itt lakunk.

ez elég hosszú lesz.
meg slendrián gépelésű




szóval ugyebár ezermillió éve nem írtam rendeset, és képeket se mutogattam, meg egyáltalán, próbálok pótolni tehát.

szóval beköltöztünk, nagy örömmel, vidámsággal. a lakás gyönyörű, pont olyan cuki fényes kis luk amire vágyunk, lehetne egy nagy kert kellős közepén is, de mindegy.

itt rögtön a beköltözés után a holmikat láthatjátok, szerteszét:

fürdőszoba takarítás előtt:


a mi bútoraink a főbérlő bútorai hátán,


wm-ből először tör elő a barkács-én, totál meglep, ahogy az ablakokat rehabilitálja, persze aggódom érte, szóval védőfelszerelés.



egy ablak nem nyílt csupán, a nappali-tető, a zsákos képnél láthatjátok.
nem a szellőztetés miatt aggódtunk, inkább az ujjnyi rés aggaszt, befújt picit a szél. figyeljétek az ablak bal alsó sarkát.

alaposan megvizsgáltuk, hát el van törve. a keret.
íme:


(ti akartatok sok fényképet!)

mindegy felhívom a főbérlőt, egy fiatal hang belevakkant a telefonba, én udvariasan bemutatkozom, és mondom, hogy gubtát(ez a főbérlő neve) keresem, a vonal túlsó vége: minek?! hát el van törve az ablak, és bizony mi bútorozatlanul vettük ki a lakást, úgyhogy szeretettel várjuk őket a bútorokért. az illető azt mondja gubta majd visszahív, majd a rámkúrja a telefont.

itt döntöttem el, hogy én többet nem beszélek vele.

művészi kép éjjel, másiknappaliablakból:

másnap wm nem akarja elhinni, hogy gubta bunkó volt, mikor ő telefonál, egy kedves öregúr veszi fel a telefont, aki sokszor megkérdezi tőle, hogy ugyemilyengyönyörű a lakás, már huszonötéve mindig kiadja, és a környék is. ó a bútorok? nem tetszenek? tényleg? pedig gyönyörűek, biztos nem tetszenek? hátjó majd küld értük valakit. az ablak? jaaa hát amiatt ne aggódjunk, tudnak róla, meg is csinálták, lecsavarozták. jóazúgy. bejön a hideg? de a környék gyönyörű ugye? majd küld valakit.

itt az ominózus csavar: az ablakkeretet a falhoz, félig nyitva


én puffogtatom a rasszista frázisaimat, hogy azért mert ő egy földbe vájt gödörben nőtt fel, azért nekünk még nem jó a törött ablak, igénytelen indiaiak, ő bizony egy a nyolcból ami a tízből,
wm csak röhög
várjuk őket.
várjuk őket
várjuk őket
wm már nem röhög.
ilyen az első hetünk.
a cuccaink továbbra is zsákokban, várva, hogy a nemkellő bútorok kikerüljenek.
gubta nem hív, mi asszem próbálkozunk megint, nem is veszi fel a telefont.
kiborulok, hogy most mi lesz.
mostanában nagyon sokszor kiborulok, azt képzelem, hogy változókorom van.


a második hét elején megjön a tavasz. meleg van, friss zöld minden, előkerülnek a nagy fekete zsákokból a nyári ruhák wm vesz egy bicajt magának, én azzal járok dolgozni amíg nem találunk nekem is. már nem vagyok többé kiborulva
szombat reggel besüt a nap, kávézunk, a lábunk az ablakpárkányon, és elpöfög a kis gőzvonat a szemünk előtt. boldogok vagyunk

a szomszéd lakásba beköltözik valaki.
nem mutatkozik be , nem is vagyunk benne bizosak, hogy ott van. csak úgy motoszkál néha kicsit
lehet, hogy nincs is itt.
én fényképeket gyártok amiket tervezek nektek megmutogatni, majd ha lesz internet
mint például a kilátást a konyhaablakból. mert az a különös kedvencem.
mosogatás közben lehet figyelni a futókat, meg a sétálókat, meg az apálydagályt, meg a kisvonatot.


megjönnek az internetszerelők, blablabla, kiderül, hogy fúrni kell, kell a főbérlő engedélye, igen azé aki sose veszi fel a telefont, egyedül vagyok itthon és kurvára ideges, az alattunk levő boltból a szerelők secperc alatt elérik a főbérlőt, és a mienkel szembelévő ajtón kilép teljes nyalkában egy középkorú indiai legény, szavát sem értem olyan félénk, garbózakó, kezet fog, ő a gubta fia, igen szabad fúrni, ugyemilyengyönyörű a lakás, ó az ablakigen majd szólok az apámnak, óabútorokigen, majd szólok az apámnak. párizs gyönyörű város voltunk e már ott

elmesélem wmnek, sikítva röhögünk hogy ezek milyen hülyék, mindenesetre innentől több hangot hallunk, meg kajaszagot is, a csávó mer élni, bemutatkozik wmnek is, hosszan beszélgetnek az ajtóban, franciaország csodás, meg a keleteurópai nők is, neki lengyel van, kikiabálok hogy kész a kaja, pedig már ettünk, szerinte jó fej, egyszer majd áthívhatjuk, lószart mondom, intézzék el a lakást, majd utána bratyizunk.
és különben is, ne nyomozgassanak utánunk.

persze az elintézésnek semmi nyoma, ki vagyok borulva, mert kezdem felfogni, hogy nem maradhatunk itt, mert az ablak szerintük kész van, így nem húzzuk ki a telet, igénytelen fírgek rasszistázom, wm pedig mérges rájuk mert engem idegesítenek. közben persze továbbra sem dohányzom, nem is hiányzik.
így telik el a második hét, én pedig egyre durvábban beleszeretek a lakásba, ahol -már beletörődtem- nem maradhatunk tovább szeptembernél.

közben a nap továbbra is süt, piknikezni megyünk, ujjatlan ruhában, pokrócra ülünk, szendvicset zabálunk, meg almát, összerakjuk a sárkányokat, de nem mozdul a szél, csak picit, befúj a szoknyám alá, heverünk, mint nagy hízott macskák a napban, nem csak a szél fúj be a szoknyám alá, séta közben fára bukkanunk, amin ezernyi madár fészkel:




szerelem.wm

az új lakás gondolatokat ébreszt, ébred bennem az alkotói vágy, közben wm is ír, folyamatosan. jó itt. madaras függönyt tervezek.

wm újból megpróbálkozik a főbérlővel, nem csak az ablak meg a bútorok miatt, de szükségünk lenne az árammérőóra kulcsaira, hogy bejelenthessük bagunkat, kéremszépen fizetnénk mi rezsit, de nem tudunk, és minden árammal megy itt. minden.
a főbérlő azt mondja, kérdezzük meg a fiát a szomszédban, aki csendesen hümmögbümmög, nem tudja, de uygemilyen szép város párizs?
újból felhívjuk a főbérlőt, kellenének a kulcsok, azt mondja, kérdezzük meg lent a boltban.
wm lemegy, megkérdezi, nem tudják
én is ugyanez, mások sem tudják

este wm előjön a szokásos ötletével, miszerint milyen könnyű a hídról betörni az ablakot. nagyon szeretne már egy abakot kővel bedobni, évek óta ezt hallgatom.sose teszi meg, de én mindig sokat nevetek.

wm telefonál újra, most a fiatal hang veszi fel, akivel verbálisan össze is verekednek, mit képzelünk magunkról, hogy zaklatjuk őket, látszik, hogy csak most jöttünk át az országba, ők itt vannak húsz éve, nem tudjuk hogy mennek a dolgok, ne próbálkozzunk az idejükkel rendelkezni, satöbbi, wm a békesség nevében rákúrja a telefont mielőtt durvábbat is mondana.
(mint pédául, hogy mi anglia előtt sem éltünk egy földbe vájt gödörben ugyebár)

tény hogy lépünk innen, pár napig a kérdés az hogy mikor.

amikor hazaérek, a szomszédból kisettenkedik a fiú, és megemlíti, hogy hallotta, hogy wm felhívta a bátyját. én tudatom vele, hogy velünk így nem beszélhet senkik, mérgesek vagyunk, és sokszor emlegetem a szót, hogy "törvény" szabadkozik, sokat, mondom nem a te hibád, erre megnyugszik, és boldogan elmeséli, hogy a szomszédben van a miniszterelnökjelöltek vitája, aha, mondom, és rácsapom az ajtót. nem vagyok barátságos

lelkifurdalásom van, wm hazajön, kiterveljük, hogy átmegy, főleg, hogy ő kedvelte ezt a fiút. (közben lassan kirajzolódik a család képe)
tíz perc múlva már aggódva fütyülök, nem az a bratyizós típus ő, hová tűnt, füttyögök ész nélkül semmi válasz,
kisettenkedek, a szomszédból hallom a hangokat, hogy remekül eltraccsol a csávóval, meg annak a nőjével, remek mondom magamban.

még öt perc múlva wm támolyog be a szobába, izzadt a homloka, és az arckifejezése furán kétségbeesett. át kell jönnöd, hogy bemutassalak a nőjének, suttogja,
kezet nyújtok, a negyvenes kiszeltündés nő, lenyalja a csipszes ujjait, és megfogja az enyéimet, agnyeska, ó remek, édesanyámnak is ez a neve, voltak franciaországban, sooookkkal jobbak a boltok, olcsóbb a sör, és elnézést a bátyus stílusa miatt, de ő utálja a keleteurópaiakat, dülöngél a lengyel nő meg az indiai faszi félrészegen, wm a hátam mögött áll, én a körmeimet a tenyerébe vésem, szabadkozom hogy mennünk kell, ők pedig kiabálnak utánunk, hogy majd egyszer átjönnének enni, barátkozzunk.

wm elmeséli később, hogy az indiai faszinak agnyeska előtt egy orosz nőe volt, kgb ügynök, akit a litvinyenkó-ügy környékén tűnt el.

én követelem, hogy új zár legyen az ajtón.
sokat nevetünk.

wm szerint, bármi is történik a kauciót nem fogjuk visszkapni, szóval kiengedhetem a fáradt gőzt,
bátran.

szóval egyik délután festettem véletlenül egy húlégballont a konyha falár
, a maradék festékekből meg egy szivárványt.

és a festékeket nem paokltam el.
nem bizony

wm szerez egy diktafont, felhívjuk a főbérőt megint.
az öregúr veszi fel, kedves, elnézést kér a fia viselkedése miatt, és ígéretet tesz a bútorokra, az ablakra, és a mérőszekrény kulcsaira.
wm a törlés gombot nyomta meg.

azóta sem történt semmi.
várunk.

ennyit a lakásügyről, plusz egy két fotó mai:

ezt láthatod ha belépsz hozzánk:
a baloldali ajtó a sufni, ahova annyi cuccukat dobtuk be amennyit csak bírtunk.

jobboldalt a háló, amiről nem lehet rendes képet csinálni.



kilátás az ablakából, gyárépületnek álcázott műteremhálózattal.

nappali összehajtott sportszőnyeggel:


és annak a rendeltetésszerű használata:
a fregoli helyén lesz az íróasztalom, arra a falra is megvan már a festménytervem:



ez az ablak a folyóra néz, meg a hídra. besüt a nap. klassz




love

ilyesmik vannak.

remélem elégedettek vagytok, három órámba telt ezt a blogot összerakni, és a felét se írtam le annak amit akartam.

nemsokára jövök a roppant tanulságos szülinapi hétvégével.

csókok