2014. március 8., szombat

kalendár

Keresztény családból származom ugyebár, az anyukám különösképpen elkötelezett, szóval a szüleim házában minden helyiségben igeverses szépképes naptárak vannak, más-más missziótól, méretben, meg nyelven is.
Vagyis így volt, pár évvel ezelőttig, amíg az apukám nem kapott munkát a helyi legmenőbb cégnél - tökre európai módon bánnak az alkalmazottakkal, szóval nem csoda hogy a környéken az az álommunkahely- na azóta a falakon az igeverses naptárakkal folyamatos versenyben vannak a céges repikalendáriumok.

Az anyukám civilizáltan térítget, az apukám pedig elég sokat beszél a munkahelyéről, az egyik egy kicsit lángolóbb szeretettel mint a másik, ezt rátok bízom eldönteni,

wm mindkettőjüket nagyon szereti, a fentiek meg mindig megmosolyogtatják, szóval hát így csinált nekik egy kompromisszumos falinaptárat:
(apu munkahelye ilyen mezőgazdasági gépeket gyárt meg forgalmaz)










Én már az ötlet hallatán hauzva röhögtem. Amitől viszont végképp elönti a szívemet a szerelem a fiúm iránt, hogy mivel ő így sztálinváros mellől, totál ateista családból származik, szóval nincsen semmi bibliai ismerete, és mégis odafigyelt hogy csupa földművelős igevers legyen a képeken, hát mennyire klassz csávóm van már!

Amúgy nekem ez a kedvenc képem:

2 megjegyzés:

Uncle Joe írta...

Ide írom mert nemtom emailed:

https://www.facebook.com/freitamas

Állást hirdet a hamarosan Dublinban nyíló frei kávéházba, részletek az oldalán, gondoltam hátha érdekel :)

aklübisz írta...

mármint ha úgy döntenék, hogy hármat-négyet visszalépek a karrierlétrán amin évek alatt felküzdöttem magam, hogy újra valakinek rabszolgálkodassak, aki ez esetben nemcsak simán egy phasz, de ráadásul valószínűleg pont annyira szar és gerinctelen munkaadó mint akik miatt eljöttem?

Amúgy tudom hogy a legjobb szándékkal mondtad, szóval köszönöm :)