2010. október 15., péntek

minden jó, ha a vége jó

hosszú lesz, lehet érdemes előtte egy szendót csinálni.

ez egy eléggé tömött hét volt.
szóval múlt szombat, megyünk háztűznézőbe, és a reménybeli jövendőbeli nappalink közepén az ügynök kimondja a bűvös szót: jövedelemigazolás.
fordult velem egyet a világ, de mosolyogtunk, hogy okés persze kitöltjük, vatevör,
elköszöntünk,
kiléptünk az ajtón. wm csak annyit mondott: nagy szarban vagyunk.
gyalogoltunk hazafelé, olyan súlyos volt a csönd, hogy nem is bírtam továbbmenni, le kellett ülni egy parkban.
merthogy tényleg szarban vagyunk, pontosítsunk: én rántottam bele a wmaklü családot.
wm csöndje nagyon súlyos, ilyenkor azt kívánom bár ordítozna veszekedne velem, mint ahogy normális párok teszik, kétnaponta, nem ő hallgat.
ilyenkor én két dolgot tudok csinálni. az egyik az az hogy elképzelem milyen érzés lenne egy vastagabb tűt átszúrni a csuklómon, a másik hogy menthetetlenül vihogni kezdek. mivel az utóbbi kicsit durva lenne, maradok a tűs gondolatnál. - mondjuk sose csinálnám meg, a képzeletemben ez a művelet nem fáj, csak kellemetlen

kicsit később megszólal, hogy ezt el kell mondanod a tesódéknak (ha valaki eddig nem tudná;akik mához képest bő egy hét múva összeköltöznek velünk itt kint - szóval ez valami olyasmi hogy a sajátomon kívül mondjuk három másik ember péniszével is büntetem a csalánt)

aztán pedig; nem érdekel hogy mi az, munkát kell találnod. meg hogy azért komál.

sokkoló. két hónapja semmi. és most van egy percem. találni valamit. meg elmenni a munkaügyibe, segílyé

már ha szeretem. hö

jó, eddig beleszartam ez tény. elküldözgettem az önéletrajzomat de tényleg, meg bedobáltam helyekre, de a szívem nem volt benne. de most tényleg kell valami.

hétfőre szerzek időpontot a munkaügyibe. megalázó. azt hiszi az ügyintéző hogy ugyanaz az évek óta segélyes leszarom akcentussal nullásan makogó senkiházi vagyok, aki amúgy kint az utcán már dobozból issza a sört. nem mondja el hogy jó ötlet-e kitörölni az önéletrajzomból a szupervájzorságot. le sze szarja.

kint elsírom magam, kétségbe vagyok esve. wm közben bent az ő munkahelyén intézi, hogy felvegyenek. léccilécci, ugyebár, de nekem ez szintén alázó. nem akarok vele együtt dolgozni, de nem vagyok abban a helyzetben hogy protestáljak.

hazaérek,
telefon csörög. hellószia xy vagyok a NagySütiárusítóHálózattól, boltvezetőhelyettesnek jelentkeztél hozzánk, tetszett az önéletrajzod, egy interjút szeretnék kérni tőled, telefonon, holnap 11? óhátigen. nagyon jó telefon wmnek.

telefon megint, hellószia zz vagyok a MajdIdővelKiderülogyKamuAzegészReklámügynökségtől, be tudnál jönni holnap egy interjúra? persze hogyne.

telefon wmnek, hogy aztabetyár mindenségit.

ímél megnyit, levél a Banktól, hogy átmentem az első két körön, nemsoká hívnak az újabb interjúra időpontot egyeztetni, ekkor már felugrik a szemöldököm, hogy most mi van??

wm nem optimista, ami bánt.

kedd reggel telefon hellószia QR vagyok a TízezredikMunkaközvetítőIrodátólAkiSoseReagálAJelentkezésekre, szeretnénk behívni egy interjúra a telefonoskisasszony állásra amire jelentkeztél.

nem értem nincs időm csodálkozni, kezdődik az interjúm, telefonon, nehéz, komoly cuccokat kérdeznek. minden szupervájzorként összeszedett tudásomat bevetem, úgy érzem jó vagyok.

lerakom a telefont, elégedettség, de aztután eszembe jut wm intelme, hogy az összes eddigiről azt mondtam hogy jó volt és tessék.

átgondolom, megcsörren a telefon, EzerévenemhallottamrólukIroda, név szerint engem kértek a cégtől, (wm-éktől;úgy tűnik megolvasztotta a HResek szívét) még ma buszozzak ki mucsajröcsöge utánra aláírni, holnap kezdhetek.

itt már komolyan nem tudtam hol áll a fejem.

elkezdtem felöltözni hogy induljak az interjúra a MIKKAR-hoz, telefon csörög, NSH, igen azok akikkel húsz perce volt a telefoninterjúm, nem húzná az időt, jó voltam a telefonon, mikor van a legközelebbi időpont amikor be tudok jönni személyesen is? holnap.

interjú MIKKAR-al, kiröhögöm őket,
rohanok a regisztrációra az EI-hez, aláírok, holnap kezdek reggel hatkor, négy busz kimarad, ott fagyoskodok mucsajröcsögén, panaszt fogalmazok a busztársaságnak, lekésem az utolsó csatlakozást, hazagyaloglok, fáradt vagyok, és feszült. rájövök, hogy a NSH-t rászerveztem a TMIASRA-ra magyarázkodó ímélt küldök, meg új időpontot.

szerda. első nap az irodában, az hajnali bringázás messzire, ingerült vagyok, mert elfelejtettem magammal plusztampont hozni, mert nem tudom magam rendesen kirittyenteni - a délutáni interjú miatt decensen kell megjelennem, és mindenekfelett a délutáni interjú miatt. közben hívnak a banktól, holnapután délután interjú, a folyosón lehalkítom a hangom nehogy hallják hogy interjút egyeztetek, de a véletlen csak wmet hozza ki, aki rögtön levágja mi van, belecsap a tenyerembe, jól esik.

vége a múszaknak, nem pajtizok, rohanok, az NSHhoz, az emeletesbuszon sminkelek, ebédelek, és tisztálkodok. átöltözni, tampont cserélni nincs merszem.
telefon csörög, NagyHíresHoteltől hívnak, hogy tetszett nekik az önéletrajzom, mikor tudok interjúra jönni? Időpontegyeztetés.

röhögve hívom wmet. két hónapig semmi, de semmi, most meg nem tudom követni mennyi minden, egyszerre.

az interjú remekül megy, magabiztosabb vagyok mint a vizsgáztató. érzi és értékeli a végén bevallja: rossz zsarut keresnek, menne-e. perszehogy. esélysnek érzem magam. nem kicsit. veszek tripla csilis csokis kekszet, marja az üres gyomrom hazafelé.

de nyugis vagyok, csütörtökre csak jóság vár rám.

wm megdöbben amikor rájön, hogy a lássosokra abszolút nem haragszom amiért nem vettek fel, szerinte ez bunkóság, csalódott se vagyok, miért nem, feldolgoztam magamban, nem ez az utam mondom neki.

nem érdekel ha nem értitek, azért csak mondom.

szerda este. bajban vagyok, mit válasszak, a sütit vagy a bankot. wm rámszól, hogy egyiket sem kaptam meg, ne rágózzak ezen, megsétrődök rá, és a füle hallatára leszólom a kollegáit bosszúból valakinek. később megkérdem miért nem bízik bennem. meglepődik. azt mondja a csalódástól akar megmenteni, hogy ne boruljak ki. bízik bennem. megkérem hogy akkor hadd mondjam el az álmaimat, ami nem túlzott önbizalom, hanem felkészülés arra, hogy ha sikerülnek ne érjenek felkészületlenül

mert bajban vagyok, nem tudok a bank és a sütis között dönteni, mert TUDOM hogy most, hogy van munkám, mindkettő meglesz. felsorolom neki a prokat meg a kontrákat, leesik a kő a szívemről tisztábban látok. szeretem wmet. és megbízunk egymásban. jó dolgok ezek.

csütörtök jó. mondjuk azzal kezdek, hogy összebalhézok a biztonsági őrrel, de abban a korban vagyok, ahol már a női mivoltom felülírja a tisztes korkülönbséget, bunkó, én pedig elegánsan levénszarozom. sebaj, hiszen szép vagyok, lehengerlem az új kollegáimat, nem nehéz; üdítő lehet valaki, aki beszél angolul. a munka része szót sem érdemel. jól érzem magam, hangos vagyok és közvetlen,és wm nője, és értek mindent elsőre, és el tudok számolni 197ig, nem tudják feldolgozni, szórakoztat, elkapom hogy sutyorognak a hátam mögött, jó dolgokat. a gombos nyakláncom van rajtam, elefánt az asztalon odajönnek megdícsérik. hö. el is felejtettem hogy ilyen is tudok lenni.
sztarbaksz bekaphatja.

délután emíliával találkozom, akibe kicsit szerelmes vagyok, és hiába tíz évvel fiatalabb mint én, ritka ilyen bölcs és érett emberrel találkozni. gyönyörű, kedves és szerény, már jó ideje ő a legjobb barátnőm, és rég válaszottam ilyen jól. szeretném megtartani életfogytiglan.

a randevú előtt beugrok a lássba, elfogyott az arcmaszkom, rákérdek a karácsonyi munkásokra, nem választottak még ki senkit, és elég ráutaló a magatartásuk. erre reszetelni kell az agyamat. hogy mi van? akivel beszélgetek nem a végső döntést hordozza a kezében, de van beleszólása, és konrétan belemondja az arcomba szeretné ha jönnék, és szurkol. végem van. lemondtam róla, erre ismét feltűnik. nem tudom hogy jó dolog lenne ez. (beengedni a dzsánkit a gyógyszertárba)

emilivel jó, vásárolunk gombokat, körbeviszem a lássban is, ő kér erre, a dolgozók hagyják hogy kiéljem magam, csak az egyik szól be kedvesen hogy szívesen fizetnek is ezért majd,

emili elmeséli hogy állnak bent a dolgok a sztárbákszban, egyre jobban el vagyok borzadva, utánam lelépett az utolsó normális vezetőségi tag is, és ha a jó emberek befolyása eltűnik, akkor a gyengék elszaródnak. azt mondja, néha sír ha be kell mennie, iskolát keres.
ez volt az utolsó csepp;
eldöntöttem; nem megyek a sütisboltba. nem kell ez nekem. tudom hogy a karrierem szempontjából ez lenne az ésszerű lépés, tudom hogy megoldanám könnyedén, mi több, iszonyú jó lennék, a legjobb, de nekem nincs szükségem erre. nem kell több stressz, idegelés piszkálódás kritizálás rinyálás nem kell nekem ez a fajta multistressz, nem kell nekem a szélsz meg target egy csésze kávéval kapcsolatban, vagy egy sütivel, én nem akarok már egy maroknyi neveletlen tínédzsert kordában tartani, ehh.
mármint úgy értem

EHH. és rájövök hogy hetek óta nem mentem be a kávézóba ahol az elmúlt két évet töltöttem, és madarat lehet velem fogatni


boldogan tekerek haza, fütyörészek,
a hídnál elüt egy másik bringás, pontosabban leszorít az útról, nekimegyek egy oszlopnak teljes erőből, fákkjú kiabálok utána, és majdnem sírok úgy fáj a lábam, de érzem, hogy nem ijedtem halálra annyira mint amikor bátyán elütött az autó és évekig nem mertem egyedül átmenni az úton, vagy amikor a másik baleset volt, és azóta az autókban is félek, tudom hogy bringára születtem . jó dolog ez, bizony


péntekre rózsaszínben kell menni, mert rákkutatásra gyűjt az iroda van tombola meg sütiverseny, ezt csinálom tombolára;

csodájára járnak, a nap legnagyobb szakmai kihívása 56ig elszámoni, szól a zene a fülembe, teát iszok, csupor édességet nyerek, hattól kettőig dolgozok, enyém a délután és a hétvége, a kollegák odavannak értem, és rájövök nem kell nekem más, ellennék itt, mint a befőtt

de persze ez nem fog menni, kevés a pénz, és nem akarok wmmel együtt dolgozni, nem egészséges ez.

péntek délután, telefon csörög, fáradtan veszem fel, valami bolt az, hogy jelentkeztem interjú, blablabla, már van munkám mondom,

majd a bankos interjú, erősnek érzem, és így tovább.

szóval ez az elmúlt hét. egy hónapnyi dolog öt nap alatt.

van munkám, lesz jobb is, biztonság, kell egy lakás nagyon gyorsan, lesz családunk, november végére kijövünk a csődből is amibe két hónap alatt kerültünk, élni jó, hazafelé a killing mi szoftlit fütyültem a bringán.

este táncoltunk wmmel.

2 megjegyzés:

kisstm írta...

Szeret az Isten...

luca írta...

:hübazmeg