repcsi

olyanok történnek, hogy tegnapelőtt feltörte a tavaszi cipő a sarkam, mert mezítláb hordtam, tegnap meg egy ujjatlan pólóban, meg egy háromnegyedes ujjú horgolt kardigánban mentem dolgozni, a szíves napszemüvegemben

ma munkába indulván, véletlen lejátszásra állítottam a hordozható muzsikámat, Anton Gorodetsky-nek se jöhetne be jobban a sorrend (innen csók azoknak akik ezt értik)
ragyogóan süt a nap, zsizseg a tavasz, nappali pávaszem száll a zöd csizmámra, nárciszok mindenhol, és a cigánymeggy apró rózsaszín szirmai kavarognak a levegőben
jól éreztem, hogy kabát kell, erős, gúnyos szél fúj, hol meleg hol hideg, és jó a kedvem, nagyon, a hídhoz közeledve megláttam egy papírfecnit repkedni a szélben, aztán közelebb értem és láttam hogy egy makett, kis papírrepülő, csak fel alá repked olyan két méterre a hídtól, néha közelebb, néha távolabb, felgyorsítottam, nehogy elfújja a szél, közben azon járt az agyam, hogy biztos a híd közelsége miatt tekereg úgy a levegőáramlat, hogy a repcsi ne szálljon messzebbre, a hídon leguggoltam, ahogy egy anyuka is tette a kisfiával két méterrel arrébb, és én megláttam, hogy egy vékony damil tartja, valaki odakötözte, viccből, kedvességből, a járókelők örömére, odakiáltottam az anyukának, hogy hé, van hozzá egy madzag, nevetett és odajöttek a kisfiúval, én behúztam a repcsit, megmutogattam a kölöknek, utána visszaengedtem, hadd repkedjen tovább, szép napot is kívántunk. aztán felhívtam wm et, hogy elmeséljem neki, de ő is látta reggel, delíriumnak szólított, amnek nem örülök, mert delirium egy idegesítő kis majom, de legalább mindig színesek a szövegbuborékjai, úgyhogy mégis örülök neki, van benne valami, de én azért se szólítom cserébe wmet drímnek, mert drím egy rossz pozőr.