two

feb12

súlyos nap áll ismét mögöttünk.
ott tarttottunk, hogy álomra hajtottuk a fejünket a reptéren.

hát reggel eljött a hat óra, nem mondhatnám hogy olyan kipihentek voltuk. vettünk térképet, meg apróhirdetéses újságot, kerestünk egy buszt a 10kilós csomagjainkkal és irány a város.
egy parkban reggeliztünk, hideg volt és nyirkos az idő, aztán a 13 kilós csomagjainkkal elindultunk arra, amerre a belvárost éreztük.
találtuknk egy teszkót, gyors vettünk is egy mobilt. wifi sehol, mármint ingyen.
mielőtt elindultunk azt hittem, angliában mindenhol van, köszi.

lementünk a folyópartra napozni, meg erőt gyűjteni, meg pozitív környezetben kivárni a mekkdonác nyitását, -netnetnet

ja és idáig, ami a legszörnyűbb: nem tudunk angolul. wm végképp nem, hiszen még mindig süket volt, én meg csak nagyon minimálisan. képzelhetitek milyen nagy kedvünk volt így felvenni a telefont.

tíztól kezdveaz alábbi volt a program: netezés pdok telefonálás várakozás másik pad telefonálás ígérgetés visszahívás padok keresés padok. félóránként gyújtottam rá, és wm nem is szólt rám. SZerencsére itt már folyékonyan beszéltünk angolul.

mindeközben a csomag mindn órával egy kilóval nehezebb lett. gyűlöltem is, mert olyan gyönyörű a város, és annyira megkötözött minket,hogy nem mehetünk sehova. de azt hiszem, hogy szeretni fogjuk

négy óra körül feladtuk a reményt és elkezdtünk a 20kilós csomagokkal szállást olcsót egy éjszakára keresni. . mikor azt mondtam, hogy feladtuk a reményt akkor komolyan beszéltem, tényleg eléggé el voltunk fáradva és kámpicsorodva.
én még egy fohászt is eleresztettem.
erre (wm szerint nemerre) megcsörrent a telónk és egy ügynök szólt, hogy jöhetünk nézni kettő szobát is, most.
nagyon boldogok voltunk, merugye az nem hangzik rosszul, hogy az első napunkon már van albérlet?

nna ekkor a csomagjaik visszanyerték a 15 kilós versenysúlyukat.
el is indultunk a cél felé, amikor újból elkámpicsorodtunk (befostunk) mert az út bevezetett egyenest a gettóba, fel is rémlett a fülembe egy angol barátunk intő szava, hogy bárhova, csak a stpaulsba ne. jja és mikor már odaértünk, smst az ügynök, hogy mégse tali. ekkor már besötétedett azért.
szerintetek? hogy éreztük magunkat?

ekkor azonnal felhívtam az ügynök főnökét, és bár fél órával csúsztatva de mégis lett találka, bár a részünkről eléggé idegesen.
ekkor telefonált egy kidves barátunk, aki egy szomszéd városban lakik, mi a helyzet. felvázoltuk, mondta szóljunk , segít ha kell

fura ez, mert nagyon szeretem őket, de van akitől segítséget meg olyan nagyon nehéz még elfogadni is, nemhogy kérni.

mikor megérkezett az ügynök azért már egy hajszállal nyugodtabb voltam, és már a városkép sem volt annyira risaztó

az egyik szóba az meg is felelt, kezdésnek tökjó lenne, jó, maradhatunk? nem .csak csütörtöktől

cimboráknak tel, és felajánlották, hogy alhatunk náluk, szóval legalább ez, és a csomagjainkat is itthagyhatjuk.

hosszú kemény nap volt ez a mai, a holnapi sem lesz könnyű mert nem aról van szó gyerekek, hogy csütörtökön beköltözünk, ... szóval arra a fasza kis szobára (ami amúgy lehet hogy gettó de a város legközepe földrajzilag) nincs pénzünk.
mert ugyebár kedves barátaim, van olyan is a világon, hogy kaució, és bizony kedves kalandoraink azt nem kalkulálták bele

a barátaink felajánlották, hogy adnak kölcsön, de azért ma még keresgélünk hátha találunk jobbat. indulunk is.
szórakoztatóbbra akartam ezt, de csak így sikerült
szurkoljatok