Múzeumozni jó, múzeumozni szeretünk. Inspirál, szórakoztat, és megtanít annyi mindenre. Na most annyit múzeumoztunk hogy a harmadik nap végére mind a négyen megfogadtuk, hogy most egy időre meglennénk akkor.
A múzeumok - Angliával ellentétben- nem ingyenesek. Mi az Amszterdam-kártyát használtuk, ami drága ugyan, három napra asszem 7o ajró, de cserébe addig ingyenes a tömegközlekedés, meg akciós pár egyéb cuccli is.
A múzeumokban nem fotózok. Azért nem, mert jobbára felesleges, úgysem adja vissza, plusz a legtöbb kép úgyis fent van az interneten vérfelbontásban, lehet nézegetni. A hajósnál mondjuk kellett volna, meg majd lesz egy kivétel is, de azokat megmutogatom később.
Szóval múzeumosdi. Egészen tavaly nyárig úgy voltam a festményekkel, hogy szuperek szépek, de nemigen akartam elhinni, hogy attól hogy valaki híres festő ójajdeszuper az összes képe, hogy erős, és sugárzó. Aztán közbejött a Da Vinci kiállítás, és az álláspontom eléggé megváltozott.
Szóval kíváncsian vártam a Vincentet a Hermitageban.
Nem tudok erről igazán mit mondani így szavakkal. Mert abszolut privilégiumnak érzem az életben azt, hogy láthattam olyan képeket mint a Napraforgó, vagy a Hálószoba, de aztán vannak olyan kép is amiről soha nem is hallottam, de most análkül hogy geljkednék itt, egyszerűen elsírtam magam a picsába, az van.
Próbáltam rákeresni gugliban a képre, hogy megmutassam, egy egyszerű virágzó fa volt, de nem találtam, nem éreztem a varázst, sehol, és bizony lehet hogy ez tényleg csak a pillanatnak szólt, ahogy a varjak a szántás felett is csak akkor szomorítottak, rémítettek el.
Szóval a Vincent kiállítás eléggé megérte a rászánt időt. ( A múzeum ajándékboltjában irgalmatlan összegeket el tudtam volna költeni, Azért a napraforgós selyemkendő, vagy a mandulavirágos BÁRMI elfért volna a ruhatáramban, konyhámban, kulcstartómon, bringámon, mindenhol. De nem élhetek úgy ahogy a dal is mondja "azt az órát megvehettük volna", szóval a kiöntött tej felett nem ejtek könnyet, bizonyám. Ami viszont érdekes, hogy a helyiek is mennyire együtt élnek a híres művészeikkel, büszkék a felbecsülhetetlen értékű alkotásokra amikkel egy városban alszanak, ezek a szuvenírek mindenfele ott vannak, mindenfele díszek.
A másik nagyon kemény élmény a RijksMuseum volt.
A több mint kétszáz éves múzeum az elmúlt tíz évben zárva volt felújítás miatt, és négy nappal az érkezésünk előtt nyílt meg újra.
Meg vagyok nyugodva, a világ még nem érett meg a pusztulásra, addig nem, amíg egy múzeumbelépőért órákat kell sorbanállni.
Pénteken kora délután lazán odamentünk, hogy ez remek móka lesz és gyorsan sokkot is kaptunk, kábé két órásnak tetszett a sor a jegypénztárhoz, fél óra a ruhatárhoz, plusz még bemenni.
Ez komolyabb tervet kívánt, elhagytuk a helyszínt, este zárás előtt visszatértünk, így 1o perc alatt hozzájutottunk a jegyhez. Másnap nyitás előtt jóval odaértünk, dideregtünk egy jócsomót, bejutottunk.
Ez megint csak nagyon tömény élmény volt. Klassz lenne, ha az agyam torkán le tudnám dugni az ujjam, kihányhatnék mindent amit láttam, és folytathanám tovább. És nem répa lenne benne, hanem apró színes mozaikok.
Ha valakit érdekel, itt beleböngészhet a gyűjteménybe:
www.rijksmuseum.nl/en/explore-the-collection
Egy dolgot akarok külön elmesélni, ez számomra hátborzongató élmény volt. Kiskorunkban volt egy könyvünk otthon. Nem tudom már hogy Gyerekbiblia volt e, vagy egy művészeti album, lényeg az hozzá, hogy bibliai témájú képzőmővészeti alkotások voltak benne, és emlékszem hogy nagyon szerettem nézegetni, különösen a nagyon magas homlokú, dülledt szemű nőket, meg mindenkit aki meztelen.
Nos kábé most döbbentem rá, hogy a könyvet annak idején valószínűleg jobbára a Rijks gyűjteményéből állíthatták össze, rengeteget felismertem, hát nagyon, nagyon különleges élmény volt ez számomra.
Alulról felfele néztük végig a gyújteményeket, relative csendes körülmények között, a végére már abszolut kimerülve.Mire újból leértünk akkora tömeg volt, hogy egészen meglepődtem, mintha többen lettek volna mit előző nap mikor feladtuk.
Már kívül voltunk amikor újabb tömött és hosszú sorokkal szembesültünk: a múzeum kapacitása makszimum 5ooo fő, és ha megtelik, akkor csak akkor lehet bemenni, ha valaki kijön.
Ügyesek voltunk mindenesetre, és klassz is volt.
Pár nappal később wmmel erre sétáltunk megint, az épület este:
Régesrégen itt a boltívek alatt még villamos járt, most ott bent vannak a bejáratok.
Ennyi, jóéjszakátszépálmokat.
1 megjegyzés:
huha irigyellek!
Megjegyzés küldése