mink

Ezer éve nem blogoltam már rendesen, hogy mi is van.

Elfoglaltság, az van.

Wm nem blogol nektek, és én nem tudok az ő kihívásairól lelkesen mesélni mert nemigazán értem őket, ÁJTÍ, de végre szellemi kihívásokkal kell küzdenie, ami jó.

A saját örömeimről annál inkább, kirinyáltam meg kiokoskodtam, és beírattak isibe, ki is fizetik, könyvelőnek tanulok. Furcsa, hogy ezt mondom, de nagyon érdekes. Szépen lassan elkezdtem munkákat elszipkázni a londoni irodából, és az van, hogy másoknak napokba kerülő szar munkákra építek ki magamnak kis rendszereket, amikkel azok órákra redukálódnak le, minden az élére van állítva az agyamban a melóban (de ha látnátok a ruhásszekrényunket...) A főnökeim nagyon partnerek, és nagyon komolyan szabad kezet adnak, gyakorlatilag úgy néz ki - én úgy érzem, hogy jelenleg az egész irodában nekem van a legszuperebb beosztásom és munkaköröm. Rengeteg AHA! élményben van részem, de elmesélve mind borzasztóan unalmasnak hangzik.

Aztán végre elindult az ingyenes önsegélyező némettanfolyam is, úgyhogy újra elkezdtem azt is, három jólelkü random ember az épületből heti kétszer fél órát beszéget velem  arról hogy hogy kell kávét venni.

De az az érdekes, hogy ez a sok agytágítás azért eléggé lefáraszt,nem tudom rászánni magam hogy írjak. Pedig lenne miről.

Elmesélem például a születésnapi ajándékomat wmtől.
Erre a dologra olyan ezermillió éve vágyok, és ugyanazóta minden karácsonyi és szülinapi listámon szerepelt.

Én nagyon szeretnék megtanulni táncolni. Úgy rendesen. Az első óra a szülinapomon volt, nem volt kifogás, szóval wmmel tánciskolába járunk minden csütörtökön.
Keringő meg foksztrott, meg csacsacsa, meg rumba meg ilyesmik.
Neki a vérében van. Én meg nem vagyok félénk.

Wm és aklü táncizik. mennyire szuper ez.