők többsége úgy képzeli, hogy lesz gyereke, de amikor szembesül a gyerekvállalás nyomasztó aspektusaival, meg a sok agyhalott anyával, akkor már mindjárt nagyon nem akar gyereket és ettől bűntudata van és cefetül érzi magát sokszor.
En is hagyom kuszni-maszni a dedet egy kavezoban, de probalok ra figyelni, es arra is, hogy masokat ezzel ne igazan zavarjon. Minden esetre amit irsz erröl, az elgondolkodtatott es lehet, hogy probalok majd meg jobban odafigyelni erre. Ellenben sajnos azt, hogy elengedem egy ilyen helyen, nem fogom feladni, nem is szeretnem - egy eves mult, erdekli a vilag, nem tud egy helyben ülni, es nem is ez a dolga, azonban igazad van, ez a resze a dolognak csak nekem fontos, mindenki mas szamara a kavezoban ö "csak egy gyerek". Kösz a velemenyt, asszem at kell ezt gondolnom jobban :)
Amugy ha mikor szoptattam (11 hos koraig), mindig siman megtettem azt nyilvanos helyen is, de kizarolag elfordulva, vagy ugy, hogy a mellem ne latszodjon, akkor egy kegyelemkettessel atcsuszhatok a vizsgan? :)
Málna
Nikoletta: de most konkrétan az asztal alatt mászik a gyereked? de minek viszed kávézóba? már bocsánat, de szerintem sem kell kicsi gyereket oda vinni, ha te menni akarsz, hát menj nélküle, ha meg éppen nem tudod megoldani, akkor menjetek a játszótérre. én nem hiszem, hogy egy gyereknek olyan nagy hancúr egy kávézóban kúszni, teszem hozzá halkan...
Nem kuszik, hanem maszik (es megy, es all), szerintem ez különbseg. Es igen, tenyleg.
13 honapos, ez azt jelenti, hogy odamegy valahova, es ott leül (vagy megall) jatszani, matatni, nem a földön fetreng - azt csak közlekedesre hasznalja. Egy aktiv gyerek, nem egy csorgo nyalu kisbaba... Nyilvan ölben is elüldögel, meg etetöszekben is eljatszik, vagy a babakocsiban es nezelödik - egy ideig.
Es szerintem csak szimplan masok vagyunk; en olyan tipusu anyuka vagyok, aki ugy gondolja, hogy - eszszerü keretek között - igenis lehetseges kisgyerekkel is olyan dolgokat csinalni, mint pl. elmenni egy kavezoba, es lehet tarsasagi eletet elni.
Nem gondolom, hogy azert, mert anyuka lett valaki ki kene zarni(a önmagat) a "normal" eletböl.
Es amugy leteznek bababarat kavezok/ettermek is, sok...
a kúszik és a mászik az ilyen nagy különbség?;) tudomtudom, persze, igen...
az oké, hogy nem kell örökre kizárnod magad a "normális" életből, de egy darabig azért tanácsos. javarészt a gyerek miatt, másrészt a többi ember miatt. én komolyan nem hiszem, hogy egy gyerek jól érzi magát egy kávéházban járkálva/ülve/kúszva/mászva - megjegyzem, én piszkosul nem tudok normálisan semmit csinálni, ha a gyerekeim körülöttem rohangálnak, annyira kell figyelni rájuk, hogy egy értelmes mondatot nem tudok kinyögni, oké, nekem két egykorú kölköm van, ez kicsit bonyolítja a dolgot. de változatlanul úgy gondolom, hogy a gyerek x idős koráig nem való kávézóba meg ilyen helyekre. menjetek játszóházba, játszótérre, parkokba, kirándulni, de tényleg nem értem, hogy minek egy gyereket olyan helyre hurcolni, ami alapvetően tök balesetveszélyes (épp egy étteremben állapítottam meg - életük 21 hónapja alatt háromszor voltak ilyen helyen, egyszer még babakocsiban hevertek, kétszer már nagyon is maguknál voltak -, hogy a gyerekeim kábé egy percig maradnának életben ha nem volnánk ott velünk...szóval a kávézó/étterem még veszélyes is, szerintem a gyerekek kapásból mindent magukra borítanak, kardoznak az evőeszközzel, mindenen elcsúsznak, beverik a fejüket az asztalba, székbe, bármibe, fellökik a pincért (vagy a pincér löki fel őket), aki a fejükre borítja a forró kávét, stb, ja és a jelek szerint halálra idegesítik a többi embert. ez mire jó?
(persze alapvetően biztos csak az irigység beszél belőlem, mert nekem kapásból két gyerekkel kellett volna elvegyülnöm egy kávézóban, dehát eleve egy kávézóig elvergődni nagyon bonyolult (néha szoktam egyébként, a babák ülnek a babakocsiban, én felkapom a kávét és már ott sem vagyunk, megyünk a játszótérre), pedig már egész rutinos vagyok. és egyébként itthon, a lakásban terelgetni őket is igazi kihívás (majd megpusztulok néha);)
na mindegy, a lényeg, hogy én hajlamos vagyok megérteni a kávézóban/étteremben gyereket nem tolerálókat.)
En is megertem öket, epp ezert irtam az elejen, hogy meg jobban oda fogok figyelni :)
Egyebkent olvasom a naplod, szoval tudom, mikkel kell megküzdened nap mint nap :) Egy gyerekkel azert könnyebb, teny.
Es nem mellesleg van egy baromi kiegyensulyozott, jo termeszetü utodom (nem, nem az en erdemem), aki nagyon klasszul kezelhetö.
Amugy meg annyit, hogy szerintem a baratoktol sem elvarhato, hogy ha engem akarnak latni, akkor mindig jatszotereken es hasonlo helyeken talalkozzunk. Nem gyerekeseknek ez terror. :)
:)
Na tessék, ezernyi érdekes dologról írok, erre bakker a KISGYEREKES posztnak van kilenc kommentje mire visszajutok ide:)
pár gondolat, bár már nem is nagyon tudok hozzászólni a témához
Azt hiszen az itteni helyzet sokkal könnyebb és szerencsésebb mint akár a magyar, akár az ámerikai. Itt iszonyúan bababarát majd minden (nem éjszakai) szórakozóhely, az emberek is iszonyú bababarátok, egy csomó helyre ki van írva, hogy itt szoptathatsz, csak én vagyok ekkora grincs.
Viszont ebből adódóan van egy csomó különösen bababarát hely, ahol a környezet úgy van kialakítva, hogy a babákat el lehessen engedni. ezért csesz fel, amikor MINDEN teli van a szülőkkel, tudták mit vállalnak amikor szaporodásra adták a fejüket, akkor vállalják a következményeit, például azt, hogy az a szűkös, koszos, hngulatos, kis kávézó amit úgy szerettek, mert csendes, és felnőtt, az már nem az ő törzshelyük, azok akik ők voltak mielőtt, utálnák őket.
Molly - egyet kell hogy értsek, és továbbra is remélem, sose lesznek ikreim.
Málna - ha takarod magad és nem teszed üdvözölt mosollyal közszemrére hogy te is az emlősök csoportjába tartozol, nemhogy kegyelem kettes, hanem 5ös. Nem a szoptatás zavar, csak a közszemlére tétele, szerintem ez egy intim dolog. Ha azt látom hogy valaki megpróbálja a helyzetet tapintattal kezelni, akkor tényleg hálás vagyok.
És annak is örülök, hogy egy másik oldl véleményét megmutathattam, de azérd felezd le, tuti hogy a nagyátlag nem ennyire morci a témával kapcs.
Luca - könnyen vagy, mi? :D
Rotó - remélem nem használod fel a gyereked ellenem, a te nevetésedtől tartok.
hát nem tudom, az ikrek nagyon vicces és nagyon érdekes figurák (néha eltöprengek, hogy igazából biztos valami kísérlet részesei vagyunk), de tény, hogy a nevelésük megköveteli a nagyjából totális önfeladást. szép lecke ez nekem, meg amúgy már eléggé rám fért a totális önfeladás...amúgy mint mindent, ezt is meg lehet szokni: ha néha egyedül vagyok az egyikkel, halálra unjuk magunkat és várjuk haza a másikat:)
szóval nemtom, azért szerintem túlzás azt kívánni, hogy sose legyenek ikreid, mondom, nem negyedik stádiumú rákom van, hanem ikreim (amikor kiderült, hogy ketten vannak, akkor néhányan kábé olyan elborzadással gratuláltak, mintha a halálom időpontját is bejelentettem volna) . meg aztán azért az a gyanúm, hogy ennek a legeleje óriási szívás és később, amikor tényleg elkezdenek egymással igazán játszani, akkor sokkal jobb lesz.
Nikoletta: az én gyerekeim is jó gyerekek(nem különösebben elevenek, nem hiperaktívak,jó alvók, viszonylag jó evők, a maguk módján szófogadóak, csak hát egyrészt ketten vannak, meg izé...egyelőre a macskának több esze van;)na mindegy, kávézni továbbra sem járunk:)
szerintem barátokkal találkozni muszáj gyerek nélkül (is) - én speciális helyzetben vagyok, nem tudok ilyet csinálni sajnos - és változatlanul fenntartom, hogy gyerek nélkül kell kávézóba menni, gyerekkel meg játszótérre. és akkor néha itt is, ott is találkoztok.
fú, nagyon örülök a KISGYEREKES posztnak. :)
én tudatosan vittem a gyereket mindenhova, hogy szokjon hozzá. így két-három évesen már simán végigült egy gyors vacsorát egy étteremben, és mióta tud olvasni, kér étlapot, amit áttanulmányoz, aztán megkérdezi a pincért, hogy miből készül a polenta, és mennyire sütik át a sztéket. ehhez az kellett, hogy _elvigyem_ étterembe, kávézóba.
molly: a gyerekre egy játszótéren is ráléphetnek, sőt, amikor az enyém volt kicsi, nagyítóval kellett vadászni az eukonform játszótereket, mert csak azok a fémrakétások voltak, amin én is felhasítottam a számat négy évesen. de tudom, nekem könnyű, mert csak egy van, és már az is milyen nagy.
mondjuk az, hogy elvittem a kölköt ilyen helyekre, nem azt jelentette, hogy mindent leszarva ettem végig az étlapot, hanem nagyon is tekintettel voltam a saját gyerekem igényeire, és ha fáradt volt, és nyűgösködni kezdett, akkor nem ettünk desszertet, nem kínoztam sem őt, se magamat, se mást.
egyébként meg állandóan jössz ezzel az ikres dologgal, de már rájöttem, hogy direkt(!) azért érleltél két petesejtet, hogy aztán rinyálhass, hogy neked nem olyan mint másnak, neked sokkal nehezebb, ugye. :)
hát, én szerintem baromira nem rinyálok és az ikres dologgal azért "jövök", mert az életem most erről szól, meg hát izé, mintha ilyesmiről beszélgetnénk itt, nekem meg ugye ikreim vannak, elnézésedet kérem Luca.
és szerintem tök reálisan látom, hogy ez a dolog bizony nehéz, főleg itt és főleg így, ahol és ahogy én csinálom.
ezt nem kell elhinni, de végül is akár azt is megtehetjük, ha nem feltétlen akarjuk bebizonyítani, hogy a másik csak nyavalyog (neked ez persze tudom, hogy régóta feltett szándékod, lelked rajta, tényleg azt gondolsz, amit akarsz). pontosan az ilyen megjegyzések miatt írtam ma arról, hogy én szeretném, ha az emberek (a gyerekes anyák, ájmín, mert a férfiak az ilyen vetélkedést szerencsére leszarják) kicsit higgadtabban tekintenének erre a dologra, tehát hogy ne ez legyen a két véglet, hogy "jaj, ugyan már ikrek, na és akkor, csak rinyálsz", vagy "fúj, ikrek, ez borzasztó" (tőled egyébként már mindkettőt megkaptam;))
és nem, dehogy nehezebb nekem mindenkinél, sokkal nehezebb lehet egy down-kóros, egy rákos gyerekkel,hármasikrekkel, három-négy-öt- hat gyerekkel, tolókocsis gyerekkel, sőt, megkockáztatom, akár egy kamasszal is.
összességében pedig maradjunk annyiban, hogy kurvára az a realitás, hogy két gyereket nehezebb étterembe hurcolászni és étlapot értelmezni tanítani, mint egyet díl? nem azért, mert nekem "nem olyan mint másnak, nekem sokkal nehezebb", hanem mert ez ép ésszel belátható.
egyébként meg igen, az élet veszélyes üzem, a játszótér is az, de ha a kávézóban 1)kibaszottul zavarsz másokat 2)a kölkeid a fejükre öntik a kávét, akkor nem logikusabb, hogy megpróbálod őket inkább olyan helyen veszélyeztetni, amit erre találtak ki?
Mamzi: ugye milyen gyonyoruek ezek a szandik?
A szivem szakad meg meg most is ertuk.
Huha, ha ezt most komolyan vetted, nagyobb a baj, mint gondoltam. Pedig igyekeztem annyira eltulozni, amennyire lehetett, hogy direkt erleltel 2 petesejtet, de ezek szerint nem ment at. Az elnezest keres az en feladatom
nagyobb a baj mint gondoltad? na., azér még egy újabb "vicctípust" nem árt beletenni:D
Luca, persze, tudtam, hogy viccelsz (illetve azt fogod mondani, hogy vicceltél), csak olyan éle volt a viccnek, hogy muszáj volt reagálni rá, ezt ugye érted.
de oké, akkor visszaviccelek: lehet neked a legszörnyűbb életed, nem bánom.
egyébként szerintem nincs baj a vitákkal (főleg ha termékenyek), sőt, beszólogatni is lehet, főleg, ha valaki nem sértődik meg mindenen halálosan.
én mára nagyjából érinthetetlenné fejlesztettem magam, úgyhogy nyugodtan viccelhetsz Luca;) - és bár szmájlizok, hogy barátságos legyen, komolyan gondolom.
Nagyon klassz a szandál, és biztos tök jó fejek a kommentelők gyerekei, szívesen lennék a pótnagymamájuk...
Az első három hozzáészóló mindent elmondott, én is röhögök. Teljesen normális vagy!:D (Pl. a szarszagot 2,5 év után sem szoktuk meg, büdös, ez van, lassan majd szobatiszta lesz. Nyilvánosan szoptatók: idióta földanyák, fúj.+Emlékszem mennyire utáltam én is, mikor más a kezembe nyomta a kölkét és az visítani kezdett. Most is utálnám, mert szegény kölök fél tőlem az idegentől, pontosan. Nem is folytatom, nagyszerű bejegyzés, kösz! :o)))
nekem semmi bajom a kakiszaggal amúgy, sosem értettem, azon mit kell rinyálni.
Megjegyzés küldése