2013. március 29., péntek

Nyomulok a melóban. Egyrészt a karrier, másrészt meg miért ne, nyolc órát ígyis úgyis kell tölteni, halál unalmas, ráérek, belefér, bajom nem származhat belőle, ha olyan mennyiségű eksztra munkát próbálnak rám sózni ami kényelmetlen akkor azt úgyis visszautasítom. (harmadrészt meg mert genyó vagyok, de ezt inkább ki sem fejtem)

A múlt héten Londonba küldtek (kirinyáltam kifurfangoskodtam hogy elküldjenek) hogy az ottani irodát feltérképezzem, meg hogy átlássam a hozzám hasonló beosztásban lévők hogy csinálják a hozzám hasonló melót, satöbbi. Ők nem nyomulnak, szóval úgy éreztem én jobban.
Kellett kicsit tárgyalni is, hogy szerintem miért lenne jó ha rámbíznának egy feladatot, és úgy néz ki rámbízták végülis, ami a mi irodánknak  presztizskérdés.

Szuper volt egyedül vonatozni, meg egyedül megtalálni a metrót, szuper egyedül beülni a kávézóba, kroászónt zabálni meg kávézni. Kicsikét szuper egyedül lenni, de az az érdekes, hogy idegennek érzem azt a lányt, kicsit mindig kivülről figyelem magam, mintha valami film lenne, pont annyira nem tudok teljesen azonosulni egy szingli nővel, mint mondjuk egy tengerészgyalogossal, aki az emberiség jövőjéért vérnyulakat öl. A színészek fríkek. Ha színész lennék rá is gyújtottam volna.

Elmondom számomra mi London:
Boldogan trappolok át az egyik metrótól a másikhoz, a vastag reggeli tömegben. Nincsenek is sokan előttem, jó lesz. Bejön a szerelvény, csurig töltve emberrel, még egy pár felszáll rá, és egy picivel közelebb kerülök az ajtóhoz. Befut a második, az is teli, de arra is feltülemszik pár ember, ekkor már a sárga vonalig eljutottam,  de a sínárok ilyen tíz centire van tőlem, úgy, hogy tudom hogy mögöttem egy hatalmas türelmetlen tömeg, és ha merőlegesen tartom a táskám akkor elviszi a vonat. Az agyam az konkrétan nyüszögött egy sarokban, nem is hallottam az első pár taktust a fülhallgatóban, a harmadik metróra sikerül felszállnom, a tömegtől torkomban dobog a szívem, és ahogy becsukódik az ajtó, akkor kezdődik a kékdunakeringő, és csak pont annyit utazok, hogy kiszállva a szerelvényből pont halljam a közönség tapsviharát.

száundtrek, hellómi.

De naponta képtelen lennék erre.

Ilyesmik. Nyomulok. Van valami amire nem iszok előre, arról akartam igazából csak írni, két sorban.

6 megjegyzés:

Csárli írta...

Ezt az erzest en is imadom! Elutazni egy ismeretlen varosba, kiulni egy kavezo teraszara, figyelni az embereket, ujsagot olvasni, eljatszani valakit. :)
Pussz

Molly Bloom írta...

akármit is mondasz, London szuperkúl.
jó, nekem most már Londonhoz kötődik a Marci-féle szerelem is, mert közvetlenül a megismerkedésünk után ott randiztunk másodszor, ez is sokat dob rajta, ez tény.

sajtosbrokkoli írta...

Ez jó. Azért majd szólj, ha van medvebőröd.

Molly Bloom írta...

csak még eszembe jutott, hogy New York, na, az tényleg gusztustalan, az az eszelős nagyváros szinonímája.

aklübisz írta...

London 8.174.100 lakos/ 1570km2
New York 8.244.910 lakos/ 1213.km2

egyik kutya masik eb. csak az egyik a te kutyad, a masik meg a szomszede :D

aklu

Molly Bloom írta...

hádde nemcsak ettől függ. nem tudom, nehéz elmagyarázni, oda kell menni, hogy érezd miről beszélek. mondjuk rajtam kívül mindenki meg van dögölve New Yorkért.
meg aztán Londonban legalább vannak a kis (nagy) kerületek és mind olyan mint valami kisváros, ha akarod, ki se kell tenned a lábad a saját kis kerületedből.