apák napja

az apukám tanított engem általános iskolában, évekig, ének zene tantárgyra.
nem mesélek most inkább arról, hogy milyen a pedagógusgyerekek élete, most másról mesélek.

azt hiszem, gyerekkoromból ez a legmeghatározóbb élményem az apukámról.
amikor 24 darab falusi pubinak egy énekórán a szolmizálás, meg az éppen aktuális ünnepsgekre való dalok betanítása helyett, a modern zenét próbálta bemutatni.

nos berakta a lejátszóba ezt a muzsikát
http://www.youtube.com/watch?v=FfBVYhyXU8o

picit hallgass bele, és képzeld magad az osztályom helyébe. az elején mind egy kicsit zavarban érezte magát, de öt perc elteltével már rezgett a levegőben a visszafojtott kacaj.
hiszen április van, kint napsütés, az énektanárról amúgy is faluszerte tudott, hogy picit buggyant, és itt van ez a szörnyűség, ami elvileg komolyzene, nemérted?

apu hagyta, hogy leteljen a tíz perc, néma csöndben, ránk se figyelve.
én természetesen égtem mint a rejsztág, de a pedagógusgyerekek élete bizony nem csak játék és mese.

várt egy picit miután vége lett, majd visszatekerte a szalagot, elmondta a szerző nevét, a mű címét (addigra már tanultunk hirosimáról) és elkezdte csendesen, monoton hangon kommentálni.
onnan hogy ez egy átlagos nap, nyári, szép, tudod, hogy háború van, láttál már rossz dolgokat. és a vakító kék égen megjelenik egyetlen magányos repülő. és egy pillanatra megdobban a szíved, de megynyugszol, hiszen mi egy repülő egy igazi bombázáshoz képest? és a kék égen az a pici fekete pot egyre közelebb jön, és te főzöl, labdázol, füvet nyírsz, akármi, nyugodtan, tovább.
és nyár van, és süt a nap, és minden rendben.
és akkor az a repülő elengedi a rakományát, és egy másik fekete pont válik ki belőle, és az halálos lassúsággal zuhan az égből, órákon keresztül, és a város lakói nem is sejtik mi vár rájuk, és csak egyre nő az a pont
és akkor vakító csönd,
és káosz
és így tovább és így tovább.

akkor már nem röhögött volna senki, néma csönd volt meg a darab vége után is, a csöngőig.

és én akkor ám nagyon büszke voltam

más kérdés, hogy mostani agyammal úgy gondolom, hogy ez a kis műsor közel sem az akkori gyerekeknek való volt, és halványan sejtem, hogy lehetett benne némi szadizmus is, akár csak tudatalatt is,

de abban is biztos vagyok, hogy ezt nem felejtette el senki.
mert én tutira nem, meg nem is fogom


...


jópár évre rá, sokat hallgattam pendereckit. ma már nem tudnám, de akkor tájt, menőnek éreztem magam, hogy képes vagyok rá. meg szórakoztatott is. vatevör.
egy szobában éltem a hugaimmal, ezért fülhallgatót használva tehettem csak. az íróasztalomon egy tízliteres befőttesüvegben egy hal élt, én pedig kíváncsiságból rátettem a fülhallgatókat az üveg két oldalára.
a hal azonnal elkezdett nagyon gyorsan körbeúszkálni, meg is ijedtem, levettem. aztán megpróbáltam még párszor, aztán a hal meghalt.
ilyenek történtek.


...
szeretem az apukámat