sixteen

ismét remek kis napunk volt.
kezdődött az interjúmmal- ami remekül sikerült, bár rengeteg gyanús momentum van benne. most a meló még mellékes is, ilyen reklámosdi, ki kell állni egy bevásárlóközpontban, és különféle cégeket reklámozni... tetszene, de a körülmények.... azok furák voltak.
indiai cég-jól érezte wm- fiatal menedzsercsávóval az elbeszélgetés. végig köntörfalazó volt, de lehet hogy ez csak az én nagy magyar gyanakvásom, franc se tudja. de. én érzem rosszul, vagy gáz ha egy interjún bókolgatnak kokettálgatnak? meg hogy nem mondják meg mennyi az annyi, majd csak a második körben? (holnap) mindegy, meglátjuk.
más lehetőség amúgy sincs, mert a nagyon reménybeli telefon amit vártam az egy sajnálkozó levéllé alakul időközben.

ezek után egy merőben más taktikát választottunk a munkakeresősdiben. nem a neten kínlódtunk, hanem olyan 10 ügynökségre bementünk, nyomtatványokat töltögettünk, beszélgettünk, regisztrálgattunk... meglátjuk ez mennyivel eredményesebb;remélem sokkal
hozzátenném, hogy ez így sokkal emberibb, majdnem mindenhol hihetetlenül segítőkészek, és kedvesek voltak.

és remekül tudok angolul. (wm-et azért nem említem sose ezzel kapcsolatban, mert ő folyamatosan nagyon jól tud angolul, csak én vagyok ilyen hullámzó és bizonytalan.

és az ismerjükmegvárosunk programsorozat részeként, ma megnéztük a bristoli katedrálist, aminek van olyan része is, ami majdnem ezer éves, és extragigamega húúúúúú (jól van na, tudom, hogy otthon is szépek a templomok, meg minden, de itt most sokkal sokkal zöldebb a fű, ha szabad így mondanom)

ma is becsöngettek bátran ajtót nyitottam, és egy csajszi volt az, valami rákosoknak gyűjtött. igazolvány volt rajta, meg egyenruha, mondtuk neki, hogy most érkeztünk, meg hogy sajna tényleg csak kevéssel tudnánk segíteni (tényleg nagyon kedves volt, és szimpatikus, szóval nem is a rákosoknak adtuk volna) gyerekek ez a lány mosolygott, megkérdezte hogy tetszik, sok szerencsét kívánt, és azt mondta, hogy tőlünk nem kell, hagy itt infóanyagot, és amikor rendbejönnek a dolgaink átgondolhatjuk.

nem azért írom ezt mert ennyire unalmas és sivár az életünk itt,hogy egy adománygyűjtőről kell mesélnem, hanem mert ezek az apró szituációk mutatják meg az igazi nagy különbségeket. értitek?

a googleearthon egyébként Roger Harper képei a legsúlyosabbak, és egy csomót készített a kornyékünkön. bár lenne már wmnek gépe