2013. április 30., kedd

politikai

Amszterdam után fogadalmat tettem, hogy nem fogok politizálni egy kicsinykét. Úgy gondoltam hogy egy hónap szünet jó lesz, főleg a fészbukon, ahol kezdtem borzasztóan, borzasztóan túlzásba vinni. (nem beszélve arról, hogy nagyon ostoba emberekkel is kezdtem leállni vitázni, baj)
Hát komolyan eddig bírtam, nem lehet hogy ezt ne hörögjem haragudjam ki magamból. Legyen itt az EHETI Fidesz adag, hát komolyan, mennyire féregnek kell lenni ahhoz hogy ezt megcsinálják, és mennyire mérhetetlenül, reménytelenül vaksötétnek hogy ezek után is higyjenek bennük.

oké

Trafiktörvény (ha valaki nem tudná: dohányipar államosítása, majd a kereskedelmi jog megpályáztatása azzal a szöveggel, hogy régi trafikosok, csokkentett munkaképességűek előnyben lesznek)
Kiderül, hogy a jogokat szétosztották egymás közt, ezzel rengeteg akár évtizedek óta ezzel foglalkozót kiforgatva az eddigi kenyérkeresetében.
Mikor kiderül, azzal kommunikálják meg hogy tudják hogy a komunisták (!) azért rinyálnak mert nekik nem jutott.
Aztán amikor kiderül hogy nem  ez a baj, mert egy darab fideszes ki meri borítani a bilit (elmeséli hogy pontosan hogy volt az osztás, a fideszes tanácskozáson) akkor őt lehazugozzák,

Mindeközben az egyik fideszes képviselő-polgármester annyira megveri a kereszénypolgári értékek jegyében az élettársát, hogy az kórház. Azzal tud védekezni, hogy miután mindannyian részegen hazaautóztak egy lagziból, a nő átesett a vak komondorukon. Ezt olvassátok el még egyszer. Gondolom nem is kell emlékeztetnem senkit arra, hogy a fidesznél kábé kéthavonta jön egy elég durván nőellenes megjegyzés, tudjátok, náluk fért bele, az hogyha szülnének a nők eleget, akkor nem lenne annyi családon belüli erőszak.
Most mitt tudott az eseményekre reagálni a párt? Elítéljük az ilyesmit, de a KÉPVISELŐ ÚR ESETÉBEN várjuk meg mit mond az ügyészség. Úgy mindezt, hogy az exfeleség is kipakol, őt is verte, 25 éven át, először terhesen, azért lépett le.

Aztán persze az Orbán lánya nyert egy szakdolgozat pályázatot, nyilván mert ő a legjobb,
A luizvutton táskát meg ne is emlegessük a Rogánnál,
Vagy azt hogy egy vidéki kisváros főiskolája az utolsó pillanatban ebrudalja ki a Bajnait aki arra korteskedik és engedélye lévén hetek óta oda szervezi a találkozóját - abban a városban lettem már én is lemocskosbüdöskommunistázva mert nem tetszett a fidesz, bezzeg a Viktor a JÁKI TEMPLOMBAN beszélhet

De a kedvencem az mégis ismét csak a trafikos ügyhöz köthető, egészen egyszerűre lefordítva,  mikor rájöttek hogy a trafikmutyiból -ha kiderül kik kaptak engedélyt- esetleg bajuk is lehet. MA hoztak gyorsan egy törvény, hogy mostantól kezdve nem lehet közérdekű adatokat megigényelni, titkosították az összes kis ügyeiket örökre a picsába, kétharmaddal.

ÉS MÉG CSAK KEDD VAN.

ígynepolitizáljonazember, a picsábamá.

tá-jé-ko-zód-ja-tok!

(itt egy új hírportál, naponta olvasnotok nem kell féltenek jó lesz    www.444.hu

2 megjegyzés:

Sheila G. írta...

csak a tények miatt:
a volt trafikosok nem voltak előnyben a kiírás szerint.
a munkanélküliek meg a csökkent munkaképességűek illetve alkalmazásuk volt pont. meg még egy pár apró dolog: nyitvatartási idő, kamarai képzéseken részvétel, nyitás kezdete, stb.

aklübisz írta...

ahahahh nincs időm a tárgyilagosságra, kettő percen belül alkotnak valami újat.