tizenegyedik nap

most vacsiztunk, jó fűszereset, nem lett volna szar rágyújtani utána.
de nem is ez a lényeg.

hanem, hogy ma véletlen elmentem úszni.
egy kollegám mondta, hogy reggel volt, és dejólesett, megirígyeltem, gyorsan fel is soroltam neki az indokokat, hogy én miért nem járok . kinevetett, és azt mondta, hogy ha víz alatt van a fej, akkor az agy örömhormonokat termel. (amúgy ő egy nagyon kedves enyhén depresszív, enyhén kényszeres, enyhén "ideges" harmincöt éves nő- lehet róla mesélni, sokat)és ekkor kicsit bekattant az agyamba, hogy jó, lehet akkor meló után elmegyek.
az a gondolat, hogy munka után menjek úszni, még azokon a napokon se fordult meg a fejemben, amikor többé kevésbé rendszeresen jártam úszni (minden szabadnapomon délelőtt), úgyhogy el is hessegettem a gondolatot

hazafelé sétálva viszont átszaladt az agyamon, hogy melyik törölközőt vigyem.

aztán hazaértem, és az első dolgom szokás szerint nem az volt, hogy kiüljek az ablakba cigizni, majd netezzek míg wm haza nem ér (ezt egy kisebb zabálással meg még két cigivel megszakítva, majd hullafáradtan összedobjak valamit enni,
hanem szendó, ímélek, majd uszi
útközben megpróbáltam megideologizálni, hogy miért is megyek, mert nemigen akartam elhinni, hogy de, és ilyenkor,
de az uszi zárva volt, azt mondták egy óra múlva nyit a nagyközönségnek, mondtam hogy jó, haza majd vissza (?) és a víz klassz volt , és az úszás jólesett,
és amikor befejeztem, akkor azon különleges alkalmak egyikét éltem át, amikor a klórszag az egészséggel asszociál,

és nem érezte a tűdőm utána mintha valaki epét hányt volna bele, ez legdurvább

most fordult elő eőször az agyamban, hogy bármennyire is jó dolog cigizni, minőségibb élet a dohánymentes, sok szempontból

de nagyon rágyújtanék azért most

ja és ásításnál olyan, mintha a melleim mögött egy barlang lenne.

amúgy nem lesz belőlem boltvezető.
megkeresett ma a területi vezet, és nagyon kedvesen elmondta, hogy bár szerinte a feladat nem haladná meg a képességeimet, de túl friss az előző előléptetésem, és kicsit még itt produkáljam magam
megköszöntem neki, és mondtam, hogy ilyesmire számítottam, a jelentkezésem inkább csak egy jelzés volt, hogy én bizony így gondolom,
azt mondta örül neki

jóezígy

viszont az első nagy kísértés az az lesz, amikor majd visszakerülök a régi boltomba, és az ottani régi ritmusomba, ami a legbeálltabb mióta ebben az országban élünk.
na az nem lesz piskóta.


mindenesetre, kicsit elgondolkodtam azon, hogy lehet hogy megpróbálom a harmincadik szülinapomra rendbetenni a testem. (és itt nem feltétlenül fogyásra gondolok)
meglátjuk