2014. augusztus 17., vasárnap

grrrr

Ez egy borzasztó idegesítő lecke - ahogy különbözű ruhamárkáknak más a méretezése, úgy a különböző szabásmintáknak is. Ezt a ruhát megcsináltam a szokásos mérettel, és kicsi lett egy kicsit.
Ezen most teljesen ki vagyok akadva mert





Ez a legszebb darab amit eddig varrtam. minden öltés tűpontosan a helyén van, magamhoz képest hihetetlen profi munka lett. Egészen egyszerű vászon ingruha, furán bő ujjakkal, széles csónaknyakkal, beépített övvel,szivar és rendes zsebbel, nagyon érdekes alsó megoldással, oldalt sokkal rövidebb mint elöl.

Kifejezetten fura fazon, kicsit hatvanas évek.
 Az anyag amit választottam hozzá szintén eléggé cihedelikus, közelről feketefehét nem fehérfekete, és sokáig kell gondolkodni hozzá hogy az ember rájöjjön a hibára, amit direkt vétettem a szabásnál.
Opálosan csillogó fehér gombokat választottam, a mandzsettájára is raktam dísznek. a kis mellzsebbe lehet színes kendőt rakni hogy lehessen a kiegészítőkkel variálni. Sokáig vacilláltam hogy ne használjak e pink cérnát, meg pink gombokat, de az eléggé behatárolta volna a ruha lehetőségeit.


 Igen, titokban arról ábrándozom hogy egyszer majd lesz értelme ennek, de úgy érzem muszáj "aláírnom" a darabjaimat. Úgyhogy mostantól lesznek címkék is.
Ezen amúgy azért rózsaszín, mert az egyébként eléggé szigorú ruhát azzal bolondítottam meg, hogy a normál zseb belseje rózsaszín selyem, a vászon relatív durvaságával szemben amikor zsebreteszi az ember a kezét akkor ott bent titokban selymes és csúszós.



És  akkor tessék, alig jön rám. A guta megüt. Ráadásul nem reménytelen helyzet, 1o kilónyira van az hogy ez a ruci pöpec legyen. Amikor rájöttem hogy ez nem lesz jó, akkor eldöntöttek hogy ennek ellenére megcsinálom, és legfeljebb eladom az íbéjen, de most már inkább úgy vagyok, hogy felszívom a taknyom és ledobok valahogy egy tizest, ezt nagyon sajnálnám nem hordani.

picsábamá.

Mindegy azért beleszuszakoltam magam, emberek közé így nem lehet kimenni, pedig ezzel azért eléggé szívesen dicsekednék, na. (ha esetleg egyszer eljutok oda hogy hordjam, akkor le kell rövidítni kábé nyolc centivel)


Ja amúgy ha valakit érdekelne, McCalls M6520/B a szab'sminta, eggyel nagyobb meretet vagjatok ki.

Nincsenek megjegyzések: